A testet-lelket gyógyító

Lourdes-i Boldogasszony ünnepének alapja a lourdes-i jelenések, éspedig az első jelenés 1858. február 11-én. Először 1890-ben, a Tarbes-i Egyházmegyében ünnepelték, amelynek területén fekszik Lourdes. Az ünneplést Szent X. Piusz pápa 1907-ben kiterjesztette az egész egyházra. Szent II. János Pál pedig 1992-ben erre a napra tette a betegek világnapját.

A Népi jámborság és liturgia direktóriuma különösen ajánlja a betegek kenetének közösségi kiszolgáltatását. A betegek szent kenete az Újszövetség hét szentségének egyike, Krisztus Urunk alapította, Márk evangéliuma előre jelezte (Mk 6,13), Jakab apostol pedig így hirdette: „Beteg valamelyiktek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.” (Jak 5,14-15) A betegek kenetének szentségét olyan betegeknek szolgáltatjuk ki, akik súlyos betegségben szenvednek.

Megkenjük őket a homlokukon és a kezükön a szabályszerűen megáldott olajjal. Közben pedig csak egyetlen egyszer mondjuk a következő szavakat: 

„E szentkenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével! Szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen Téged, és erősítsen meg jóságosan.” 

Ez a szentség újra feladható, ha a beteg a kenet után jobban lett, majd ismét visszaesett betegségébe, vagy ugyanabban a betegségében az állapota súlyosabbra fordult. A Betegek Világnapján szentmise keretében szolgáltatjuk ki, az evangélium és a homília befejeztével. E nappal az Egyház háláját és elismerését kívánja kifejezni mindazoknak, akik életüket szentelték annak, hogy a betegekkel, szenvedőkkel foglalkozzanak, és a betegeknek, akik szenvedéseiket felajánlják az emberiségért.

Egy reggel sürgősen a gyergyószentmiklósi kórházba hívtak agyvérzéses beteget ellátni. Ismerős volt, Tamás Albertné, Juliska néni, akit minden hónap első péntekén rendszeresen meglátogattam és szentségekkel elláttam. Mikor a beteg kórtermébe értem, röviden bemutatkoztam az ott fekvő nyolc betegnek és felajánlottam számukra a betegek kenetét. Meg is kaptam a rövid választ egy fiatal asszonytól: Nem akarunk meghalni! - Én sem akarom, hát Isten éltesse magukat! – válaszoltam, és a kómás állapotban levő Juliska nénit arra kértem, hogyha tudomása van jelenlétemről, akkor valamilyen jellel fejezze ki. De ő mozdulatlan maradt. Hátam mögött megszólalt az asszisztensnő: Hagyja tisztelendő úr, a beteg nincs ezen a világon. Az egész éjszaka mind vele foglalkoztunk, de hiába. Ezek után már csak a betegek kenetének feltételes kiszolgáltatása maradt. Hangosan végeztem az egyház imáját, a megkenést, megáldottam és köszöntem: Dicsértessék a Jézus Krisztus! – Mindörökké. Ámen – felelte a beteg és kinyitotta szemét. Egy lépést tettem hátrafelé, mert nagyon meglepődtem. Isten segítségemre jött, hirtelen minden megvilágosodott előttem. Közelebb léptem és megkérdeztem: Juliska néni, tudja-e, hogy mit csináltam? – Igen, feladta a szent kenetet. Ekkor az ott lévő betegek kértek, hogy adjam fel nekik is. – Most nem – válaszoltam –, mert amikor bejöttem, nem hittek. Holnap erre jövök, és addig készüljenek fel. Ezután még sokszor átéltem a betegek kenetének testet-lelket gyógyító erejét, benne szentségi módon a gyógyító Krisztussal találkoztunk.

Nekünk, a földi élet vándorainak ezt üzente Ferenc pápa: „Bízzuk magunkat az irgalmas Jézusra, miként Mária: Bármit is mond, tegyétek meg!” Kérjük a Szűzanya segítségét, fordítsa felénk irgalmas szemeit, különösen is a fájdalom pillanataiban. 

D-K. József

Nem migránsok, hanem vándorok vagyunk!

Folyamatos a migráns áradat. Mindegyre csak ezt mutatják a tv-k. Az emberek, mint a robotok, úgy menetelnek, de maguk sem tudják hová, és viselkedésük láttán az az érzésünk támad, hogy ezeknek az embereknek nincsen édesanyjuk. Az édesanya ugyanis kötődést, jóságot sugároz gyermekei életébe. A köldökzsinór elvágása után a családhoz, a rokonsághoz, a tájhoz, még a földhöz is kötődünk valamilyen formában, legyen az szülőföld vagy anyaföld. 

Közben arra is gondoltam, hogy mi is vándorok vagyunk, akik lélekben jól vagy kevésbé jól, de megyünk életünk útján a földi hazából az örök haza felé. A hit fényében, az Egyház vezetésével haladunk Krisztus világában, égi édesanyánk oltalma alatt. 

Liturgiánk februárban  a Boldogságos Szűzre irányítja figyelmünket, akinek két ünnepe is van: 2-án Gyertyaszentelő- és 11-én Lourdes-i Boldogasszony. Az első ünnep bibliai alapjait Szent Lukács evangéliumából (Lk 2,22-32) meríti az Egyház. A negyvennapos Jézus bemutatásáról, ugyanakkor Simeon, Anna és az Üdvözítő találkozásáról van szó, mert Jézust minden népnek világosságul és dicsőségül adta a mennyei Atya. Lourdes-i Boldogasszony ünnepének alapja a lourdes-i jelenések, éspedig az első jelenés 1858. február 11-én. Először 1890-ben, a Tarbes-i Egyházmegyében ünnepelték, amelynek területén fekszik Lourdes. Az ünneplést Szent X. Piusz pápa 1907-ben kiterjesztette az egész egyházra. Szent II. János Pál pedig 1992-ben erre a napra tette a betegek világnapját. A Népi jámborság és liturgia direktóriuma különösen ajánlja a betegek kenetének közösségi kiszolgáltatását. A betegek szent kenete az Újszövetség hét szentségének egyike, Krisztus Urunk alapította, Márk evangéliuma előre jelezte (Mk 6,13), Jakab apostol pedig így hirdette: „Beteg valamelyiktek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.” (Jak 5,14-15) A betegek kenetének szentségét olyan betegeknek szolgáltatjuk ki, akik súlyos betegségben szenvednek. Megkenjük őket a homlokukon és a kezükön a szabályszerűen megáldott olajjal. Közben pedig csak egyetlen egyszer mondjuk a következő szavakat: „E szentkenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével! Szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen Téged, és erősítsen meg jóságosan.” Ez a szentség újra feladható, ha a beteg a kenet után jobban lett, majd ismét visszaesett betegségébe, vagy ugyanabban a betegségében az állapota súlyosabbra fordult. A Betegek Világnapján szentmise keretében szolgáltatjuk ki, az evangélium és a homília befejeztével. Betegek Világnapja megemlékezéssel az Egyház kívánja háláját és elismerését kifejezni mindazoknak, akik életüket szentelték annak, hogy a betegekkel, szenvedőkkel foglalkozzanak, és a betegeknek, akik szenvedéseiket felajánlják az emberiségért.

Egyszer egy reggel sürgősen a gyergyószentmiklósi kórházba hívtak agyvérzéses beteget ellátni. Ismerős volt, Tamás Albertné, Juliska néni, akit minden hónap első péntekén meglátogattam. Mikor a beteg kórtermébe értem, röviden bemutatkoztam az ott fekvő nyolc betegnek és felajánlottam számukra a betegek kenetét. Meg is kaptam a rövid választ egy fiatal asszonytól: Nem akarunk meghalni! 

- Én sem akarom, hát Isten éltesse magukat! – válaszoltam, és a kómás állapotban levő Juliska nénit arra kértem, hogyha tudomása van jelenlétemről, akkor valamilyen jellel fejezze ki. De ő mozdulatlan maradt. Hátam mögött megszólalt az asszisztensnő: Hagyja tisztelendő úr, a beteg nincs ezen a világon. Az egész éjszaka mind vele foglalkoztunk, de hiába. 

Ezek után már csak a betegek kenetének feltételes kiszolgáltatása maradt. Hangosan végeztem az egyház imáját, a megkenést, megáldottam és köszöntem: Dicsértessék a Jézus Krisztus! 

– Mindörökké. Ámen – felelte a beteg és kinyitotta szemét. Egy lépést tettem hátrafelé, mert nagyon meglepődtem. Isten segítségemre jött, hirtelen minden megvilágosodott előttem. Közelebb léptem és megkérdeztem: Juliska néni, tudja-e, hogy mit csináltam? 

– Igen, feladta a szent kenetet. 

Ekkor az ott lévő betegek kértek, hogy adjam fel nekik is.

– Most nem – válaszoltam –, mert amikor bejöttem, nem hittek. Holnap erre jövök, és addig készüljenek fel. Ezután még sokszor átéltem a betegek kenetének testet-lelket gyógyító erejét, benne szentségi módon a gyógyító Krisztussal találkoztam, találkoztunk.

Nekünk, a földi élet vándorainak ezt üzente Ferenc pápa: „Bízzuk magunkat az irgalmas Jézusra, miként Mária: Bármit is mond, tegyétek meg!” 

Kérjük a Szűzanya segítségét, fordítsa felénk irgalmas szemeit, különösen is a fájdalom pillanataiban.

D-K. J.

A gyógyító Jézus

      Febrár 11-én, a Lourdes-i Szűzanya ünnepén, amely a Betegek világnapja, idős és beteg testvéreinknek ünnepélyesen kiszolgáltuk a betegek kenetét. E szentségben a gyógyító Jézussal találkozunk. „Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.” (1 Kor 10,13)

      A nagybetegek számára Krisztus külön szentséget rendelt, a  betegek szentségét (szent kenet). Régi nevén utolsó kenet. Márk evangéliuma szerint (6,13) az apostolok olajjal megkenve sok beteget gyógyítottak meg. Szt. Jakab levele beszél többet erről a szentségről: „Beteg valaki köztetek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer. Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.” (5,14-15)

      A beteget sokszor a fájdalom kínozza, a hosszas és javulás nélküli szenvedésben céltalannak látja az életet, néha az öngyilkosság gondolata kísérti. A betegség felidézi a halálfélelmet, fél a haláltól és a rákövetkező számadástól. A halál közeledése hitbeli kételyeket is ébreszthet: mi van a halál után, nem a semmiségbe zuhanunk-e bele? A gonoszlélek is hevesebben ostromolja.

      A pap megfelelő imádság után a beteget megkeni homlokán és kezén az előírt módon megáldott olívaolajjal vagy megáldott növényi olajjal, és közben imádkozza, hogy: “E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével; szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosan!” (KEK 1513).

      A szentkenet az élők, a kegyelem állapotában levők szentsége, előtte gyónni kell és utána áldozni. De ha valaki már nem tud beszélni vagy öntudatlan, bűneit is megbocsátja, ha azokat már kevésbé tökéletes bánattal megbánta. Bánat nélkül a mindenható Isten sem tud megbocsátani. A szentségek sem hatnak gépszerűen, maguktól, megkívánják a megfelelő lelkiállapotot.

      A szentséget felvehetik idősek, gyengélkedők, testi-lelki bajban levők, műtétre várók, depreszióban vagy epilepsziában szenvedők.

A betegek kenete sajátos kegyelmének hatásai:

• a beteg egyesülése Krisztus szenvedésével önmaga és az egész Egyház javára;
• vigasztalás, béke és erő a betegség vagy öregség keresztény módon történő elviselésére;
• a bűnök bocsánata, ha ezt a beteg a bűnbánat szentsége révén nem tudta elnyerni;
• az egészség helyreállása, ha ez a lélek üdvösségének javára válik;
• fölkészülés az örök életre való átmenetelre. (KEK 1532).

      Ne féljünk tőle, idejében és öntudatosan kérjük és vegyük fel. Ajánlott fölvenni a betegek kenetét komoly sebészeti beavatkozás előtt. Az emberek sokáig a halálra való előkészítésnek tekintették, és ezért húzódoznak tőle. Holott a betegek szentsége elsősorban a betegeké, időseké. Rónay György Öregkorc. versében a hívő öregek helyzetét és lelkiállapotát röviden s remekül így érzékelteti:

  “Egyre sötétebb

alagút.

De egyre fényesebbek

 a lámpák.”