2015. 07. 27.

Tanácsok: Tanuljunk meg emberekről jót mondani!

Az alábbiakban 10 tanácsról lesz szó, amelyek segítenek minket az emberekkel való kapcsolatban. Másképpen fogalmazva, hogyan kell bánni az emberekkel?  
Az emberekre csak akkor tudunk hatással lenni, ha szeretnek minket. Ha az emberek szeretnek, mindent megbocsátanak, még bűneinket is. De ha nem szeretnek, nem bocsátanak meg semmit, még erényeinket sem. Magunk megszerettetésének első szabálya: Soha se dicsekedjél szerencsés körülményeiddel, ne fitogtasd előnyeidet, jólétedet és sikereidet, hogy az irigységet gerjesszen. A görög bölcs szerint "Minden vétekre van bocsánat a világon, csak egy valamire nincs, ha valaki nagyobb és szerencsésebb a többinél." Hogy valaki különb a többinél, onnan lehet megtudni, hogy rögtön összefognak ellene. Ahhoz, hogy nagyok, boldogok és szerencsések legyünk, kortársaink engedélye szükséges, amit legritkábban adnak meg. A kiválóságért, az emberfelettiségért általában Prométheusz kínjaival kell fizetni.
Az bizonyos, aki saját sorsáról fényes kirakatot állít össze, azzal előbb-utóbb felkelti az emberek irigységét. Minden siker amit elérsz, egy új ellenséget szerez neked. Neves emberek megtapasztalták, hogy a szerencse milyen kevés igaz barátot szerez az embereknek. Mert olyan ember, aki együtt sír a sírókkal és szenvedőkkel - szép számmal akad. De aki együtt tud örvendeni az örvendezőkkel ez nagyon kevés. Innen van, hogy a nagy siker örömével az ember sokszor magányosabb és árvább marad, mint a nagy szenvedés fájdalmával. Ezért lélektanilag az irigységet úgy fogod elkerülni, ha nem dicsekszel, hanem megtanulsz diadalaid fölött csöndben örülni. Ebből következik az életművészet lényeges szabálya: Ne annyira tündökölni igyekezzél az emberek között, mint inkább alkalmat nyújtani nekik, hogy előnyös oldalukról mutathassák be magukat. A helyes bánásmód, amellyel megkedvelteted magad az emberekkel az, hogy mást tündökölni hagyj. Ezért légy szerény! - ez a legfontosabb, amiről a 3. tanácsban olvashatsz.
A szerény egyben nyájas is, akiből a szív szeretete árad. Aki egyszerűen kikérdezi társait bajaik és keresztjeik, gondjaik és bánatuk felől. Azért menekülnek a szerény emberhez, hogy szívének szeretete mellett megmelegítsék fázó lelküket. Ha tehát valaki meghallgatja őket, amikor kis örömeikről és nagy bánatukról beszélnek, azt mindig jó társalgónak fogják találni és kellemes embernek nevezik.
Kívánom, hogy a 10 tanács átgondolása segítsen jónak lenni, hogy jó hatással légy az emberekre.
 
1. Tanuljunk meg emberekről jót mondani!
Azt a szabályt, hogy embereket csak haláluk után szabad dicsérni, az irigység találta ki. Ellenkezőleg! Életükben kell dicsérni azokat, akik érdemeket szereztek.  Akkor kell elismeréssel adóznunk, amikor az irigység és rágalom, amely mindig ott agyarkodik az erény és a tehetség körül, mindent elkövet, hogy a tehetséget megbántsa és lefokozza. A gyöngébbeknek valami titkos és rendkívüli gyönyörűségük telik abban, hogy a tökéletesebben, aki őket elhomályosítja, árnyoldalakat fedezzenek fel. Az ilyenek a hibás lépést jobban felszámítják, mint a középszerűeknél a botlásokat és gonoszságok sorozatát.
Azt se feledjük el, hogy az emberek között kivétel nélkül mindenki nagyra becsüli önmagát, a tudatlan és ostoba éppúgy megköveteli a maga bámulóit, mint a tudós vagy bölcselő.  Majd minden embernek van tulajdonsága, amit túlbecsül és óhajtja, hogy mások által is túlbecsültessék. Éppen ezért, ha meg akarjuk nyerni az emberek szeretetét, ne vitassuk el tőlük azokat a tulajdonságokat, amelyekkel a legszívesebben dicsekszenek.
A legokosabb ember az, aki kellemes dolgokat mond embertársainak. Mindig szeretjük azokat, akik bennünket csodálnak,. a dicsérő és elismerő szó olyan isteni ital, hogy még olyan dicséreten is kapva kapunk, amelyről biztosan tudjuk, hogy nem őszinte. Még aki nem hiú is - mondja egy angol író - az is olykor-olykor szükségét érzi annak, hogy valaki érdemeinek alapossága felől biztosítsa.
A jó szó - ez az út a szívekhez, ez az a fegyver, amit Isten a bölcs embereknek ajándékozott.
A jó szó, amit olyan jólesik mindenkinek hallani, és amit mégis olyan nehezen mondanak ki az emberek, pedig egy kicsi több szív mellett mindnyájan boldogabbak lehetnénk. Hiszen az élet olyan nagyon rövid, hogy nem is szabadna másra időnknek maradni benne, mint jóságra és szeretetre.


Tanácsok: 1.Tanuljunk meg emberekről jót mondani!

Tanácsok: 2. Tanuljunk meg hallgatni!

Tanácsok: 3. A legszeretettebb emberi tulajdonság

Tanácsok: 4. Annyit ígérj, amennyit teljesíteni tudsz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése