2015. 07. 15.

Tömegpánik okozta 22 ember halálát

 Arun Kumar, Ándhra Prades állam kormányzójának elmondása szerint a fürdési rítussal egybekötött dél-indiai hindu fesztiválon tömegpánik tört ki, amikor több tízezer ember előrenyomult, hogy megmártózzon a Godávari folyóban, Rádzsamundriban. A lökdösődésben legalább huszonketten életüket vesztették, és húszan megsérültek.
A rendőrség elmondása szerint a pánikot néhány zarándok okozta, akik visszafordultak, hogy visszaszerezzék a folyópartra sietéskor elhagyott cipőiket.
Narendra Modi miniszterelnök a Twitter közösségi oldalon részvétét nyilvánította az elhunytak családjainak, illetve sajnálatát fejezte ki a halálesetek miatt.
A Puskaralu vallási fesztivált csupán tizenkét évente rendezik meg. A résztvevők úgy vélik, hogy a folyóban való megmártózás megszabadítja őket bűneiktől. A hinduk hite szerint idén a csillagok különösen szerencsésen állnak, és egy fürdőzés olyan szerencsét hoz, amire csak 144 évente adatik lehetőség.
Indiában gyakran fordul elő halállal végződő tömegpánik vallási események alatt, mert ilyenkor kis területen nagy tömeg gyűlik össze, a biztonsági óvintézkedések pedig nem elegendőek. 2013 októberében a közép-indiai Madhja Prades államban kitört tömegpánikban több mint 110 embert, elsősorban nőket és gyerekeket tapostak halálra.
Rádzsamundri 450 kilométerre keletre fekszik Haidarábádtól, két állam, Ándhra Prades és a nemrég létrehozott Telangána közös fővárosától. A két államon áthaladó Godávari mellett zajló fesztiválra idén a 12 nap alatt közel 24 millió embert várnak.
Fotó: Europress AFP Images
**
Miért megy 24 millió ember a puskaralui vallási fesztiválra?

A résztvevők úgy vélik, hogy a folyóban való megmártózás megszabadítja őket bűneiktől - ez a természetes vallás.   
Amióta az eredeti vagy ősbűn által betört az emberiség életébe a bűn, mint egy sötét árnyék kíséri az emberiség életét, amitől szabadulni akar.
Mi a kinyilatkoztatott, természetfeletti vallás követői valljuk:

Bűn az, amikor valaki az Isten-központúságból az én-központúságba megy át. 
Minden bűn megrontja az Istennel való gyermeki viszonyt, és visszautasítja Isten szeretetét. 
Ugyanakkor minden bűn megbontja bennünk a lelki összhangot is. 
Tudod fiam, megérjük a pénzünket.
Az ember ellentétbe kerül saját magával, jobbik énjével. 
Minden bűn idegenné teszi az embert, másokkal szemben is, önzővé válik. 
Minden baj és rossz valamiképpen a bűn következménye. 
Az ember bűne ellen még a természet is fellázad.

Isten tudja beláttatni velünk a bűnt, és a megtérésre is Ő tud elvezetni bennünket. 

A megtérésnek két mozzanata: a bűn elvetése és az Istenhez fordulás.   

A megtérés lényege a bűneink feletti bánat. 
A bánat az értelemben és az akaratban van: elítélem, helytelennek, rossznak tartom a bűnt, amit tettem és elfordulok tőle, szakítok vele, többé nem akarom tenni.  

Jézus Krisztus apostolainak bűnbocsátó hatalmat adott feltámadása után és ezt ma az Egyház papjai által a bűnbocsánat szentségében gyakorolja. 
Nem kell 12 évet várni és Rádzsamundriba menni. Elég ha magunkba szállunk és szentgyónást végzünk. 
Mikor e sorokat írom, közben imádkozom az elhunytakért és a sebesültekért. Mind jószándékú emberek, akik tisztulni akarnak, jók akarnak lenni a maguk módján.
Felfogjuk-e, hogy milyen nagy kegyelem, ajándék az Istentől kapott bűnbocsánat?

Reformátusok Lapja, 1989. dec. 3. számában olvastuk: „Ideje volna a bátor önvizsgálatnak… Gondoljunk a római egyház gyakorlatára. Nem kellene belátnunk, hogy mi, „a fürdővízzel a gyereket is kiöntöttük?” Mi, protestánsok általában elfogadjuk, liturgiánkba bevettük, istentiszteleteinken közösen megvalljuk, hogy bűnösök vagyunk. Ezzel szemben a katolikus hívő, aki gyónni megy a papjához, kész arra, hogy egyenként nevén nevezze a bűneit. Ő nem általában, hanem konkrétan bűnös – és ilyen módon bűnvallomása után személyre és bűnre szólóan veheti a feloldozást. Felszabadul konkrét bűnének nyomasztó terhétől. Mi viszont meghirdetjük az egyetemes bűnbocsánatot olyanoknak is, akik soha egyetlen konkrét bűnüket nem vallották meg.”
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése