Karácsony.
Isten szeretete egy Gyermek szeretetreméltóságában nyilvánul meg a világ felé,
hogy az megérthesse, mennyire szereti őt az Isten. Az embernek azért van szüksége arra, hogy szívét
kitágítsa az Isten végtelen szeretetéről való meggyőződés, hogy tudjon azután Isten törvénye szerint járni. Ezért kell
elmerülni a karácsonyi misztérium szemlélésébe, amint azt Szent János írja: „Az
Ige testté lett és közöttünk élt” (Jn 1,14), „Megismertük a szeretet, amelyet
Isten oltott belénk, és hittünk benne" (1 Jn 4, 16). Aki hisz a Szeretetben, az
fenntartás nélkül, teljesen neki tudja adni magát. Így hitt és adta magát
Krisztusnak Szent István első vértanú.
Egyházunk elsőnek őt állítja a Betlehemi
jászol mellé, hogy bemutassa gyermekeinek az Isten szeretetére adott leghitelesebb választ: a vértanúságot.
István
(Sztefanosz=koszorú) diakónus vértanúságát feltűnő részletességgel Szent
Lukács örökítette meg az Apostolok Cselekedeteiben (6,1-8,2). A 6. és 7.
fejezetben Lukács nem annyira a vértanúságot hangsúlyozta, mint inkább azt az
üdvtörténeti fordulatot, amelynek dátuma István halálának napja: a fiatal Egyház Jeruzsálemből szétszóródik Júdeába és Szamariába, majd a pogányok közé is, s ezáltal egyre szélesebb
körben terjed az Evangélium.
A
hét diakónus közül Lukács kiemeli Istvánt – aki Gamaliel egyik legjobb
tanítványa és a rabbinikus bizonyítás mestere - ezt a hittel és Szentlélekkel
eltelt férfit, mint igazi keresztényt. István a tett, a rend, az akarat
embere. Megrázó szónok. Származása és műveltsége miatt alakja jelentőssé és
veszélyessé nőtt! Isten nagyobb mértékben tette őt kegyelme eszközévé, mint a
másik hatot, ezért művelt csodákat és jeleket a nép körében. Emellett a
bölcsesség ajándékából is bőségesebben részesült, ennek köszönhetően hirdette
oly nagy erővel Isten igéjét, hogy a zsinagóga hívei, akik „ellene támadtak, és
vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel
beszélt, nem tudtak helytállni.
Lukács az Egyház története
szempontjából látja fontosnak István szerepét, mert az ő halála vezeti be az Egyház elszakadását a jeruzsálemi
Templomtól és a zsidóságtól. István személyében és küldetésében világosan
láthatóvá válik a lelkek szétválása, hasonlóan ahhoz, ami Jézus körül
lejátszódott. Nem véletlenül válik a tanítvány életének vége is hasonlóvá
Mesteréhez.
Miként Jézust, Istvánt is a főtanács
elé állították - mert rövid időre gazdátlan volt a helytartói hatalom, ami
kapóra jött a tömegszenvedélynek - és ez a jogi hatóság folytatta le a pert.
Ugyanazokkal a vádakkal léptek föl ellene, mint Jézus ellen: hamis tanúkat
béreltek fel, hogy állítsák: „Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény
ellen beszél!” (ApCsel 6,11-13).
Istvánon beteljesedik Krisztus
ígérete: ,,Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és a hatalmasságok elé
hurcolnak titeket, ne gondolkodjatok rajta, hogyan védekezzetek és mit
mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít benneteket rá, hogy
mit kell mondanotok'' (Lk 12,11-12).
Ezért
tudja István is, hogy mit kell mondania. Áttekinti Izrael egész történetét, az
üdvtörténetet, amelynek során Isten oly sokszor művelt csodákat a nép
érdekében. Felsorolja Isten csodatetteit és a nép ellenkezését. Isten elküldi
egyszülött Fiát, az Igazat, s a zsidók, mert keménynyakúak és körülmetéletlen a
szívük, keresztre feszítették.
István
tanúságtevő védőbeszéde a villámok tüzes vonalaival rajzolja ki az
üdvtörténetet Ábrahámtól Mózesig, majd Jézusig. A beszéd súlyos vádként hullott
a vádlókra, amit azok meg is értettek, azért vicsorították rá a fogukat. István
azonban kimondta az ítéletet: ,,Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint
ott ül az Isten jobbján!” Igen, a Bírót látta, aki fölment a mennybe, és a
saját szava szerint megtagadja azokat, akik megtagadják őt. Elvétetik tőlük az
örömhír, s akik most köveket ragadnak, hogy Istvánt elhallgattassák, a végső
ítélet előtt állnak.
István a halálával megpecsételte
bátor tanúságtételét. Mesteréhez annyira hasonlóan hal meg, nem hiába kiáltja:
„Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!” (7,59) István vére nem omlott hiába. Úgy
tűnik, hogy ez volt a Saul megtéréséért kiontott vér. (Diós és Ijjas
nyomán)
István
vértanúsága is egészen az Evangélium terjedésének szolgálatába állt. És ez
minden szent életében így van: a személyük egészen eltűnik a szolgálatuk
mögött, amit Isten megbízásából a keresztény közösség, az emberek, a világ és
az üdvtörténet javára végeznek.
A szenteknek nem a hatalom kell, hanem az Igazságon alapuló szeretetszolgálat.Maga Jézus is így fogta föl életét: „az Emberfia nem azért jött, hogy őt
szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon és odaadja az életét'' (Mk 10,45) Az igazi
tanítványok, a szentek, ebben követik Krisztust, aki erre hívja őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése