2015. 04. 05.

A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelése Csíkszeredában - Legyen HUNGARICUM!

A húsvéti ételszentelés Csíkszeredában megőrizte évszázados, eleven ünnepélyességét: április 5-én, vasárnap reggel nyolc órakor rendezett sorokban várták a hívek, hogy püspöki áldásban részesüljenek a kosarakban helyezett eledelek a Szabadság téren – tájékoztat a Székelyhon.ro.


Több ezren gyűltek össze idén is, hogy részesei legyenek a Kárpát-medence legnagyobb hagyományos ételszentelésének.

Asszisztencia: P. Balla Barnabás OSPPE, T. Mihály Imre, Ft. Virág László, Msgr. Tamás József püspök, Ft. Darvas-Kozma József, T. Csíki Szabolcs, T. György Imre, Fr. Szücs Imre OSPPE. Fotó: Kovács Sz.
Kereszténységünk legnagyobb ünnepére ébredve a föltámadt Krisztus szavaival köszöntötte az összesereglett sokaságot Tamás József, a Gyulafehérvári Egyházmegye segédpüspöke: „Békesség veletek!” Rövid elmélkedésében Szent Pál apostolnak a Timóteushoz írt első leveléből idézett: „Isten minden teremtménye jó és semmi sem megvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz, mert Isten Igéje és az imádság megszenteli” (1Tim 4,4).



Az ételszentelés kezdetén. Fotó: Kovács Szidónia
A püspök rámutatott arra, hogy egyházunk az ószövetségi bölccsel vallja: mindennek megvan a maga ideje. Így megvan az ideje a böjtnek és megvan az ideje az étkezésnek.



A hívek és kosaraik párhuzamos sora között vonultak a ministránsok és papok. Fotó: Balázs Árpád
„Mindenben Istennel találkozhatunk, ha bennük Isten dicsőségét keressük. A nagyböjti szentidőben böjtöltünk, hogy a bűnbánatnak a cselekedetein keresztül megtisztuljunk és általa közelebb kerüljünk Istenhez” – fogalmazott Tamás József.

Most, hogy a nagyböjti idő véget ért, az étel a feltámadásnak a tanúságává válik. Megítélése szerint az étkezésnek is fontos szerepe lehet az Istennel való találkozásunkban, hisz a megszentelt eledelek fogyasztásában találkozhatunk a föltámadt Jézus Krisztussal.



A székelyföldi ételszentelés is Hungaricum. Fotó: Balázs Árpád
Az eledelek ünnepélyes megáldását követően a téren kialakított sorok között vonult el a papság a ministránsokkal, és meghintették szenteltvízzel a kosarakat. A püspöki áldás után az ételszentelés a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Fotó: MTI
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése