8. Igyekezzél jótéteményeket a
lehető legcsekélyebb mértékben kérni és várni másoktól. Próbáld meg és
tapasztalni fogod, hogy a legjobb ismerősöd, a legrózsásabb hangulatában
összeráncolja homlokát, arcán döbbenet és rossz érzés fut végig, mintha valami
szarvasbogár csípte volna meg, mihelyt kiejted e szavakat: „Barátom, nagy kérésem
volna hozzád!”
Különösen a hálát ne tartsd
alapnak, amelyre igényeket építhetsz, legkevésbé talán éppen azon
barátaidnál, akik egész szerencséjüket neked köszönhetik. Ezen a sárgolyón a
legnemesebb, legönfeláldozóbb, legszebb emberi cselekedetért sem szabad
viszonzásra és hálára számítani.
A hálátlanság olyan nagy itt a
földön, hogyha ez az emberi vonás fekete posztóvá válna, tizenhétszer körül
lehetne vele tekerni a földet. Azt hiszem e tekintetben mindnyájan őrzünk egy
titkos sebet szívünk mélyén, hiszen hányszor kellett tapasztalnunk, hogy akiket
a szükségtől éppen mi mentettünk meg, akikért talán önmagunkat áldoztuk fel, -
elhanyagoltak bennünket, mihelyt többé ránk szükségük nem volt. Az emberek még a
szivárványra sem néznek többé vissza, ha már egy félórája koszorúzza az eget.
Az emberek nemcsak könnyen kitörlik emlékezetükből a jótéteményeket, de valami csöndes,
titkos gyönyörűség egy nemével gondolnak arra vissza, akire kénytelenek voltak
rászorulni. Azért ha szívednek mindenáron hála kell és remény, keress magadnak
egy virágot, mert az emberekben csalódhatsz, de soha sem fogsz csalódni a
fákban, rózsákban, csillagokban...
Csak az emberektől ne sokat remélj, talán
semmit!
A legjobb is csak hozzád hasonló és te is önző vagy!
**
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése