2015. 07. 10.

Pert nyert az Igazi Csíki Sör az európai védjegyhivatalnál

A román igazságügy működését nagyon jól minősíti az alábbi eset. A Hargita Megyei Törvényszék alapfokon a multinacionális cégnek adott igazat a terméknek a köznyelvben használt magyar megnevezésére hivatkozva. (A bejegyzésre nem hivatkozik, az nem számít!) A törvényszék álláspontja szerint az Igazi Csíki Sör gyártója tisztességtelen, megtévesztő eszközt használt az üzleti versenyben. Ezt írta a román törvényszék. Ennek az ellenkezőjét állítja az Európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal.
Lássuk a tudósítást:
**
Megerősítette az Igazi Csíki Sört mint márkát az Európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal, elutasítva a Heineken Románia keresetét, tájékoztatta szerkesztőségünket Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra tulajdonosa.
csiki sor gyar vn 012_b 
Az európai márkaneveket összesítő hivatal döntése szerint a Csíki Sör nem hasonlít a Ciuc Premiumra
Mint ismeretes, a Heineken Románia még tavaly kifogást emelt az európai hivatalnál az Igazi Csíki Sör márkanév levédése ellen, ezt a keresetet utasították most el. A szerdai döntést pénteken közölték az érdekelt felekkel.
„A döntés lényege, hogy sem megjelenésében, sem kiejtésileg, sem tartalmilag nem áll fenn a hasonlóság a két márka, az Igazi Csíki Sör és a Ciuc Premium között. A döntésben ugyanakkor az is szerepel, hogy a perköltséget a Heineken Románia kell kifizesse” – tájékoztatta portálunkat Lénárd András.
Az üzletember elmondta, erre a döntésre vártak egy héttel ezelőtt, amikor a Hargita Megyei Törvényszék egy alapfokú döntésben a Heinekennek adott igazat. A Csíki Sör Manufaktúra képviselői akkor úgy vélték, nem a romániai igazságszolgáltatás kompetens dönteni ebben a kérdésben.
Szerintük az Európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal most egy szakmai döntést hozott, amihez hasonlót kellett volna a Hargita Megyei Törvényszéknek is hoznia múlt pénteken.

székelyhon.ro
 **
Csík akkor is létezett, amikor nem volt Heineken.
Csíkban sört akkor is készítettek, amikor nem volt Heineken.
A Heineken a Ciuc nevet használja és Bukarestben adózik.
A Csíki sör név nem a Heineken szellemi tulajdona.
De ha áttetették a pert és érvelésük, hogy a "Székelyföldön túl nagy szimpátiának örvend a manufaktúra" - ez csak minősíti a csíkszentsimoni Sörgyár termékét, annál inkább, mivel három hónapos múltra tekint vissza.
Érdekes tárgyalás lesz Szűcsvárban, amelyet magyar szűcsök alapítottak (au discalicat nişte cojocari maghiar - írja Miron Costin és Dimitrie Cantemir). Legalább az ottani Táblabíróságon két magyar szó is elfog hangzani: Csíki és a sör szó.
Hódít a magyar nyelv Moldvában is, és ami még érdekesebb lesz, hogy a moldovaiak is keresni fogják a Csíki sört! Ilyen nagyszerű reklámot csak egy multinacionális cég tud generálni.
Reméljük, hogy hosszas életű lesz a Csíki sör, mert még a sörgyártás elkezdése előtt levédte Lénárd András az „Igazi Csíki Sör” védjegyet az OHIM-nál, ezzel valamennyi európai uniós országban jogot formált a márkanév kizárólagos használatára.

 
Kapcsolatos: Szűcsváron pereg, habzik a Csíki sör 
Alapfokon elveszítette a pert az Igazi Csíki Sör gyártója
Alapfokon elveszítette a pert az Igazi Csíki Sör gyártója  
Mikor a multi fel akarja falni a kicsit 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése