Az 1902-es Tusnádfürdői Székely Kongresszus üzenete

1902. augusztus 28., 29., és 30-án Csíktusnádon szervezte meg az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, egyéves előkészítés után, több civil szervezet közreműködésével, a Székely Kongresszust. 

A háromnapos munkálatok előadásait, tárgyalásainak anyagát és határozatainak szövegét sajtó alá rendezte és kötetben még azon évben megjelentette Buday Barna kongresszusi főtitkár. A könyv előszavából kitűnik, hogy a Kongresszus célkitűzése „...a kivándorlás okainak mibenléte s a megszüntetésére alkalmas intézkedések megjelölése...” volt. A Székely Kongresszus 100. évfordulójára, a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal a kötetet 2001-ben megjelentette a Nemzeti Kultulturális Örökség Minisztériuma támogatásával.

A történelem paradoxonja, hogy több mint száz év után is az erdélyi magyarság szintén sajnálatosan megmaradásunk egyik legjelentősebb feladatának tartja a kivándorlás megszüntetéséhez, vagy legalább a csökkentéséhez szükséges tennivalókat. Bár a jelenség vészesen hasonlít a maihoz, a történelmi körülmények függvényében a kivándorlás okainak elemzése mégis más megközelítést igényel, még akkor is, ha a jelenség eredménye mindkét esetben nem volt más, mint a nagy demográfiai kopás. A kettő közötti hasonlóság a Nyugathoz viszonyított elmaradott gazdasági színvonalban keresendő.

A különbözőség viszont annyival rosszabbodott, hogy a száz évvel előbbi helyzethez hozzáadódnak a magyar nemzetiségű lakosság csökkentését befolyásoló, a mai kisebbségi állapotból származó tényezők: az anyanyelvi oktatás korlátai, az esélyegyenlőség hiánya, az elhelyezkedési gondok stb., és annyival más, hogy akkor a kivándorlók nagy része Amerikában, most pedig főleg Magyarországon telepedik le, azonban a fiatal szakemberek keresik helyüket a magasabb bérszíntű nyugati országokban – írja Somai József.

Száz év után a Székely Kongresszus elemzésére az akkori és mai jelenségek analógiái késztették többek között Egyed Ákost, Somai Józsefet, Garda Dezsőt és másokat, mert épp oly prioritása lett ma az erdélyi magyarságnak, s ezen belül a székelységnek az elmaradott gazdasági helyzetből való kilábolás, a vagyonvédelem, a mezőgazdaság kiemelése az elmaradottságból, a közbirtokosság védelme, tagosítások, források teremtése az eszközök beszerzésére, a társulások és szövetkezeti mozgalom újraindítása, a hitelrendszer kialakítása, akárcsak a XX. század elején. A székely kérdés, vagyis az elszegényedés miatti kivándorlás-elvándorlás egyszerre közgazdasági-, társadalmi- és erkölcsi jellegű (Székelyföld 581.536 fős lakósságából 486.365 ember – az össznépesség 83,63% őstermelő, azaz földművelő és állattenyésztő, valamint erdőgazda volt.).

A Kongresszus nem feledkezett meg a sajátos székely történelemről s ennek szerepéről sem. Mindjárt a Kongresszus teljes ülésén hangzott el Szádeczky K. Lajos kolozsvári egyetemi tanárnak, a székely história akkortájt legkiválóbb ismerőjének A székelyek történelmi intézményeiről című előadása, amely azt bizonyította, hogy a székely történelem sajátos intézményei segítették a székelységet abban, hogy szülőföldjét, ősi szállásterületét megtartsa a legmostohább körülmények között is, amiért katonai szolgálattal hatalmas véráldozatot is hozott. Beszédét így fejezte be: „Erdély volt Magyarország keleti védőbástyája századokon át s a Székelyföld ennek legkimagaslóbb őrtornya”, ezért „ezt a népet (a székelyt) elesni engedni: nemzeti bűn; ezt megmenteni, fenntartani a jövendőbeli honvédelem magasztos művére – nemzeti érdem.”

Az előadó ezzel is hangsúlyozta, hogy a székely történelem sajátosságai, intézményei hozzájárultak ahhoz, hogy a székelység megőrizhette identitását, magyarságát.

A kivándorlás kérdéskörét részletesebben az 5. szakosztályban vitatta meg a Kongresszus. A Kongresszus záróülése összesítette a javaslatokat. Minden megvitatott kérdéshez számos javaslatot fűztek az előadók illetve hozzászólók.

Az általános közgazdasági helyzet javítását célzó nézetek, javaslatok kerültek első helyre. Megállapítható, hogy az elemzések, határozatok, javaslatok nagyobb része megfelelt a kor követelményeinek, mert a gazdasági rendszer korszerűsítésének szükségességét hangsúlyozták.

  A mezőgazdaság és állattenyésztés fejlesztése korszerűbb technológiai és termelékenyebb növény- és állatfajták fejlesztésével érhető el.

-      A Kongresszus világosan kifejtette: iparosítani kell a Székelyföldet, hogy munkaalkalmat találjon a mezőgazdaságból kiszorulók tömege.

-  Természetesen elemzésre kerültek a székelyföldi iparosítás természeti feltételei és lehetőségei is, különös hangsúlyt helyezve a nyersanyag lelőhelyekre.

-   Mind a mezőgazdaság korszerűsítésének, mind az iparosításnak az állami támogatását nélkülözhetetlennek ítélte a Kongresszus.

-       Külön foglalkoztak a turizmussal, a fürdőkultúra fejlesztése által.

Egytől-egyig mind időszerű kérdések voltak ezek, akár a korszerű közlekedés fejlesztése. A Kongresszus tükrözte azt a fordulatot is, amely a székelyek közgazdasági gondolkodásában bekövetkezett; a korábbi, általában a hagyományos gazdálkodás fenntartását célzó romantikus szemléletet a fejlett európai gazdasági gondolkodás váltotta fel. Erről tanúskodik az is, hogy a Kongresszus a gazdaságot s a társadalmi kérdéseket együtt tekintette át, hangsúlyozva, hogy a változtatások nem semmisíthetik meg a székely identitás alapvonásait. Ezért is ajánlotta a szövetkezeti rendszer elterjesztését, amely a kisegzisztenciákat megmentheti – összegezte a Kongresszust elemző tanulmányában Egyed Ákos.

Kiderült ismételten, hogy a Székelyföld sok kistájból, vidékből áll össze, s az egyes volt székek, azokban a kisebb vidékek viszonyai sokszor eltérőek, tehát a gondok kezelése nem lehet sablonos, de a különálló egységeknek az együttműködése nélkülözhetetlen. A Kongresszus mához szóló üzenete ez is. Ma pedig nem lehet izoláltan, Erdély egészéből kiragadva vizsgálni a Székelyföldet, mint száz évvel ezelőtt.

Az 1902-es Kongresszus hasznos munkát végzett a székely kérdés összetevői elemeinek számbavételével. Határozatainak nagy szerepe volt abban is, hogy a magyar kormányzat végre elhatározta: segíteni fogja a Székelyföld felzárkóztatását az ország fejlettebb vidékeihez. Ennek jegyében – amint szó esett róla – látogatott a Székelyföldre Darányi Ignác földművelésügyi miniszter, aki egyébként egyik kezdeményezője volt a Kongresszus megszervezésének, s az ő útjával kezdődött meg a „székely akció” a határozatok (legnagyobb részben) foganatosítása érdekében, amelynek voltak eredményei, de az első világháború kitörése és az impérium változás ennek gátat vetett.

Darvas-Kozma József