Értékesebb, mint az ártatlanság

Első látásra a cím különösen hangzik, de mégis igaz. Ahhoz, hogy a cím sugallta üzenetet megértsük, Egyházunk elcsendesedésre hív a nagyböjtben. A fejünkre szórt hamuval már jeleztük, hogy készek vagyunk negyvennapos gyógyító önvizsgálatot tartani, amelyet csak két személy tud teljesen áttekinteni: az őszinte ember és a szerető Isten.

Nagyböjt első vasárnapjának olvasmányai azt a kétpólusú képet mutatják be, amely között kibontakozik az üdvösségtörténet: ez az ember bűne, illetve Krisztus megváltása. Az időbeli negyven nap az ünnepélyes teljesség szent száma. Ezzel kezdődik (Jézus megkísértése) és fejeződik be (a húsvétot követő megjelenések) messiási küldetése. A kezdet és a vég egybecsengése Krisztusban.

Lucas Cranach: Ádám és Éva

A Teremtés könyvének mai szakasza (Ter 2,7-9; 3,1-7) az emberiség őshagyománya. Az első emberpár a megszentelő kegyelemmel került ki Isten kezéből, ezért Teremtőjével személyes barátságban, boldogságban élt. Isten különleges gondviselése mellett megígérte neki az örök életet. 

Isten azt akarta, hogy az ember engedelmességével, szeretetével érdemelje ki ezt a boldogságot. Isten kellő információval látta el a jóról és a rosszról, hogy a kísértéseknek ellen tudjon állni. 

A jó – élni a Teremtő által nekünk szánt életet; a rossz – mást élni. Tény, hogy a látható világban egyedül az ember az, aki szembeszállhat teremtőjével, ezért a gonosz őt kísérti. A kísértés a józan észnek ellentmondó állítás, mert a teremtmény soha nem lehet olyan, mint teremtője. Ezért a szabad ember nem szabhatja meg, hogy a teremtett világban mi a jó és mi a rossz. Ilyet csak a lázadó tesz. Sajnos választhatja a rosszat, s nem csupán a gonosz, de az emberek is bűnre vihetik. Amióta a gonosz ármányának áldozatául esett az első emberpár, keserves öröksége megrontotta a világ boldogságot adó rendjét, s az Istennek ellentmondó rossz elleni küzdelem végig kíséri minden, e földre született ember életét. E keserves örökség mellett ott van az értelem elhomályosulása és az akarat rosszra hajlása. A mezítelenség a szegénység és kiszolgáltatottság jele lett. 

Az Isten fizikai és biológiai törvényeinek öntudatlanul és maradéktalanul engedelmes világban az emberi élet nem más, mint küzdelem: a jó és a rossz harca. Az ember bukását előre látó Isten ezért a megváltást adó világrendet teremtett. A gonosz ártani már nem tud, csak kísért, s módszerei alig változtak. Még a Megváltót is megkísértette: szabadelvűséget, hedonista jólétet és erőszakos uralkodást ígért. (Mt 4,1–11) Nem ez a világ egészséges rendje, ezért mindig csődbe viszi az Isten elleni lázadást, ami Isten nélküli élet. 

Ha jót akarunk magunknak, akkor el kell fogadnunk Isten világrendjét és parancsait. (Róm 5,12–19) Az ádámi magatartásból ki kell menni és megtanulni a szeretet életformáját. S ha ez nem megy kifogástalanul, akkor élni kell a megtéréssel, amely Isten szemében értékesebb, mint az ártatlanság.

„A kegyelem pedig sok bűnből vezet el a megigazulásra.” Róm 5,16.

A csodák sorozata indult el

Karácsony ünnepe előtt egy héttel már Jézus születéséről hallunk az evangéliumban (Mt 1,18-24). Vannak más időpontok is, amikor Jézus születésének elbeszélését ismétli a liturgikus olvasmányok rendje, például különböző Mária-ünnepek alkalmával. Nem időszerűtlen, ha karácsony napjain kívül is újra halljuk ezeket a titokzatos és örömteli sorokat, mert Isten eljött közénk emberként, és ezzel nem lehet betelni. Lehetővé tette, hogy belőle befogadjunk annyit, amennyit csak tudunk, mert ő mindig kimeríthetetlen marad. Ő jelen van, vigasztal és biztos jövőt ígér (Iz 7,10-14). 

Az olvasmány és az evangélium hátterében ott van a megígért és kiválasztott Szűz, aki nemcsak titokzatos, hanem titoktartó is. Az előtérben a férfitársadalom két férfija szerepel, Ácház király és Szent József. Az egyiknek Isten jelet ajánl, a másiknak jelet magyaráz. 

Ácház judeai király nagy bajban van (Kr.e. 735-733), mert Izrael és Damaszkusz hadsereggel készül megostromolni Jeruzsálemet. A hírre megremegett nemcsak az ő szíve, hanem a népé is. Az Úr Izaiás prófétát küldte Ácházhoz: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.” Isten kész garanciát adni olyan területről, ahol csak az  Ő akarata érvényesül. Ácház a jámborság álarcát ölti magára és azt mondja, hogy nem kísérti az Urat, ő csodajelek nélkül is hisz. A valóság az, hogy a király már Asszíria segítségét kérte, s letett arról, hogy a próféta tanácsa szerint Istenre hagyatkozzék. Sőt már félelmében feláldozta fiát a Hinnon-völgyében (2Kir 16,3). E kétségbeejtő állapotban hangzik el az Ószövetség egyik leghíresebb jövendölése: „Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.” A jövendölés kettős jelentése: először is a királyi házban gyermek születik. A kishitűség  ellenére, ezzel Isten biztosítja a közvetlen jövőt és kimutatja hűségét a Dávidnak adott ígéretéhez. Másodszor a végső időkre ígért isteni jótéteményeket is meg fogja adni egy másik Emmánuel, a Messiás által, aki Dávid családjából származik, akinek születése csodálatos lesz. 

A názáreti József helyzete is különös. Amikor megtudta, hogy jegyese Mária gyereket vár, töpreng, hogy mitévő legyen. Mivel jóakaratú ember, ezért titokban akarja elbocsátani. Ekkor álmában Istentől kap jelet, ahogyan az angyal mondja: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Szűz Mária titkát Szent József által tudtuk meg. „Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott.” Jézus pedig üdvösséget szerzett. Általa nyertünk apostoli küldetést, hogy munkálkodjunk a hitért minden nép között. (Róm 1,1-7) A Jézustól kapott hét jelet, a szentségeket használjuk-e üdvösségünk elérésére? 
Szűz Mária és Szent József igenjével a csodák olyan sorozata indult el, amelynek még most sincs vége.  Helyet adok-e Jézusnak életemben, családomban?

„Üdvözlöm mindazokat, akiket az Isten szeret és a szentségre hívott.” (Róm 1,7.)