Ma
odaadással mutattuk be ünnepi szentmisénket. Most
pedig Jézusban gyökerező hittel járjuk a templom után a legszentebb helyeket, a
temetőket. Kegyelettel helyezzük el szeretteink sírján a virágokat, meggyújtjuk
a hit fényét jelző mécseseket és imádkozunk értük.
Mindenszentek délutánján a földi életből eltávozott
testvéreinkre gondolunk, akiknek üdvössége biztos, de még a tisztulás
állapotában vannak. Ezzel ki is fejeztük az Egyház három állapotát.
A II.
Vatikáni zsinat Egyházról szóló dogmatikus konstitúciójában ez áll:
„Amíg tehát el nem jön az Úr a maga dicsőségében és vele mind az angyalok
(vö. Mt 25, 31), és a halál szétrombolása után alá nem lesz vetve Neki minden
(vö. 1Kor 15, 26--27), addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások
a földi életből eltávozva tisztulnak, ismét
mások megdicsőült állapotban vannak, és „tisztán látják magát a háromszemélyű
egy Istent, amint van”; más fokon és más módon, de valamennyien egyek vagyunk
Isten és a felebarát ugyanazon szeretetében, és ugyanazt a dicsőítő himnuszt
énekeljük Istenünknek.” (LG 49). Krisztus valamennyi híve összeolvad az egy
egyházban, és egymáshoz kapcsolódik Őbenne. Jómagam is nemcsak közvetlen
rokonaimért imádkozom, hanem az összes felmenőmért. Az imádságomban jelen van
mindenki az első embertől kezdve, mert Krisztusban fog össze mindent az Atya.
Ezért mindaz, amit a szeretet engesztelésképpen szét oszt, az nem rövidül meg,
hanem gazdagabbá válik.
Időben bár az
Egyház három seregre oszlik, mégis tagjainak egysége a legkevésbé sem szakad
meg. „Mert Krisztus valamennyi híve az ő Lelkének
birtokában összeolvad az egy Egyházba, és egymáshoz kapcsolódik őbenne (vö. Ef 4, 16). Az úton lévőknek és a Krisztus békéjében elszenderült
testvérek egysége a legkevésbé sem szakadt meg, sőt erősebb lesz a lelki javak
közösségében” (LG 49).
Melyek ezek a
lelki javak?
A Szentek, az örök haza polgárai, ott vannak az Úrnál (vö. 2Kor 5,8),
és őáltala, ővele és őbenne szüntelenül közbenjárnak értünk az Atyánál, bemutatván érdemeiket, melyeket a földön
szereztek Jézus Krisztus, Isten és az emberek egyetlen közvetítője által (vö. 1Tim 2, 5). Nagy segítséget nyújt tehát gyöngeségünknek az ő
testvéri gondoskodásuk, közbenjárásuk és bátorító példájuk.
A zarándok Egyház az első
keresztény időktől kezdve nagy jámborsággal ápolta a holtak emlékét, és mivel
"szent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy
megszabaduljanak bűneiktől" (2Mak
12,46), közbenjáró imákat is ajánlott föl értük” (LG 50).
Mindenszentektől 8 napon keresztül s máskor is
szentségekhez járulunk, imádkozunk, alamizsnálkodunk, és önmegtagadást végzünk.
Íme a szentek megvalósulóban lévő egysége: a menny, a tisztulás és a föld
szentjei. Jóllehet különböző fokban valamennyien szentek az őket éltető és
egyesítő Krisztus kegyelme által.
Ennek a vigasztaló
valóságnak távlatában a halál többé már nem pusztulás,
hanem átmenet, sőt az örök életre való
megszületés: „hogy ha földi sátrunk összedől, Istentől kapunk lakást: örök
otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített” (2Kor 5,1). A test visszahull
az atomok világába, a lélek azonban Istennél él, az idők végén pedig Krisztus
által a test feltámad, megdicsőült állapotba kerül, átszellemül. Mi a zarándok
egyház tagjai ezt a végső feltámadást várjuk, ami kiteljesedett mértékben részesít
Krisztus misztériumában.
Halottak napján nem a halált magasztaljuk, hanem abban
Isten tervét látjuk, a horizontot, a földi lét és az örök élet találkozását,
amely mennyei születésnap lesz. Ha elfogadjuk a Krisztushoz tartozást, biztosak
lehetünk, hogy övéi sorába tartozunk. Ha a kegyelem és a szeretet által őbenne
és őérte élünk, így semmi, még a halál sem ragadhat ki Krisztus kezéből. Ő
mondja: „Bízzatok, én legyőztem a halált!” Krisztus a halált és fullánkját is
legyőzte, s visszatérve a sírból felragyogtatta előttünk a ”föltámadást és az
életet”.
Minden sírnál és minden koporsónál, Jézus Krisztusba
vetett hittel nemcsak megvigasztalódunk, hanem képesek vagyunk másokat is megvigasztalni.
Számunkra Krisztus a jövő, aki barátja sírjánál kijelentette: ”Én vagyok a
feltámadás és az élet: aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog. Mindaz,
aki belém vetett hittel él, nem hal meg örökre” (Jn 11,25). Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése