2016. 01. 26.

Ferenc pápa fogadta az Iráni Iszlám Köztársaság elnökét

A Szentatya január 26-án, kedden fogadta Hasszán Rohanit, az Iráni Iszlám Köztársaság elnökét. Az audienciát követően az iráni államfő találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Gallagher érsekkel, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkárával.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
A szívélyes légkörben lezajlott megbeszélés során a felek kiemelték a közös spirituális értékeket, valamint a Szentszék és Irán közötti jó kapcsolatokat. Szó esett az iráni katolikus egyházi életről és a Szentszék tevékenységéről az emberi méltóság és a vallásszabadság előmozdítása érdekében.

Érintették az iráni atomprogramról való megállapodás témáját is. A felek rámutattak Irán fontos szerepére a Közel-Keletet sújtó problémák megfelelő politikai megoldásainak előmozdításában, meggátolva a terrorizmus és a fegyverkereskedelem terjedését. Ezzel kapcsolatban emlékeztettek a vallásközi párbeszéd fontosságára és a vallási közösségek felelősségére a kiengesztelődés, a tolerancia és a béke elősegítésében – tájékoztat a találkozóról kiadott szentszéki közlemény.

„Nagyon köszönöm a látogatását, és reménykedem a békében” – ezekkel a szavakkal búcsúzott Ferenc pápa az iráni elnöktől a vatikáni audiencia végén. „Igazán nagyon örültem a találkozásnak, jó munkát kívánok” – hangzott Rohani elnök válasza. Hosszú, negyvenperces magánmegbeszélést folytattak zárt ajtók mögött, amelynek végén Rohani elnök kérte a pápát, hogy imádkozzon érte.

Az iráni államfő egy kézzel szőtt, Kom városából származó szőnyeget és egy miniatúrákkal díszített könyvet ajándékozott a Szentatyának. A pápa egy Szent Márton-érmét adott Rohani elnöknek. „Szent Márton alakját ábrázolja, aki széthasítja köntösét, hogy betakarja a szegényt. Ez az ingyenes testvériség jele” – magyarázta Ferenc pápa. Laudato si’ kezdetű enciklikájának egy angol és arab nyelvű példányával is megajándékozta az elnököt – adják hírül a nemzetközi hírügynökségek.

Az olasz sajtó arról is írt, hogy az iráni elnök meg akarja hívni Ferenc pápát Iránba. Katolikus egyházfő korábban még sohasem látogatott Iránba.
Ez az iráni elnök első külföldi útja azóta, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok január közepén megkezdte a Teheránnal szembeni szankciók feloldását. Rohani eredetileg novemberben készült Európába, de látogatását a párizsi terrortámadások miatt lemondta. Rómából a tervek szerint Párizsba utazik tovább. Iráni elnök utoljára 1999-ben járt Európában Mohammed Hatami személyében, aki akkor szintén Rómában, a Vatikánban és Párizsban tárgyalt. 
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió, MTI, News.va
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése