2015. 11. 16.

Üzenet Európának: Ébredjeket fel!

A Népszabadságban (2015.nov.16., 9. o.) Révész Sándor Ha röpül a világ című cikkében két véleményt idéz. A híveivel együtt rengeteget szenvedett Douglas Al-Bazi, az Irakban fekvő Erbil plébánosa így inti európai hitsorsosait: „Ébredjetek fel! A halálos kór előttetek áll. Benneteket is meg fognak semmisíteni. Mi, Közel-Kelet keresztényei vagyunk az egyetlen csoport, aki a Gonosz arcát láttuk: az iszlámot.”
**
„Ha még mindig létezne olyan ember, aki úgy véli, hogy az Iszlám Állam (IS) nem az iszlámot reprezentálja, akkor annak tudnia kell, hogy téved. Az Iszlám Állam az iszlámot képviseli, mégpedig száz százalékosan.” Ezek a szavak a katolikus iraki pap, Douglas Al-Bazi, Erbil plébánosának szájából származnak. Al-Bazi vendégszónok volt a Comunione e Liberazione Közösség (CL) Riminiben rendezett találkozóján. Szinte senki nem mert eddig ilyen világosan fogalmazni, mint ez az iraki katolikus pap, aki testén viseli az iszlám sebeit. Erbil plébánosát kilenc évvel ezelőtt rabolták el és kínozták meg a dzsihádisták. „Az első négy nap még inni sem adtak semmit.”
Douglas Al-Bazi két keresztény menekülttábor lakóinak lelkigondozója Ankawa mellett. „Egy évvel ezelőtt kora reggeltől késő estig keresztények ezrei menekültek hozzánk.” Egy exodus, aminek még nincs vége, „mert a gyilkos bandák tovább öldökölnek”. „Büszke vagyok, hogy iraki lehetek, szeretem hazámat. Hazám azonban nem büszke arra, hogy én is egy része vagyok. Ami az én embereimmel történik, az genocídium, népirtás. Kiáltom felétek: Ne konfliktusról beszéljetek. Ez népirtás!”
Al-Bazi nem akar „mérsékelt iszlámról” hallani semmit. „Ha az iszlám köztetek él, talán elfogadhatónak tűnik a helyzet. De ahogy valaki mohamedánok között él, minden lehetetlenné válik. Ha mi, keresztények elhagyjuk országunkat, akkor ott nem marad többé senki, aki világosság és sötétség között különbséget tudna tenni.”
 „Némelyek azt állítják, hogy olyan sok mohamedán barátom van, akik szimpatikusak. Igen, persze, hogy szimpatikusak, itt, nálatok. Ott azonban egészen más a helyzet. Ott a keresztényeket üldözik, vadásznak rájuk, bezárják, megkínozzák, megölik őket. Minden eszközt bevetnek, hogy megtagadják keresztény hitüket, ebbe tartozik a rituális tömeg-megerőszakolás, amit néhány iszlám országban a büntetés egyik fajtájának tartanak. A Biblia birtoklása bűntett, a szentmise celebrálása tilos. Visszaestünk az első vértanúk elrejtett barlangokban ünnepelt titkos szentmiséinek a korába” - mondta Erbil plébánosa.
Al-Bazi atya minden nap kockáztatja, hogy a nyílt utcán gyilkolják le.
„Amikor kilépünk egy templomból soha sem tudhatjuk, hogy egy templomba valaha még élve beléphetünk-e. Bagdadban az én templomomat is felrobbantották, a szemem előtt. Gépfegyverrel lőttek a lábamba. Előbb vagy utóbb valószínűleg meg fognak ölni.”
„Amikor elrablásom során láncra verve tartottak, láncom szemeit a rózsafüzér imádkozására használtam. Nem könyörgök hozzátok segítségért. Nem vagyok megfélemlítve, ahogy népem sem megfélemlített többé. Úgy gondolom, hogy meg fognak semmisíteni minket. De azt is gondolom, hogy az utolsó szó mégsem az övék. Jézus azt tanította nekünk, hogy nekünk is hordanunk kell a keresztünket, és mi, a Közel-Kelet keresztényei pont ezt tesszük. Nem az a döntő, hogy keresztünket hordozzuk, hanem az, hogy a végsőkig vállaljuk keresztünket. Készek vagyunk erre.”
„Ébredjetek fel! A halálos kór ajtótok előtt áll. Benneteket is meg fognak semmisíteni. Mi, Közel-Kelet keresztényei vagyunk az egyetlen csoport, aki a Gonosz arcát láttuk: az iszlámot.” - mondta Al-Bazi atya 2015. aug. 31-én Riminiben.
**
A párizsi tömeggyilkosságot azonnal elítélő Ahmad Tajjib nagyimám kezdeményezésére viszont még tavaly Kairóban tartottak egy iszlám-keresztény konferenciát, amely nyilatkozatot adott ki: „Minden olyan fegyveres csoport és szektariánus milícia bűnös gondolatban és lázadó viselkedésben, amelyik a gyűlöletet és a terrorizmust használja – hibásan – a vallási vélemények alátámasztására. Ez egyáltalán nem az igaz iszlám. A hívők terrorizálása, az ártatlanok legyilkolása… emberiség elleni bűn… és az iszlám teljesen és általánosan elítéli ezeket.”

MK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése