1902. augusztus 28., 29., és 30-án
Csíktusnádon szervezte meg az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, egyéves
előkészítés után, több civil szervezet közreműködésével, a Székely Kongresszust.
A háromnapos munkálatok előadásait, tárgyalásainak anyagát és határozatainak szövegét sajtó alá rendezte és kötetben
még azon évben megjelentette Buday
Barna kongresszusi főtitkár. A könyv előszavából kitűnik, hogy a Kongresszus
célkitűzése „...a kivándorlás
okainak mibenléte s a
megszüntetésére alkalmas intézkedések megjelölése...” volt. A Székely Kongresszus 100. évfordulójára, a csíkszeredai
Hargita Kiadóhivatal a kötetet 2001-ben megjelentette a Nemzeti Kultulturális
Örökség Minisztériuma támogatásával.
A
történelem paradoxonja, hogy több mint száz év után is az erdélyi magyarság szintén
sajnálatosan megmaradásunk egyik legjelentősebb feladatának tartja a
kivándorlás megszüntetéséhez, vagy legalább a csökkentéséhez szükséges tennivalókat.
Bár a jelenség vészesen hasonlít a maihoz, a történelmi körülmények
függvényében a kivándorlás okainak elemzése mégis más megközelítést igényel,
még akkor is, ha a jelenség eredménye mindkét esetben nem volt más, mint a nagy
demográfiai kopás. A kettő közötti hasonlóság a Nyugathoz viszonyított
elmaradott gazdasági színvonalban keresendő.
A
különbözőség viszont annyival rosszabbodott, hogy a száz évvel előbbi
helyzethez hozzáadódnak a magyar nemzetiségű lakosság csökkentését befolyásoló,
a mai kisebbségi állapotból származó tényezők: az anyanyelvi oktatás korlátai,
az esélyegyenlőség hiánya, az elhelyezkedési gondok stb., és annyival más, hogy
akkor a kivándorlók nagy része Amerikában, most pedig főleg Magyarországon
telepedik le, azonban a fiatal szakemberek keresik helyüket a magasabb
bérszíntű nyugati országokban – írja Somai József.
Száz
év után a Székely Kongresszus elemzésére az akkori és mai jelenségek analógiái
késztették többek között Egyed Ákost, Somai Józsefet, Garda Dezsőt és másokat,
mert épp oly prioritása lett ma az erdélyi magyarságnak, s ezen belül a
székelységnek az elmaradott gazdasági helyzetből való kilábolás, a
vagyonvédelem, a mezőgazdaság kiemelése az elmaradottságból, a közbirtokosság
védelme, tagosítások, források teremtése az eszközök beszerzésére, a társulások
és szövetkezeti mozgalom újraindítása, a hitelrendszer kialakítása, akárcsak a
XX. század elején. A székely kérdés, vagyis az elszegényedés miatti
kivándorlás-elvándorlás egyszerre közgazdasági-, társadalmi- és erkölcsi
jellegű (Székelyföld 581.536 fős lakósságából 486.365 ember – az össznépesség
83,63% őstermelő, azaz földművelő és állattenyésztő, valamint erdőgazda volt.).
A
Kongresszus nem feledkezett meg a sajátos székely történelemről s ennek
szerepéről sem. Mindjárt a Kongresszus teljes ülésén hangzott el Szádeczky K. Lajos
kolozsvári egyetemi tanárnak, a székely história akkortájt legkiválóbb ismerőjének
A székelyek történelmi intézményeiről című előadása, amely azt bizonyította,
hogy a székely történelem sajátos intézményei segítették a székelységet abban,
hogy szülőföldjét, ősi szállásterületét megtartsa a legmostohább körülmények
között is, amiért katonai szolgálattal hatalmas véráldozatot is hozott.
Beszédét így fejezte be: „Erdély volt Magyarország keleti védőbástyája
századokon át s a Székelyföld ennek legkimagaslóbb őrtornya”, ezért „ezt a
népet (a székelyt) elesni engedni: nemzeti bűn; ezt megmenteni, fenntartani a
jövendőbeli honvédelem magasztos művére – nemzeti érdem.”
Az előadó ezzel is hangsúlyozta,
hogy a székely történelem sajátosságai, intézményei hozzájárultak ahhoz, hogy a
székelység megőrizhette identitását, magyarságát.
A
kivándorlás kérdéskörét részletesebben az 5. szakosztályban vitatta meg a
Kongresszus. A Kongresszus záróülése összesítette a javaslatokat. Minden megvitatott
kérdéshez számos javaslatot fűztek az előadók illetve hozzászólók.
Az
általános közgazdasági helyzet javítását célzó nézetek, javaslatok kerültek
első helyre. Megállapítható, hogy az elemzések, határozatok, javaslatok nagyobb
része megfelelt a kor követelményeinek, mert a gazdasági rendszer korszerűsítésének
szükségességét hangsúlyozták.
A mezőgazdaság és állattenyésztés
fejlesztése korszerűbb technológiai és termelékenyebb növény- és állatfajták
fejlesztésével érhető el.
- A Kongresszus világosan kifejtette:
iparosítani kell a Székelyföldet, hogy munkaalkalmat találjon a mezőgazdaságból
kiszorulók tömege.
- Természetesen elemzésre kerültek a
székelyföldi iparosítás természeti feltételei és lehetőségei is, különös hangsúlyt
helyezve a nyersanyag lelőhelyekre.
- Mind a mezőgazdaság korszerűsítésének,
mind az iparosításnak az állami támogatását nélkülözhetetlennek ítélte a
Kongresszus.
- Külön foglalkoztak a turizmussal, a
fürdőkultúra fejlesztése által.
Egytől-egyig mind időszerű kérdések voltak ezek, akár a
korszerű közlekedés fejlesztése. A Kongresszus tükrözte azt a fordulatot is,
amely a székelyek közgazdasági gondolkodásában bekövetkezett; a korábbi,
általában a hagyományos gazdálkodás fenntartását célzó romantikus szemléletet a
fejlett európai gazdasági gondolkodás váltotta fel. Erről tanúskodik az is,
hogy a Kongresszus a gazdaságot s a társadalmi kérdéseket együtt tekintette át,
hangsúlyozva, hogy a változtatások nem semmisíthetik meg a székely identitás
alapvonásait. Ezért is ajánlotta a szövetkezeti rendszer elterjesztését, amely
a kisegzisztenciákat megmentheti – összegezte a Kongresszust elemző
tanulmányában Egyed Ákos.
Kiderült
ismételten, hogy a Székelyföld sok kistájból, vidékből áll össze, s az egyes
volt székek, azokban a kisebb vidékek viszonyai sokszor eltérőek, tehát a
gondok kezelése nem lehet sablonos, de a különálló egységeknek az együttműködése
nélkülözhetetlen. A Kongresszus mához szóló üzenete ez is. Ma pedig nem lehet
izoláltan, Erdély egészéből kiragadva vizsgálni a Székelyföldet, mint száz
évvel ezelőtt.
Az
1902-es Kongresszus hasznos munkát végzett a székely kérdés összetevői
elemeinek számbavételével. Határozatainak nagy szerepe volt abban is, hogy a
magyar kormányzat végre elhatározta: segíteni fogja a Székelyföld felzárkóztatását
az ország fejlettebb vidékeihez. Ennek jegyében – amint szó esett róla –
látogatott a Székelyföldre Darányi Ignác földművelésügyi miniszter, aki
egyébként egyik kezdeményezője volt a Kongresszus megszervezésének, s az ő
útjával kezdődött meg a „székely akció” a határozatok (legnagyobb részben)
foganatosítása érdekében, amelynek voltak eredményei, de az első világháború
kitörése és az impérium változás ennek gátat vetett.
Darvas-Kozma
József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése