2015. 12. 12.

A bukását beismerő, örüljön!



Madách Imre nagy műve, Az ember tragédiája a bibliai teremtéstörténetre épül. Cselekményét hol vonzó, hol taszító jelenségek színesítik. A vétkes Ádámnak tizenegy színből álló álmát, amit Lucifer bocsát rá azért, hogy az emberiség történetének csak sötét képeit vetítve elé, kilátástalannak láttassa a jövőt.  A tizenötödik színben megjelenik Éva, és közli, hogy gyermeket vár. Ádám belátja, hogy mindenképpen folytatnia kell a harcot, de tele van kétségekkel. 
Az angyalok kórus biztatóan hangzik: „Szabadon bűn és erény közt / Választani, mily nagy eszme! / S tudni mégis, hogy felettünk / Pajzsul áll Isten kegyelme.”
Hogy mi lesz az emberiség sorsa? - A végszót az Úr mondja ki: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!” 
Az 1848/49-es szabadságharc leverése után írt színművel Madách a nemzet bizalmát éleszti. A megváltást örömhírét nem dolgozza fel, mert azt az Egyház hirdeti.
Az öröm hangsúlyosan van jelen advent 3. vasárnapján: az emberiség látja, hogy igazolódnak a próféták jövendölései, és tudja, hogy van Üdvözítője. A mai olvasmányok vigasztalást és az öröm üzenetét tartalmazzák. 
Szofoniás próféta a babiloni fogság idején a megbocsátást és a vigasztalást hirdeti. Isten örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével (Szof 3,14-18a). A nép Babilon vizei mellett csak sírt és bánkódott. Mélységes bizalommal, őszintén bevallotta elrontott, bűnös életét. 
Mivel Isten iránti szeretetből tették, a bűnbánattal bekapcsolódtak az Isten által kezdettől felkínált párbeszédbe. És akkor Isten erőt adott nekik a folytatáshoz, ami nem volt más, mint a bűnös önmaguktól való elszakadás. Isten útján, az igazi jótettek által megjelent életükben az öröm. 
Ekkor képesek lettek meghallani a fényes jövő dicshimnuszát, amely az eszményi jövő ragyogó képe, de amely kárpótlást nyújt majd minden könnyért, küzdelemért és gyötrelemért: „Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből Jeruzsálem leánya, mert veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító!” 
A próféta kijelenti, hogy haza fognak térni, mindent felépítenek, meg lesz az otthonuk és öröm tölti be szívüket. A megbocsátás és az öröm valóság lesz a Messiás kegyelmi adományaival. Erről már az ószövetség utolsó prófétája, Keresztelő János beszél. Bűnbánattal és a tevékeny szeretetet gyakorolásával kell készülni a Messiás fogadására (Lk 3,10-18). 
Keresztelő János nem kívánt feltűnő tetteket hallgatóitól, csupán a szűkölködők iránti nagylelkűséget, a kötelességteljesítésben becsületességet, a hatalom gyakorlásában igazságosságot. 
Ma a nagylelkűségben mutatkozik meg a Jézusra várás (Fil 4,4-7). Ha Isten-szeretettel egyesül testvéri szeretetünk, ha örömmel együtt gyakoroljuk a jóságot, ez tesz minket boldoggá, Jézus barátaivá.

„Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki!” Fil 4,4.
                                                                       

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése