2015. 11. 09.

Széteshet az EU

Forrás: www.paginaeuropeana.ro
Az Európai Unió felbomlásának veszélyével fenyeget a menekültválság, főleg ha annak közös megoldása elé akadályt gördít a „téves nacionalizmus" – vélekedett hétfőn az EU soros elnökségét betöltő Luxemburg külügyminisztere.

„Az Európai Unió széteshet, és ez ijesztően gyorsan végbemehet, ha kívül-belül az elzárkózás lesz a szabály a szolidaritás helyett" – vélelmezte Jean Asselborn a dpa német hírügynökségnek Luxembourgban adott nyilatkozatában. A külügyminiszter a belső határellenőrzés megszüntetéséről a luxemburgi Schengenben 1985-ban megkötött egyezményt is – amelynek jelenleg 26 uniós állam tagja – veszélyeztetve látja. „Talán még van néhány hónapnyi időnk" – jegyezte meg.

Asselborn emlékeztetett rá, Németország és a legtöbb uniós ország „felfogta", hogy a genfi menekültügyi egyezmény van érvényben. Az EU-ban azonban van néhány olyan ország is, amely az unió értékeit – amelyek nem csak anyagi értékek – valójában nem helyesen tették magukévá. „Még mindig az emberi értékek kultúrája az a kapocs, amely minket összefog" – szögezte le, és arra figyelmeztetett, hogy „a téves nacionalizmus egy valódi háborúhoz vezethet".

A luxemburgi külügyminiszter szerint vannak olyan politikusok és pártok, amelyek a bevándorlás témáját tudatosan felhasználják a félelemkeltésre. Úgy látja, ellensúlyozni kell ezt a fajta félrevezetést, és erősíteni kell a bizalmat, hogy az unió értékei ne legyenek sutba dobva. Mint ahogy megjegyezte, nem tudja, mi történne a Balkánon, ha Németország vagy Svédország bezárná a kapuit. „Úgy gondolom, hogy már most egy nagyon-nagyon kritikus helyzet az, amelyben vagyunk" – hangsúlyozta.

„Ha nem találunk európai megoldást a migránsválságra, ha egyre több ország gondolja úgy, hogy csak nemzeti szinten tudja kezelni ezt az ügyet, akkor Schengennek vége" – figyelmeztetett a tárcavezető. Ha Schengen megbukik, akkor azzal befellegzett az Európai Unió legnagyobb vívmányának, aminek komoly következményei lesznek az uniós polgárok mindennapjaira" – mondta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy a határellenőrzés visszaállítása „mindent" érinteni fog.

Asselborn egyúttal kiemelte, a külső határok ellenőrzése nem az elzárkózásról szól, hanem arról, hogy „tudjuk, ki miért jön hozzánk vagy keres menedéket nálunk".

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése