2016. 01. 12.

A nagykövet is levelet írt a The New York Timesnak

Magyarország washingtoni nagykövete is hivatalos levélben kérte a The New York Timest a Magyarországgal kapcsolatban közölt valótlanság kiigazítására – értesült a Magyar Idők. Szemerkényi Réka levele az ügyben egyébként lehetséges jogi lépéseket megelőző, tárgyalásos magyar javaslatként kéri a hamis tényállítás korrigálását az amerikai laptól.
Lapunk úgy tudja, hogy a magyar nagykövet levele ismételten felhívja a The New York Times szerkesztőségének figyelmét arra, hogy miközben az általuk közölt cikk egy magyar hivatalos személyt egy rendkívül súlyos bűncselekmény elkövetésével vádol meg, arra vonatkozóan semmilyen bizonyítékkal nem szolgál. De nemcsak a cikkben nem található bizonyíték a feltételezett incidensre, hanem egyetlen más médiatudósítás, illetve magyar vagy nemzetközi hivatalos iratok sem említenek ilyen esetet – áll a levélben. Információink szerint a nagykövet emlékezteti a szerkesztőséget, hogy Magyarország jogállam, amelyben ha egy ilyen kegyetlen és erőszakos cselekmény történne, akkor annak komoly következményei lennének. Magyarország ugyanakkor mindeddig hiába kérte a The New York Timestól, hogy mutassa be az általa közölteket alátámasztó tényeket, bizonyítékokat.
People line up for taxi across the street from the New York Times head office in New York
Fotó: Reuters
A magyar nagykövetségi levél emlékezteti a neves amerikai lapot, hogy ennek a helyreigazítási ügynek nem Magyarország migránsokkal kapcsolatos politikája, hanem a tények valódiságának fontossága a tétje. A The New York Times azonban saját újságírószakmai és -etikai előírásai­val ellentétesen nem igazította helyre a munkatársa által leírtakat.
Kormányzati forrásokból a Magyar Idők úgy értesült, hogy a magyar külképviseletekre, illetve a magyar kormányhoz egyelőre továbbra sem érkezett válasz a The New York Times Magyarországgal kapcsolatos vitatott cikkének kijavítására vonatkozó hivatalos megkeresésekre. Nemcsak a New York-i főkonzulnak és most már a washingtoni magyar nagykövetnek, de lapunknak a helyreigazítást firtató kérdéseit sem méltatta válaszra mostanáig az amerikai lap szerkesztősége.
Mint ahogy erről már beszámoltunk, a The New York Times egyik január eleji cikkében közölte, hogy egy szír nőt – testvére állítása szerint – egy magyar börtönőr súlyosan bántalmazott, mert elutasította a közeledését. A magyar Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint ez nem történt meg, sőt az eset egyáltalán nem is fordulhatott elő. A magyar állam New York-i főkonzulátusa ezt követően kezdeményezte a megtévesztő és valótlan tényállítás helyesbítését a lapnál. A szerző, Katrin Bennhold a magyar sajtónak nyilatkozva pedig maga ismerte el, hogy nem ellenőrizte az általa hivatkozott állítás igazságtartalmát. Ezzel pedig megsértette a nagy múltú, globálisan ismert amerikai lap saját újságírói számára kötelező vállalati újságírói etikai kézikönyvét.

magyaridok.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése