2013. 03. 07.

Halálos kimenetelű életmentés

Dr. Slotin Louis (1910–1946) fizikus, kémikus Chicagoban Enrico Fermi mellett dolgozott. Fermi itt építette meg az első atomreaktort, akkori szóval atommáglyát, amelyben 1942-ben létrehozta az első szabályozott láncreakciót. Slotin ezután Los Alamosba került, a Manhattan program munkatársaként az atombomba megalkotásán dolgozott. Munkaszerető, jól képzett legényember volt, aki 1946 tavaszán új feladatot kapott, a Csendes-óceáni bombakísérletekhez küldték. Elutazása előtt május 21-én délután 3 óra 20 perckor utódjának, Al Gravesnek mutatta meg, hogyan lehet a reflektorral kísérletezni. Fából készült távtartókkal gondoskodtak arról, hogy a berillium kellő távolságban maradjon a plutóniumtól, ne válhasson kritikussá a rendszer. Slotin eltávolította a távtartókat és csavarhúzójával biztosította a szükséges távolságot. A csavarhúzó kiesett a kezéből, a berillium lemez rázuhant a plutóniumra. A reakció hirtelen vakító kékes fénnyel megtöltötte a termet. Slotin nem rohant el, hogy megvédje magát a veszedelmes sugárzástól, hanem szétrántotta a darabokat, és megszüntette a sorozatosnak ígérkező atomreakciót. Beavatkozásával megmentette a teremben dolgozó hét tudós életét, ő maga óvatlansága miatt a halálos sugárdózis sokszorosát szenvedte el. Kilenc nappal később szörnyű kínok között meghalt. Az ifjú kutató szenvedélye és az embert megsemmisítő tudomány paradoxonára nem tudunk válaszolni. Titok. 
Úgy állunk e titok előtt, mint Ádám és Éva a jó és rossz tudásának fájánál” (Ter 2,7-9. 3,1-7a). Ősszüleink még az élet fája” előtt, az érettségüket bizonyítandó kísértési övezetben álltak, s egy pillanat alatt megfeledkeznek az Istennel kezdettől fogva fönntartott jó kapcsolatról. Világos elmével és szabad akarattal, de most már a gonosz befolyására ‘ügyetlenül’ kezdik el az ember tragédiáját”, a céljavesztett ember hiábavalónak tűnő, úgy mond, sziszifuszi életét. Itt van a misterium iniquitatis – az ősbűn misztériuma. Itt nem segít az ok és okozati fejtegetés, csak a megváltás, vagyis Jézus Krisztus beavatkozása, keresztáldozata, az irgalmából nyert ajándék, a kegyelem (Róm 5,12-19). Ezt előre jelete győzelme a Sátán hármas kísértése fölött (Mt 4,1-11). A nagyböjt mindannyiunk számára a bűn sugárzását megszüntető idő, és a megváltást befogadó lehetőség. 

Ajánló:
Recept a bűn legyőzésére – 2013.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése