A Szűzanya tisztelete népünk körében Szent István király idejében
gyökerezett meg. Szentkirályunk 1038-ban, Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén végrendelkezett: országát és koronáját, népét és
lelkét végképp a Szűzanyának ajánlotta
fel. Kire bízhatta volna jobbra ezt a fiatal országot, mint Szűz Máriára, akire a mennyei Atya az ő egyszülött Fiát bízta. Azóta Szűz
Mária országa és népe vagyunk. Szeretetünket és különösen tiszteletünket iránta számtalan formában igyekszünk
kifejezni: templomokat emeltünk, oltárokat szenteltünk, személyét a művészet
minden ágában megörökítettük. Mint a szent korona gyöngyei úgy ragyognak
Kárpát-medencében Szűz Mária zarándokhelyei. Nehézségeinkben és bajainkban,
örömeinkben és sikereinkben hozzá fordulunk, szentségét, szépségét csodáljuk,
oltalmát kérjük, hálánkat lerójuk. Erről tanúskodik liturgiánk és gazdag
énektárunk.
A székelység Mária tisztelete közel hét évszázada a csíksomlyói csodatévő
Szűz Máriához kapcsolódik. Ennek történelmi háttere van. A székelység
történelmi hivatásából kifolyólag védelmi feladatot látott el, ezért osztatlan
vagyonközösségben élt, és a honfoglalástól kezdve megőrizte „kettős
szállásrendszerét” egészen az 1871. évi arányosítási törvény alkalmazásáig, a a
liberális gazdasági- és társadalompolitika rossz intézkedéséig. A
vagyonközösség és vallásosság két erős tényezője a székely öntudatnak, aminek két
külső megnyilvánulása a hadiszemle és a búcsújárás volt.
A 14. század első felében Csíkba és a szomszéd székekbe elég gyakori lett a
tatár betörés.A vészterhes években a közösségek Szűz Mária oltalmát kérték.
Nagy Lajos király utasítására a székely és szász ispán, később erdélyi vajda, Lackfi
András – Lackfi István vajda és Lackfi Dénes pálosból lett kalocsai érsek öccse
– vezetésével 1345-ben, majd 1352-ben 40.000 székely harcos, Kunország
területén, háromnapi küzdelemben legyőzte és elűzte, a Szeret és a Dnyeszter
folyó között letelepült és Erdélybe mindegyre beütő kipcsaki tatárokat. A
győzelem hírére Lajos király három napos ünnepet rendelt el. A székelyek e
győzelmet Szűz Mária és Szent László segítségének tulajdonították – ezt
tanúsítják krónikáink. Hálájukat Szűz Mária iránt pálos kolostorok építésével
fejezték ki, míg Szent László életét freskókkal és kápolnákkal örökítették meg.
A pálos kolostorépítés azért is vált könnyűvé, mivel Piaszt Erzsébet
anyakirályné közbenjárására VI. Kelemen pápa 1349-ben megengedte új pálos
monostorok alapítását, főleg az ország azon vidékein, ahol még nem voltak
rendházaik. Letelepedésük még abban az esetben is érvényes volt, ha a
megyéspüspökök nem járultak hozzá. A pápai kegy hatása alatt, tehetős uraink
sorra emeltették a szebbnél-szebb vidékeken, erdőbirtokaik közepén, de a falvak
népéhez is közel a pálos monostorokat, s mellettük az egyszerű, de ízléses
templomokat. A kolostor közelében földet is adtak, mert a rend Isten
segítségével és kétkezi munkájával tartotta fenn magát. A csíksomlyói Szűz
Mária pálos kolostor és a Salvator kápolna 1352-ben „fogadalomból” épült. A
fogadalmi templom és a Salvator remeteség zarándokhely lett, melynek
látogatásával a hívek búcsút nyerhettek az egyházi előirások betartása mellett.
A történeti források hiányára a Csík ellen vezetett 1421-es és 1432-es
török támadás, a 16. századi moldvai és tatár beütések, majd Székely Mózes és
Basta uralma alatti számos pusztítás, valamit az 1661. évi török-tatár
büntetőhadjárat nyomán érthető válik, hiszen ekkor Csíkban 26 egyházközség
hamvadt el írásos forrásaival együtt. Ezt követte a Tököly hadjárat és az
1694-es tatárjárás. Legutóbb pedig az első és második világháború.
Györffi Pál ferences provinciális 1729-ben megírta és kiadta „Az erdélyi
ferences kusztódia története” könyvét, melyben Csíksomlyóról ezt írja: „ezen konventnek első alapját, valamely más,
régebbi rend tagjai részére vetették meg. – Hogy pedig mikor és milyen
alkalomból került hozzánk, nem tudjuk megmondani.” P. Halász-Losteiner és
Gegő Elek ferences krónikások 1352-re teszik a kolostor építését, amely András
erdélyi vajda bőkezűségének köszönheti létét.
A csíksomlyói kolostornál és a Salvator kápolnánál végzett régészeti
ásatások ezt az időpontot igazolták. A pálos rendnek V. Márton pápa 1417-ben
engedélyt adott, hogy lelkipásztori munkát is végezzenek, 1419-től már temetést
is vállalhattak. Ettől kezdve a monostor élete még jobban összefonódott a székely
hívek életével.
A fehér barátok áldásos működését végzetesen befolyásolta a török
veszedelem. Murád szultán serege 1421-ben feldúlta Brassót, Fogaras vidékét és
beütött a Székelyföldre is. A török és román csapatok 1432-ben lerohanták a
Szászföldet, s ekkor Csíkot is porrá égették, a lakosságot megtizedelték. Ekkor
hamvadt el a csíksomlyói pálos kolostor és temploma. A túlélő szerzetesek
menedékre a Salvator és a széphavasi Csodatévő Boldogasszony kápolnájánál leltek.
A megmenekült csíkiak 1433-ban újra építkezni kezdenek. Ezt igazolja, hogy Csíkrákos
és Mindszent temploma újraépítése végett búcsú engedélyt kap a pápától. A többi
falu megfogyott lakossága csak a század harmadik negyedében kezd újra
építkezni, mert őket a Zsigmond király pénzrontása és a gazdasági válság
késleltette.
Erdély keleti és déli része sok sebből vérzik. A védelem megszervezése,
Lépes Loránd alvajda és testvére Lépes György erdélyi püspökre hárult. A püspök
az egyházi tizedet a pénzrontás miatt csak három év múlva, 1436-ban követelte,
amikor megjelent az erős pénz. Ezen intézkedése 1437 márciusától 1438 februárig
tartó parasztlázadáshoz vezetett. A püspök egyházmegyéjében a tizedet be nem
szolgáltató plébániákat egyházi átokkal sújtotta. Így a Székelyföldet is. A
templomokat bezárták, a szentségek kiszolgáltatását eltiltották, alig lehetett papot
találni, az újszülöttek kereszteletlenek maradtak, a halottakat pedig egyházi
szertartás nélkül temették el.
Mivel a pálos rend XXII. János pápa jóvoltából, még 1329-ben kikerült a
püspökök joghatósága alól, kiváltságot élvezett. Nem vonatkozott e rendre a
püspöki interdictum. Ők a Salvator kápolnánál kiszolgálták a szentségeket,
vigasztalták a vidék lakosságát. Mivel számuk megfogyatkozott és hiányzott a
kellő gazdasági háttér, mert a nép is leégett, nem tudták újjáépíteni a
lerombolt templomot és kolostort. Kénytelenek voltak felhagyni, mint ahogy
tették Pókafalván és más helyen.
1442. március 25-én Hunyadi János erdélyi vajda, Újlaki Miklós macsói bán
segítségével legyőzte Mezid bég 20-30000 fős seregét Szeben mellett, majd
szeptember 6-án az Erdélyi-vaskapu bejáratánál Sehabeddin ruméliai beglerbég
80000 fős seregét semmisítette meg, az így megszerzett gazdag zsákmányból
támogatta a török által lerombolt templomok és kolostorok újjáépítését. Még ez
év folyamán, Hunyadi vajda és Újlaki Dénes pápai követ, bizonyos egyeztetést
követően, az egyházjog betartása mellett, a csíksomlyói romos kolostort az
akkor szerveződött obszerváns ferenceseknek adományozta. Az új konvent
szolgálatára pedig 32 családot rendelt.
A somlyói konvent főnöke 1443-ban
segítségért fordult IV. Jenő pápához, aki 1444. január 27-én kelt bullájában
hét évi búcsút engedélyezett mindazoknak, akik Sarlós Boldogasszony vigíliáján
és napján meglátogatják a csíksomlyói templomot, szentségekhez járulnak és az
elkezdett újjáépítés befejezésére adakoznak. A pápai bulla szerint ez a
kolostor az erdélyi püspökség Somlyó falujában van „ahová a hívek rendkívüli sokasága fogadalomból szokott összeseregleni,
és naponta sem késlekedik összegyűlni.” Érthető, mert a csíkiak és
általában a székelyek mindig magukénak tartották az 1352-ben épült fogadalmi
monostort. Ezt az indoklást minden esetben az engedélyt kérő elöljáró leveléből
idézi a pápa. A nép kollektív tisztelete a kolostor iránt mindig megnyilvánult:
ha szűkölködött, akkor segítették, ha pusztulás érte, akkor újjáépítették,
szépítésén pedig napjainkig fáradoznak.
A ferences konvent 1448-ban elkészült és megkezdte középfokú oktatói tevékenységét.
Ez a Salvator-hegyi zarándoklat mellett Csíksomlyó vonzását még jobban fellendítette.
Ugyanis a pálos templomok és kápolnák 1471-ben teljes búcsú engedélyt kaptak, sőt
1484-ben VIII. Ince pápa minden pünkösdszombatra és vasárnapra teljes búcsút
engedélyezett. Ez nagyot lendített a Salvator kápolnához vezetett
pünkösdszombati zarándoklaton és a ferencesek által újjáépített fogadalmi
templom látogatottságán.
A csíksomlyói
pünkösdszombati búcsúhoz közösségi, csodás események is fűződnek. Külön említést
érdemel az 1567. május 17-i hargitai győzelem. Előzménye, hogy 1566 novemberi
nagyszebeni részországgyűlésen János Zsigmond Csík lakosságát büntetés terhe
alatt vallásváltoztatásra szólította fel. Mivel nem engedelmeskedtek a
fejedelem parancsának, Telegdi Mihály székelyudvarhelyi unitárius királybíró rajtaütés
szerű támadást szervezett Csík ellen. A csíkiak értesültek a készülő veszélyről
a Hargitára mentek pünkösdszombatján „saját vérükkel és véres fegyvereikkel” megvédték
hitüket a Tolvajos-tetőn vívott csatában. Ezzel a győzelemmel a pünkösdszombati
búcsú, fogadalmi búcsú lett.
A csíkiak hitvédelmi harcát a kolozsmonostori jezsuiták 1581-ben megörökítették
a Historia domusukban. „A csíkiak – írja Losteiner – a győzelem jeléül kezükben
zöld ágakkal jelezték a győzelmet. Köszönetet mondtak Máriának, s ... a
győzelem emlékére hálából a Segítő Mária nevet adták neki”. Az 1352-es győzelem emlékére fogadalomból letelepített
pálosok pünkösdi búcsúja összeolvadt az 1567-es győzelemmel és az újabb fogadalommal.
Ezek az események olyan mélyen ivódtak a nép lelkébe a ferencesek szolgálata
által, hogy sem II. József búcsújárást tiltó rendelete, sem a román diktatúra
négy évtizedes harca nem tudta megszüntetni.
Az imameghallgatások és csodák emlékét hirdetik a
csíksomlyói kegyszobor melletti falra függesztett fogadalmi, nemesfémből
készült un. identifikációs tárgyak, offerek, amit a meggyógyultak vagy
fogadalmat tevők: vakok, némák, süketek, sánták, valamilyen betegségből
meggyógyultak ajánlottak fel. Maga Batthyány Ignác püspök is súlyos lábbajából a csíksomlyói
segítő Mária közbenjárását kérte és meggyógyult. Fogadalomból elzarándokolt
Csíksomlyóra és egy ezüst lábat helyezett el a kegyszobor mellett. A
vizsgálatok alapján 1798-ban a csíksomlyói templomban őrzött Mária-szobrot
csodálatosnak, csodákkal jeleskedőnek nevezte. A Székelyföld legdrágább kincsei
közé tartozik a 15. században, hársfából faragott, csodatévő Mária szobor (2,27
m). A török félholdat és eretneket taposó széphavasi csodatévő Szűz Máriának, a
nép szemében csodás a feltűnése Csíksomlyón az 1661-es tatár pusztítás után, akár
a fennmaradása.
A második világháború idején is vonaton menekítették,
amely néhány napot a kolozsvári állomáson vesztegelt. Ekkor a vonatról levették,
hogy a Segítő Mária ne hagyja el Erdélyt. A vonat tovább ment, és a
zalaegerszegi vasútállomáson bombatalálat érte, egész szállítmánya elégett. A
kegyszobor pedig visszatért évszázados tiszteleti helyére, Csíksomlyóra.
Ki tudná megmondani, hogy a Szent Szűz hány embernek gyógyította meg
testét-lelkét? Mennyi sebet forrasztott, mennyi kétségbeesésre talált írt,
mennyi bánatot, gondot, viszályt simított el, mennyi hitet, erőt, vigaszt,
kegyelmet tárolt.
Az imameghallgatások és csodás gyógyulások sora nem zárult le, s nem is fog
lezárulni, mert napjainkban is történnek csodák, s azok mindig közösségben
történnek. Amíg van hívő közösségünk, addig lesznek csodák is, mert van feltámadás!
Kérjük a csodatévő szép Szűz Máriát, hogy pünkösdi népe az ő oltalma alatt
továbbra is éljen és virágozzék!
Darvas-Kozma József
In: Krisztus világa, 2015. május
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése