Áldd meg hazánk, hogy a remény átölelje lelkünk!

Krisztusban Kedves Testvérek!

1.   Tíz évvel ezelőtt egy őszi délután Botond atya autóval meghordózott a Pilisben, hogy megmutassa a pálos remeték szent helyeit. A fenséges romok eszembe juttatták, amit Heinich Heine költő mondott, amikor a kölni dómot meglátta: Ezeknek az embereknek, akik építették, volt hitük, nekünk csak elméleteink vannak!

Botond testvér a hármas barlang alatti forrásnál a remeték egykori anyaházának romjainál felidézte a múltat. Boldog Özséb atyánk monostorának maradványai annyira megigéztek a Kesztölc melletti Klastrompusztán, hogy valahányszor Esztergom fele vitt az utam, mindig kitértem, tiszteletemet tettem az egykori remeték előtt a Klastrompuszta-i ősi alapoknál. Az áhítat szent csendjében megrendültem és szent borzongás fogott el, átéltem Isten jelenlétét. És lelki szemeim előtt megelevenedett a gazdag múlt: az egykor élt remeték kétkezi munkája, nemzetünk megmaradásáért végzett imádsága, virrasztással és engeszteléssel teli napjaik, évtizedeik és évszázadaik.

Ami maradt a sok vész után, olyan mint a lerágott csontok, ez az amit az enyészet meghagyott, de ami fölötte leng azt minden nyitott lelkű ember megérzi, átéli, az a genius loci, a hely szelleme!

A hely szelleme, az emberek által megtapasztalt Isten szeretet egyszerű és fönséges világa, az áldozathozatal hősies oltára, amely mindig megihleti a természetfeletti világra beállított lelkeket. Ilyen szent hely a Pilis, a Mecsek, a Mátra, nektek itt a Börzsöny, nekünk székelyeknek a Hargita és Csíksomlyó, mert mindezek a helyek a középkori magyar misztika szent berkei.

Kedves Testvérek!

2. A liturgikus naptárban ma Árpád-házi Szent Margit ünnepe van, és a mai nap tartjuk a pálos testvérek és konfráterek találkozóját, ezért ünnepi szentmisénket Esztergomi Boldog Özsébről, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok atyjáról vesszük.

Ünnepi szentmisénk nyitánya a 23. zsoltár két verse: „Ezek azok a szentek, akiket megáldott az Úr, és kegyelmével elhalmozott az üdvözítő Isten, mert ők az istenkeresők nemzedéke.” Mondanom sem kell talán, hogy ebben a zsoltárversben a hangsúly – itt és most – az áldó Úr és üdvözítő Isten, valamint a szentek és az istenkeresők nemzedéke szavakon van, amelyek számunkra, magyarok számára kulcsfogalmak.

Párizs boldogemlékű bíboros-érseke, Lustiger nyilatkozta egy alkalommal a következőket: „A történelemben két népnek a fennmaradása valóságos csoda. Ez a két nép: a zsidóság és a magyarság. A zsidók a mózesi törvény megszabta elkülönülésüknek, illetve teljes különállásuknak, a magyarok pedig a keresztény népekhez való csatlakozásuknak köszönhetik fennmaradásukat.” A francia főpap helytálló megállapításának a második felét kissé pontosítanunk kell a magunk számára olyan formában, hogy az Istennel szövetségre lépett magyar nemzet szentjeinek, köztük a ma ünnepelt Árpád-házi Szent Margit és Boldog Özsébnek is köszönhetjük megmaradásunkat. Mindkettőben egyszerre szemlélhetjük a magyart, a keresztényt, a szerzetest és nemzetünkért engesztelőt. Félig kortársak, Özséb 1200 körül, Margit 1242-ben született, de égi születésnapjuk 1270. januárban volt. Margit 18-án a róla nevezett Margit-szigeten, míg Özséb 20-án hunyt el. Mindkettő magyar és keresztény. Találó rájuk Prohászka Lajos kultúrfilozófusunk megállapítása: gens sibi prodiga! A magyar önmagát pazarló nemzet! Vagyis akit vagy amit megszeret, attól nem sajnál semmit, azért kész az életét is feláldozni. Hát ezt tette Szent Margit és Boldog Özséb.

Krisztusban Kedves Testvérek!

3. Esztergomi Özséb, ez az Istentől kiválasztott tehetséges férfiú, hitbuzgóságával először érseke elismerését vívta ki, majd a remeték beleegyezését apostoli művéhez, amit szerre felismernek követői, támogatják a püspökök és elismeri a Szentszék.

E rövid történelmi visszapillantás és bevezető után nyissuk meg szívünk ajtaját Isten mai igéinek a befogadására, s röviden fontoljuk meg azt a nevünkre címzett üzenetet, amely megfogalmazódott a három szentírási olvasmányban.

A Királyok első könyvében (1Kir 17,2-6) Illés prófétának mondja az Úr: menj a Kerit patak mellé, igyál a patakból, a hollóknak pedig megparancsolom, hogy gondoskodjanak rólad. Illés elment és úgy tett, amint az Úr parancsolta. A Kerit patakhoz ment és a hollók vittek neki reggel kenyeret, este húst, a patakból ivott.  A pálos rend ilyen prófétai rend, amely Isten gondoskodására bízta magát, ahogy fogadalmukban mondják: Isten segedelméből és két kezi munkánk segítségével tartjuk el magunkat. Ahogy égi pártfogójuk, Remete Szent Pál bízva Istenben, neki vágott a sivatagnak, úgy tett Boldog Özséb is. Találkozott Istennel, aki új utat mutatott neki:  azt hogy hősiesen, odaadó módon kell őt szeretni. Csodálatos a magyar nyelv. Leírom: odaadó és visszafele is olvasom: odaadó! Akár az oltár előtt álló menyasszony és vőlegény szeretete, odaadó szeretet. Erre is, arra is! Ilyen a pálos szerzetes szeretete is: Istennek adó szeretet.

A Filippiekhez írt levél üzenete: Jézus élete sarjad bennünk – minden bizonnyal Özsébet is megihlette. (Fil 3,8-14) Pál apostol felejti szenvedélyes múltját, mely nem Istenre irányult. Most pedig a keresztség révén benne sarjadó életre figyel, azért igyekszik mindent megtenni Krisztusért. Mindent vállal, mert magában érzi az Úr feltámadásának erejét, ahogy a beléje vetett hit naponta új életet sarjaszt. Most már tudja, hogy Isten Krisztus feltámadásában mutatta meg igazi erejét, s bennünket is biztosított, hogy van örök élet. Ha Vele szenvedünk, akkor Vele meg is fogunk dicsőülni.

Esztergomi Özséb életének kibontakozásában szerepet játszanak a pilisi remeték, akik látják a világ mulandóságát, Istent engesztelik imádságukkal és gondviselésében bízva kétkezi munkával tartják fenn magukat. Özséb vendégszeretete vonzotta a pilisi remetéket, akiket annyira megkedvelt, hogy gyakran fölkereste őket, társaságukat élvezte. Hisz ő is tanította: aki Istennek akar szolgálni, a családról való lemondással önmagát tagadja meg. Ezért elhatározta, hogy elhagyja a világot, otthonát, vagyonát, önmagát és övéit, hogy alázatossággal az Úr táborában harcolhasson; hogy az Úr iránti szeretetből a pilisi remeteségben életét engesztelésül áldozza népéért, és hogy a szétszórtan élő remetéket összegyűjtse.

Az isteni szeretettől vezetve, a szeretet kötelékét, mely Istenhez kötötte, nem volt képes elrejteni, hanem néhány ismerőse és az erények virágaival díszített, vallásos lelkülettől hevített barátja előtt fölfedte, ahogy Pál apostol írja: „futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magával ragadott engem.”

Ismerősei annyira fölbuzdultak tervén, hogy gazdagságukat elfelejtvén, csak Krisztust akarták megnyerni. Elhatározták, hogy vele mennek és együtt laknak. Amikor szüleik, barátaik és rokonaik értesültek erről a tervről, bizalmas rábeszélésekkel, jutalmakkal, tanácsokkal és nyájas suttogással igyekeztek szándékuktól eltántorítani őket.

4. Esztergomi Özséb, aki már az isteni kegyelemtől megerősödött, imádkozott értük, állhatatosan böjtölt, zsoltározott és az örök életről beszélt nekik. Így elérte, hogy ezek az Úr szeretetéért elsőnek készek voltak elhagyni a világot, de az országra szakadt mongol dúlás megakadályozta célkitűzésükben. Elhatározták, hogy Esztergomot nem hagyják el, amíg a béke helyre nem áll.

Özséb látja a haza siralmas állapotát és vállalja a néppel, érsekével a szenvedések között is az újjáépítés feladatát. Látja a feltámadás és a megújulás lehetőségét. Ekkor élete célját, értelmét, hivatását még világosabban, kikristályosodva látja.

Ezt fejezi ki az 1956-os mártír, Gérecz Attila himnusza, amit 1955-ben a Váci börtönben írt:

„Egybeomlott könny és a vér,                         Szállj, ragyogj te mennyei fény,
nyílt seb lett az ország,                                    angyalszárnyú ének,
nyugatra pernyét hord a szél;                          fájó szívén: magyar szívén
tanyák, falvak sorsát.                                      minden remetének,
Csillag sincs, sötét az erdő,                             add Urunk, hogy rab és szegény,
mégis mécsek égnek!                                      mind testvérre leljünk,
Boldog Özséb szól az első                              áldd meg hazánk, hogy a remény      
pálos remetéknek.                                           átölelje lelkünk!”  (Gérecz Attila 1929-1956.XI.7.)

Mikor a béke valóban beköszöntött, Boldog Özséb szól az első pálos remetéknek. Hasonló szándékkal, de nem hasonló korúak mentek a remetehelyekre, hogy együtt odaadó szeretettel, őszintén szolgálják Jézus Krisztust, és engesztelést nyújtsanak a nemzetért.

Indulásuk előtt Özséb kijelentette, hogy „Jézus szerette édesanyját, János apostolt is, keresztje alatt látta szenvedni a Szentszülőt, a szeretett tanítványt is, de nem szállt le a keresztről, mert ott akart meghalni értünk, ott akarta lelkét az Atya kezébe tenni! Hasonló módon mi sem akarunk a vezeklés keresztjéről leszállni, azért mert értünk szenvednek, utánunk sírnak, hanem tántoríthatatlanul Krisztus útján maradunk.”

5. Özséb mindenről lemondva, érseke beleegyezésével kivonul a fővárosból a Szántó-i völgybe és a hármas barlang alatt, a vízforrásnál 1246 körül letűzte a keresztet: In Cruce salus! A keresztben az üdvösség! Ahogy a válaszos zsoltárban énekeltük: „Istenem, te vagy nékem az én örökségem” (Zsolt 15,1-2a és 5. 7-8. 11) – és elkezdték a remete életet, ahogy azt Pál apostol írja: „elfelejtem, ami mögöttem van, és neki lendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.” A költő pedig így adja a kivonulók, az anachoréták ajkára a Krisztushoz intézett imát:    

“Nézz le ránk, kik romok felett
fohászkodunk Hozzád
áldd meg mind, kik fegyver helyett
kereszted hordozzák!”

Krisztusban Kedves Testvérek!

6. Az evangélium a meghívottak Jézus követéséről szól. (Lk 9,57-62) Ha belegondolunk meghívásunkba, akkor mindig találunk egy szűk mondatnyi magyarázatot arra, hogy miért is szegődtünk Jézus nyomába. Azért, mert vonzott az oltár … megmozgatott egy papnak az élete ... mert Jézust mindennél jobban szeretem. Mindenki másképp mondja el, mégis olyan egyforma: „Követlek, bárhová mégy!” Ez olyan mint a házasságkötéskor a holtomiglan-holtodiglan. Vakmerőnek tűnik ez a mondat. Jézus is tudja, ezért figyelmeztet az akadályokra: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania!” Jézus Krisztus odaadó szeretetet, hősies áldozatot kér.

Özséb és társai számoltak mind ezzel. Ezért akartak Szent Ágoston regulája szerint élni, vagyis testvéri szeretetben és vagyon közösségben, de megtartva a remete jelleget. A hivatásos embernek, bárki is legyen az, számolnia kell naponta az Emberfia sorsával, és bíznia kell a gondviselésében.

Visszaemlékszem kispapi éveimre, ahol az intézetben minden adva volt, amire szükségünk volt, de aztán nem volt biztos, hogy nyugodtan hajthatjuk álomra fejünket.

(1965-ben papunkat elvitte a szekuritate. 2 évig nem tanulhattam középiskolában, két alkalommal el akartak távolítani a Hittudományi Főiskoláról!)

Jézus követése nem könnyű napjainkban sem, sőt néha nagyon kényelmetlen. Ezért nagy kísértés, hogy építsünk vackokat, odúkat, fészkeket magunknak már jó előre és ha nem vigyázunk, ez a kettősség bizony felemészt.

Vacok, odú, fészek? – Mindez menekvés a küldetés, a feladat elől. Látszólagos Krisztus követés ez, mert megvan a magam kis menedékhelyem, ahol elpihenek. A magam teremtette légkör, ahol jól érzem magam (számítógép, hobbi). Az odú, a vacok, a fészek a hívatás vészkijárata, az élet mellékvágánya.

„Kövess engem!”- Jézus a feltétlen odaadást kéri.

A válasz: Eltemetem előbb apámat. - „Hagyd a holtakat, hadd temessék halottaikat!” Azt jelenti: A meghívásban az isteni élet szikráját, a kegyelmet kaptad és mint élőnek, már semmi közöd a halott dolgokhoz. Radikálisan Krisztus vett birtokába, csakhogy abban meg is kellene maradni. – Kövess engem! - De ott van a család is. Ez határvonal. Dönteni kell.

A határvonalnál megfelelő okmányok szükségesek. - Jézus int: „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas Isten országára.” S ha mégis ráteszi, s még akkor is jobb, ha arra megy, amerre néz! Mert nincs értelme a helyben maradásnak. Példát adtak ebben a remeték, akik Özsébet követték. Isten pedig életüket alakítja.

7. Özsébnek egy alkalommal fény látomása volt. Az égi hang bátorítására fölkereste Pécs mellett a Szent Jakab-hegyi remetéket és egységbe vonta. Közösségük égi patrónusává Remete Szent Pált tették meg, és monostori életet kezdtek élni. Özsébet pedig rendi elöljáróvá választották, aki IV. Orbán pápához ment Orvietóba és kérte rendje számára Szent Ágoston szabályainak engedélyezését, de nem kapta meg azonnal. Szabályzatot viszont a veszprémi Pál püspök is adott. Özséb két évtizeden át volt rendi elöljáró, aki testvéreit az Isten imádására, a  kereszt szeretetére, a Szentírás ismeretére és testvérei szolgálatára, azaz kétkezi munkára tanította. Ezalatt testvéreinek több kolostora létesült magyar és horvát földön, de főmonostor a szentkereszti maradt, ahol évente a nagykáptalant tartották.

Özséb előre megérezve halálát, a köréje gyűlt testvéreket buzdította: mindenekelőtt Istent szeressék, azután pedig embertársaikat. Az erények közül az engedelmességet gyakorolják és őrizzék az Úr parancsát egybetartozásuk jeleként. Imádkozó testvérektől körülvéve szép öregen őseihez megtért 1270. január 20-án. Rendje 1308-ban pápai elismerést nyert.

8. Tegyük fel a gyakorlati tanulságot kereső kérdést: melyek voltak Özséb munkája során az ő és rendje hatékonynak bizonyult „munkaeszközei”? Hogy megjegyezzük és valami meg maradjon emlékezetünkben a mai igehirdetésből, ezért három k-betűs szót jegyezzünk meg: kereszt, könyv és kétkezi munka.

-          Mit jelentett Boldog Özséb és a remeték számára a kereszt?

Isten végtelen szeretetét. Jézus tanítása nyomán annak felismerését, hogy Isten gondviselő atyja mindenkinek, minden embernek. Ebből következően mi, emberek, az ő gyermekei, egymásnak testvérei vagyunk, akik nem pusztán máról holnapra élünk, de kifejezetten neki és érte élünk! E hit nélkül élni csak gyötrelem! Antiochiai Szent Ignác írta: Az élet kezdete a hit, a beteljesedése a szeretet! A keresztény élet egy folyamat, de csak akkor, ha meglátom a megértem a kereszt üzenetét. A Gyulafehérvár melletti, Tövis pálos templomának feszület szalagfelirata figyelmeztet: Aki jobban szeret téged, mint én, azt jobban szeretheted, mint engem!

-          Mit jelentett Boldog Özséb és a remeték számára a könyv?

A szellem és lélek táplálását, állandó ápolását és művelését, mindenek előtt a Szentírás rendszeres olvasását és elmélyítését. Az isteni parancsoknak és útmutatásoknak a megismerését és megtartását, megélését, „mert Isten szíve dobog benne” (Gárdonyi G., Írás a Bibliába). Remete Szent Pál életét megíró Szent Jeromos egyházatya mondta: „Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust.”

-          Mit jelentett Boldog Özséb és a remeték számára a kétkezi munka?

A Teremtő dicséretét, a föld megművelését, a mindennapi kenyér előteremtését, hittel való verejtékezést és fizikai erőfeszítést. Példaadást a népnek. A székelykapu feliratában visszaköszön amit Özséb és a remeték vallották, ami minden pálos fogadalomban visszhangzik: „Isten segedelmével és kétkezi munkánkkal!” Márton Áron mondotta: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a maga erejével tudja táplálni.”

Gyöngyösi Gergely a pálosrend történetének megírására azért vállalkozott a XVI. század elején, mert „bíztam ama remetéskedő testvérek érdemeiben, akik hajdan mélyedésekben, barlangokban laktak, de nem földön mászkáló állatokkal sétálgattak, hanem inkább az erények szárnyain és a szemlélődés vágyain felhőként emelkedtek a magasba, és lelküket az égi szépség szerint alakítva az üdvözült lelkekkel egyesültek. (...) Bizony minden hívőnek elegendő követésre méltó példát hagytak.” És ez így is volt. Megerősítette Kapisztrán Szent János is, aki azt mondta: „Ha valaki élő szenteket akar látni, menjen Márianosztrára a pálosokhoz!”

9. Befejezésül tegyünk fel egy lelkiismeret vizsgáló és vizsgáztató kérdést: hogyan viszonyulunk a kereszthez, a könyvhöz és a kétkezi munkához mi, Boldog Özséb mai magyarjai?

Viszonyunk a kereszthez – van-e hitünk, vagy lázadunk (értetlenkedünk, hőbörgünk) vagy belezuhanunk a kétségbeesésbe?

Viszonyunk a könyvhöz – olvasunk-e Szentírást, lelkiolvasmányt, keresztény sajtót vagy megelégszünk a tv-nyújtotta szappanoperákkal, mesékkel?

Viszonyunk a kétkezi munkához – nyafogunk, sopánkodunk? Mikor kezdjük el az építő munkát?

Özséb és társai megtették a magukét, mert volt víziójuk, jövőképük. Bölcs Salamon mondta: „Vízió nélkül elpusztul a nép!”

Most rajtunk a sor: rajtam és rajtad, hogy odaadó szeretettel fogadjuk a Keresztet, szívvel-lélekkel olvassuk a Könyvek könyvét, és kétkezi munkánkkal szenteljük meg napjainkat.

A költő szavaival mondjuk:

S barlang ölén, cellák sötét
mélyén fények gyúlnak.
Népedért szólj, Boldog Özséb,
mondj imát az Úrnak,
hívd egybe ki hív és magyar!
Hív ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar,
s áldozatra képes! Ámen.

Elmondta, Darvas-Kozma József confr., Márianosztrán 2017.  január 18-án.

Boldog Özséb rendalapítóra emlékeztek a pálosok Márianosztrán

Boldog Özséb halálának 747. évfordulójára emlékeztek a pálosok Márianosztrán a Magyarok Nagyasszonya-bazilikában január 18-án. Az ünnepi szentmisét Beer Miklós püspök mutatta be, a szónok Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes volt. Az ünnepen a rend elindította a Mária Élő Koronája akciót.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A pálosok kiemelkedő ünnepe Esztergomi Boldog Özséb rendalapító halálának – Özséb 1270. január 20-án halt meg a pilisi Klastrompusztán – évfordulója, amit minden évben a január 20-ához legközelebb eső szerdán ünnepelnek meg. A pálos rend számos tagja, konfráterek és a rend barátai évről évre összegyűlnek Márianosztrán Boldog Özséb emléknapján. A szentmise fő celebránsa Beer Miklós püspök, pálos konfráter volt; a szentbeszédet Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános mondta. Paptestvérek érkeztek egész Magyarországról, Erdélyből és a Felvidékről.
Mindannyian azért vagyunk itt, hogy megerősítsük hitünket, örüljünk a szenteknek, és kérjük az Úr kegyelmét, hogy tanúságot tudjunk tenni a hitünkről, a végtelen szeretetről – köszöntötte Vízi András, a márianosztrai pálos közösség elöljárója a zarándokokat.

Mit jelent az Istennek való teljes átadottság, életünk teljes odaadása – ezt a kérdést állította szentbeszéde középpontjába Darvas-Kozma József. Az ünneplés napjához kapcsolódó két szent, Margit és Özséb életpéldája vezette a válaszadásban. Szavai nyomán megelevenedett a Pilis erdeinek csendjében élt remeték élete, akik „az isteni szeretettől vezetve elhagyták otthonaikat, lemondtak vagyonukról, és alázatossággal önmagukat engesztelésül áldozták a népért”, és akik közösségi élete az „In Cruce salus!” (Keresztben az üdvösség!) jegyében kezdődött meg Klastrompusztán.

„Követlek, bárhová is mégy!” eltökéltséggel indul egy-egy Istennek átadott életút – mutatott rá a szónok. Aki hátrafelé nézeget, aki nem elszánt a követésben, az inkább menjen a maga útján. Vakmerőnek tűnik ez a mondat, Jézus maga is figyelmeztet az akadályokra: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova lehajtania a fejét.” A mai ember mintha leginkább ezt hallaná meg, és vackot, odút, fészket épít magának, és ebből a menedékből éli a küldetését. Jól érzi magát a maga teremtette légkörben, a hobbija, kényelme világában. „De ez a hivatás vészkijárata, az élet mellékvágánya – figyelmeztetett Darvas-Kozma József.
Boldog Özséb a feltételen odaadás példáját mutatja. Őt Krisztus „radikálisan birtokába vette” – az volt a feladata, hogy abban meg is maradjon. Özsébnek megvoltak az eszközei, amik ebben a megmaradásban segítették: a kereszt, a könyv és a kétkezi munka.

A kereszt Isten végtelen szeretetét jelentette, és azt, hogy mi emberek, az ő gyermekei, egymásnak testvérei vagyunk, és nem pusztán máról holnapra élünk, hanem kifejezetten neki és érte élünk. A könyv a szellem és a lélek állandó tápláléka, művelésének eszköze, ezek közül is a könyvek könyve, a Szentírás ad útmutatást az isteni parancsok megélésére. A kétkezi munka Özséb számára a Teremtő dicséretét, a föld művelését, a mindennapi kenyér előteremtését, a hittel való verejtékezést jelentette. Ugyanakkor példaadást is a népnek. Kozma-Darvas József Márton Áront idézte: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a maga erejével tudja táplálni.”
Végül lelkiismeretet vizsgáztató kérdéseket tett fel a hívő közösségnek: Hogyan viszonyulunk mi, Boldog Özséb magyarjai a kereszthez, a könyvhöz és a kétkezi munkához? Van hitünk, vagy lázadunk, értetlenkedünk, belezuhanunk a kétségbeesésbe? Olvassuk-e a Szentírást, a keresztény sajtót, vagy megelégszünk a szappanoperákkal? Ég-e kezünk alatt a munka, vagy sopánkodunk, nyafogunk? Mikor kezdjük el az építő munkát?

„Özséb és társai megtették a magukét, mert volt víziójuk. Most rajtunk a sor. Rajtam és rajtad. Hogy odaadó szeretettel fogadjuk a keresztet, szívvel-lélekkel olvassuk a Szentírást, és kétkezi munkával szenteljük meg mindennapjainkat” – zárta beszédét a szónok.

A szentmise után a konfráterek, a pálos rend tiszteletbeli tagjai megújították fogadalmukat. „Jézusom, Szűzanyám, mindent átadok Nektek, hogy Ti rendelkezzetek velem. Égi édesanyám és királynőm, Te ajánld fel imáimat, áldozataimat a Szentháromságnak. Testemet, lelkemet, minden külső és belső javamat, a múlt, a jelen és a jövőbeli jó cselekedeteim minden értékét Neked adom” – imádkozták a konfráterek.
Végül Csóka János, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke tájékoztatást adott egy most induló pálos alkalmazásról és a Mária Élő Koronája akcióról.

Mától elérhető és telepíthető Android operációs rendszerrel rendelkező készülékekre a Google Play webáruházból letöltve az a pálos mobilalkalmazás, mely naponta egy-egy rövid gondolatot ad az olvasó elé a pálos lelkiség jegyében. A rend az alkalmazás által szeretné megosztani a pálos lelkiséget mindazokkal, akik keresik Istent, és érdeklődnek a rend iránt, arra buzdítva, hogy éljük meg mi is a világban ezt a lelkiséget.
A Mária Élő Koronája akciót annak jegyében indítják útjára a pálosok, hogy 2017-ben ünnepeljük a pálosok által alapított częstochowai búcsújáróhely Fekete Madonna-kegyképe megkoronázásának 300. évfordulóját. A Szűzanya képét 1717-ben koronázták meg a XI. Kelemen által küldött pápai koronákkal. Rómán kívül ez volt a világon az első ilyen esemény.
Napjainkban nem arany koronákkal akarjuk megkoronázni Máriát, hanem evangéliumi életünkkel. Szent Iréneusz azt mondta: „Isten dicsősége az élő ember.” Ahhoz, hogy valóban így legyen, megtérésre van szükségünk. Ezért akarjuk felajánlani Máriának lelki adományainkat, mert ezek mutatják meg leginkább, Mária uralkodik-e az életünkben. A jubileum és a Mária Élő Koronája akció védnöke a lengyel püspöki konferencia és annak elnöke, Stanisław Gądecki poznańi metropolita – tájékoztatott a rend elöljárója.
Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoznak a magyar pálosok is. „Mi alkotjuk Mária Élő Koronáját. Az arcunkra van írva egész életünk, s annak minden történése. Szemünkben egyaránt tükröződnek a vágyaink, az élményeink, az örömeink és a szenvedéseink. Szeretnénk Mária arcképévé válni!” – ennek jegyében fényképet kérnek mindenkitől, aki felajánlást szeretne tenni Máriának, hogy minden fénykép „egy-egy gyémántként” a koronára kerüljön. Szerte az országban a pálos rendházakban és számos plébánián is gyűjtik a képeket, de postára is lehet adni azokat. Információkat a Magyar Pálos Rend honlapján találunk.
Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Boldog Özséb öröksége

 Boldog Özséb napján nem leszek hálózat közelben,
ezért szeretettel ajánlom olvasásra:

Boldog Özséb - Őrizni és kibontakoztatni a szentek örökségét

Krisztussal a keresztet: Boldog Özséb
 
Krisztussal a keresztet: Boldog Özséb himnusz

Remete szentek napjai

Remete Szent Antal és R. Szent Pál

Január 15-én Remete Szent Pál, 16-án Remeték Királynője, 17-én Remete Szent Antal, 20-án Boldog Özséb ünnepe. A 2. század közepén a világot elhagyva, az anyagiaktól függetlenné válva, a pusztaságba vetette magát az egyiptomi remeték ősképe, thébai Szent Pál (228–343). A külső magánytól körülvéve, nekivágott a belső magány ismeretlen tájainak és felfedezte a már szavak nélkül elmélkedő imádságot, és az Istenbe való félelmetes és édes elmerülést. Akadt egy-két társa, akiknek átadta a lelki életben megtapasztaltakat. Élete végén isteni indíttatásra maga Remete Szent Antal kereste fel. Így lett Isten gondviselésének és Pál életszentségének tanúja. 

A húszéves Antal (251–356) fülében visszhangzottak a gazdag ifjúnak szóló jézusi szavak, aki a legnagyobb hatást tette a későbbi remeteéletre. Antal az Isten jelenlétében élt, ezért szerette a remeteséget. Az örökkévalósággal való misztikus összeköttetésének köszönheti Antal, hogy a lélek vidámsága arcára is rányomta az öröm bélyegét. Sivatagi élete sok keresztényre olyan mély hatást tett, hogy tanítványaivá szegődtek. Közösséget hozott létre. Ő lett a remete eszmény továbbfejlesztője. 

Magyarhonban ennek gyümölcse a pálos rend, amely alapításától kezdve a Boldogságos Szűz Máriát, a Remeték királynőjét, védőasszonyát tisztelte. De ismerkedjünk meg a rend megszervezőjével, Boldog Özsébbel. 

Boldog Özséb

Neve görög eredetű, aminek jelentése: istenfélő, jámbor. Özséb (1200 – 1270. jan. 20.) nemesi származású, esztergomi kanonok, a kánonjog tudósa volt. Már a tatárjárás előtt kapcsolatba került a Pilisben élő remetékkel, de csak 1246-ban hagyta el városát, hogy két társával együtt remeteéletet folytasson. Barlangja elé letűzte a szent Keresztet. A Keresztben az üdvösség, ez volt életelve. Isteni látomás figyelmeztette, hogy gyűjtse össze a szétszórtan élő remetéket. Özséb felkereste a Pécs környéki, a bakonyi, a pilisi, a mátrai rengetegben élő remetéket, és megszerezte a többi remete közösség támogatását is. Buzgósága mellett meg volt a kellő tudása, hogy társait együttlakó társasággá szervezze, szerzetbe egyesítse. Pilisen káptalant tartottak, ahol a remeték Özséb rendfőnökükké választották. Ilyen értelemben a pálos rend alapítójának tekintjük. Kicsi vagyonából hat remetével Klastrompusztán, a „hármas barlang” mellett, felépítette a Szent Kereszt monostort és 1250-ben a templomot. Ez lett a pálos rend bölcsője. 

A regulát, amit Bertalan pécsi püspök adott a közös életre vonatkozóan, továbbá a mindennapi munkát és az alázatos magatartást komolyan vette. Isten segedelmével és kétkezi munkával tartották el magukat. Az 1256. évi esztergomi zsinaton Özséb, mint első remete Szent Pál rendjének prior provinciálisa vett részt. Első teendőjének tartotta rendje megerősítését. Ezért IV. Orbán pápa jóváhagyását kérte, ami azonban elhúzódott. Özséb élete végéig tanította, segítette közösségben élő remete társait a kánonok és a szentatyák határozatainak megtartásában. A rend gyorsan terjedt, majd 1308-ban megkapták a pápai elismerést. 

A nép keresztúri remete barátoknak, máskor ágostonos barátoknak, veres barátoknak, majd 1341-től fehér barátoknak nevezte. A királyoktól és főuraktól kapott helyeken az imádságnak kápolnát, kolostort építettek. Magyarországon a 15. század végén 170 rendházban több mint 3000 pálos szerzetes élt. Erdélyben és Kárpátalján 40 monostoruk volt.

D-K. József