2015. 11. 13.

Orbán: Európa biztonságot koldul Törökországtól

A miniszterelnök a vallettai európai uniós csúcsot értékelve az M1 aktuális csatornának csütörtökön azt mondta: az egykor büszke Európa „biztonságot koldul”, ahelyett, hogy saját erőből védené meg határait.
Orbán Viktor nyilatkozott az M1 csatornának a máltai EU-csúcsot követően, a miniszterelnök szerint nem sült ki semmi jó az értekezletből.
„A helyzet egyre inkább aggasztónak tűnik. Miközben mindenféle kontroll és válogatás nélkül érkeznek hozzánk a migránsok, aközben folytatódik a sehová sem vezető tanácskozások sorozata” – nyilatkozta a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, bár elméletileg helyesnek tartja, hogy Törökországgal tárgyalásokat kezdjen az EU, jelen pillanatban ez elhibázott lépés, mivel így az Unió beismeri, hogy nem képes saját erőből megoldani a migránsválságot. Ehhez egy harmadik félre, Törökországra van szüksége.
„Úgy tűnik, hogy Európa föladta azt a tervét, álmát, kötelességét, hogy képes legyen saját határait saját erőből megvédeni, és helyette a törökökkel folytatott diplomáciai tárgyalásoktól reméli a (…) védelmet” – mondta.
A kormányfő a máltai Vallettában tartott nem hivatalos uniós csúcstalálkozót értékelve arról is beszélt: bár „erről soha senki nem döntött, senki nem hagyta jóvá”, mégis kezd körvonalazódni annak terve, hogy Törökországból Európába egymillió migránst szállítsanak át, és osszanak szét. Magyarországnak ezt el kell utasítania – mondta.

Német alkancellár: Berlinnek szükség esetén egyedül kellene fizetnie Törökországnak

Németországnak szükség esetén egyedül ki kellene fizetnie Törökországnak a menekültek ellátására szánt uniós pénzügyi támogatást – mondta Sigmar Gabriel német alkancellár csütörtökön Berlinben.
A szociáldemokrata párt (SPD) elnöke SPD-s önkormányzati vezetőkkel folytatott megbeszélése után újságíróknak elmondta, hogy „falak helyett hidakat” kell építeni, vagyis biztosítani kell az uniós külső határokat, és az EU segítségére szoruló menekülteket rendezett, legális módon, kontingensek révén kell befogadni.
A politikus hangsúlyozta, hogy lassítani kell a Németországba irányuló emberáradatot, ezért Németországnak meg kell előlegeznie vagy egyedül ki kell fizetnie a tervezett uniós pénzügyi támogatást Törökországnak, ha nem haladnak megfelelő ütemben az EU és Törökország tárgyalásai a közös válságkezelési akciótervről.
A tervek szerint az EU 2016-2017-re 3 milliárd eurót ajánl fel Törökországnak a területén tartózkodó menekültek ellátására, helyeztük javítására, és mindenekelőtt a görög-török uniós külső határ biztosításához kér nagyobb együttműködést az ankarai vezetésről.
Az akciótervről várhatóan még novemberben tárgyalnak, a Brüsszelben megrendezni tervezett EU-Törökország csúcstalálkozón.
Az egyelőre nem ismert, hogy a 3 milliárd euróból a tagállamokra jutó rész miként oszlik meg a huszonnyolcak között. Német sajtóértesülések szerint Németországnak 534 millió eurót kellene befizetnie. A migrációs válság kezelésében való közreműködésért pedig az EU a török állampolgárok vízummentességéről szóló tárgyalások felgyorsítását, illetve az uniós csatlakozási tárgyalásokon új fejezetek megnyitását is felajánlhatja Ankarának.
Angela Merkel kancellár csütörtökön a máltai Vallettában tartott nem hivatalos uniós csúcstalálkozó után – német televíziókban közvetített – sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, nem fizet-e túl nagy árat az EU a menekülthullám feltartóztatásáért Törökországnak, azt mondta, hogy nem „politikai árról” van szó, hanem egy mindkét fél számára előnyös, „nyertes-nyertes szituáció” létrehozásáról.

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése