2015. 12. 11.

Székelyföldi terrorvád: az RMDSZ tárgyalt az államfővel és a miniszterelnökkel

Forrás: www.presalocala.com
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Ciolos kormányfővel folytatott tájékoztató beszélgetést a kézdivásárhelyi terrorvádról, és levélben tájékoztatta álláspontjáról az Európai Unió országainak bukaresti nagyköveteit.

A szövetség csütörtöki közleménye szerint Kelemen Hunor a leghatározottabban visszautasította, hogy a román politika és média egyes képviselői a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. „Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kézdivásárhelyi történéseket az eljáró hatóságok nyomán a román média nagy része a kollektív bűnösség elve alapján tálalta. Ennek könnyen belátható eredménye lehet, hogy a jogos magyar követeléseket is veszélyként könyveli el a román társadalom" – idézett a nagyköveteknek küldött levélből az RMDSZ közleménye.

Az RMDSZ elnöke közölte, hogy az elmúlt napokban mind Klaus Iohannis államfőt, mind pedig Dacian Ciolos miniszterelnököt tájékoztatta a szövetség álláspontjáról, és mindketten osztották aggályait. Hozzátette, Románia vezetői megnyugtatták abban a tekintetben, hogy a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyulásban. „Ezért talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik" – hangoztatta Kelemen Hunor a nagyköveteknek szerdán eljuttatott levélben.

Az RMDSZ elnöke jelezte: a médiamanipuláció miatt tartotta fontosnak a tájékoztatást. Kitért azokra a súlyos torzításokra és manipulatív értelmezésekre, amelyek hosszú távon meghatározhatják többség és kisebbség viszonyát. Nehezményezte egyúttal azt is, hogy az illetékes hatóságok által még nem tisztázott ügyet a közéleti fórumokon azonnal összekapcsolták a párizsi terrorcselekményekkel, a sajtó pedig napokig a romániai magyarokra vonatkozó összeesküvés-elméletekkel volt tele. „A DIICOT eljárása és a kialakuló médiahisztéria nem maradt nyom nélkül a többségében magyarok lakta Kézdivásárhely közösségében sem. Az elmúlt napokban százak tüntettek folyamatosan Beke István szabadon bocsátása mellett és a média méltatlan támadásai ellen" – hívta fel az uniós diplomácia figyelmét az RMDSZ elnöke. Megerősítette. az általa vezetett érdekvédelmi szervezet elutasít mindenfajta, bármilyen irányból érkező szélsőséget, hiszen bebizonyosodott, 26 év alatt nem ezek határozták meg többség és kisebbség együttélését.

„A leghatározottabban visszautasítjuk azt, hogy a román politika és média egyes képviselői (…) a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. Ez a fajta gondolkodásmód nemcsak hibás, hanem káros is. Képes lerombolni mindazt, amit az elmúlt negyed század során a román és magyar közösség közösen kialakított, mert aláássa a toleranciát és a társadalmi békét" – szögezte le tájékoztató levelében Kelemen Hunor.

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése