2015. 12. 16.

Hogy érik el céljukat a titkosszolgálatok?

Ha felmerül a terrorista fenyegetés, a titkosszolgálatok válasza rendszerint abban merül ki, hogy megpróbálják elérni költségvetésük növelését (ez sikerült is, hiszen a tavalyihoz képest 22 százalékkal nagyobb pénzkeret áll rendelkezésükre), illetve az állampolgárok szabadságjogainak korlátozását – áll a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Demokráciatanulmányi Központjának kutatói által készített tanulmányban.

Eszerint terrorizmustámadás esetén az ország legnagyobb rizikófaktora a demokrácia működésével függ össze. A kutatócsoport szerint a craiovai és a kézdivásárhelyi akciói révén a Román Hírszerző Szolgálat azt az üzenetet próbálja elhinteni a társadalomban, hogy Románia terrorcselekmények célpontja lehet, holott ez nem így van.

A tanulmány egyik készítője, George Jiglău adjunktus szerint a Hargita és Kovászna megyei lakosság egy részének radikalizálódása annak tudható be, hogy az emberek mellőzve érzik magukat, úgy érzik, képviseletük nincs hatékonyan ellátva, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy csökkent az RMDSZ jelentősége a politikai szférában.


Így megtörténhet, hogy a magyar kisebbség és a román állam között kiépült híd beszakad, ezzel párhuzamosan felerősödnek a radikális hangok, és olyan mozgalmak vehetik kezdetüket, amelyek a 20–30 évvel ezelőtti Európára voltak jellemzőek, amikor az ETA és az IRA aktív volt.

Háromszék / Transindex

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése