2015. 11. 12.

Az új román kormányfő és a bűnbandák

Forrás: metropotam.ro
Dacian Cioloş miniszterelnöki kinevezése tényleg jó választás.

Nem azért, mert afféle Messiásként berobban majd a hazai közéletbe, mindenütt rendet teremt, szűk egy év alatt olyan pályára állítja az országot, amely hosszú távon megalapozza majd fejlődését, azért sem, mert egyszeriben tejjel-mézzel folyó Kánaánná változik az ország, egy csapásra megszűnik majd a korrupció – mindez, jól tudjuk, lehetetlen.

Dacian Cioloş felkérése szakértői kormány alakítására mindenekelőtt a jelölt hitelessége és a lakosságnak, a nemrég még utcára vonult polgároknak szánt üzenet miatt fontos: végre olyasvalaki irányíthatja Romániát, aki saját érdemeinek, tanulmányainak, szorgalmának, munkájának köszönhetően került az egyik legmagasabb tisztségbe, nem pedig jó kapcsolatainak, politikai körökben való agilis mozgásának, talpnyalásnak.

Valamiképpen tehát megtestesítője annak, ami eddig jobbára álomnak tűnt, hogy Romániában is lehet érvényesülni a legmagasabb szinten, kizárólag olyan érdemek alapján, mint a tudás, szakértelem.

Dacian Cioloşra mindezek ellenére elképesztően nehéz feladat vár. Nem kormánya beiktatása ütközik majd akadályokba – a pártok vélhetően alig várják már, hogy az összes felelősséget ráruházzák, maguk pedig nyugodtan kampányolhassanak. Igazán nehéz az új kormányfő számára éppen a pártok, a régi bűnbandák által állított csapdák elkerülése, az ő halálos ölelésükből való kikerülés lesz. A parlamenti alakulatok ugyanis csakis és kizárólag saját érdekeiket nézik majd a választások közeledtével, és előreláthatólag igen gyakran hozzák majd lehetetlen helyzetbe a szakértői kabinetet.

Az egyik időzített bombát éppen tegnap dobták le, amikor hatalmas éljenzés, tapsvihar közepette a parlament elsöprő többséggel szavazta meg a közalkalmazottak bérének újbóli tízszázalékos emelését. Sem egy hatástanulmány, hogy mindez mennyi pénzbe kerül majd, honnét rá a fedezet, ki fogja mindezt megfizetni, sem komoly vita gazdasági szakértők, civilek bevonásával, csak a felelőtlen, populista szavazathajhászás. Utánuk majd úgyis az özönvíz...

És előreláthatólag ez csak az első betartás a parlament részéről: számtalan eszköz áll még választottjaink rendelkezésére, hogy Cioloş munkáját akadályozzák, a közös érdek pedig felülírja a párthovatartozást, az esetleges ideológiai véleménykülönbségeket. Ráadásul azért is érdekük Cioloş kudarca, mert azzal hosszú időre hiteltelenítenék a szakértői kormány gondolatát, maradna hát övék mindörökkön a hatalom.

Eme ádáz küzdelemben pedig Dacian Cioloşnak egyetlen fegyvere lehet: a közvélemény támogatása. A jelenlegi felfokozott hangulatban ez többet érhet a pártok parlamenti szavazatainál is – ezért oly fontos, hogy munkatársai, miniszterei kiválasztása során ne a politikusoknak tegyen engedményeket, hanem saját elképzeléseit érvényesítve a szakértelemre és a hitelességre alapozza programját és a miniszteri névsor összeállítását.

Farcádi Botond
Háromszék

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése