2012. 01. 24.

Krisztus Uralmát ünnepeljük – Az Imahét 8. napja


            Kedves Keresztény hívek! Kedves Szolgatársaim az Úrban!
            A Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia és a Lengyel Ökumenikus Tanács 2010. február és június között kidolgozta a 2012. évben tartandó Imahét a Krisztus-hívők egységéért témáját. Az imahét mottója: „Mindnyájan elfogunk változni...” 1Kor 15,58.
            Az ökumenikus útkeresés célja elsősorban a Krisztus-hívők egysége, és ez a folytonos imádságon keresztül valósul meg, mert az egység mindenekelőtt Isten ajándéka.
            Nyolc napon át mélyebben foglalkoztunk azzal a hitkér­déssel, miszerint a mi Urunk Jézus Krisztus győzelme mind­annyiunkat megváltoztat. A bibliai olvasmányok, a magyarázatok, az imádságok mind mind segítenek felfedez­ni, hogy mit jelent ez a változás keresztény életünkben, egy­mással való egységünkben, a mai világban és a mai világáért. A változás elsősorban azt jelenti, hogy értjük Krisztust, azonosulunk vele, belőle élünk. Ez Isten ajándéka, mert magunktól soha se tudnánk megváltozni.
            Az első tanítványok egyszerű emberek voltak, akik komolyan vették Jézus meghívását. Három éven át Őt követték, közelében éltek. Hallgatták tanítását, tanúi számos csodájának, tanúi lettek szenvedésének és feltámadásának. Ez a Jézussal járás pünkösdre átalakította, átváltoztatta őket. Krisztus tanúivá, apostolaivá értek.
            Dr. Öveges József piarista professzor a fizikát igyekezett megszerettetni a fiatalokkal, és ezt népszerű írásaival is szolgálta. Engem is nagyon érdekelt, ezért olvasgattam műveit. Sok kísérlete közül egy nagyon is megragadott, éspedig az átalakulásról szól. Vegyünk egy kémcsövet s töltsünk bele desztillált vizet. Ezután kezdjük hűteni. Tudjuk, hogy a víz nulla fok alatt megfagy. Most nézzük mi történik a vízzel, ha lehűtjük. A víz hőmérséklete elérte a -1 °C-ot, de a víz állapota cseppfolyós. Tovább hűtjük: -4 °C, a víz cseppfolyós marad. Még tovább hűtjük: -7 °C, a víz cseppfolyós állapotú. Ekkor érintsük meg a kémcsövet. Amire számítottunk az a szemünk láttára végbe megy: a legkisebb rezdülésre a cseppfolyós állapotú víz jéggé változik, szilárd halmazállapotúvá válik. Ehhez hasonló változás – mondhatjuk természetfeletti sokknak – a kegyelmi élet vagy istengyermeki élet, amelyet Jézus Krisztus maga visz végbe bennünk. Hasonló rendkívüli átalakuláson ment át Lévi, Zakeus, a szamariai asszony, a jobb lator, minden bűnös, amikor a kegyelem hatására istengyermeke lesz. Mi magunktól nem tudunk megváltozni, csak a Krisztussal való kapcsolatunkban történik meg átalakulásunk. Ezért mondja Jézus: Jöjjetek velem, kövessetek engem, maradjatok bennem.
            A mi átalakulásunk csak Jézus Krisztus által történik, és a benne való megmaradásunk is a vele való életközösségtől függ. Az utolsó vacsorán elég világosan megmondta: Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15,1-11)
            Mi Krisztusba oltódtunk a keresztség szentségében, s utána törekszünk megmaradni az ő szeretetében. Hiszen fejlődésünk folyamán mindegyre átformál, hogy életünk utolsó percében magunkat Őbenne a Szentlélek által minden fenntartás nélkül adhassuk át az Atyának.
            Kedves Keresztény hívek!
            I. A Krisztus-hívők egységéért végzett imahét folyamán először a szolgáló Krisztusról elmélkedtünk, majd a kereszt és feltámadás útján haladva lelki utunk végül Krisztus ural­mának megünnepléséhez vezetett. Ma erről fogok beszélni. Viszont azon testvérek kedvéért, akik nem tudtak napról-napra bekapcsolódni az Imahétbe, most röviden összefoglalom a hét nap üzenetét, hogy jobban megértsük és örülni tudjuk Krisztus uralmának.
            Az első napon úgy találkoztunk Jézussal, mint aki a győzelemhez vezető úton szolgál. Úgy látjuk Őt, mint aki „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért”. (Mk 10,45) Ebből következik, hogy Jézus Krisztus egyháza szolgáló közösség. Ha különböző ajándékainkat az emberiség közös szolgálatára használjuk fel, akkor láthatóvá válik Krisztusban való egységünk.
            A második nap az Úrra való türelmes várakozásban mélyü­ltünk el, mert az Úrra való csendes várakozás átformál. Keresztelő Jánost is a Messiásra való várakozás és a Vele való találkozás átformálta. Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.” (Mt 3,15) Ahhoz, hogy bármilyen változást elérjünk, állhatatos­ságra és türelemre van szükségünk. A fiatal feleség, amikor életfolyamata révén tudomásul veszi, hogy édesanyává lett, akkor csendben várakozik, készül arra a napra és órára, amikor karjaiban tarthatja azt, akit szíve alatt hordoz. Amikor bármiféle átala­kulásért könyörgünk Istenhez, az egyrészt hitünk cselekedete, másrészt Isten ígéreteiben való bizalom. Minden ökumenikus cselekedet időt, kölcsönös odafigyelést és közös tevékenységet igényel, hogy a Lélek munkájában együttműködjünk a keresztények egységéért.
            A harmadik nap arról elmélkedtünk, hogy Krisztus szenvedett értünk (1Pt 2,21), és a szenvedő Szolga átformál, amikor követjük. Aki utánam akar jönni, vegye fel mindennap a keresztjét. A keresztek jelen lesznek életünkben, de nem az a dolgunk, hogy hol lehet  még jobban könnyíteni rajta, hanem vállaljunk szolidaritást Veronika vagy Cirenei Simonként mindazokkal, akik szenvednek. Minél közelebb kerülünk Krisztus keresztjéhez, annál közelebb kerülünk egymáshoz.
            A negyedik nap szembesültünk a gonosz elleni küz­delemmel. Az Úr gonosz feletti győzelme átformál. Bízzatok, én legyőztem a világot, a halált, a bűnt, a gonoszt, mindazt ami Isten teremtett világát rombolja és távol tart minket egymástól. Jézusban mindannyian arra kaptunk meg­hívást, hogy az új életben osztozzunk, újult bizalommal küzd­jünk azzal szemben, ami rossz ebben a világban, és örüljünk annak, ami jó. Amíg megosztottak vagyunk, addig nem vagyunk elég erősek, hogy korunk gonosz erőit legyőzzük.
         Az ötödik nap megünnepeltük, hogy a feltámadott Úr békessége átformál. Jézus közéjük lépett és ezt mondta: Békesség néktek! (Jn 20,19) A Feltámadott a nagy Győztes, aki a halálon és a sötétség birodalmán aratott győzelmet. Ő egyesíti tanítványait, akiket megbénított a féle­lem. Id. Imets László művésznek egyik fametszete a Feltámadott. Az emberiség zártkörű rendszerét, születés-halált táguló spirálként ábrázolja, hasonlóan a fák évgyűrűjéhez, amelyet Jézus Krisztus föltámadásával széthasít és felragyogtatja azt, ami eddig nem volt látható, a föltámadást és az örök életet. Jézus az életnek, valamint Isten eljövendő Országáért való ten­ni akarásnak új távlatait nyitja meg előttünk. A Feltámadott Úr egyesít és megerősít minden hívőt. A Feltámadás általi átala­kulásunk ismertetőjele a békesség és az egység.
            A hatodik nap arra összpontosítottuk figyelmünket, hogy Isten állhatatos szeretete átformál. A húsvéti Misztérium felfedi Isten kitartó sze­retetét és a hit új útjára hív minket. Ez a hit legyőzi a félel­met és megnyitja szíveinket a Lélek hatalma előtt. Ez a győzelem, a mi hitünk (1Jn 5,4). Matematikai igazság: végtelen + 1, az eredmény végtelen. Vagyis Krisztussal mi abszolút többséget képviselünk. Az ilyen hit Krisztussal és egymással való barátságra hív.
            A hetedik nap a Jó Pásztort szemléltük, aki minket átformál és erősít. A Jó Pásztort követve arra hívattunk el, hogy erősítsük egymást az Úrban, támogassuk és erősítsük a gyengé­ket és az elesetteket. Legeltesd az én juhaimat (Jn 21,17). Egy Pásztor van és mi az ő nyája vagyunk.
         Ma, a nyolcadik nap – a Keresztények egységéért tartott imahét utolsó napjánKrisztus Uralmát ünnepeljük. Krisztus győzelme egyesít és képessé tesz minket, hogy reménységgel tekintsünk a jövőbe. Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön kirá­lyi székemen. (Jel 3,21) Ez a győzelem legyőz mindent, ami megakadályozza, hogy Krisztussal és egymással az élet teljességének részesei lehessünk. Jól tudjuk, hogy a köztünk lévő egység mindenek­előtt Isten ajándéka lesz. Részesedés Krisztus dicsőséges győzel­mében, minden felett, ami elválaszt bennünket. Ezért – szerintem – fölösleges minden találgatás az egységről.
            Kedves Keresztény hívek!
            II. A latin figyelmeztetés szerint: Quidquid agis, prudenter agas et respice finem! vagyis Bármit cselekszel, tedd okosan és nézd meg, mi lesz a vége. Mi keresztények az emberiség és a teremtett világ végső célját Jézus Krisztusban szemléljük. Ő az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. A teremtés elsőszülöttje és a megdicsőülteké is. Általa van szabad útunk a Szentlélekben az Atyához. Végső célunk az örök élet, ami részesedés Jézus uralmában. Ez az egység és dicsőség Isten ajándéka.
            1. Olvasmányunk a Jelenések könyvéből van. Szent János ezt a parancsot kapta az Úrtól, hogy amit lát azt írja le és küldje el a hét egyháznak. A laodiceai egyház angyalának írd meg: Akiket szeretek, azokat korholom és fenyítem. Buzdulj fel, és térj meg! Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem. A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon.” (3,19-22)  
            A kis-ázsiai hét egyház egy része a kívülről fenyegető üldözéssel küzdött, más részük pedig a belülről támadó és a keresztény közösséget szétzüllesztő tévtanítók és tévtanok ellen harcolt. Voltak hívek, akik a hitben közönyösökké váltak, voltak olyanok, akik látszatkeresztényekké lettek. A kis-ázsiai egyházközségeken keresztül a nekik szóló üzenet így minden kor keresztényeihez elér. Viszont a megdicsőült Krisztusnak vigasztalása, bátorítása, intelme nekünk is szól, akik hasonló kísértések és próbák előtt állunk. Ezekben a levelekben kiemelten szerepel életük átadása Krisztusnak, és Krisztus második eljövetelének a reménysége.
            Laodiceát a Kr.e. III. században II. Antiochus alapította, Kolosszé és Hieropolis között, s feleségéről, Laodike-ről nevezte el. Frigia tartomány gazdag városává nőtte ki magát az Efezusból Szíriába vezető birodalmi és kereskedelmi út mentén. Laodicea nevezetes volt bankjairól, aranyművességéről, orvosi iskolájáról, kollyrion nevű szemfestékéről és szikláiból előtörő meleg, kénes gyógyforrásairól. A keresztény hitet Frigia tartományban Szent Pál apostol második és harmadik útja során terjesztette. A kolosszei egyházat egy odavaló keresztény, Epafrász alapította, akit Szent Pál térített meg Efezusi tartózkodása idején. Innen terjedt át a hit Laodiceába is. A kezdeti szeretet gyors kibontakozást eredményezett. Az egyházközség az első század végén veszélybe került a közöny miatt. Gazdagnak tartja magát, rendezett és kiegyensúlyozott anyagi helyzete és körülményei miatt. A világ szerinti gazdagság, a bankváros aranya, jóléte ejtette csapdába. A jelenre irányul figyelmük és megfeledkeztek a végső célról! Ezért az Úr keményen figyelmezteti: mivel nem vagy se hideg, sem forró, hanem langyos, ezért kiköplek a számból.
            2. Minket is kísért a világ fogyasztói szemlélete, reklám áradatával elködösíti látóhatárunkat, feledteti a kitűzött célt. Háttérbe kerül Jézus ígérete: „a győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon.”
            A 15. században a humanizmus és a reneszánsz pogány szemlélete túlságosan az evilági életet állította előtérbe és meggyengítette az egyház belső életerejét. A társadalmi viszonyok és az emberek között kiéleződő különbségek feszültséget szültek mindenfelé. A fejedelmek és tartomány urak önállósuló törekvése, az egymás iránt táplált gyanakvás, a török támadás veszélye, az evilági hatalom megtartása az egyházi és világi vezetők figyelmét a külső eseményekre terelték. A vallási élet elburjánzásai (hiszékenység, babonaság, csodavárás), valamint a járványok és háborúk  nyomán az emberek keresték az üdvösség bebiztosítását. Belső reformokra vágytak. Ellenben a 16. század egyháza nem tudta felmutatni Krisztus győzelmét, amely egyesít és képessé teszi az embereket, hogy reménységgel tekintsenek a jövőbe. Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön kirá­lyi székemen. (Jel 3,21)
            A megoszlás súlyos következményekkel járt. Utólag mindezt talán könnyűnek tűnik elmondani, de nézzük a jelenünket. Mennyire vagyunk Krisztus-hívők? A végső célt szem előtt tartva cselekszünk-e?
            Ha csak az elmúlt két év magyar eseményeit tekintjük, akkor elmondhatjuk, hogy a magyar kormány a nemzet megújításáért nagy erőfeszítéseket tett. A keresztény értékrenden nyugvó alaptörvényt hozott, amely Isten áldását kéri preambulumában. A családot, amely egy férfi és egy nő életszövetsége, a társadalom alapjának nevezi; a megfogant életet szentnek mondja; a nagycsaládokat védi. Ezért a sötétség hatalma hónapok óta támadja a magyar kormányt. És január 18-án, Orbán miniszterelnök úr jó lelkiismerettel és prófétai lelkülettel hitet tett az EU Parlamentjében a keresztény értékekről és népünk álláspontjáról. Ő a világosságot tartotta a sötétség szónokai, a pénz imádói és a bűn pártolói elé. Közben mellettünk is felsorakoztak, akik az igaz értékeket vallják, a skótok, lengyelek, litvánok és mások. Az USA legnagyobb családpárti szervezetének, a Human Life International elnöke, Shenan J. Boquet atya is nyilatkozott. Szó szerint idézem: Tudatni kívánjuk Magyarország népével, és különösen annak politikai vezetőivel, hogy világszerte sok amerikait és keresztényt tölt el lelkesedéssel bátor "húsvéti alkotmányuk", amely határozottan szembemegy az Európában uralkodó radikális világi életellenes és családellenes tendenciákkal… Felismerve azt, hogy azok a nemzetek, melyek magukévá tették az abortuszt és eltaszították a hagyományos családot, demográfiai zuhanórepülésben vannak, a magyarok más utat választottak: a jövőbe vetett remény útját.”
            Kedves Keresztény hívek!
            3. A sok támadás idején jól esik, ha valaki pártunkat fogja. Isten pártfogása ihlette Kölcsey Ferencet is 1823. január 22-én, hogy megírja nemzeti imánkat, Himnusz, a magyar nép zivataros századaiból. Amikor Erkel Ferenc 1844 tavaszán zenét is szerzett hozzá, azóta bárhol éljenek is magyarok a nagyvilágban, Isten pártfogását kérjük. A legnagyobb bizalommal tölt el Krisztus Urunk ígérete: „Én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” (Mt 28,20) Mi Őbenne bízunk, aki meghódította a pénz, a bankok, az élvezet és a hatalom világát, s minden népet, amikor Lévi, Zakeus, a szamariai asszony, Nikodémus, Arimateai József és Kornéliusz százados, Szent Istvánnal magyar népünk is csatlakozott hozzá.
            1923-ban a világ nagy pénzügyi szakemberei konferenciát rendeztek Chicagoban, ahol megjelent hat, nagynevű amerikai vállalat elnöke és Jesse Livermore, a Wall Street akkori leghíresebb spekulánsa is. Mindannyian gazdagok, sikeresek és befolyásosak. 25 éven belül azonban ez a hét férfi rádöbbent arra, hogy a világ, amiben éltek, és a mód, ahogyan éltek, nem tudott számukra az "igazi élethez" eleget adni. Egyikük börtönbe került, másikuk megtébolyult. További kettő hajléktalanként halt meg, a maradék három pedig öngyilkos lett. Mindannyian mesteri fokon művelték a pénzszerzést, de egyikük sem tanulta meg, hogy hogyan kell az életet igazán megélni. Látjátok, ők nem találták meg azt, ami valóban értékes és fontos az életben. Miért? Mert olyan úton indultak el, amely az élettel, munkával, erkölccsel és jövővel kapcsolatban eltér a kereszténység útjától.
            Éppen ezért a válsággal küzdő világ közepette is emeljük tekintetünket és szívünket Krisztusra, aki áthatolt az egeken és ott ül az Atya jobbján. Aki azt mondja: Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint.” (Mt 16,24-27)
            És mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért? Más szóval: Lelked értékével mi egyenértékű? Elmehetsz a föld végső határáig és semmit sem találsz ami a lelkeddel egyenértékű. Egy filmcsillag vagy sportember hírneve, egy diktátor hatalma, az IMF gazdagsága sem képes megváltani senkinek a lelkét. Isten számára is sokkal nehezebb egy lelket a pokoltól megváltani, mint az egész világot megteremteni. Mégis Isten, aki a végső időben Fia által szólt hozzánk, megváltott bennünket, és keresztáldozatával átváltoztatta az akadályokat eszközökké, hogy nagyokká és jobbakká tegyen bennünket.
            E templom igeasztalán két edényben színes virágok vannak. Éjjel mégis ezek a virágok feketének látszanak, ha egyáltalán látszanak. Nem a virágok hibája ez, hanem a fény hiánya. Ha pedig fénybe kerülnek, akkor a maguk szépségében és pompájában tündökölnek. A Krisztus-hívő útját a Kálvária hegyéről sugárzó fény, a Krisztus-hit ragyogja be. Igaz, hogy egy út sem olyan nehéz, mint amelyik a Kálváriára vezet, de nincs egy út sem, amely ilyen jótékony lenne.
            4. Az Imahét nyolcadik napján az Úr kopogtat mindnyájunk ajtaján: Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” Egyik festő ecsetjével örökítette meg Jézus üzenetét. Bizonyára láttuk már a képet, ahol Jézus az ajtó előtt áll, kopog és vár. Az ajtón azonban nincs kilincs. Ez jelzi az ember belső szabadságát, és Krisztus tapintatát. Krisztus nem kényszerít, csak kopogtat lelkünk ajtaján, viszont jelzésére nekünk kell szabadon, önként és szeretettel válaszolnunk, még pedig ajtónyitással. Azok, akik Krisztust befogadják, meghívást kapnak arra, hogy Vele együtt az örök élet részesei legyenek. Ő pedig megosztja minden emberrel uralmát és dicsőségét. A királyi székre való befogadás ígérete előzőleg a Tizenkettő felé hangzott el, itt azonban kiterjesztést nyer mindenkire, aki győzedelmes hittel él.
            5. Az evangéliumi igénk világos:Aki szereti életét, az elveszíti, de aki kevésbé szereti életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya.” (Jn 12,24-25)
            A keresztények tisztában vannak azzal, hogy a köztük lehet­séges egység, még ha emberi erőfeszítést is igényel, mégiscsak Isten ajándéka. Amikor az egységért imádkozunk, akkor Krisztus szavára vetjük ki a hálót. Ez részesedés Krisztusnak a bűn, a halál és a gonosz felett aratott győzelmében, amelyek a megosztottság okozói. Krisztus győzelmében való részvételünk a mennyben teljesedik ki igazán. Az Örömhírről való közös tanúságtéte­lünkben mutassuk meg a világnak azt az Istent, aki nem korlátoz és nem győz le minket, hanem magához emel. Hitelesen kell elmondanunk kortársainknak, hogy Krisztus győzelme úrrá lesz mindenen, ami bennünket az élet teljességétől, Tőle és egymástól elválaszt.
            Tudjuk, hogy a Krisztus-hívők egysége Isten ajándéka lesz. Ezért az egységért minden kereszténynek dolgoznia kell: az imádsággal, szolidaritással, karitásszal, kötelességünk Istennek tetsző végzésével. Senki sem tud mindent megtenni, de minden keresztény hozzáadhat egy cseppet. Nagy a kicsiségek értéke. Kicsi esőcseppekből mérhetetlen áradás keletkezhet. Még a vízözön is az első cseppel kezdődött. Ezt az első cseppet naponta tegyük az Úr oltárára.
            Könyörögjünk: Mindenható Isten, mindenek Ura! Taníts minket dicsőséged titkán elmélkedni. Áldj meg bennünket, hogy alázattal fogadjuk ajándékaidat és tiszteljük minden ember méltóságát. Szentlelked erősítsen meg az előttünk álló lelki harcokban, hogy egyesülve Krisztusban, vele együtt uralkodhassunk dicsőségben. Add meg nekünk ezt Általa, aki megalázta magát és felmagasztaltatott, aki Veled és a Szentlélekkel él örökkön örökké. Ámen.

***
 Elhangzott a csíkszeredai Református templomban, 2012. január 22-én.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése