A Gondviselés segítette útján - Papi arcélek

Darvas-Kozma József csíkszeredai plébános

Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes-plébános, a Gyulafehérvári Érsekség csíkszeredai Szent Kereszt főplébániájának lelkipásztora. Igazi székely pap, aki keményen küzd hívei szellemi-lelki emelkedéséért. Lelkipásztori és templomépítői munkája mellett tudós pap is, aki könyveiben földolgozta az erdélyi szórványok múltját és jelenét, írt a pálos rend történetéről Erdélyben, Partiumban, Bánságban, Kárpátalján, és a csíksomlyói búcsú eredettörténetéről is többek között. 

Keresztény munkáscsaládban született Csíkszentsimonban, mélyen hívő környezetben nevelkedett. Politikai és vallásellenes támadások sora sújtotta már felmenőit is, s őt is többször papi szolgálatában. Egyik nagyapját és édesapját is a románok elhurcolták kényszermunkára, családjuk földjeit a Ceausescu-érában elvették, állataikat elhajtották. Nagycsaládjukból szeretettel emlékezik dédmamájára, aki félárván maradt édesanyját is felnevelte testvérével együtt, s aki maga 16 gyermeknek adott életet, és a küzdelmek rengetegében számos istenélménye volt. Ezeket mindig elmondta édesanyjának is, idézi az atya, aki pedig tovább mesélte nekik, gyermekeknek.  Így láthatták meg már kicsi korunkban, hogy Isten miként vezeti, irányítja az egyes ember életét.  

Plébánosuk, Szabó Sándor áldott jó ember, igaz magyar pap volt, nagy hatással volt a fiatalokra. Ennek nyomán a falujukból heten lettek papok az ő szolgálata idején. Mikor első áldozó lett József atya, már megfogalmazódott benne a gondolat, hogy pap legyen. De az volt a rendszer akkoriban, hogy akiket kulákságért vagy bármilyen politikai okból elmarasztaltak, vagy rendszerellenesnek tekintettek, azoknak a gyermekei nem végezhettek középiskolát, egyetemet. Ezt megtapasztalta később két éven át Gyulafehérváron is. A kisszemináriumba ugyanis felvették, de a helyi rendőrség nem adta meg neki a tartózkodási engedélyt, s el kellett hagynia az intézetet. Így végül csak 1977-ben végezhetett a teológián. Jakab Antal segédpüspök szentelte fel 1977-ben. Jelmondatát a Miatyánkból választotta: „Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod!” 

Fölszentelése után egy ideig nem engedték, hogy mint pap dolgozzon, ezért gyárba akart menni, mint munkáspap, de Márton Áron püspök ragaszkodott hozzá, hogy várjon. S aztán Bukarestben a vallásügyi osztály jóváhagyta lelkipásztori munkába állását Gyergyószentmiklóson káplánként, de az állami segítséget megvonták tőle, nem kapott kongruát. Negyedik kápláni évét Csíkszeredában töltötte le. Ott is, de Gyergyóban is a nyomában jártak a szekuritáté emberei, mondja. Megfigyelték, behívogatták a rendőrségre, házkutatást tartottak nála, mert nem akarták, hogy mint pap tevékenykedjék. Ő azonban szorgalmasan végezte feladatát, a hitoktatást. Szinte hihetetlen, hogy egy csoportban 300 gyermek volt akkoriban első áldozó, idézi. Első plébánosi szolgálata azután Nyárádtőre vezette, Maros megyébe, ahol szórványban, 11 faluban kellett lelkipásztorkodnia. Mivel a Ceausescu-érában a papnak autóval sem lehetett közlekednie, ezért gyalog járta a falvakat, egy-egy vasárnap legalább 25 km-t is megtett, hogy a hívekkel találkozzék, a misét bemutassa. Sok-sok emlékezetes papi élménye kötődik az itt töltött húsz esztendőhöz. Mindig volt néhány falu, ahol csak igeliturgia volt vasárnap, s ebbe a szolgálatba bevonta a középiskolás diákokat is. A legtöbb helyen nem volt templom, így családi házaknál misézett. A hívekkel egészen közvetlen kapcsolatba került így, s a prédikáció is amolyan lelki beszélgetéssé vált, bárki elmondhatta az evangéliummal kapcsolatos gondolatait. Templomépítő tevékenysége is itt kezdődött, nem is akárhogy. Maroskeresztúron engedély nélkül indult az építkezés 1987-ben, úgy hogy az ínséges állapotú imaház belsejében kezdték meg az alapokat ásni, s mikor már szinte álltak az új templom falai, bontották le körülötte a külső régi falakat. Számtalan meghurcolás sújtotta természetesen ezt a cselekedetet, többször veszélybe kerültek az építők is, az építtető is, de a Gondviselés mindig megsegítette őket, emlékezik az atya. Nagyon jó ökumenikus kapcsolatban álltak a reformátusokkal is, s mindig vigyáztak rá, hogy összefogva a helyi magyar iskolát a román többségű településen is megtarthassák.  

Azt szoktam mondani a növendékeknek – idézi –, hogy nekünk magyarként nem engedik, hogy teret nyerjünk, de fölfelé kell nőni, mert az értelem, a szellem síkján nem tudnak akadályozni. Aki tanul, mint diplomás ember visszajöhet a faluba, és segíthet a sorstársain. Annyit elértem ezzel, hogy mikor eljöttem húsz év után, a híveim tíz százaléka egyetemista volt. 

Mostani állomáshelyén, Csíkszeredában is a templomépítés feladata várt az atyára 2000-től. Húsz éve ugyanis ott egy deszkaépületetben misézhettek csupán vasárnaponként, amelyet az egyházközség emelt a kis barokk templom mellett, mert sem új templomra, sem a régi nagyobbítására nem kaptak engedélyt. Ez a „deszkatemplom” fűthetetlen volt, ínséges körülmények között tartották benne a szertartásokat. József atya 2001-ben felvette a kapcsolatot Makovecz Imre műépítésszel, aki elkészítette annak a Millenniumi templomnak a látványtervét, amely azóta egész Csík büszkesége. 

A templom szerkezetében, beosztásában szimbolikusan megvalósul a II. Vatikáni Zsinat által is ösztönzött „családegyház” gondolata: középen az oltár és körülötte körben a nép. A templom alapkövét 2001-ben tették le, s Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére szentelték föl 2003-ban. 

A plébánia területén ma már számos lelkiségi mozgalom működik, említi az atya, 2004-től újra indították a korábbi plébániai heti újságot, az Egyházközségi Apostolt, 2010 óta szerkesztik és kiadják a Krisztus világa folyóiratot,  illetve rádiós műsort is szerkesztenek.

Élnek a modern evangelizációs lehetőségekkel. Ahogy az ínséges időkben, úgy ma is Isten gondviselő szeretete kíséri pásztor és nyája küzdelmes, hitvalló életét. 

Keresztény élet, 2015. dec.13. 5 old.
Papi arcélek  - Toldi Éva