2015. 07. 17.

Törlik a pecsét kötelező használatát

A kormány sürgősségi rendelettel fogadja el azt a törvénytervezetet, amely törli a pecsét kötelező használatát – írja a Ziarul Financiar és a Capital.

Ezt Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a tegnapi kormány­ülésen jelentette be, ahol elmondta, a pecsétek használatára azt követően nem lesz szükség, ahogy az elfogadott törvénytervezet megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

A pénzügyminisztérium által kidolgozott törvénytervezet az engedélyezett fizikai, valamint jogi személyeket is érinti, és eltörli a pecsétek kötelező használatát az állami intézményekhez benyújtott kérelmek, nyilatkozatok és egyéb dokumentumok, valamint az egymás között kiállított dokumentumok esetében is. A hazai vállalkozói szervezetek korábban többször is kérték a szaktárcát a pecsétek használatának megszüntetésére. A legtöbb európai uniós tagállamban már nem használnak pecsétet, nemrég a Moldovai Köztársaságban vezették ki a forgalomból.


Az Avocatnet.ro ügyvédi portál szerint viszont a pecsét használata pontosan 2007. január elseje, Romániának az Európai Unióba való belépése óta nem kötelező. Igen ám, csakhogy az adóhatóság, valamint más tudatlan intézmények erről nem tudtak, így egészen mai napig annak használatára köteleztek minket. Az intézkedés magyarázata az, hogy pecsétet bárki tud ma hamisítani, viszont aláírást már jóval kevesebben.

Székely Hírmondó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése