A békét nem tárgyak adják, hanem egy személy

Aki befogadja szívébe a Szentlelket, az szilárd és végtelen békére lel, nem úgy, mint aki a pénz és a hatalom kínálta nyugalomra bízza magát. A Vatikáni Rádió híradása szerint erre tanított a Szentatya március 20-án reggel a vatikáni Szent Márta-Házban bemutatott szentmisén.

A dolgok: a pénz, a hatalom, a hiúság adta béke szemben áll a Szentlélek békéjével. Az első hamar tovatűnhet: ma gazdag vagy, hatalmas, holnap nem. A másodikat azonban senki nem veheti el tőlünk,  ezért ez végleges béke. Ferenc pápa János evangéliumának 14. fejezetéhez fűzte gondolatait, amelyet a napi liturgiában olvasunk Krisztus békéjéről. Jézus, mielőtt átadja magát a szenvedésnek, elbúcsúzik tanítványaitól: „Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27). Ez a béke egészen más, mint amit a világ ad nekünk, amely kissé felületes, valamennyire nyugodt és örömteli, de csak egy bizonyos szintig.

„Vegyük például a gazdagság nyújtotta békét – magyarázta a pápa. Mondhatjuk: ’Hiszen én békében vagyok, mert elrendeztem mindent egész életemre, nincs miért aggódnom többé.’ Ezt a békét adja nekünk a világ. Ne aggódj, nem lesz gondod, mert sok pénzed van… Ez a gazdagság békéje. Jézus pedig azt mondja, hogy ne bízzunk ebben a békében, és nagyon realistán figyelmeztet: ’Vigyázzatok, mert vannak tolvajok… A tolvajok ellophatják a vagyonotokat.’ A pénz nyújtotta béke nem végleges. A fém is berozsdásodik, a tőzsdei összeomláson elúszhat minden pénz. Nem biztos ez a béke, felületes, időleges” – figyelmeztetett a pápa.
Ez az érvelés igaz a másik két békére is, amit a világ adhat nekünk. Az egyik a hatalom, amely nem működik, hiszen egy puccs elragadja tőled. Ugyanígy a hiúság is: ma tisztelnek, holnap sértegetnek, amint Jézussal történt virágvasárnap és nagypéntek között.

Egészen más természetű azonban az a béke, amelyet Jézus ajándékoz nekünk:
„Jézus békéje egy személy, a Szentlélek! A feltámadás napján Jézus eljön a cenákulumba, és így köszön: Békesség nektek! Megkapjátok a Szentlelket. Ez Jézus békéje: egy személy, egy nagy ajándék. És amikor a Szentlélek belép a szívünkbe, senki nem veheti el tőlünk a békét. Senki! Ez a béke végérvényes! És mi a mi dolgunk?” – tette föl a kérdést a Szentatya, majd így válaszolt:  „az, hogy őrizzük ezt a békét, amely nem a miénk, amelyet egy másik személytől kapunk ajándékba, aki a szívünkben lakozik, és elkísér bennünket egész életünkben. Az Úr adta nekünk ezt a békét.”

Ezt a békét a keresztségben és a bérmálásban kapjuk, de főként úgy, ahogy egy kisgyermek kapja az ajándékot: feltételek nélkül, nyitott szívvel. A Szentlelket pedig nem szabad kalitkába zárva őriznünk, segítséget kell kérnünk Isten e nagy ajándékától: „Ha veletek van a Szentlélek békéje és tisztában vagytok ezzel, ne nyugtalankodjék a szívetek. Legyetek biztosak. Szent Pál azt mondja, hogy sok megpróbáltatást el kell viselnie annak, aki be akar menni a mennyek országába. Ez mindegyikünkre igaz. Kisebb-nagyobb megpróbáltatások állnak előttünk. De ne nyugtalankodjék szívetek (vö. Jn 14,1), ez Jézus békéje. A Szentlélek jelenléte által megnyugszik szívünk. Nem érzéketlenné válik, hanem békére lel. Legyünk tudatában ennek a békének, amelyet csak Isten jelenléte adhat nekünk” – hangsúlyozta kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.
Magyar Kurír

A Sátán a XXI. században is létezik

Tanuljuk meg az evangéliumból, hogyan küzdjünk a Sátán kísértései ellen. Mindnyájunkat érnek kísértések, mert a Gonosz nem akarja életszentségünket – mondta a pápa április 11-én reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

Homíliáját a Szentatya a Gonosz elleni küzdelem témájának szentelte. Kiemelte: ezzel a harccal minden kereszténynek szembe kell néznie. A Sátán sokszor megkísértette Jézust, és Jézus érezte életében a kísértéseket, csakúgy, mint az üldöztetést. Ha követni akarjuk Jézust, akkor jól kell ismernünk ezt az igazságot.
Minket is érnek kísértések, minket is megtámad a Sátán, mert a Gonosz lelke nem akarja életszentségünket, nem akarja a keresztény tanúságtételt, nem akarja, hogy Jézus tanítványai legyünk.
Mit tesz a gonosz lélek, hogy eltávolítson bennünket Jézus útjáról kísértésével? A Sátán kísértésének három jellemzője van, és nekünk ismernünk kell ezeket, hogy ne essünk csapdába. Hogyan távolít el bennünket Jézus útjáról a Gonosz? A kísértés finoman kezdődik, de azután egyre növekszik. Növekszik, és megfertőz másokat is, ráragad egyik személyről a másikra, és arra törekszik, hogy elérje az egész közösséget. Végül igazolja önmagát, hogy megnyugtassa a lelket. Növekszik, megfertőz, és igazolja önmagát.
Jézus első megkísértése csábításnak tűnik: a Sátán azt mondja Jézusnak, hogy vesse le magát a templomról, és így mindenki azt mondja majd: „Íme, a Messiás”. A Sátán ezt tette Ádámmal és Évával is. Ez a csábítás. Szinte úgy beszél, mintha egy lelkivezető lenne. Amikor elutasítják, akkor növekszik, és még erősebben tér vissza. A pápa emlékeztetett Lukács evangéliumára: amikor a Sátánt visszautasítják, akkor társakat keres magának, és gonosz lelkekkel tér vissza. Tehát úgy növekszik, hogy másokat is magával ránt. Jézus esetében is ez történt. A Gonosz megszállja ellenségeit. Ami egy csöndes vízsugárnak tűnt, az dagállyá nő. A kísértés növekszik, megfertőz, és végül önmagát igazolja.
Amikor Jézus a zsinagógában prédikált, ellenségei azonnal lekicsinyelték: „Ez nem József, az ács fia? Nem Mária fia? Soha nem járt egyetemre! Milyen hatalommal beszél? Nincs iskolai végzettsége!” A kísértés mindenkit magával ragadott Jézus ellen. Az önigazolás csúcspontja pedig a pap, amikor azt mondja: „nem tudjátok, hogy jobb, ha egy ember hal meg, és így megment egy népet?”
A kísértés növekszik és megfertőz másokat is. Gondoljunk például a pletykára: egy kicsit irigylem azt a személyt, és meg kell osztanom ezt az irigységet valakivel, és ezt mondom neki: Láttad...? És növekszik, egyik embert a másik után fertőzve meg. Ez a pletykák mechanizmusa, és mindnyájunkat érint ez a kísértés. Ez mindennapi kísértés.
Szelíden kezdődik, mint egy vízsugár, majd megfertőz, végül igazolja önmagát. Legyünk tehát éberek, amikor szívünkben érzünk valamit, ami végül elpusztítja az embereket. Legyünk figyelmesek, mert ha nem állítjuk le időben, akkor növekszik, és másokat megfertőz, és oda vezet, hogy igazoljuk a rosszat, mint ahogy ezek a személyek igazolták önmagukat, azt állítva, hogy jobb, ha egy ember hal meg, mint ha egy nép.
Mindnyájan ki vagyunk téve a kísértéseknek, mert a spirituális élet, keresztény életünk törvénye a küzdelem. Mert e világ fejedelme, a Gonosz nem akarja életszentségünket, nem akarja, hogy kövessük Krisztust. Talán közületek azt mondhatná valaki: „De Atyám, Ön milyen régimódi! A Sátánról beszél a XXI. században?!”
A Gonosz létezik. A Gonosz létezik! A XXI. században is! Nem lehetünk naivak! Meg kell tanulnunk az evangéliumból, hogy hogyan küzdjünk ellene – fejezte be péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.
Magyar Kurír

Ami megöli a népek, emberek és a lelkiismeret szabadságát

Manapság a kizárólagos és egyoldalú gondolkodásmód kulturális hegemóniájának rabságában szenvedünk, amely megöli a népek, emberek és a lelkiismeret szabadságát – mondta a Szentatya csütörtökön reggel a Szent Márta Házban bemutatott szentmiséjén. A Vatikáni Rádió tudósítása.

A pápa ezúttal is az első olvasmány szavaiból indult ki: a Teremtés (17,3-9) könyvéből, amelyben Isten ígéretet tesz Ábrahámnak, hogy sok nemzet atyjává rendeli őt. Ennek feltétele azonban az, hogy Ábrahám és utódai hűséggel megőrizzék az Istennel kötött szövetséget. A pápa ezzel szembeállította a farizeusok Jézus üzenetétől elzárkózó magatartását. Ők abba a hibába estek, hogy elszakították a parancsolatokat Isten szívétől.
A farizeusok egyedüli gondja ezek szigorú megtartása volt, mintha azok csupán rideg törvények lennének. Ezzel szemben a parancsolatok a szeretet kapcsolatából fakadnak, útmutatást és segítséget adnak, hogy ne tévedjünk le az Istenhez vezető útról. A farizeusok bezárták szívüket és lelküket minden elől, ami új. Ha pedig a szív és az elme zárt, akkor nincs többé hely Isten számára. A parancsolatok ígéretek hordozói, amelyeket a próféták szítanak fel bennünk. Bezárt szívvel és elmével az emberek nem képesek befogadni Jézus új üzenetét, amely az Isten iránti hűségnek a próféták által hirdetett üzenete. A farizeusok ezt nem értették meg.
A zárt gondolkodásmód nem nyitott a párbeszédre, arra a lehetőségre, hogy van más is, valamint arra, hogy Isten szól hozzánk, és mutatja a hozzá vezető utat. Ezek az emberek nem hallgatták meg a prófétákat, sem Jézust. Ez jóval több, mint csökönyösség, ez az egyéni elgondolás bálvánnyá emelése: „ezt én így gondolom, ennek így kell lennie és nincs más”. Ezek az emberek kizárólagos módon gondolkodtak, és ezt akarták rákényszeríteni Isten népére. Jézus feddő szavai ezek: túl sok parancsolatot raktatok a nép vállára, amelyek titeket meg sem érintenek.
Jézus szemrehányást tesz azért, mert nem következetesek. Ezeknek az embereknek a teológiája egy séma rabjává lesz, ez pedig azt jelenti, hogy kizárja mások elgondolását.
Nincs lehetőség a párbeszédre, arra, hogy megnyíljunk Isten újdonságaira, amelyet a próféták hirdettek. Ezek megölték a prófétákat, bezárták az ajtót Isten ígéretei előtt. Amikor az emberiség történelmében megjelenik ez a kizárólagosan egyoldalú gondolkodásmód, akkor mennyi sorscsapás történik! A múlt században mindannyian láthattuk a kizárólagos gondolkodás diktatúráját, amelynek annyi emberi élet esett áldozatául.
Ez most is így van, ma is létezik a kizárólagos, egyoldalú gondolkodás. „Ma ezt kell gondolnod, és ha nem ezt gondolod, akkor nem vagy modern, nem vagy nyitott, sőt még ennél is rosszabb vagy.” Hányszor halljuk a kormányzókat, akik ezt mondják: anyagi támogatásra van szükség, de ha te akarod ezt a segítséget, akkor ezt kell gondolnod, ezt a törvényt kell meghozni és nem egy másikat. Ma is létezik a kizárólagos gondolkodás diktatúrája, amely követ ragad, hogy megkövezze a népek, az emberek, a lelkiismeretek szabadságát, az emberek kapcsolatát Istennel. Ma Jézust ismét keresztre feszítik.
Ferenc pápa szentbeszédét ezekkel a gondolatokkal zárta: „Ezzel a diktatúrával szemben az Úr Jézus figyelmeztetése mindig ugyanaz: virrasszatok és imádkozzatok, ne legyetek ostobák, ne vegyetek meg olyan dolgokat, amelyekre nincs szükségetek. Legyünk alázatosak és imádkozzunk, hogy az Úr adja meg a nyitott szív szabadságát, hogy befogadjuk Igéjét, amely ígéret, öröm és szövetség. Ezzel a szövetséggel haladjunk az élet útján.
Magyar Kurír

Ami nem egy filozófiai tanítás, nem egy életprogram

A kereszténység nem egy filozófiai tanítás, a kereszt pedig nem dísz – mondta Ferenc pápa a kedd reggeli szentmisén (2014.04.08)

Nem létezik kereszténység kereszt nélkül. A kereszt pedig nem egy dísz, amit az oltárra helyezünk, hanem Isten szeretetének misztériuma – hangsúlyozta homíliájában a Szentatya a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Egyedül nem léphetünk ki bűneikből, nincs rá lehetőség. A Számok könyvéből vett olvasmányban arról hallunk, hogy a nép zúgolódott Isten és Mózes ellen, mert belefáradt a vándorlásba. Amikor azonban az Úr tüzes kígyókat küldött rájuk, belátták bűnüket és azt kérték, hogy az Úr mentse meg őket. A napi evangéliumban pedig Jézus azt mondja a farizeusoknak: meghaltok bűneitekben.

A törvénytudók nem voltak tisztában azzal, hogy egyedül nem léphetünk ki a bűneinkből – magyarázta Ferenc pápa. Hittek persze Isten bocsánatában, de erősnek, elegendőnek érezték magukat, mindentudónak. Végül pedig a vallásból, Isten imádásából egy kultúrát csináltak a maga értékeivel, megfontolásaival, magatartási előírásaival.

A pápa leszögezte: a kereszténység nem egy filozófiai tanítás, nem egy életprogram a túléléshez, a neveléshez, a békéhez. Ezek következmények. A kereszténység egy személy, a kereszten fölmagasztalt személy, aki megsemmisítette önmagát, hogy üdvözítsen minket. Nem lehet megérteni a kereszténységet Isten Fiának e mélységes megalázkodása nélkül: aki megalázta önmagát, szolgává lett egészen a kereszthalálig,

A kereszt pedig nem egy dísz, amit ki kell tennünk a templomainkban az oltárra – folytatta homíliájában a Szentatya. Nem egy jelkép, ami megkülönböztet minket másoktól. A kereszt misztérium, Isten szeretetének misztériuma. Azé az Istené, aki megalázza önmagát, semmivé lesz.

Hol van a te bűnöd? ’Hát nem tudom, sok van itt belőle’. Nem, a te bűnöd itt van, a kereszten. Ott keresd, az Úr sebeiben és kigyógyulsz a vétkedből, a sebeid beforrnak, a bűnöd megbocsáttatik. A megbocsátás, amit Isten ad nekünk nem abból áll, hogy eltörli a vele való számlánkat. Az isteni megbocsátás: Fia sebei a kereszten. Fohászkodjunk, hogy magához vonzzon minket az Úr és hagyjuk magunkat meggyógyítani – mondta végül kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.

(gá) VR

Isten profitja a szeretet - F pp

Isten mindig szeret, nem tud más tenni. Az Úr Jézus mindig vár minket és megbocsát, ő irgalmas Isten, aki ünnepel, amikor visszatérünk hozzá. E gondolatokról beszélt március 28-án reggeli homíliájában Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén - adja hírül a Vatikáni Rádió.

A Szentatya a mise első olvasmányából kiindulva fejtette ki gondolatait. Ozeás próféta (Oz 14,2–10) szavai nyomán ezt mondta: Az Úr figyelemmel kísér bennünket és gyöngéd szavakat intéz hozzánk. Még akkor is, amikor keményebbnek hangzó beszéddel szólít a megtérésre, valójában szeretettel teli sóvárgás hangzik szavaiban. Az Atya buzdítása ez, aki ezt mondja fiának: „Térj meg az Úrhoz, a te Istenedhez”. Térj meg, itt az ideje, hogy visszatérj a szülői házba. Csak ezekkel a szavakkal tudunk órákat tölteni imádkozva.

Ilyen a mi Istenünk, a mi Atyánk szíve: soha, soha nem fárad el. Ezt tette évszázadokon keresztül, akkor is, amikor népe sok esetben megtagadta a hitet. Azon a délután, amikor Ádámot kiűzte a Paradicsomból, nagy fájdalmat érzett, ám egy ígéretet is tett és ezt az ígéretét mindig hűségesen megtartja, mert nem tagadhatja meg saját magát. Így tehát megvárt bennünket a történelem folyamán, ő, a mindig várakozó Isten.

Ferenc pápa ezután péntek reggeli homíliájában felidézte a tékozló fiú evangéliumi jelenetét. Lukács evangéliumában olvassuk, hogy az apa már messziről látta fia érkezését, mert folyton várt rá. Minden nap kiment háza tornácára és nézte, hogy jön-e a fia. És amikor észreveszi, hogy közeledik, „elébe siet és a nyakába borul”. A tékozló fiú gondolatban megfogalmazza, hogy mit mond majd apjának, de az apa nem hagyja beszélni, ölelésével belé fojtja a szót.

„De Atyám, én oly sok bűnt követtem el, nem tudom, hogy elégedett lesz-e velem Isten” – mondta a Szentatya képzeletbeli kérdezőjének. „Te próbálkozz. Ha meg akarod ismerni az Atya gyöngédségét, menj hozzá, próbálkozz és aztán majd elmeséled.” Isten nemcsak vár bennünket, hanem meg is bocsát. Az irgalmas Isten soha nem fárad el abba, hogy megbocsásson. Mi vagyunk azok, aki elfáradunk a bocsánatkérésben. Gazdasági szempontból ez negatív egyenleget jelent. Isten mindig vesztes az anyagi dolgok egyenlegében, ám mindig ő a győztes a szeretetben.

Mindez azért van így, mivel ő az első, aki teljesíti a szeretet parancsolatát. Ő szeret: nem tud mást tenni. Jézus sok beteggel csodát tett, meggyógyította őket. Ezek annak a számtalan csodának a jelei, amelyeket az Úr velünk tesz, amikor elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy felkeljünk és odamenjünk hozzá. Ha ez történik, akkor az Úr ünnepelve fogad bennünket. Ez az ünnep nem olyan, mint a gazdag ember lakomája, akinek a háza előtt ott ült a szegény Lázár. Isten olyan lakomát készít nekünk, mint amilyennel az apa ünnepelte tékozló fiát.

Ferenc pápa az olvasmány szavaihoz visszatérve azt mondta: Isten ígérete az, hogy „virulsz majd, mint a liliom, kiterjednek ágaid, pompád és illatod olyan lesz, mint az olajfáé Libanonban.” Minden olyan személy, nő és férfi, aki veszi a bátorságot és visszatér az Úrhoz, rátalál Isten ünnepének örömére. Ezek a szavak segítsenek bennünket, hogy a mi Atyánkra gondoljunk, aki mindig vár, aki mindig megbocsát és aki mindig ünnepel, amikor visszatérünk hozzá.
Magyar Kurír

Isten mentesen meg a világiasság szellemétől

2013.11.18. „Az Úr mentsen meg minket a világiasság szellemétől, amely szerint minden megegyezés, tárgyalás kérdése, nemcsak az értékek, hanem a hit is” – hangsúlyozta hétfő reggeli szentmiséjén a pápa a Szent Márta Ház kápolnájában. A Szentatya figyelmeztetett, hogy óvakodni kell a hegemonikus egységre törekvő globalizációtól, amely a világiasság gyümölcse.

Isten népe szívesen eltávolodik az Úrtól a világiasság lehetősége láttán. Ferenc pápa az első olvasmányból, a Makkabeusok I. könyvének egy részletéből indult ki homíliájában (1Mak 1,10-15.41-43.54-57.62-64), hogy a világiasság „perverz gyökeréről” elmélkedjen. A nép vezetői nem akarják, hogy Izrael többé elszigetelt legyen más nemzetektől, ezért elhagyják saját hagyományaikat, hogy a királlyal egyezkedjenek. „Tárgyalni” mennek és nagy a lelkesedésük. Mintha azt mondanák: „progresszisták vagyunk, haladjunk a fejlődéssel, amelynek irányába minden ember megy”. A „serdülőkorúak progresszista szellemiségéről” van itt szó, „amely úgy gondolja, hogy bármilyen döntés irányába előre haladni jobb, mint a hűség szokásaiban megmaradni”. Ezek az emberek alkudoznak a királlyal a „mindig hűséges Istenhez való hűségről”. Ezt úgy nevezik, hogy aposztázia, hitehagyás, a hűség megszegése. Valójában nem egyes értékekről alkudoznak, hanem a létezés lényegéről: az Úrhoz való hűségről.

Ez egy ellentmondás: nem az értékekről, hanem a hűségről alkudozunk – állapította meg a pápa. Ez az ördög, az evilág fejedelmének műve, aki a világiasság szelleme szerinti előrehaladásra buzdít. Majd aztán megláthatjuk ennek a következményeit. A zsidók átvették a pogányok szokásait, és egy további lépést tettek: a király előírta birodalmában, hogy mindenki alkosson egy népet és mindenki hagyja el saját hagyományait. Nem a minden nemzet egységének szép globalizációja ez, amelyben mindenki a saját hagyományai megtartásával alkot egységet, hanem a hegemonikus egységre törekvő globalizáció, amelyet az egyedüli, kizárólagos gondolkodás (pensée unique) jellemez. Ez a fajta kizárólagos gondolkodás pedig a világiasság gyümölcse – mutatott rá Ferenc pápa.

Ezt követően minden nép alkalmazkodott a király parancsaihoz, sokan hajlottak szolgálatára, áldoztak a bálványoknak és megszentségtelenítették a szombatot. Lassanként haladtak előre ezen az úton. Végül a király „vészthozó undokságot épített Isten oltárán”.

„Atya, ma is ez történik?” – tehetjük fel a kérdést. Igen, mert a világiasság szelleme ma is jelen van, ma is arra buzdít bennünket, hogy a kizárólagos gondolkodás progresszistái legyünk – állapította meg a Szentatya. A bibliai történetben, ha valakinél megtalálták a Szövetség könyveit és, ha valaki megtartotta az Úr Törvényét, a király ítéletével megölték. Ilyenről olvastunk az újságokban az utóbbi hónapokban is. Az emberek alkudoztak az Úrhoz való hűségről, saját identitásukról, egy néphez való tartozásukról, amely népet Isten nagyon szerette és, amelyet saját népének tartotta.

Ferenc pápa utalt egy XX. század eleji regényre, Verne Gyula: „A világ ura” c. könyvére, amely éppen a világiasság szelleméről szól, amely aposztáziához, hitehagyáshoz vezet. Ma azt gondoljuk, hogy „olyanoknak kell lennünk, mint mindenki, normálisabbnak kell lennünk, és úgy kell cselekednünk, mint mások a serdülőkori progresszista gondolkodást követve” – jegyezte meg a Szentatya. Majd ahogy a bibliai történetben volt, következnek a halálos ítéletek, az emberi áldozatok. Azt gondoljátok, hogy ma nincsenek emberi áldozatok? – tette fel a kérdést. Számos emberi áldozat van! – válaszolta.

Ami vigaszt nyújt számunkra – folytatta a pápa –, az az, hogy a hűtlenség, a világiasság szellemének és az evilág fejedelmének útja előtt mindig ott áll az Úr, aki nem tagadja meg önmagát, Hűséges: Ő mindig vár ránk, nagyon szeret bennünket és megbocsát, amikor a világiasság szellemében elkövetett lépéseink után bűnbánóként Hozzá fordulunk. Isten hűséges hűtlen népével szemben is. Az egyház gyermekeinek szellemében imádkozzunk az Úrhoz, hogy jóságával, hűségével mentsen meg bennünket a világiasság szellemétől, amely mindent tárgyalás, megegyezés kérdésévé tesz. Óvjon meg bennünket és segítsen előre haladni, ahogy népével tette a sivatagban, kézen fogva őket, ahogy egy édesapa teszi gyermekével. Az Úr kezét fogva biztosan haladunk előre – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(sv) VR

A Szűzanya nem postai irodavezető

A kíváncsiság lelkülete konfúziót teremt és eltávolít bennünket Istentől, a bölcsesség Lelkétől, a Szentlélektől, aki békét ad nekünk – mutatott rá Ferenc pápa. November 14-én, csütörtökön reggel a Szent Márta házban bemutatott szentmisén a Szentatya a Bölcsesség Könyvéből vett első olvasmányt magyarázva megállapította, hogy az igazi keresztények a Szentlélek bölcsességében élnek (Bölcs 7,22-8,1). E bölcsesség révén haladnak előre ezzel az intelligens, szent, egyetlen, összetett és kifinomult lélekkel.

Az életben ezzel a lélekkel előre haladni azt jelenti: Isten lelke segít bennünket ítélethozatalainkban, döntéseinkben Isten szíve szerint. Ez a lélek mindig békét ad nekünk! Ez a béke lelke, a szeretet lelke, a testvériség lelke. Az életszentség éppen ez. Az, amit Isten kér Ábrahámtól, „járj előttem és légy tökéletes” – ezt a békét jelenti. Isten Szentlelkével és ezzel a bölcsességgel áthatva kell cselekedni. Az a férfi és az a nő, aki eszerint él, elmondhatja magáról, hogy bölcs férfi illetve bölcs nő vagyok. Egy bölcs férfi és egy bölcs nő, mert Isten türelme vezérli őket.

Az evangéliumban egy másfajta lelkület előtt találjuk magunkat, amely ellenzi Istennek ezt a bölcsességét: ez a kíváncsiság lelkülete (Lk 17,20-25).

Amikor magunkhoz akarjuk ragadni Isten terveit, a jövőt, a dolgokat, amikor mindent tudni akarunk, kézben akarunk mindent tartani. A farizeusok azt kérdezték Jézustól: „Mikor jön el az Isten országa?”. Kíváncsiak! Tudni akarták a dátumot, a napot. A kíváncsiság lelkülete eltávolít bennünket a Bölcsesség Lelkétől, mert csak a részletek érdeklik, a napi kis hírek. Vagy az, hogy hogyan csináljuk ezt vagy azt? Ez a „hogyan” lelkülete. A kíváncsiság lelkülete nem jó: a szétszórás, az Istentől való eltávolodás, a túl sok beszéd lelkülete. Jézus mond nekünk még egy érdekes dolgot: a kíváncsiságnak ez a mondén lelkülete konfúzióhoz vezet.
A kíváncsiság késztet arra, hogy szeretnénk hallani: az Úr itt van, vagy ott van. Ezt mondatja velünk: „Ismerek egy látnokot, egy látnoknőt, aki leveleket, üzeneteket kap a Szűzanyától”. A pápa hozzátette: „Szűz Mária egy Anya! És mindnyájunkat szeret. De nem postai irodavezető, aki naponta üzeneteket küld”. Ezek a hírek eltávolítanak bennünket az evangéliumtól, a Szentlélektől, a békétől és a bölcsességtől, Isten dicsőségétől, Isten szépségétől. Jézus azt mondja, hogy Isten országa nem úgy jön el, hogy felhívja a figyelmet: a bölcsességben jön el. Isten országa köztetek van – mondja Jézus: ez a Szentlélek műve, aki bölcsességet, békét ad nekünk. Isten országa nem zűrzavar közepett jön el, mint ahogy Isten nem szélviharban szólt Illés prófétához, hanem (1Kir 19,11-13) az enyhe szellőben”.
Kis Szent Teréz gyakran mondogatta, hogy mindig meg kellett torpannia a kíváncsiság lelkülete előtt. Amikor egy rendtársnőjével beszélgetett, aki egy történetet mesélt el a családjáról, az emberekről, egyik témáról a másikra térve, Kis Szent Teréz szerette volna megtudni a történet végét. De érezte, hogy ez nem Isten lelke, hanem a szétszórás, a kíváncsiság lelkülete volt. Isten országa közöttünk van: ne keressünk furcsa dolgokat, ne keressünk újdonságokat ezzel a mondén kíváncsisággal.
Hagyjuk, hogy a Szentlélek vigyen előbbre bennünket, azzal a bölcsességgel, amely egy enyhe fuvallat. Ez Isten országának Szentlelke, amelyről Jézus beszél. Így legyen – fejezte be csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.
(vm) VR

Öröm, ha az ember él

Lukács evangéliumából az elveszett juh és az elveszett drachma példabeszédéhez fűzte gondolatait a Szentatya november 7-én reggel a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. Az írástudók és a farizeusok megbotránkoztak Jézus viselkedésén és zúgolódtak ellene - magyarázta a pápa. "Ez az ember veszélyes, a vámosokkal és a bűnösökkel ebédel, megsérti Istent és megszentségteleníti a prófétai szolgálatot... azért, hogy ezekhez az emberekhez közeledjen". Jézus erre azt mondja, hogy ez a képmutatás muzsikája, és erre a méltatlankodó képmutatásra egy példabeszéddel válaszol.

"A zúgolódásra Jézus egy örömteli példabeszéddel felel. Ebben a kis szakaszban négyszer fordul elő az öröm kifejezés. Mintha azt mondaná: ti megbotránkoztok ezen, de az én Atyám örvendezik. Ez ennek a mélyebb üzenete: Isten öröme, egy olyan Isten öröme, aki nem szeret veszíteni, nem jó vesztes és hogy ne veszítsen, kilép önmagából és keres. Egy kereső Isten: keresi mindazokat, akik messze vannak tőle. Mint a pásztor, aki elmegy és megkeresi az elveszett juhot".

Isten dolga az, hogy elmenjen és megkeressen, hogy meghívjon mindenkit az ünnepre, jókat és rosszakat egyaránt - fejtette ki homíliájában Ferenc pápa.

"Isten nem tűri, hogy egyet is elveszítsen övéi közül. De ez lesz Jézus imája is Nagycsütörtökön, aki azért könyörög az Atyához, hogy el ne vesszen egy se azok közül, akiket neki adott. Egy olyan Isten, aki elindul, hogy megkeressen minket és bizonyos szeretetbeli gyengeséget mutat azok iránt, akik a leginkább eltávolodtak tőle, akik elvesztek. ... Elmegy és megkeresi őket. És hogyan keresi? A végsőkig, mint ez a pásztor, aki elmegy a sötétbe, s addig keresi, amíg meg nem találja a juhot. Vagy mint az asszony, aki amikor elveszíti a drachmát, lámpát gyújt, kisöpri a házát és gondosan keresgél. Így keres Isten. Ezt a gyermekemet pedig nem veszítem el, ő az enyém! Nem akarom elveszíteni. Ilyen a mi Atyánk: mindig keres minket".

Ezért - folytatta gondolatmenetét Ferenc pápa - amikor megtalálja a juhot és visszaviszi az akolba a többihez, egyik sem mondhatja: "te elvesztél", "te nem vagy közülünk való", mert ő visszaadja a teljes méltóságát. Nincs különbség, mert Isten mindenkit helyrerak, akit megtalált. És amikor így tesz, akkor Isten örvendezik.

"Isten öröme nem a bűnös halála, hanem annak az élete: ez az öröm. Milyen távol álltak ezek a Jézus ellen zúgolódó emberek Isten szívétől! Nem ismerték azt. Azt hitték, hogy vallásosnak lenni, jó embernek lenni annyit jelent, hogy mindig rendben vannak, jól neveltek és sokszor úgy tesznek, mintha jól neveltek volnának, nem igaz? Ez a méltatlankodók képmutatása. Az Atya öröme azonban a szeretet öröme: Ő szeret minket. 'De én bűnös vagyok, ezt és ezt és ezt követtem el!' ... 'De én akkor is szeretlek és elmegyek, megkereslek és hazahozlak'. Ez a mi Atyánk. Gondolkozzunk el rajta" - fejezte be szentbeszédét Ferenc pápa.

(gá) VR

Balesetet szenvedett személynek leálltak az életfunkciói. Mindenki megdöbbent, a testvére sírni kezdett, meghalt - mondta. Valaki ez idő alatt odalépett és újraélesztésbe kezdett (lélegeztetés és szívmasszázs). Kis idő után visszahozták az illetőt a klinikai halálból az élők közé. Ekkor öröm tükröződött mindenki arcán. Isten is örvend, ha élünk. 

A kereszténység nem ideológia

Ha egy keresztény az ideológia tanítványává válik, akkor elveszítette a hitét – fejtette ki a Szent Márta Házban bemutatott szentmisén a pápa. Óva intette a keresztényeket attól a magatartástól, hogy „zsebükben a kulccsal, bezárják a kaput”, és ismételten leszögezte, hogy ha nem imádkozunk, akkor elhagyjuk a hitet és az ideológia vagy a moralizmus hibájába esünk.

„Jaj nektek, törvénytudók, akik lefoglaltátok a tudás kulcsát!” – a pápa a mai evangéliumból kiindulva utalt Jézus figyelmeztetésére és azt napjainkra alkalmazta (Lk 11,42-46). Amikor megyünk az utcán és egy bezárt templom előtt találjuk magunkat, valami furcsát érzünk. Egy bezárt templom ugyanis érthetetlen. Néha magyarázatot találnak rá, amelyek azonban nem fogadhatók el: ürügyek, indoklások, de a valóság az, hogy a templom be van zárva és az emberek, akik arra járnak, nem tudnak bemenni. És ami még rosszabb, az az, hogy az Úr, aki bent van, nem tud kijönni.

Ma Jézus erről a bezártságról szól, azokról a keresztényekről, akiknek kezében van a kulcs, de elviszik magukkal és nem nyitják ki a kaput. Sőt, még rosszabbat tesznek, megállnak a kapuban és nem engedik, hogy más belépjen, és így ők, maguk sem lépnek be. A keresztény tanúság tétel hiánya okozza ezt és amikor az a keresztény egy pap, egy püspök vagy egy pápa, akkor annál rosszabb dologról van szó. Hogyan lehetséges, hogy egy keresztény így viselkedjen: kulcs a zsebben, a kapu zárva? – tette fel a kérdést a Szentatya.

A hit úgymond egy lombikba kerül és ideológiává változik. Az ideológia nem vonzó. Az ideológiákban nincs jelen Jézus: nincs jelen gyengédsége, szeretete, szelídsége. Az ideológiák merevek, mindig. Bármiféle ideológia merev. Amikor egy keresztény az ideológia tanítványává válik, akkor elveszítette hitét: többé már nem Jézus tanítványa, hanem ennek a gondolati magatartásnak a tanítványa. Ezért mondja nekik Jézus: elvittétek magatokkal a megismerés kulcsát. Jézus megismerése ideológiai és moralista ismeretté válik, mert ezek bezárták a kaput a sok-sok előírással.

A pápa idézte Jézus szavait: „Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, miközben csak egy a szükséges”. Ez tehát az a spirituális, mentális folyamat, amikor valaki arra törekszik, hogy a zsebében legyen a kulcs és a kapu be legyen zárva.

A hit ideológiává válik és az ideológia félelmet kelt, elűzi az embereket, eltávolítja az embereket az egyháztól. Ez egy súlyos betegség az ideológiai keresztényeké. Egy betegség, ami azonban nem új. Már János apostol írt róla első levelében. A keresztények, akik elveszítik hitüket, jobban szeretik az ideológiákat. Magatartásuk a következő: merevek, moralisták, az etikára helyezik a hangsúlyt, de nincs bennük jóság. Feltehetjük a kérdést: miért válik egy keresztény ilyenné? Mi megy végbe annak a kereszténynek, annak a papnak, annak a püspöknek, annak a pápának a szívében, aki ilyenné válik? Egyszerű a válasz: az a keresztény nem imádkozik. Ha nem imádkozol, akkor mindig bezárod a kaput.

Az ima az a kulcs, amely kinyitja a hit kapuját. Amikor egy keresztény nem imádkozik, akkor ez történik. Tanúságtétele pedig gőggé válik. Aki nem imádkozik, az beképzelt, büszke, magabiztos, nem alázatos. Keresi az előléptetést. Amikor azonban egy keresztény imádkozik, nem távolodik el a hittől, Jézussal beszél.

Amikor azt mondom imádkozni, akkor nem imákról beszélek, mert ezek a törvénytudók olyan sok imát mondtak, hogy mutogassák magukat. Jézus azonban ezt mondja: „Te, amikor imádkozol, menj be szobádba, zárd be az ajtót és úgy imádkozzál a rejtekben lévő Atyádhoz” (Mt 6,6). Egy dolog imádkozni és egy másik dolog imákat mondani.
Ezek nem imádkoznak, elhagyják a hitet és azt moralista ideológiává, kazuisztikává alakítják át, Jézus nélkül.

Amikor egy próféta vagy egy jó keresztény szemrehányást tesz nekik, akkor ugyanazt teszik, amit Jézussal tettek: Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok ellenségesen viselkedtek vele szemben – ezek az ideológusok ellenségesek – és különféle kérdésekkel kezdték faggatni, hogy szavaiból ellessenek valamit, amivel vádolhassák. Ezek az emberek nem átlátszóak. Szegények, bepiszkolta őket a gőg. Kérjük a kegyelmet az Úrtól: soha ne szűnjünk meg imádkozni, hogy ne veszítsük el a hitet, hogy alázatosak maradjunk. Így nem zárkózunk be és nem zárjuk el az utat az Úr előtt.

(vm) VR

Jézust nem lehet megismerni az „első osztályon”

Jézust nem lehet megismerni az „első osztályon”, kapcsolatba kell lépni Vele – Ferenc pápa csütörtöki homíliája

Ahhoz, hogy megismerjük Jézust, kapcsolatba kell kerülni Vele – hangsúlyozta a Szentatya a Szent Márta Házban csütörtök reggel bemutatott szentmiséjén. Jézust nem lehet megismerni az „első osztályon”, hanem csak a mindennapi életben. Ehhez három nyelvezetre van szükség: az elme, a szív és a cselekvés nyelvére.

Ki Ő, honnan jön? – a pápa Heródes Jézusra vonatkozó kérdéséből indult ki homíliájában. Ezt a kérdést mindenki felteszi magának, aki Jézussal találkozik. Fel lehet tenni kiváncsiságból vagy a biztonság kedvéért. Az Evangéliumot olvasva látjuk, hogy vannak, akik kezdenek félni ettől az embertől, mert politikai konfliktusba sodorhatja őket a rómaiakkal – állapította meg a pápa. De ki ez a személy, aki ennyi problémát okoz? – tehetjük fel a kérdést, mert Jézus problémát okoz.

Nem lehet megismerni Jézust problémák nélkül. Merem állítani: „Ha problémákat akarsz, menj ki az utcára Jézust megismerni. Nem egy, de sok problémád lesz” – jegyezte meg a Szentatya. Ez az útja Jézus megismerésének. Első osztályon nem lehet megismerni Őt, csak a mindennapokban. A nyugalomban, a könyvtárban ez nem megy.

Természetesen meg lehet ismerni Jézust a Katekizmusban, mert az sok mindent megtanít Jézusról. Tanulmányozni és meg kell tanulni azt. Így ismerjük meg Isten Fiát, aki eljött, hogy üdvözítsen bennünket. Megértjük az üdvösségtörténet minden szépségét, az Atya szeretetét, ha tanulmányozzuk a Katekizmust. Mégis mennyien olvasták a Katolikus Egyház Katekizmusát, amióta kiadták 20 évvel ezelőtt? – hangzott a pápa kérdése.

Meg kell ismerni Jézust a Katekizmusban. De nem elég az értelemmel megismerni, ez csak egy lépés. Jézust a Vele folytatott párbeszédben kell megismerni, beszélve Vele, az imában, térdre borulva. Ha nem imádkozol, és nem beszélsz Jézussal, nem ismered meg Őt. Tudsz dolgokat Jézusról, de nem azzal az ismerettel rendelkezel, amit a szív ad az imában. Megismerni Jézust az elmével, a Katekizmus tanulmányozásával, a szívvel, az imában, a Vele folytatott párbeszédben – összegezte a pápa. Ez segít, de nem elegendő… Van egy harmadik út is Jézus megismerésére: követése. Vele együtt kell haladni – mutatott rá a Szentatya.

El kell indulni, járni kell az utakon, a cselekvés nyelvezetével kell megismerni Jézust. Jézust ezzel a három nyelvezettel ismerhetjük meg igazán: az elme, a szív és a cselekvés által. Ha így ismerem meg Őt, akkor kapcsolatba lépek Vele. Anélkül, hogy Rá tenném fel az életemet, nem ismerhetem meg. Amikor sok ember felteszi a kérdést: Ki ez az ember? Isten Szava válaszol: Meg akarod ismerni, hogy ki Ő? Olvasd el, hogy mit mond róla az egyház, beszélj Vele az imában és járj együtt Vele az útján. Ezáltal ismered meg Jézust. Ez az az út! Mindenkinek meg kell hoznia a maga döntését! – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta Házban.


(sv) VR

A legnagyobb csoda

Július 4-én a Szent Márta Ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmisén Ferenc pápával koncelebrált Telesphore Placidus Toppo indiai bíboros, Ranchi érseke. A Szentatya homíliájának középpontjában a béna meggyógyításának evangéliumi szakasza állt (Mt 9,1-8). Jézus kezdetben így szól a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyertek bűneid”. Lehet, hogy az illető kezdetben kissé meglepődött, mert fizikailag szeretett volna meggyógyulni – fejtette ki Ferenc pápa.
Azután, mivel az írástudók magukban azzal vádolták Jézust, hogy káromkodik, ugyanis csak Isten bocsáthatja meg a bűnöket, Jézus testében is meggyógyítja a bénát. Valójában a gyógyítások, a tanítás, az álszentséget bíráló kemény szavak csak jel voltak, jele annak, amit Jézus csinált, vagyis a bűnök bocsánatának. Jézusban a világ kiengesztelődik Istennel, ez a legnagyobb csoda – mondta a pápa.
Ez a kiengesztelődés a világ újrateremtése: ez Jézus küldetésének legmélyebb értelme. A mi megváltásunk, a világ minden bűnösének megváltása – és ezt Jézus nem szavakkal, nem gesztusokkal teszi, nem úgy, hogy megy az utcán. Nem! Testével teszi! Éppen Ő, Isten, aki hozzánk hasonlóvá válik, emberré lesz, hogy belülről gyógyítson meg minket, bűnösöket.
Jézus megszabadít bennünket a bűntől, azáltal, hogy Ő maga „bűnné” válik, magára veszi az „összes bűnt”. Ez az új teremtés. Jézus leszáll dicsőségéből, lealacsonyítja magát egészen a halálig, a kereszthalálig, egészen odáig, hogy így kiált: „Atyám, miért hagytál el engem?” Ez Jézus dicsősége és ez a mi üdvösségünk.
Ez a legnagyobb csoda és ezzel mit tesz Jézus? Gyermekké tesz bennünket, a gyermekek szabadságát adja nekünk. Jézus tette következtében mondhatjuk: Atyánk. Ellenkező esetben soha nem mondhattuk volna ezt: Atyánk. És ez olyan jó és szép, szabad magatartás! Ez Jézus nagy csodája. Minket, a bűn rabszolgáit, mindnyájunkat szabaddá tett, létünket alapjaiban gyógyította meg. Jót tesz nekünk, ha erre gondolunk, hogy milyen szép (Isten) gyermekeinek lennünk, olyan szép a gyermekeknek ez a szabadsága, mert a gyermek otthon van és Jézus kinyitotta nekünk az otthon ajtaját... Mi most otthon vagyunk! Így megértjük, mit jelent, amikor Jézus azt mondja: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyertek bűneid”.
Ez a gyökere bátorságunknak. Szabad vagyok, Isten gyermeke vagyok.. Az Atya szeret engem és én szeretem az Atyát! Kérjük az Úrtól azt a kegyelmet, hogy jól megértsük ezt a művét, azt, amit Isten Őbenne tett: Isten kiengesztelte magával a világot Krisztusban, ránk bízta a kiengesztelődés szavát és a kegyelmet, hogy erővel és a gyermekek szabadságával adjuk tovább a kiengesztelődésnek ezt a szavát.
Üdvözültünk Jézus Krisztusban! Senki sem lophatja el tőlünk ezt a személyazonosító igazolványt. Engem így hívnak: Isten gyermeke! De szép ez az igazolvány! Családi állapota: szabad! Így legyen” – fejezte be homíliáját Ferenc pápa a csütörtök reggeli szentmiséjén.

(vm)VR

A pápa hangja

-->

Június 29-én szombaton, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén Ferenc pápa szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Péter bazilikában. A vele együtt koncelebráló bíborosok, érsekek és püspökök között jelen volt az a 34 érsek-metropolita, akiknek a pápa a szentmise előtti rövid szertartás során átadta a palliumot. A vietnami François-Xavier Le Van Hong érsek nem tudott eljönni Rómába, ő majd az előírások szerint otthon kapja a pápa képviselőjén keresztül a palliumot. A szentmisén részt vett a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkátus képviseletében Johannisz Zizioulas pergamoszi metropolita, a kíséretével együtt.

A pápa homíliájában mindenekelőtt köszöntötte a bíborosokat, Johannisz metropolitát, püspök- és paptestvéreit, majd ezekkel a szavakkal fordult a hívekhez: “Ma Szent Péter és Pál apostolok ünnepét, a római egyház fővédőszentjeinek ünnepét tartjuk : ezt az ünnepet még örömtelibbé teszi, hogy a világ minden részéről jelen vannak püspökök. Nagy gazdagságról van szó, amely által mintegy újraéljük (az első) Pünkösd eseményét: ma, csakúgy mint akkor, az egyház hite minden nyelven beszél és a népeket egyetlen családban kívánja egyesíteni”.
Ferenc pápa hálatelt szívvel köszöntötte a konstantinápolyi pátriárkátus küldöttségét, amelyet Johannisz metropolita vezet. Köszönetét fejezte ki I. Bartolomeosz ökumenikus pátriárkának ezért az újabb testvéri gesztusért. A Szentatya köszöntötte a szertartáson megjelent nagyköveteket és polgári hatóságokat, valamint külön üdvözölte a “Thomanerchor”, a lipcsei Szent Tamás templom – Johann Sebastian Bach egykori templomának – kórusát, amelynek tagjai a liturgikus zenét szolgáltatják és akiknek a jelenléte az ökumenizmus további kifejezése.
A pápa ezután a péteri szolgálatra vonatkozó három gondolatát osztotta meg a hívekkel. A péteri szolgálat vezérfonala a “megerősíteni” ige. Miben kell Róma püspökének megerősítenie a híveket?
1. Mindenekelőtt a hitben. Az evangélium Péter vallomását idézi: “Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia” (Mt 16,16). Olyan vallomás ez, amely nem Pétertől, hanem a mennyei Atyától születik. Jézus pedig erre a vallomásra válaszolja: “Te Péter vagy. Erre a sziklára építem egyházamat” (18). Péter szerepe, egyházi szolgálata azon alapul, hogy a magasból kapott kegyelem révén hitvallást tesz Jézusról, az élő Isten Fiáról. A mai evangéliumi szakasz második részében látjuk a világias gondolkodás veszélyét. Amikor Jézus saját haláláról és feltámadásáról, Isten útjáról szól, amely nem egyezik a hatalom emberi útjával, Péterben a hús és vér vesz erőt, félrevonja az Urat és “ezekkel a szavakkal tesz neki szemrehányást: .. ilyesmi nem történhetik veled!” (16,22). Jézus pedig keményen válaszol: “Takarodj előlem, sátán! Terhemre vagy!” (23). Amikor hagyjuk, hogy gondolataink, érzelmeink, az emberi hatalom logikája jusson előtérbe és nem hagyjuk, hogy a hit, Isten irányítson és vezessen bennünket, botránykővé válunk. A Krisztusba vetett hit jelenti keresztény életünk, az egyház szolgái életének világosságát! – mondta homíliájában Ferenc pápa, majd rátért a második pontra:
2. Megerősíteni a szeretetben. A második olvasmányban hallottuk Szent Pál megható szavait: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam” (2 Tim 4,7). Milyen harcról van szó? Nem az emberi fegyverek harcáról, amely sajnos még ma is vérrel áztatja a világot; hanem a vértanúság harcáról. Szent Pálnak egyetlen fegyvere van: Krisztus üzenete és az, hogy egész életét Krisztusnak és embertársainak ajándékozza. Éppen az tette hihetővé és azzal építette az egyházat, hogy első személyben kiállt és vállalta a felelősséget, hogy az evangéliumnak szentelte életét fenntartások nélkül, hogy mindenkinek mindene legyen, anélkül, hogy megkímélte volna magát. Róma püspöke arra kapott meghívást, hogy ebben a szeretetben éljen és ebben a szeretetben erősítse meg testvéreit, amely Krisztusnak és mindenkinek szól, megkülönböztetés, határok és korlátok nélkül. És nem csak Róma püspöke: ti mindnyájan, új érsekek és püspökök ugyanazt a feladatot kaptátok: szenteljétek az evangéliumnak életeteket minden fenntartás nélkül, legyetek, mindenkinek mindene. Az a feladatotok, hogy ne kíméljétek magatokat, lépjetek ki önmagatokból, Isten hűséges, szent népe szolgálatára.
Végül a pápa kifejtette harmadik gondolatát a péteri szolgálatról:
3. Megerősíteni az egységben. A pápa utalt arra a gesztusra, amelyet a szertartás elején hajtottak végre: a pallium a Péter utódával való szeretetközösség jelképe. A Szentatya idézett a II. Vatikáni Zsinat „Lumen gentium” k. dogmatikus konstitúciójából, miszerint Szent Péter a közösség és a hit egységének örök és látható alapja és princípiuma (vö. 18. pont). A püspöktestvérek jelenléte ma annak a jele, hogy az egyház szeretetközössége nem jelent egyformaságot. A II. Vatikáni Zsinat, amikor az egyház hierarchiájának struktúrájára utal, leszögezi, hogy az Úr az apostolokat „kollégiumként, azaz állandó testületként apostolokká tette, s e kollégium élére a közülük kiválasztott Pétert állította” (19. pont). Megerősíteni az egységben: a püspöki szinódus összhangban a primátussal – tette hozzá szabadon a pápa. A szinodalitásnak ezen az útján kell haladnunk, növekedve összhangban a primátusi szolgálattal. Majd ismét idézett a „Lumen gentium” kezdetű konstitúcióból.
A zsinati tanítás tovább folytatja: „Ez a kollégium amennyiben sokakból áll, Isten népének sokféleségét és egyetemességét, amennyiben pedig egy főhöz tartozik, Krisztus nyájának egységét fejezi ki” (22. pont). Az egyházban a különbözőség, amely nagy gazdagságot jelent, mindig az egység összhangjában olvad össze, mint egy nagy mozaik, amelyben a mozaikdarabok együttesen alkotják Isten egyetlen nagy tervét. Ez késztessen arra minket, hogy mindig leküzdjünk minden konfliktust, amely sebet okoz az egyház testén. Egységben a különbségekben: nincs másik katolikus út ahhoz, hogy egyesüljünk. Ez a katolikus lelkiség: egyesülni a különbségekben. Ez Jézus útja! A pallium, ami a Róma püspökével, az egyetemes egyházzal való szeretetközösség jele, egyben elkötelezettség mindnyájatok számára, hogy a szeretetközösség jelei legyetek – mondta a metropolita érsekeknek a Szentatya.
Megvallani az Urat, hagyni, hogy Isten irányítson bennünket; Krisztus szeretetének és evangéliumának szentelni életünket; szolgálni az egységet. Ezek azok a feladatok, amelyeket Szent Péter és Pál apostolok mindnyájunkra bíznak, ezeket kell megélnie minden kereszténynek. Vezessen és kísérjen mindig bennünket közbenjárásával Isten szent Anyja: Apostolok Királynője, imádkozz érettünk! Ámen! – fejezte be homíliáját Szent Péter és Pál apostolok ünnepén Ferenc pápa.

Szent Péter és Pál ünnepén Kelet és Nyugat egyháza találkozott egymással jelképesen, ugyanakkor a szentmise liturgikus zenéje kifejezésre juttatta az egyház és a protestáns felekezetek közötti kapcsolatot is. A lipcsei evangélikus Tamás templom világhírű kórusa együtt énekelt a szentmisén a Cappella Sistina- val, a Sixtus kápolna kórusával és ez a zenei ökumené még inkább hangsúlyt adott az egység lehetséges keresésének.

Vatikáni Rádió

Légy tökéletes és légy feddhetetlen!

„Az Úr azt kéri tőlünk, hogy türelmesek és feddhetetlenek legyünk, járjunk mindig az ő jelenlétében!” – hangsúlyozta Ferenc pápa péntek reggel a Szent Márta ház kápolnájában bemutatott szentmiséjén, amelyen - többek között – a Vatikáni Egészségügyi Igazgatóság munkatársainak egy újabb csoportja vett részt.
„Az Úr lassan, fokozatosan lépett be a 99 éves Ábrahám életébe, amikor megígért neki egy gyermeket. Ellenben azonnal belép a leprás életébe: Jézus meghallgatja a kérését, megérinti őt és íme, a csoda!” Ferenc pápa a napi olvasmány és az evangélium összekapcsolásával talált rá mondanivalójára, az Isten stílusára. „Isten azt az utat választja, hogy belépjen az életünkbe, népének az életébe, akár Ábrahám, akár a leprás esetében. Amikor az Úr jön, közeledik, nem mindig ugyanazon a módon teszi azt. Cselekedetének nincs protokollja az életünkben, ilyen nem létezik” – mondta a pápa, majd hozzáfűzte: „Egyszer így cselekszik, máskor megint más módon, de mindig megteszi a magáét. Mindig létezik ez a találkozás köztünk és az Úr között”.
„Az Úr mindig a maga módján lép be az életünkbe. Sokszor lassan teszi ezt, mi pedig abba a veszélybe kerülünk, hogy elveszítjük a türelmünket: De Uram, mikor, mikor? Aztán könyörgünk, könyörgünk tovább… És nem jön válasz az életünkben. Máskor pedig, amikor arra gondolunk, hogy amit az Úr megígért nekünk, az olyan nagy…, hogy hitetlenkedni kezdünk, kételkedünk. Mégis, mint Ábrahám, arcra borulva, azért titokban nevetünk… Azt mondja ugyanis az olvasmány: „Ábrahám arcra borult az Úr előtt és nevetett…”. Kétkedett: „De hát nekem, majdnem százévesen, gyermekem lesz, a feleségem is kilencven éves, éppen neki lesz gyereke?”.
„Ugyanaz a kételkedés tölti el Sárát is Mamre tölgyfájánál – folytatta a pápa biblikus elmélkedését – amikor a három angyal közli a gyermek ígéretét Ábrahámnak. Aztán amikor az Úr nem jön, nem tesz csodát, és nem csinálja azt, amit szeretnénk, hányszor és hányszor leszünk türelmetlenné és kételkedővé!”
„A kételkedőknek, a szkeptikusoknak nem tesz eleget az Úr, nem tudja megtenni” – gondolkodott hangosan a pápa. „Az Úr veszi a saját idejét. És ő, a velünk való kapcsolatában, annyira türelmes! Nemcsak nekünk kell türelmesnek lennünk, hanem neki is. És ő az! Vár bennünket. Életünk végéig vár bennünket. Gondoljunk csak a jó latorra! Valóban csak az élete végén, a legvégén ismerte fel az Istent. Az Úr velünk jár, de sokszor nem mutatja magát, mint az emmauszi tanítványok esetében. Az Úr bekapcsolódik az életünkbe – ez biztos! – de sokszor nem látjuk. Ez türelmet igényel tőlünk. De az Úr, aki velünk jár, Ő maga nagyon is türelmes velünk”.
Végül a pápa figyelmét Isten türelmének a titka felé fordította: „Az Isten, miközben velünk jár, fölveszi a mi lépteinket. Némelykor az életünkben nagyon sötétbe borulnak a dolgaink, és ha éppen nehézséggel küszködünk, az a vágy támad bennünk, hogy leszálljunk a keresztről. Pontosan akkor, abban a pillanatban, még az éjszaka sötétjében, amikor már közel van a hajnal. Amikor pedig leszállunk a keresztről, azt mindig öt perccel a szabadítás előtt tesszük, amikor tetőpontjára hág a türelmetlenségünk..
„Jézus a kereszten érezte a kihívást: Szállj le, szállj le, gyere! De ő türelmes mindvégig, türelmes velünk is. Belép mindig az életünkbe, de azt a maga módján teszi, arra gondolva, hogy ez így lesz a legjobb. Nekünk azonban csak annyit mond, mint Ábrahámnak: Járj a jelenlétemben, légy tökéletes és légy feddhetetlen! Valóban ez a helyes szó: járj a jelenlétemben, törekedj a tökéletességre. Ez egy út, az Úrral, aki majd közbeavatkozik, de addig is várni, várni kell a pillanatra. Kérjük ezt a kegyelmet, hogy járhassunk a jelenlétében és próbáljunk tökéletesek lenni” – fejezte be péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.
(vl) VR