2016. 01. 11.

Krisztus világa, 2016. Január - Szemle



Irgalmasok, mint az Atya - Nagyon szeretnénk, ha családjainkban, közösségeinkben és a világban is béke lenne. A lehetőség az év minden napjára adva van, mert Urunk gondoskodott róla: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek s ne csüggedjen.” (Jn 14,27) Csak higgyünk benne és kövessük. Egy keleti mese szerint három vándor talál­kozott egyszer a hegyi forrásnál: a művész, az aggastyán és az ifjú. A forrás fölött pedig ez az írás függött: „Utánozzatok en­gem!” Miután az utasok szomjúságukat oltották és pihentek, vitatkozni kezdtek a felírás értel­mén.
A három vándor magyarázatát és annak aktualitását megtaláljuk a 2. oldalon.
A zene hatása lelkemre – Bakó Mária Hajnalka saját zene és ének tapasztalatain keresztül mutat rá, hogy mindenki nevelhető, sebezhető a zene, az ének által. Csak nekünk kell választanunk a léleképítő és lélekromboló zenék között.  (3. oldal)
Levél a szórványból Válaszkeresés rovatunkban Ft. Bertalan László kerelőszentpáli plébános azokhoz intézi gondolatait, akiket érdekel a szórványban élő emberek sorsa, és szeretnének közösséget vállalni velük. A szórványban fontos a vetés is, meg a reményteli várakozás. Az első dolga azonban a vetés. Majd rámutat, hogy minden egyházközség valamikor egy kis magból fejlődött ki. (4–5. oldal)
Játékos ismerkedés szentekkelSzent Istvánhoz, Tours-i Szent Mártonhoz, Aquinói Szent Tamáshoz és Mátyás királyhoz fűződő kérdéseken törhetjük fejünket. (5. oldal)
Szerzetesek Erdélyben – Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek 1. Alapítójáról, erdélyi megtelepedésükről és mai helyzetükről írt, M. Imelda nővér. (6-7. oldal)
Visszaemlékezés Zsögödi Nagy Imrére… - ahogyan Dr. Hirsch Hugóné Filep Judit látta. És ebben a napjainkig kiadatlan Visszaemlékezésből megtudhatjuk, hogy miért nem nősült meg a kifosztott szívű és lelkű székely óriás, Zs. Nagy Imre. (8-9. oldal)
Jeles napok januárban – A Szent Korona hazatéréséről, A madéfalvi veszedelemről és A Magyar kultúra napjáról készített összeállítást Sárközi Sándor piarista atya. (10-11. oldal)
Gyökerek utáni vágyakozás – Erich Guntli gondolatai arról, hogy az egyének, nemzetek, vagy a katolikus egyház is a II. vatikáni zsinaton vissza akar nyúlni a kezdetekhez, a gyökerekhez. Igen ám, de a fák körül a gyökerek eléggé összekuszálódtak… Aki gyökerekről beszél, annak fel kell tennie a kérdést, mit akar vele igazolni? Rámutat, hogy a gyökerek utáni vágyakozás nem lehet útmutató a jövőbe. Az igazi jövő Isten jelenlétéből meríti erejét. (12. oldal)
A bölcs pásztorfiú népmesét és a januári feladatokat Katóca állította össze. (13. oldal)
Derűs oldal – Ellenőrizheted világnézetedet, és derülj a képes- szöveges részeken. (14. oldal)
Keresztrejtvényben – Babits Mihály Karácsonyi ének című versének két sora rejtőzik. Közben megismerhetjük a hűséges megfejtőket és a nyertest. (15. oldal)  
Dúdoló – Farkas Árpád verse (16. oldal).

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése