2015. 07. 22.

A nemzeti közösségek autonómiája - 26. Tusványos


Fotó: tusvanyos.ro
A központi államhatalom szinte mindenütt akadályozni próbálja az ország területén élő más nemzeti közösségek önrendelkezési törekvéseit, legyen szó autonómiáról vagy függetlenségről és gyakran éppen ezzel provokálja ki radikalizálódásukat – állították egybehangzóan szerdán a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett nemzetközi kerekasztal résztvevői.

A csaknem háromórás beszélgetésen a katalán, dél-tiroli, sziléziai, breton közösség autonómia-küzdelmének tapasztalatait, valamint az önrendelkezésért küzdő pártok szövetségének, az Európai Szabad Szövetségnek (EFA) a munkáját ismertették az előadók.

A moderátori szerepkört vállaló Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke kijelentette: az erdélyi magyarság Románia területi egységét elismerve igényel autonómiát, de Bukarest következetesen elutasítja a dialógust erről a témáról. Az EMNP elnöke úgy vélte: a stabilitást veszélyezteti az olyan állam, amely nem hajlandó tárgyalni nagyobb szabadságot követelő nemzeti közösségeivel.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke elmondta: a kifáradás jeleit mutató erdélyi magyar autonómiamozgalomnak szüksége van az európai sorstársak és külföldi szakértők bátorítására, arra a meggyőződésre, hogy kitartó munkával és közösségi összefogással elérhető az önrendelkezés.


Cristian Kollmann, a Szabadságot a dél-tiroliaknak politikai mozgalom sajtófelelőse arról beszélt, hogy a sokak által modellnek tartott dél-tiroli autonómia nemzetközi nyomásra jött létre, de Olaszország sem adta fel asszimilációs politikáját, amelyet a 70-es évek óta már nem erőszakkal, hanem a Dél-tiroli Néppárt vezetőinek „megvásárlásával" próbál elérni.

Tomasz Jarecki, a Szilézia Autonómiájáért Mozgalom tagja elmondta, a hol német, hol cseh, hol lengyel fennhatóság alá tartozó felső-sziléziai közösség a nyelvvesztés és teljes megsemmisülés előtti utolsó pillanatban talált magára az utóbbi évtizedekben: identitásához való ragaszkodását pedig az is jelzi, hogy míg az ezredfordulón 80 ezren, a 2012-es népszámláláson már 800 ezren vallották magukat sziléziaiaknak.

Marc Gafarot I Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője azt hangsúlyozta: a nemzeti közösségeknek nem szabad abba a hibába esniük, hogy előbbre valónak tartsák jobb- vagy baloldali meggyőződésüket nemzeti identitásuknál. A politikus rámutatott: az önrendelkezésért küzdő népeknek szolidárisaknak kell lenniük egymással, hogy segítsék egymást szabadságuk kivívásában.

A skót pólóban és katalán kalappal érkező flamand Günther Dauwen, a EFA főtitkára is az önrendelkezés ügye körüli európai szolidaritás fontosságát hangsúlyozta. Rámutatott: a közös értékek védelmezőjeként megálmodott Európai Uniót ma már kizárólag a gazdasági fejlődés érdekli és kompetenciahiányra hivatkozva nem hajlandó foglalkozni az elnyomott nemzeti közösségekkel.

Az EFA nem akarja, hogy ötven millió ember másodrangú polgár legyen Európában, hogy a bankok és piac működtesse az uniót. Európának meg kell védenie az állam nélküli kisebbségeket, figyelnie kell a nemzeti közösségek, a régiók igényeire – hangoztatta az 1981-ben alapított, 45 önrendelkezésért küzdő pártot tömörítő szövetség főtitkára.

MTI

559 éve szól délkor a harang 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése