2015. 07. 10.

Az európai civilizáció árulói

Budapestre tervezett nagy mecset látványa
Napi Gazdaságban (2015.07.10. - 10. o.) Petrin László Az európai civilizáció krízise és a saría fenyegetése címmel emlékeztet rá: a középkorban még úgy gondolták az öntudatos európaiak, hogy meg kell védeni a civilizációjukat. A balliberálisok által vezetett szekularizált Európa ma már képtelen ezt megtenni. A cikkíró idézi Robert Schumant, az új Európa atyját, aki még azt mondta: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. „Ma pedig eljutottunk oda, hogy az európai és a hazai balliberálisok azon mesterkednek, hogyan lehetne a keresztény kultúrát és a keresztény értékrendet száműzni. Európa jelenlegi balliberális vezetői szemrebbenés nélkül lemondtak azokról a keresztény gyökerekről, amelyekből, mint spirituális alapokból, szárba szökkent valamikor a kapitalizmus” – írja a szerző, aki szerint illik a helyzetre a jézusi mondás: „Ha valamely ország meghasonlik magával, az az ország nem állhat tovább fenn” (Mk 3,24–25).
Petrin László szerint az észak-afrikai és a közel-keleti térségből özönlő menekültek többsége „az államhatárokat jogellenes módon átlépő illegális muszlim szerencsevadász bevándorló, aki potenciális veszélyforrást jelent a tagállamok közrendjére, belső biztonságára és közegészségügyére. A migrációs jelenség felszíne mögött meghúzódó lényeg: az európai civilizáció, a görög-zsidó-keresztény kultúra, a felvilágosodáson, az egyén méltóságán és jogain alapuló demokrácia védtelensége, tökéletes kiszolgáltatottsága az unió részéről kezelhetetlen vallási fanatizmusnak.” 
 A cikkíró arra is felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt esztendőben a Sharía4Belgium Antwerpenben létrehozta Belgium első saría alapú bíróságát. A csoport vezetőinek nem titkolt célja egy párhuzamos jogrendszer megalkotása, amely megkérdőjelezi az állam fennhatóságát a polgárjogi ügyeket illetően. Angliában pedig a felmérések szerint a muszlim egyetemisták körében háromból egy támogatja az iszlám nevében elkövetett gyilkosságot, és 40 százalékuk saríát, azaz iszlám jogrendszert követel magának. A megkérdezettek 54 százaléka muszlim pártot akar, amely az ő világnézetüket képviselné a parlamentben.

MK 

XII. Pius pápa jó 70 évvel ezelőtt így fogalmazott:  
„A jövő azoké, akik hinni tudnak, és nem azoké, akik hit nélkül élnek, vagy kételkednek. 
– A jövő a bátraké, akik erősek a reményben és a tettben, nem pedig a kislelkűeké és határozatlanoké. 
– A jövő azoké, akik szeretnek, nem pedig azoké, akik gyűlölnek.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése