2015. 04. 12.

XXI. Felcsíki egyházi kórustalálkozó

Mintegy nyolcszáz kórustag vett részt a szombati, huszonegyedik alkalommal megszervezett felcsíki egyházi kórustalálkozón Balánbányán. A résztvevő 18 kórus 36 egyházi kórúsművet mutatott be az összegyűlteknek.
korustalalkozo szvi-5_b
Huszonegyedik esztendeje, hogy évről-évre megszervezik az egyházi kórusok felcsíki találkozóját, Balánbánya római katolikus plébániája pedig idén első alkalommal tölthette be a szervező szerepét − tudtuk meg Bálint Emiltől. A helyi plébános megjegyezte, ők zárják a kört, ugyanis már mindegyik felcsíki egyházközség szervezett kórustalálkozót, így jövőben az elsőként szervező Csíkszentdomokos kerül újra sorra.
A zsúfolt templomban közös szentmisével kezdődött a találkozó, azt követően pedig a jelenlevő tizennyolc kórus sorra adta elő a két-két betanult egyházi kórusművét. Felcsendült többek között Mozart, Charpentier, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc egy-egy műve is, a kórusok bemutatkozása között pedig a balánbányai egyházközség történetével ismerkedhettek meg a jelenlévők.
A kórustalálkozón énekelt Csíkszentdomokos egyházi kórusa Fórika Attila vezetésével, a csíksomlyói kegytemplom kórusa Bíró János, a csíkdelnei és csíkpálfalvi kórus Antal Ildikó, a szépvízi kórus Incze Sándor, a csíkszentmihályi és ajnádi kórus Kercsó Zoltán, a csíkmadarasi kórus Bálint Zsolt, a taplocai kórus pedig Péterfi András irányításával. A gyimesfelsőloki kórust Pora Attila, a csíkdánfalvit Bálint István, a csíkszeredait Bakos Mihály Károly, a csíkkarcfalvit Bálint Zoltán, a gyimesközéplokit Balla László, a hidegségit pedig Prezsmer Balázs Attila vezényelte. A csíkrákosiak, göröcsfalviak és vacsárcsiak Bíró Attila, a madéfalviak Bíró László, a csíkcsicsóiak Gombos Csaba, a csíkszenttamásiak Gábor Csaba, a balánbányaiak pedig Sebestyén Mónika Éva vezénylésével léptek fel.
„Öröm és jóleső érzés számunkra, hogy Balánbánya is megszervezhette ezt a rangos eseményt, és hozzájárulhattunk az összetartozás érzésének, a keresztény identitástudatunk erősítéséhez” − fejtette ki a helyi plébános. Úgy véli, ezek az események felhívják a figyelmet a kórusok egyházközösségekben betöltött szerepének és munkájának fontosságára, illetve erősítik a kórustagokban az elkötelezettség érzetét közösségük iránt.

székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése