A karácsonyfa sem termette azokat a gyümölcsöket

A kibontakozó isteni mű

Az ógörög bölcsek arra törekedtek, hogy tanítással és önneveléssel erényesebbé tegyék tanítványaikat. A kereszténységnek nem az a célja, hogy erényesebbé tegyen bennünket, hanem az, hogy Isten élete bennünk is kibontakozzék, összekapcsolja az embert az Istennel. Ennek következménye, velejárója az erényes élet. Sok ember erényes tettei nem annyira belülről fakadnak, hanem inkább külső eredetűek, mint ahogyan a karácsonyfa sem termette azokat a gyümölcsöket, amelyek díszelegnek rajta. Idén a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot támogatja a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági műsora. A beteg gyermekek gyógyítására, a sérült gyermekek fejlesztésére, terápiájára folyik a gyűjtés a Jónak lenni jó elnevezésű kampányában. Mindez jó alkalom arra, hogy aki másképpen nem adakozna, de most a reklámért megteszi. Jézus éppen ettől óv bennünket: „Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. (Mt 6,1-4) Nem elégedhetünk meg az ösztönös, vagy megszokott szeretetgyakorlatokkal, hanem Isten mélyebb megismerésén kell alapulnia erkölcsi életünknek. Ez a hitélet, amely nem igazi tettek nélkül és viszont  a tettrekészség is tartalom híján van Isten ismerete nélkül. Isten megismertette magát a történelemben, mégpedig a hozzánk való viszonyában. Isten hűségének és szeretetének bizonysága, hogy a fogságot felváltja a hazatérés. Isten vezeti vissza népét az ősi földre, úgy mennek, mint királyi sarjak. Számukra a göröngyös utak is simává válnak. A fák árnyékot nyújtanak (Bár 5,1-9). Megtapasztalják Isten közelségét, jóságát, s szívükből feltör a bánat és Istenhez térnek. Az esemény előképe Isten népe egybegyülekezésének, amikor az idők teljében minden ember meglátja Isten üdvösségét (Lk 3,1-6). Szent Lukács történelmi keretbe helyezi a Megváltó fellépését. Időbeli meghatározást és korjellemzést ad. Jelzi, hogy a választott nép széthullott. Vallási helyzete sem jobb, mert egy időben két főpapja van. Mégis ebben a kilátástalanságban hangzik az Úr szózata a pusztában élő Jánoshoz, aki Izajás szövegével hívja bűnbánatra az embereket, mert a bűnbánat tesz alkalmassá arra, hogy Isten gyermekei legyünk. A szeretet pedig megtisztít, megszentel (Fil 1,4-6. 8-11). Jézus pedig önmagát adja nekünk.

„Szeretetetek egyre jobban gyarapodjon a helyes ismeretekben.” Fil 1,9.