2015. 12. 23.

Rothschild bankház: megtérül a Paks II. beruházás

A Paks II. beruházásról ma közzétett független, nemzetközi tanulmányból világosan kitűnik, hogy az erőmű várható bevételei magasabbak lesznek mint költségei, és bármilyen állami támogatás nélkül biztosítható a működése – kommentálta a Magyar Időknek a Rothschild bankház elemzését Aszódi Attila. 
A paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős kormánybiztos a nyilvánosságra hozatal időpontját azzal indokolta, hogy az Európai Bizottság mélyreható vizsgálatában most nyílt meg a lehetőség a tárgyalásban egyébként nem résztvevő szakértők és országok véleménynyilvánítására.
A tanulmány készítői összehasonlították és összesítették a korábban készült elemzéseket. Elemezték azt is, hogy az árampiaci árakat milyen tényezők és milyen irányba befolyásolhatják a jövőben. Ez alapján megállapították, hogy számottevő áremelkedés várható a villamos energia piacán, melynek következtében az új blokkok önköltségi áránál magasabb piaci árakra lehet számítani. Összességében arra a következtetésre jutottak, hogy a beruházás állami támogatás nélkül is meg fog térülni.
A magyar kabinet közlése szerint az elemzés eredményeit Margrethe Vestager versenyjogi biztosnak is megküldték. A közel száz oldalas, angol nyelvű elemzés teljes terjedelmében az MVM Paks II projekttársaság és a kormány honlapján is elérhető.
Az elemzésről bővebben szerdai lapszámunkban olvashatnak!

ENERGETIKAI SAKKJÁTSZMA EURÓPÁBAN

Magyarország meglehetősen komoly bírálatokat kap, amióta Oroszországgal állapodott meg a paksi atomerőmű bővítéséről. A támadások oka viszonylag egyszerű, a beruházás hatalmas üzlet, amelyet több ország – köztük az Egyesült Államok – is szívesen megvalósított volna. Minden híresztelés ellenére az orosz-magyar üzletről folyamatos egyeztetés zajlott az unió illetékeseivel. A részletekről itt olvashat!

Somogyi Orsolya  -magyaridok.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése