XXIII. János jobbá tette az embereket

A Bergamo környékéről érkezett hívek április 28-án, reggel 9 órakor a római Szent Károly-templomban vettek részt hálaadó szentmisén Angelo Roncalli, XXIII. János pápa szentté avatásáért.

A későbbi pápát 1925. március 19-én ebben a templomban szentelték püspökké. A szentmisét Francesco Beschi, bergamói püspök vezette, jelen volt Dionigi Tettamanzi bíboros is.

XXIII. János immár szent. Szentté nyilvánítása az egyház és a világ előtt táplálja a reményt, amely az evangéliumból fakad és mindazokból, akik kiemelkedő módon tanúságot tesznek róla – mondta a szentmisén a bergamói püspök. János pápában megvolt a képesség, hogy a legjobbat hozza ki mindenkiből, aki hallotta őt, látta gesztusait, olvasta tanítását. Nagy spirituális megérzéssel engedelmeskedett a Szentléleknek a vatikáni zsinattal kapcsolatban. János pápáról beszélni azt is jelenti, hogy folyamatosan újra merítünk az egyház nagy tapasztalatából, amely kijelöli az utat a jövőhöz.

Szentbeszédében Beschi püspök felolvasta az üzenetet, amelyet vasárnap átadott Ferenc pápának. Ez válasz volt a Szentatya felhívására, amelyet a bergamói közösséghez intézett: őrizzék a hely emlékét, amely szent Roncalli pápa szülőföldje volt, fogadják be és meggyőződéssel kövessék a zsinat által megjelölt irányvonalat.

Dionigi Tettamanzi bíboros, nyugalmazott milánói érsek pedig a keresztények hivatásáról beszélt: mondjunk hálát Istennek a szentekért, akik gazdagítják az egyházat és a világot. De az igazi kérdés az, hogy valamennyiünkről rendelkezik Isten nagyszabású terve, mely nem más, mint hogy mindannyian szentek legyünk. Ezáltal megváltozna az egyház, mert hívebb lenne az evangéliumhoz. De megváltozna a társadalom is, szolidárisabb és igazságosabb lenne, főként a szenvedők iránt.

Magyar Kurír

Szent XXIII. János pápa és a szaléziek

Az április 27-én szentté avatott XXIII. János pápa és a szalézi rend kapcsolatáról a szaleziak.hu által készített összefoglalót közöljük.

Angelo Giuseppe Roncalli 1881. november 25-én, Sotto il Montéban (Bergamo) született, 1958. október 28-án választották meg pápának és 1963. június 3-án halt meg. a II. Vatikáni Zsinatot összehívó pápaként emlékezünk rá.

XXIII. János szerette gyakran felidézni, hogy kisfiúként olvasta a Katolikus Olvasmányokat, amit „vallási és polgári nevelése első és leghatékonyabb kiegészítőjének” nevezett. Olvasta a három ifjú életrajzát is, amit Don Bosco írt, és a szent haláláról még gyerekként értesült az otthonukba járatott Bolletino Salesianóból (olasz nyelvű Szalézi Értesítő).

Különleges elhivatottságot ápolt a Segítő Szűz Máriához. A Szalézi Értesítőből szerzett egy képet róla, amit felakasztott a falra az ágya közelében. Az Auxilium Christianorum és Auxilium Episcoporum címekkel ruházta fel és kinevezte a zsinat patrónájának. 1963. május 28-án, amikor már súlyos beteg volt, mély érzelmekkel áldotta meg a két koronát, amelyeket a római Szent Szív-bazilika Segítő Szűz képére szántak.

Élete és egész pápasága során XXIII. János mindig nagy szeretetet tanúsított Don Bosco és a szaléziak iránt. Csodálta, milyen bámulatos módon terjedt el a rend az egész világon. Don Boscóról mint „Margit mama fiáról” beszélt, „akinek egyszerű, jó és ártatlan természetét Isten kegyelme nagy tettekre ihlette, amelyek még mindig magával ragadják az emberiséget” (1959. január 31.). Szeretete Don Bosco iránt a szíve mélyén gyökerezett. Csodálatos lelki rokonság létezett Isten e két nagy embere között, mindkettő optimista volt, nyitott mindenre, ami jó, mindig megértő és szeretetre méltó.

A beszédében, amelyet a pápa a szalézi munkatársaknak 1962. május 31-én mondott, kiderült, hogy Bosco Szent János mindig elbűvölte: „Don Bosco tökéletes lelkipásztor volt az imádságban, a személyes tanúságtételben és a cselekvésben. Tettei fiatalként olyan lelkesedéssel töltöttek el, hogy tizennégy éves koromban úgy döntöttem, pap leszek, hogy kövessem példáját.” 1960-ban, a római zsinat ünnepélyes lezárásakor a Szent Péter-bazilikában azt mondta: „Ma január 31. van, Bosco Szent János liturgikus ünnepe. Ez a név a kegyelem és az apostolkodás poémája. Egy kis piemonti faluból elvitte Krisztus szeretetének, dicsőségének és a nagy tetteinek hírét a világ legtávolabbi vidékeire.”

XXIII. János pápa Don Bosco iránti szeretetének legkülönlegesebb megnyilvánulása azonban 1959-ben volt, amikor úgy döntött, hogy Don Boscóval együtt X. Piuszt is tisztelni fogja. Az érzelmek már igen elragadták, amikor 1959. május 3-án, vasárnap, a sokaság örömére a pápa elment a Cinecittában levő Bosco Szent János-templomba, hogy imádkozzon a szenthez, aki olyan nagy hatással volt rá fiatal korában. Az érzelmek és az öröm május 11-én hágott igazán a tetőfokára, amikor Jézus Krisztus földi helytartója úgy döntött, hogy Don Boscót X. Szent Piusszal együtt diadalmenetben viszik Róma utcáin keresztül a Szent Péter térre. A Szent Péter téren összegyűlt tömeghez szólva, a pápa megváltoztatta a mondatot, amelyet Don Boscónak gyakran mondtak a fiai: „Róma csodál téged, Torino szeret téged!”, és Bosco Szent János felé fordulva a Szentatya így kiáltott fel: „Az egész világ csodál téged, az egész világ szeret téged!”
Magyar Kurír

A jókedvű pápa

XXIII. János humoros megjegyzéseiből adunk közre egy válogatást a Catholic News Service nyomán.

1. Egy kórházlátogatás alkalmával megkérdezett egy kisfiút, mi akar lenni, ha nagy lesz. A fiú azt felelte: rendőr vagy pápa. Mire a pápa: „Én rendőr lennék a helyedben. Pápa akárki lehet, nézz csak rám!”
2. „Sokszor előfordul, hogy felriadok éjszaka, a világot sújtó problémákon töprengek, és azt mondom magamban: beszélnem kell erről a pápával. Aztán másnap felébredek, és rájövök, hogy én vagyok a pápa.”

3. Egy riporter megkérdezte, hányan dolgoznak a Vatikánban. Mire János pápa: „Körülbelül a fele.”

4. Egyszer egy bíboros azt panaszolta neki, hogy a vatikáni dolgozók fizetésemelése miatt egy bizonyos teremszolga már annyit keres, mint egy bíboros. Erre a pápa megjegyezte: „A teremszolgának 10 gyereke van; a bíborosnak – remélem – egy sincs.”

5. Amikor egy este a közeli Szentlélek kórházba ment meglátogatni egy barátját, a kapuügyeletes nővér azt mondta: „Szentatyám, a Szentlélek zárdafőnöknője vagyok.” Mire a pápa: „De jó magának! Milyen jó állás! Én csak Isten szolgáinak a szolgája vagyok.”

6. Nem sokkal megválasztása után meghallotta az utcán, hogy egy nő azt mondja barátnőjének: „Istenem, milyen kövér!” Megfordult, és odaszólt: „Asszonyom, gondolom, megérti, egy pápaválasztó konklávé nem egy szépségverseny.”

7. Azt írta egyszer: „Háromféleképpen lehet tönkre menni: a nők miatt, a szerencsejáték miatt, és a gazdálkodás miatt. Apám a legunalmasabb módot választotta.”

8. Mikor még bíboros volt és Velence pátriárkája, azt mondta egy jómódú polgárnak: „Egy közös van bennünk: a pénz. Önnek rengeteg van, nekem meg semennyi. Csak egy a különbség: engem ez kicsit sem érdekel.”

9. Mikor egy újságíró megkérdezte az akkor még velencei pátriárkát, mi szeretne lenni, ha újrakezdhetné az életét, ő azt felelte: „Újságíró. ” Majd mosolyogva hozzátette: „És most lássuk, van-e magában elég bátorság, hogy azt mondja: ha újrakezdhetné, pátriárka szeretne lenni!”

10. Egy vatikáni tisztviselő azt mondta XXIII. János pápának: teljesen lehetetlen, hogy 1963-ban meg tudják nyitni a II. Vatikáni Zsinatot. „Rendben, akkor 1962-ben nyitjuk meg” – felelte. És úgy is lett.

Magyar Kurír
(vn)

Ajánló: Életképek Rómából
Hangulatjelentés az Örök Városból
Virrasztással, imádsággal a szentté avatásra