2015. 07. 12.

A pápa a paraguayi főváros gyermekkorházába látogatott

Július 11-én szombaton délelőtt Ferenc pápa első programja a paraguayi főváros gyermekkórházába vezetett, ahol meglátogatta a betegágyhoz kötött gyermekeket az onkológiai osztályon – adja hírül a Vatikáni Rádió.

A “Niños de Acosta Ñu” kórházban közel száz férőhely van a különböző gyermekbetegségek számára. Együttműködés áll fenn az olaszországi Modena kórházával, amelynek keretében támogatják a daganatos betegeket.
A pápa rövid beszéde elején a gyerekekhez fordult egy kérdéssel: Emlékeztek, hogy Jézus mérges volt-e valaha is? Márk evangéliumára utalt, amikor nem akarták hozzáengedni a gyermekeket. Jézus nagyon szerette a gyermekeket. Nemcsak azt akarta, hogy a közelében legyenek, hanem példaként is állította őket a felnőttek elé. Ferenc pápa megerősítette, hogy tanulnunk kell a gyermekektől: a bizalmat, az örömöt és a gyengédséget, a küzdési vágyat, az erőt, a kitartást. Büszkék vagyunk az egészségükért küzdő kis „harcosokra” – buzdította a beteg gyermekeket.
A szülőkhöz, nagyszülőkhöz fordulva hangsúlyozta, hogy tudja, nem könnyű itt lenni, a nagy szenvedés és a bizonytalanság pillanatait megélni. Nincs jobb gyógyír a gyengéd együttérzésnél és az egymáshoz való közelségnél. Örömét fejezte ki a pápa, hogy a családok segítik, bátorítják, támogatják egymást. Sose felejtsük el, hogy Jézus közel áll a gyermekekhez. Szívünkben él. Mindig imádkozzunk, beszéljünk Hozzá, osszuk meg Vele kérdéseinket és fájdalmunkat. Sosem hagy magunkra. Végül emlékeztetett, hogy ahol jelen van egy gyermek, ott mindig van egy édesanya is. A Caacupé-i Szűz Máriát kérjük, hogy terítse ránk oltalmazó palástját és járjon közbe értünk, családjainkért.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése