Isten gondviselő szeretetének
köszönjük, hogy ismét egy újesztendő küszöbén állhatunk. Testvéri szeretettel
öleljük át egymást és jókívánságainkkal erősítgetjük a jövőbe vetett bizalmat.
A tegnap este elbúcsúztattuk az óesztendőt. Volt aki templomaink áhítatos
légkörében, volt aki egész éjjet átmulatva tette ezt. Bárhogy is történt, egy
megkönnyebbülés vett erőt rajtunk. Sok tekintetben olyan évet zártunk, amelynek
sok eseményét nem kívánjuk vissza. Mást vártunk egyéni életünkben is, kisebbségi
létünkben is, de Európa és a világ élete tekintetében is. Az emberi önzés, az
ördögi gonoszság következtében szűkmarkúnak bizonyult. Újabb terheket rakott
sokak vállára megkeserítve életüket. Számunkra fontos, hogy amikor eltávozott
az óév, ne vigye magával reményeinket, bizalmunkat és hitünket az isteni
igazságokban. Mert ki tudja megmondani, hogy mit hoz az új esztendő. Több
örömet, boldogságot vagy szenvedést, szomorúságot? Szerencsét vagy
szerencsétlenséget, sikert vagy sikertelenséget? Békét vagy békétlenséget,
derűt vagy borút, gyászt vagy vígságot? Tény az, hogy sok minden nem rajtunk
múlik. Mi azt szeretnénk, ha sok
minden megváltozna: főleg anyagi helyzetünk, kisebbségi sorsunk. De lesz-e
munkahelyünk? Az életszínvonal emelkedni fog-e? Kisebbségi helyzetünk javulni
fog-e? Véget ér-e a gyűlöletkeltés, a megfélemlítés s jogaink megnyirbálása?
Sok kérdés, amire most nincs felelet, csak majd akkor tudunk válaszolni, amikor
ettől az évtől is búcsúzni fogunk. – Sok minden nem tőlünk függ a külső körülmények,
a minket körülvevő világ miatt. De vannak dolgok, amik rajtunk is múlnak,
amikért mi is felelősek leszünk. Hisz
tőlünk függ, hogy mivel töltjük meg ezt az új esztendőt, annak napjait és
hónapjait. Tőlünk függ, hogy mire használjuk fel a drága időt. Tőlünk is függ,
hogy családjainkban, munkahelyeinken, közösségeinkben, egyházközségünkben
lesz-e összhang, béke, egyetértés. Tőlünk is függ, hogy Isten útjain járunk-e
vagy nem, hogy kerüljük-e a bűnöket vagy nem.
Meg kell tennünk a tőlünk
telhetőt. Jézus így szólít fel:
„Csípőitek legyen felövezve és égő gyertya a kezetekben” (Lk 12, 35). Vagyis
őrködjünk hűséggel. Őrizzük templomainkat, őrizzük családjainkat, őrizzük
jövendőnket, szülőföldünket, még inkább lelkünket, mint nagy kincset. Ha
megtartjuk hitünket, Isten is megtart bennünket. Ha nem váltjuk fel legszentebb
érzéseinket, a szeretetet, ha nem lépünk a gyűlölet, a közömbösség útjára, a
szeretet fel fogja melegíteni, széppé fogja tenni életünket. Meg kell tenni a
tőlünk telhetőt, mert sok minden múlik rajtunk is. És bízni kell a jó Istenben.
Rá kell hagynunk életünket, sorsunkat, mint a Szűzanya, aki Isten tervére így
válaszolt: Íme az Úr szolgáló leánya vagyok… Olyan mennyei Atyánk van, aki nem
hagy el soha. Azok a jóságos kezek, amelyek a pusztai vándorlás idején
csodálatos kenyeret szórtak, a mannát az éhező népnek; és azok a kezek, amelyek
a pusztában meg tudták szaporítani a kenyeret a
Jézust étlen-szomjan hallgató embereknek, minket sem hagy el. Az a jóságos
kéz, amely irányította a gyermek Dávid kezét, hogy parittyájával legyőzze a
hatalmas Góliátot, amely az Egyházat üldöző Saulra lesújtott, hogy lováról
leesve, Pál apostol legyen belőle, minket is meg tud védeni, meg tud
szabadítani ellenségeinktől. Az a jóságos kéz, amely Dániel prófétát ki tudta
hozni az oroszlánok börtönéből, minket is ki tud hozni minden veszedelemből.
Csak bíznunk kell benne és kérnünk kell őt. Ezzel a bizalommal induljunk el az
új esztendőben.
Tamás József püspök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése