2013. 03. 11.

Krisztus világa, 2013. március


Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja 
2013. március.  IV. évf. 3. szám
A márciusi lapszám tartalmából:
A vezércikk szerint 2013. február 28-a az Egyház újkori életének egyik legjelentősebb dátuma, amikor Őszentsége, XVI. Benedek pápa római idő szerint 20 órakor befejezte péteri szolgálatát. Ettől kezdve, ahogy mondta: csak egy egyszerű zarándok vagyok, aki megkezdi földi zarándokútjának utolsó szakaszát. De szeretnék még egész szívemmel, minden szeretetemmel, imáimmal, elmélkedéseimmel, minden belső erőmmel a közjóért, az egyház és az emberiség javáért dolgozni. Nagy támaszt jelent számomra együttérzésetek. Haladjunk előre az Úrral az egyház és a világ javára. Köszönök mindent. Most teljes szívemből adom rátok áldásomat.” Az ő áldása tulajdonképpen mindaz a sokszínű isteni ajándék, amit rajta keresztül Isten mindnyájunknak adott és amit adni akar. Így minden egyes ember áldás lehet társai számára, ha Isten igazságát, jóságát, szépségét és szeretetét egyszerűen megérezteti és közvetíti. Az Emeritus pápa szavaival ajánljuk az Anyaszentegyházat Legfőbb Pásztora, a mi Urunk, Jézus Krisztus gondjaiba. Fohászkodjunk Szent Anyjához, Máriához, hogy anyai jóságával segítse a bíboros atyákat az új pápa megválasztásában.” Várva a jó hírt: Habemus papam!
A Mennyei Atya mindenkit hazavár címmel Korom Imre spirituális A tékozló fiúról szóló példabeszéd címzettjeihez juttatja el gondolatait, hogy a nagyböjt folyamán életünkkel mi adjunk választ az Atyának, aki kérlel minket, hogy menjünk be mi is a lakomára, osztozzunk az Ő örömében.
Hallgatni a beszédes hallgatásról Bács Béla-János tolmácsolta H. Zaborowski gondolatait. És megértjük, hogy aki hallgat, az más úton közöl valamit, és a hallgatásban megszólalhat egy belső hang, ami elkerülte figyelmünket.
Különös tekintettel a vendégfogadásban példamutató Juci néni életén keresztül Bakó Mária-Hajnal a gazdag örökséggel rendelkezők értékeit villantja fel.
Amit az iskolákban is tanítani kellene, azt Bányász József Érték versus fogyasztói magatartás 2. cikkében írja, nem hallgatva el, hogy célszerű lenne politikusainknak is tanulni, letenni a mohóságról, félreállni, és a nemzetet, a népet szolgálni. Alapvető gazdasági és társadalompolitikai fordulatra, és olyan modell alapján álló államra van szükség, ahol elindul egy következetes nemzetstratégia-tervezés és -megvalósítási folyamat. Példaértékű cikkben megismerhetjük a Michelin-testvérek nagyszerű jóléti intézkedéseit. A Születésnapi csokor-ban Sárközi Sándor piarista tanár a márciusban született híres magyar művészek, tudósok egy csoportját mutatja be, hogy emlékezzünk, és a gazdag múltból erőt tudjunk meríteni a jelen és a jövő feladataihoz. 
A Hit évében a felnőtteknek ismétlés az isteni kinyilatkoztatás továbbadásának katekézise. A gyerekek pedig tovább kalandozhatnak a királyfival egy különös országba.
A konvertiták sorozatban G-K. Chesterton angol író életútját mutatja be Kopacz Katalin. Az író, aki 48 évesen katolizált, arra a kérdésre, hogy miért lett katolikus, ezt válaszolta: “Hogy megszabaduljak bűneimtől!”
Isten szerelmese – a szépséges és híres színész, Dolores Hart bencés nővér pályája elgondolkodtathatja a fiatalokat. És ez nem mese. Viszont a mesék is fontos szerepet töltenek be anyanyelvünk megőrzésében, szókincsünk gazdagításában, miközben a mesék élni tanítanak – közli velünk Dimény Erika. Rossz indok az együttjárásra - B. Balázs ifis szempontjaival ismerkedhetünk meg.
A játékos ismerkedés szentekkel rovatban ismereteinket ellenőrizhetjük, Boldog Meszlényi Zoltán püspök, a 100 évet meghaladó szentek és Aquinói Szent Tamás személyével kapcsolatban.
A derűs élet gazdagsága mellett, az édesanyákra irányítja figyelmünket a keresztrejtvény. Félpercesben újra értelmezve olvashatjuk 1848. márciusának céljait. Ünnepünkre pedig Mezey Katalin versét tűzzük ki: Boldog akinek szemén kifénylik,/ hogy süt benne az Isten napja,/ akinek lelke nehéz selymét/ magasságos szél lobogtatja.” 

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól.
Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc, Hazai előfizetőknek egy lap ára: 1,5 lej. Külföldre 1 euró.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése