2015. 07. 22.

54 év után Kuba és Washington kapcsolata

Kuba nagykövetsége Washingtonban. (AFP PHOTO/MANDEL NGAN)
Washingtonban július 20-án megnyílt a kubai nagykövetség, és ezzel egyidőben Havannában is felvonták az amerikai zászlót a korábbi amerikai érdekképviselet épületére a tengerparti sétányon, a Maleconon. 

Az esemény előkelő helyet kapott nemcsak az amerikai hírek között, hanem világszerte is. Eközben Kuba visszafogottan reagált az eseményre, a latin-amerikai vezetők pedig üdvözölték a szerintük régóta esedékes lépést.
Hruscsov és Kennedy 1960
A kubai washingtoni külképviseleten, az épületben zajló szerény ünnepséget az utcán ezrek kísérték figyelemmel – az amerikaiak üdvözölték a lépést, és hatalmas ováció övezte a kubai zászló ünnepélyes felvonását. Ezzel megtörtént az első látványos lépés azt követően, hogy az amerikai fél decemberben közölte: a kapcsolatok újraépítését szeretné a havannai kormánnyal.
Az amerikai sajtó azonban kénytelen volt az ünneplés mellett lehűteni a túlzott várakozásokat: hosszabb idő telik el még addig, amikor egy amerikai úgy dönthet, hogy a hétvégét valamelyik kubai tengerparton töltené és erre meg is lesz a lehetősége. Jelenleg a gazdasági jellegű utazásokra nyílt meg a lehetőség.
Gyakran szó esik a jóvátétel kérdéséről is, hiszen ezt a fejezetet most képletesen megnyitották Washingtonban. Sokat szerepel a hírekben egy kubai-amerikai család, melynek házában most a kínai nagykövet lakik. Havanna mindenesetre készen áll a jóvtételről tárgyalni, de nem lesz egyszerű kidolgozni az elszámolás módját így, hatvan évre visszamenőleg.
A nagy pénz várományosai azonban  a cégek, amelyeknek aligha  sikerül érvényesíteniük az elképzelt kárpótlási igényüket. Itt minden bizonnyal az üzleti lehetőségek területére terelődnek majd a tervek. A legnagyobb izgalomban most az amerikai telekommunikációs vállalatok vannak, hiszen tudvalevő, hogy nagy az igény a szolgáltatásaikra Kubában.
Kaszab Zsuzsa
globoport.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése