Irgalmasság
vasárnapja húsvét 2. vasárnapja, melyet a nagypénteken kezdett kilenced előz
meg. Isten
irgalmassága, Isten tulajdonságai közé tartozó, tevékeny sajátság. A Szentírás tanúsága
szerint Istennek a szövetségben kifejezett szeretete mindig úgy nyilvánul meg,
mint segítő és megbocsátó szeretet, azaz irgalmasság. A bűnbeeséstől Jézusig
Isten megbocsátó szeretetének és hűségének, azaz irgalmasságának számos megnyilvánulását
ismerjük.
Teológiailag
Isten
irgalmasságát úgy írhatjuk le, mint az isteni akarat készségét,
hogy rászoruló teremtményének önkéntes elhatározásából segít. Őbenne ez is
lényegi sajátság, ezért mint minden tökéletesség, végtelen. Ő a létező lét és a
létező jó, azért távol áll tőle minden érdektelenség vagy kegyetlenség.
Amellett a bűnös emberrel szemben úgy nyilvánul meg, mint megbocsátás, pedig az
ember bűne miatt ítéletet érdemelne. Ezt az irgalmasságot azonban csak
üdvtörténeti megnyilatkozásai alapján ismerjük meg. A kinyilatkoztatás nélkül
nem ismerhetnénk föl, mert az irgalom nem olyan sajátsága Istennek, mint pl. a
mindentudás vagy mindenhatóság, amelyet a lényegből levezethetünk. – Az újszövetségben Jézus
Isten irgalmasságának szóban és tettekben történő kinyilatkoztatója. Amikor Máté
vendégül látta Jézust, a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: „Miért eszik
mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta, és így válaszolt: „Nem
az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok
meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az
igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”(Mt 9,11-13)
A keresztény ember
irgalmának alapja és példája Jézus Krisztus, benne Isten megelőlegezett
szeretetével. A Jézussal találkozó ember megtapasztalja, hogy Isten elfogadja
és szereti őt. A bűnösöknek, akik a törvény alapján semmit sem remélhetnek
Istentől, Isten irgalmassága az új élet alapja (Lk 19,1-10; Jn 8,1-11). A
kiengesztelődés szentségeiben ezt kínálja. Isten nem hagy magunkra, hanem új
kapcsolatra hív, utánunk jön, keres bennünket. Ezt láthatjuk az ősszülők
keresésétől kezdve Tamás apostol hitbeli megerősítésén át napjainkig (Jn
20,19-31). Az első keresztény közösség hite és erkölcsi élete a feltámadt
Krisztusra épült és róla tanúskodott (ApCsel 4,32-35). Ismertetőjelük az
irgalmas szeretet gyakorlása volt. A hívő sokaság egy szív és egy lélek volt,
mint az élő szervezet. Felfogták, hogyha részesültek az üdvösség örömében,
akkor másokat is részeltetniük kell ebben. Az Atya irgalmas szeretetét azzal
viszonozzuk igazán, ha hittel megtesszük akaratát, amiben benne van a felebarát
szeretete is (1Jn 5,1-6). A szeretet gyümölcse az öröm, a béke és az
irgalmasság. Az irgalmasság erkölcsi erény, mely képessé tesz a testi-lelki
segítségnyújtásra akkor is, amikor az igazságosság és a jog alapján az nem
várható el. Az irgalmasság az erkölcsileg erősebb, nagyobb lehajlása a
gyengébbhez, készség a megbocsátásra.
„Jó az Isten, mivel
irgalma örökké megmarad.” Zsolt 117,2
Darvas-Kozma József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése