2015. 07. 14.

Letartóztatták az izraeli Kenyérszaporítás-templom feltételezett gyújtogatóit

Az izraeli rendőrség több embert letartóztatott, akiket azzal gyanúsítanak, hogy június 18-án súlyos károkat okozó tüzet okoztak az észak-izraeli Tabghában található Kenyérszaporítás templomában – számol be a Vatikáni Rádió német szerkesztősége.


A júniusi gyújtogatásból keletkezett tűz súlyos károkat okozott a katolikus templomban, mely a Kineret-tó (Genezáreti-tó) északkeleti partján áll, ahol egykor az Újszövetség szerint Jézus öt cipóval és két hallal jóllakatott egy mintegy ötezer fős tömeget. A tűz hatalmas károkat okozott a templomhoz kapcsolódó, újonnan épült bencés monostor épületében is.
Micky Rosenfeld, az izraeli rendőrség szóvivője bejelentette: több gyanúsítottat is letartóztattak, pontosabb információkat azonban nem közöltek. A gyanúsítottakat – három zsidó fiatalt – az izraeli rendőrség és a titkosszolgálat közös akciója során fogták el. Médiaértesülések szerint további letartóztatások várhatók.
A Kenyérszaporítás temploma 1934-ben épült a 4–5. századból származó bizánci templom romjain. Ma bencés szerzetesek működtetik. A templom melletti német alapítású bencés apátságot 2012-ben szentelték fel. A német bencések 1939 óta tartanak fenn zarándokhelyet a Kenyérszaporítás templománál. Ma hat szerzetes él Tabghában. A szerzetesek fiatal fogyatékkal élőket gondoznak, a monostor része egy központ, amelynek célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítson arab és zsidó fiatalok számára – írja a Kathpress.

Már 2014 májusában is történt gyújtogatás a jeruzsálemi Dormitio bencés apátságban, melyhez Tabgha is tartozik. Közvetlenül Ferenc pápa látogatása után okoztak tüzet ismeretlenek, akik égő könyvet helyeztek a templomba. Ez év februárjában pedig a görög ortodox szemináriumban történt gyújtogatás, ahol keresztényellenes graffitit találtak a falon.

Fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír

Izrael a keresztény oktatás felszámolását akarja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése