Zűrzavaros a világ?

A felelet attól függ, hogy milyennek látjuk mi a világot, és milyennek az Isten. A babiloni fogság utáni nagy összevisszaságban, Malakiás próféta a vég közeledtét és az ítéletet egy egymásba vetülve, egy síkban látja. Erőteljes színekkel ecseteli az ítéletet, amely olyan kemény lesz, mint a tűz, amely elégeti az ágat és a gyökeret. (Mal 3,19-20a) A képek mindazonáltal nagy igazságot fejeznek ki. 

Az ítélet napja bűnöst és igazat egyaránt érint, de nem egyforma hatással. A bűnös számára a végső kifoszottságot, az örök kínt jelenti, míg az igazak számára a tisztulást, amikor „felragyog az igazság napja” és sugarai üdvösséget árasztanak. 

És Isten milyennek látja a zűrzavaros világot? Derűsen, mert üdvözítő terveit a zűrzavarok által és azok ellenére is meg tudja valósítani. A világ végéről és a végítéletről szóló szentírási részek mindig jót ígérve zárulnak. 

Viszont a prófétai látomások - Isten tervei - nem igazodnak a mi dátumokra épülő időszámításunkhoz. 

Jézus megmondta: „Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időpontokat.” Mi maradjunk meg minden tekintetben az életet irányító hitünk biztonságában.

A mai bajok ellenére is nyugodt lehet a hívő ember, mert egy véges, elmúló világban élünk, ahol zűrzavaros idők váltják egymást. Sok olyan dolog fog történni, amiről azt gondoljuk, hogy már a vég kezdete. (Lk 21,5-19) Pedig csak előképe annak. Ez azonban nem veszélyezteti az idők végének elérkezését. Mi akkor majd elnyerjük a célhoz érők örömét, az állhatatosság megígért jutalmát. Addig is az egész emberiség viseli a bűnbeesés miatti bűnhődés terhét. Továbbra is jövevények és vándorok maradunk a Földön. Amíg az időben élünk, mindenki meghal. S aki meghal, semmit sem visz magával, csupán a földi élet során kimunkált lelkét. Lelkünk formálását az egyetlen igaz tanítóra, Jézus Krisztusra kell építenünk, aki út, igazság és élet, akiben fölragyogott Isten kifogyhatatlan irgalma. Ő lett minden esendőségünk egyetlen reménye és példaképe. 

A küldetést véghez vitte, megmutatta, hogy többet kell dolgozniuk és szenvedniük azoknak, akik hűségesek hozzá, mint amennyit gondoltak volna. Egyáltalán nem akar hiszékenységre nevelni, nem engedi, hogy illúziókba ringassuk magunkat. Életünk velejárója az egymással közösen végzett, becsületes, életfenntartó munka, amely verejtékes erőfeszítést kíván. A jövő nemzedékről való gondoskodás pedig fáradságos feladat. 

Szent Pál apostol is tanú rá, hogy az ítélet napjára tevékeny élet- és munkaközösséget alkotva készüljünk. (2Tessz 3,7-12) Az egyház kezdettől fogva ellenezte a kényelmes életet, a tétlenséget, a kötelességek elhanyagolását. 

Ma amikor újra felcsapott az Isten elleni lázongás tüze, amikor a világ hatalmasai csak beszélnek, de megoldást nem javasolnak, sőt a szeretetlenséget annyira fokozzák, hogy a társadalom legkisebb sejtjében, a családban is küzdelem támadt (abortusz, válás, eutanázia). Mindez a sok gyötrő esemény nem a keresztények pusztulására, hanem javára szolgál, hitük elmélyítésére és megszilárdítására. 

Aki Krisztusra alapozta életét, megérti Victor Hugo időtálló üzenetét: „Légy mint madár, mely törékeny ágon dalolgat vidoran. S mikor az ág recseg, akkor is dalol, mert tudja, hogy szárnya van.”

„Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” Lk 21,19.  

         

Emlékezzünk!

A keresztény Credo tetőpontját a halottak feltámadásának meghirdetésével és az örök életbe vetett hit megvallásával éri el. A novemberi vasárnapok emlékezetünkbe idézik a biztosan közeledő üdvösség igazságát. A jelek és események csak a végkifejlet kísérői. Az üdvösség a lényeges.  Amikor Isten az embert saját képére, önmagához hasonlónak teremtette, azt akarta a világfejlődés végén mi mindnyájan az ő örök boldog életének részesei legyünk. Ezt a tervét  előre látott engedetlenségünk ellenére fenntartja, s a Gondviselés irgalomra épülő rendjében el tudja érni. 

Az idők teljességében elküldte hozzánk Fiát, aki testvérünk lett, hogy megmentse, ami veszendőnek indult. Életével megmutatta, mit kell tudnunk és tennünk földi életünkben ahhoz, hogy miénk legyen a húsvéti dicsőség. Ez a cél akkor is elérhető, ha az eredeti bűn hatására továbbra is esendő emberek maradunk. Reményünk Jézus Krisztus, aki megváltott és üdvözíteni akar, és ha elfogadjuk megbocsátó irgalmát, bűnei bocsánatával mindenki elnyerheti az üdvösség teljességét.

Ezt az ígéretet Krisztus előtt még csak várta az ószövetség embere. Hitében azonban már ismerte az irgalmas Isten örök életet adó szándékát. Ebben a hitben bizonyultak állhatatosnak az olvasmányban szereplő hősök, a hét fiú és édesanyjuk. (2Makk 7,1-2. 9-14) Történetük minden idők embere számára bátorítás maradt, mint az Isten örök életre vezető tervét elfogadó hűség hősi példája. 

Jövő héten, november 11-én, pénteken 14 órakor megáldjuk a két világháborúban elesett katonáink emlékjelét. Akkor városunk és hazánk sok-sok elesett fiára gondolunk: azokra, akik életüket áldozták a hazáért, akik idegenben, bombák és lövedékek áldozataiként ontották vérüket, miközben családtagjaik hazatérésüket remélték és várták. 

Neveik emlékeztetnek bennünket arra, hogy a háborúk áldozatai köztünk élnek: az özvegyekben és árvákban, a testi, a lelki és a szellemi sérültekben. 

Mivel a holtak nem beszélnek, az emlékművek üzentét nekünk kell megértenünk. 
Mivel a holtak hallgatnak, beszéljen az emlékmű és üzenetét mi kiáltsuk világgá: legyen igazságosság és béke! 
 Az örök élet Ura vigasztalja meg szívünket és adjon erőt minden jó tettre és szóra. (2Tessz 2,16-3,5)
Istent mellőző és keresztény üldöző idők láttán se féljünk, mert a tagadás ellenére sem szűnik meg az élő Isten Ábrahám, Izsák és Jákob Istene lenni, s nem engedi, hogy a világot otromba törekvéseink tönkre tegyék. (Lk 20,27-38) 
Isten a világot szereti, ezért gyarapodni fog az Istent keresők száma. Az Eucharisztiában a dicsőséges feltámadás zálogát adja, s a feltámadást Ő viszi végbe, de nem a mi elképzelésünk szerint.

„Az Úr vezérelje szíveteket az Isten szeretetére.” 2Tessz 3,5.