2015. 12. 05.

Félelmetes hasonlóság

Tüntetés Kézdivásárhelyen. Sokaknak gyanús a Beke-ügy... Iochom István felvétele
Még nagyon keveset tudunk, tudok arról, hogy pontosan mi történt november 30-án és december elsején Kézdivásárhelyen. Ezt azért tartom szükségesnek előrebocsátani, mert komoly ember csak tények birtokában beszél, ír. Nem annyira a történteket próbálom megérteni és fejemben rendbe tenni, inkább össze szeretném hasonlítani azzal, amit mi, a kommunista rendszer börtönviseltjei átéltünk. Ezért a cím is.

Félelmetes hasonlóság? Igen. Minden parancsuralmi rendszer két módon alapozza meg létét: pozitív intézkedésekkel, amelyek a társadalom valós vagy látszólagos jólétét, biztonságát és haladását szolgálják, illetve negatív előjelű tettekkel, amelyek révén ki akarják zárni a rendszerből azokat, akik szavakban, írásban, tettekkel ellenzik az adott társadalmi rendszer meghatározó ideológiáját. A jelenlegi Románia nem jellemezhető parancsuralmi, diktatórikus vezetésű társadalomként. Keresztény-polgári alapokon nyugvó demokratikus állam, melyet az alkotmányos rend ural. De figyeljünk csak azokra a keretet alkotó jellemzőkre, amelyet az alkotmány első szakasza kinyilvánít, és amelyhez az alaphangot az első világháborút követően megalkotott alkotmány adta meg. Az akkor – nagyhatalmi érdekek szerint – összefércelt ország ugyanvalóst nem volt egységes nemzetállam: csak úgy tarkállott a majdnem ötvenszázaléknyi erdélyi magyarságtól, a tatároktól, szlávoktól, nem is beszélve a zsidókról és a jelentős számú szász, sváb lakosságtól. Ma már – majdnem százéves elüldözés, beolvasztás és meghamisított identitás következtében – jóval kedvezőbb Románia etnikai összetétele a románság szempontjából. De nem nemzetállam most sem!

Nos, ha a sokat emlegetett demokratikus államrendet veszély fenyegeti, azt csakis a még meglévő, immár jelentősen csökkent létszámú, más nemzetiségű állampolgárok jelentik, amelyek közössége nem átall a többségiekhez azonos jogokat követelni. Messze hangzó állami reklám: Románia a legszélesebb nemzetiségi jogokat biztosítja az örökösen lázadozó magyarságnak is. Ez a nyughatatlan népesség még autonómiát is követel. Ki hallott ilyent egy egységes nemzetállamban? Mivel a gyulafehérvári kinyilatkoztatást a „nyughatatlan” magyarság nem felejtette el, kitalálták, hogy annak nincs törvényerejű értéke. Azaz arra nem lehet hivatkozni.

Tehát jogosan szorítják vissza a törvény erejével ezeket a követeléseket – vélik. Hallgattam a legvérmesebb hangvételű román tévécsatornákat (Antena 3, Realitatea TV, România TV) egy ügyről, amely még nyomozati szakaszában sincs, nemhogy vádemelésiben, de ezek az adók úgy fröcsögték gyűlölettel és félelemkeltéssel színesített kifakadásaikat, mintha a párizsihoz hasonló történet miatt lázítanák a magyarság ellen a befolyásolható románságot. A „bomba” (értsd: szilveszteri tűzijáték), amellyel már indult is Beke István Attila a főtérre, az RHSZ-nek és a TEK-nek köszönhetően nem robbant a 90 százalékban székely-magyar kézdivásárhelyiek (zömmel otthon maradt) tömegében.

Félelmetes hasonlóság? Igen. Amikor a kommunista államhatalom a Securitaténak és ezek besúgóinak segítségével koncepciós perek ezreit gyártotta, hogy megfélemlítse és meghunyászkodásra kényszerítse Románia népét, népeit, ezt úgy tette eredményessé, hogy az „Erdélyt Magyarországnak visszaadni szándékozó” magyarokon verte el a port, bőséges évekkel és halálos ítéletekkel rettentve el a még szájalókat. Letöltöttem, letöltöttünk annyi évet, és itt vagyunk tanúnak, hogy áldemokráciában élünk, ahol megismétlődhet a diktatúra álságossága.

* * *
Utóirat. Tudjuk, hogy a román média képes váratlan és meglepetésszerű bombákkal előállni, de azt mégsem gondoltam (nyilván naivitásom okán), hogy önmagán is képes túltenni. A România TV csatorna egyik bősz kommentátora – aki 1984-ben feltehetően még meg sem született – azzal állt elő december 2-án a háromszéki székely elkötelezett terrorista mivoltát bizonyítandó, hogy íme, ama régi júniusi napon egyikük fel akarta robbantani összeeszkábált robbanószerével a Mihai Vitezul-szoborcsoportot.

És ez a csapnivaló komédiása a médiá­nak szinte elsírta magát, hogy lám, mire vezetett az az esemény is: a magyar elkövető magyar etnikumú gyermeket ölt meg. Természetesen tudjuk, hogy a gyenge lábon álló terroristázós vádak Beke István Attila esetében gondot okoznak az ügyészségnek, jól jön tehát mintegy megerősítésként előrángatni ezt a régi, szomorú eseményt. Az álságos ifjoncnak azonban tudnia illene, ha már belevágott ebbe a témába, hogy a Securitaténak minden igyekezete ellenére sem sikerült bűnöst találnia az akkori robbantásra. Néhai Simó Erzsébettel – a kétségbeesett szülők beleegyezésével – heteken keresztül kutattuk a tettes személyét.

(Ezekről a sajnos eredménytelen fáradozásainkról annak idején többször írtunk.) Egyre inkább körvonalazódni látszott, hogy a „merénylet” mögött a Securitate áll, és erre nézve – sajnos nem bizonyítható – ismereteim is bővültek. Érthető, hogy akik többet tudtak, hallgattak, mint a sír, mint ahogy én is azt teszem. Az eseményeket követően váltották le a megyei belügy több magyar tisztségviselőjét, és kerültek helyettük „megbízható” románok. Ez volt az elsődleges cél, és mellékesen számos magyar értelmiségi megfélemlítése. Aztán tizenöt év után a brassói táblabíróság azt üzente (írásban) nekünk, hogy megszüntetik a nyomozást, mert az ügy elévült.

Végső kérdésem röviden: a nagy erőkkel megrendezett kézdivásárhelyi hecc után majd beálló csendben lesz-e legalább bocsánatkérés? Mert Vaszi Jánoska szüleitől senki nem kért bocsánatot. „Hőssé” akarták engesztelésül post mortem avatni mint pionírt, aki lehet, hogy sok gyermeket mentett meg halálával. (Épp akkor kellett kijönniük a Szakszervezeti Művelődési Házból a bábszínházat megnéző óvodásoknak, iskolásoknak.) Aztán ez is elmaradt...

Puskás Attila
Háromszék

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése