A 20. századig az
Isten és ember központú világrend uralkodott. Ezt vallották az egységes Európa
megálmodói és elindítói is.
Napjainkban egy másik világrenddel, a globalizációval
szembesülünk. Globalizáció alatt a különböző társadalmi rendszerek (gazdaság,
politika, kultúra, kereskedelem, kommunikáció, stb.) nemzetközi összefonódását
értjük, aminek sok előnye és hátránya van. E folyamattal
szemben jelenleg nincs hasonló erejű kontroll, ami az emberi
jogokat, érdekeket, értékeket védené. De rengeteg társadalmi megmozdulás van,
amelyek a globalizáció káros következményeire próbálják felhívni a figyelmet és
tenni ellene, javítani
a rendszeren, kiküszöbölni a hibákat.
Hogyan értékelné a „modern
világ” sajátos jelenségeit Jézus?
Hogyan hangzanának buzdító és vigasztaló
tanításai, meg elmarasztaló kritikái, melyeket bizonyára most is
példabeszédekbe öltöztetne?
Ezekre a kérdésekre keresi és találja meg a lehetséges
választ P. Henri Boulad, az arab származású jezsuita szerző, a Jézus napjainkban c. könyvében.
Ezekben
a napokban – írja – Jézust meghívták az ország médiaközpontjába, hogy szóljon a
rádió és TV alkalmazottjainak közösségéhez.
Bevezetőül
körülvezették az épületekben és mindent alaposan megmutogattak: a számos
stúdiót, a tekintélyes vetítőtermeket, az ultramodern irodahelyiségeket; a speciális
műhelyek és számítógépek biztosították az összeköttetést a földi antennákkal és
műholdakkal, amelyek a világ bármely részéről képesek voltak venni az adásokat.
Képernyők, kamerák, telefon- és fax-készülékek sorban egymás mellett; mindegyik villogott,
mozgott és lüktetett.
Az alkalmazottak kíváncsian figyelték Jézust a szemük
sarkából, a Mestert láthatóan lekötötte, amit látott, és ennek örültek.
Ezután
a nemzetközi rádiós értekezletek termébe mentek és Jézus beszélni kezdett
hozzájuk. Csodálkozását fejezte ki a mesés munka láttán. Megdicsérte, hogy a
médiaközpont egészen rendkívüli eszköz, hogy az öt földrészt szüntelenül
kapcsolatban tartsa, és hogy elérjék az embereket mindenhol. Ez hozzájárul,
hogy a nagy emberi család kialakuljon, mint ahogyan én annak idején álmodtam a
világról és szívből hirdettem is: törekedjetek együtt e cél elérésére!
Keressétek az egységet!
Önöknek
köszönhetően az egész emberiség egyetlen szövetségbe egyesülhet, és egyre
fokozódó mértékben vállalhatja az egymással való szolidaritást és testvéries
magatartást. De így van ez? Elegendő lenne egy tökéletes hírközlő rendszer sűrű
hálózatával körül venni bolygónkat és a legkisebb híreket is pillanatok alatt a
legtávolabbi helyekre is eljuttatni? Tényleg elég ez? Nem. Ez a hálózat csupán
eszköz egy cél szolgálatában. Milyen cél ez? Az egész emberiséget felölelő család kiépítése. Önök értékes és
gyors kapcsolatokat hoznak létre – ez az Önök szerepe. Az enyém az, hogy az egész technikai szövevénybe lelket
leheljek. Én vagyok a lelke ennek a hálózatnak, én vagyok a szellemi
világosság, amely minden embert megvilágosít (Jn 1,9).
Ha az emberi
szellem középpontjából nem világít ki ez a fény, ha szeretetnek ez a lángja nem
lobog az ember mélyén – más szóval: ha az én isteni életem nincs jelen az ember
legbensejében mint egzisztenciálisan megtapasztalható valóság, akkor a magas
civilizáció legfantasztikusabb elektronikus csodái sem lesznek képesek az
embereket egységbe vonni. Még műholdak bekapcsolásával sem. Sem ma, sem holnap,
sem holnapután.
A dolgok csak
belülről bontakoznak ki, mint a virágnál látni. És ez a „legbelső” – én vagyok.
Minden, ami lényeges, csakis a szívek központjából sugárzik elő. És ez a
„központ” is én vagyok. Következőleg a centrumból kell elkezdeni mindent, hogy
majd a célnál befejeződjenek.
Ámde a világ – úgy látszik – ezt még nem fogta
fel. Hiányzik belőle ez a lelki szubsztancia, ezért a sok jó igyekezet végül
megmarad a külsőségeknél, vagy elvész a mellékes dolgokban. Én vagyok az a
lelki többlet, amelyre a világnak szüksége van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése