Az advent igazi ízét, hangulatát a hajnali mise, latinosan a roráté adja meg. A hajnali sötétben készülünk a misére, közben várjuk lelkünkbe a fényt, a Messiást, mint hajdan a próféták.
Nem esik nehezünkre a korai felkelés, a hóval és hideggel járó áldozat, mert boldog, meghitt állapotra, a kegyelem és igazságosság állapotába vágyakozunk.
Le akarjuk győzni magunkban a bűnt, ami szakadékot jelent köztünk és Isten között. Mi a magunk erejéből képtelenek vagyunk az Isten szentségébe felemelkedni. Csak Ő segíthet rajtunk: „Aki a hűséget összetörte, az nem hozhatja azt helyre, csak úgy, ha a hűséget újból felkínálják neki.” (H. Pfeifer).
Isten, hogy megtegye, amire az ember képtelen,
vagyis hogy kiszedje a belénk gyökerezett bűnt és visszaadja a kegyelmet, ezért
Üdvözítőt ígért. A századokon keresztül hangzó ígéret nem korlátozódott csak egy
népre, hanem kiterjedt az egész emberiségre. Ezt hirdeti Izajás próféta:
„Számos nép tart felé és így szól: Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob
Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira” (Iz 2,3). A nemzetek Isten
felé tartanak, akit Jeruzsálemben imádnak. Tőle jön az igazságosság és a béke.
Kinyilatkoztatásának fényében majd meglátják, hogy a kardokból érdemes ekevasat
készíteni. Jézus pedig nyíltan kijelentette: „Sokan jönnek majd napkeletről és
napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek
országában” (Mt 8,11). A pogány százados szolgájának meggyógyítása már
elővételezi a pogány népek felkarolását és az egyetemes megváltást. Isten
áldását és segítségét őszinte alázattal és hittel kell fogadni, ahogy a
kafarnaumi százados tette: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj”… A
kegyelem ott működik, ahol az ember Isten mindenhatósága elé járul.
A hajnali misén Isten elé járulunk, kitárjuk
szívünket és az én-központúságból a Krisztus-központúságba lépünk. Őbenne
testvéri közösséget alkotunk egymással és környezetünkkel, mert a közösségben
Krisztus él. A Krisztusban élő közösség élete mindig vonzó a kívülállók számára.
Te is, amikor megtértél, befogadott téged egy vonzó közösség. Különben nem
léteznél, mert elvész a megtért ember, ha nem talál élő közösségre. A
kegyelemben élő emberek közösségének éltetője Krisztus.
Környezetünk átalakítása végett szükségünk
van erre a „mikrokörnyezetre”, amelyben elveink megvalósulnak, és amely véd
bennünket a külvilág negatív befolyásától. Vagyis szükségünk van a csoportra. A
csoport éltet, feltölti és pótolja erőnket, amit elveszítettünk vagy
meggyengítettünk a mindennapi életben. Közösségünkben senki sem tökéletes, de
ha egymást segítjük, biztosan vándorolhatunk az örök otthon felé.
Advent van, ébredj fel! Krisztus számít rád!
D-K. József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése