2015. 11. 09.

Bagdadban tiltakoznak a kiskorúak izlamizálása ellen

A bagdadi Szent György káld templom előtt tüntetést tartanak november 10-én, kedden Louis Raphael Sako káld pátriárka kérésére. Az ellen a törvény ellen tüntetnek, amelynek értelmében automatikusan iszlám hitűvé válik egy kiskorú, ha egyik szülője iszlám hitre tér.

A megmozduláson részt vesznek a különböző keresztény felekezetek képviselői, politikai aktivisták, civil társadalmi szervezetek, valamint a jazidi, a mandeus és a szabeus vallási közösséghez tartozók.
A káld patriarkátus által közzétett nyilatkozatban Louis Raphael Sako pátriárka hangsúlyozza, hogy a kiskorúak iszlamizálására irányuló törvény az iraki nép különböző csoportjai közötti egység elleni vétek.
A káld egyház vezetője szerint ez a jogi rendelet sérti az iraki alkotmány egyes cikkelyeit, amelyek védelmezik az állampolgárokat minden diszkriminációtól, és ellentmond a Korán tanításának is, amely kijelenti, hogy a vallásban nem lehet kényszerítő erő.
A pátriárka felhívást intéz Fuád Maszúm iraki elnökhöz, hogy a parlament módosítsa a törvényt, és változtassák meg azokat a részeket, amelyek diszkriminatívvá teszik a jogszabályt. Ellenkező esetben már készen áll a fellebbezés a nemzetközi bíróságokhoz és törvényszékekhez, amelyek az emberi jogokat védelmezik.
Október 27-én az iraki parlament nagy többséggel elutasította azt a törvénymódosítási javaslatot, amelyet keresztény képviselők nyújtottak be különböző parlamenti pártok támogatásával. Azt kérték, hogy egészítsék ki egy mondattal a vitatott törvény kiskorúakra vonatkozó bekezdését. Eszerint olyan esetben, amikor az egyik szülő iszlám hitre tér, a kiskorúak megmaradhatnak eredeti vallásukban 18 éves korukig, hogy majd ezt követően választhassák meg vallásukat teljes lelkiismereti szabadságban.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése