Eve Lavallière (1866-1929)
fantasztikus tehetségű színésznő. Harminc évesen elsőrangú tehetségek között van, aki Párizsban győzelmet
győzelemre halmozott. Mielőtt elutazna Amerikába, egy vidéki kastélyba ment
pihenni. A szomszéd plébános meglátogatta az új lakót, és misére hívta. Az első
mise után a pap beszédét kritizálta. A pap csendben meghallgatta, s másnap
átnyújtotta neki Lacordaire atya Bűnbánó Magdolná-ját: „Olvassa el ezt a
könyvet, meg fogja látni, hogy a jó Isten mit csinálhat az olyan asszonyból,
mint amilyen ön.” Eve olvasott, töprengett és két hét után templomba menet kijelentette:
„Én is eltemetem bűnös életemet.” A gyóntatószéktől az oltárhoz ment, és ezt
mondta társnőjének: „többé nem e világból vagyok.”
Felbontotta Amerikai
szerződését, végleg szakított a színházzal. Eladta mindenét, majd háromévi
vezeklés után, 1920. szeptember 19-én a ferencesek harmadrendjében Jézus
Szívéről nevezett Eve-Marie nővér lett. Élete ettől kezdve bűneiért való
vezeklésben telt.
Három évet töltött Tunéziában, ahol kórházi betegeket ápolt.
Megkapta a maláriát. Sokat szenved.
Háromszor műtik, eltávolítják szemét is. Szenved és imádkozik. „Az imádság az
én palotám, itt megtalálom Őt, akit szeretek, és akit kerestem. Miért nem
láthatják a dolgokat úgy, ahogyan én látom, most! Miért nem értik, hol van az
igazi boldogság, és hogy az ember szolgálhatja Istent minden állapotban. Annyit
imádkozom értük!...”
Utolsó erejével megcsókolta a feszületet és egy sóhajjal
elhagyta ezt a világot. Társnője ferences ruhába öltöztette fel, szívére a
kereszt mellé liliomot helyezett, a visszanyert ártatlanság szimbólumát.
Sírkeresztjének felirata: „Eve Lavallière 1929. július 10. Teremtőm, könyörülj
rajtam.”
Életünk
során bármikor elbukhatunk. A
kísértéssel szemben senki sincs bebiztosítva. Erősségünk Krisztus, aki megbocsát és átalakít. Ő az, aki a tékozló fiúkat és lányokat az Atyai házba segít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése