Elsőáldozásra készülünk 2.

Andrásfalvi Bertalan néprajzkutató Kallós Zoltánt idézte nemrég egy ünnepség alkalmával Kolozsvárt: „Addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk, és magyarul énekelünk. Hozzá fűzte, hogy az tud szépen táncolni, énekelni, aki ezzel a szeretetét mutatja ki. Ha az édesanya csak szereti a gyermekét, de nem öleli, akkor a gyermek elárvul. Mindannyian elárvulunk, ha nem táncolunk, nem énekelünk, nem szeretünk.” Ez a gondolat nyomban emlékezetembe idézte az Isteni Irgalmasság Rendkívüli Szentévének logóját: „Legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.” (Lk 6,36) A logó, az irgalmasság egyfajta teológiai összegzéseként, a Fiút mutatja, aki vállára veszi az eltévedt embert, felhasználva az ősegyház egyik nagyon kedvelt Jó Pásztor ábrázolását: Krisztus szeretete teljességre viszi a megtestesülés titkát a megváltással.    

A logó kiemeli, hogy a Jó Pásztor az ember testét érinti meg mélységben, és szeretettel teszi ezt, hogy megváltoztassa az életét. Azonnal szembetűnik egy érdekes mozzanat: a Jó Pásztor végtelen irgalmassággal magára veszi az emberiséget és összesimuló arcuk egyik szeme összekapcsolódik, ezzel a „közös szemmel” együtt látnak: Krisztus Ádám szemével lát, az pedig Krisztus szemével. Így minden ember felfedezheti Krisztusban, az új Ádámban a saját emberségét és a jövőt, mely reá vár, Krisztus tekintetében szemlélve az Atya szeretetét. Krisztus kezein és lábain a sebhelyek az értünk szeretetből vállalt szenvedése nyomai. Ez a Krisztus erős, képes megtartani a vállán az elesett emberiséget, nyugodtan rábízhatjuk magunkat. Lépteit az Útra helyezi, mert Ő és egyedül Ő ismeri a hazafelé, az irgalmas atyai Ház felé vezető utat.

Elsőáldozáskor Jézus iránti szeretetünket mutatjuk meg. Mindenki áldozhat, aki szereti Jézust és felkészült. Kétféle előkészületet tartunk, az egyik a lelki, a másik a testi előkészület. Minden egyes alkalommal megvizsgáljuk a lelkiismeretünket, azaz magunkba nézünk, hogy milyen bűnök terhelik a lelkünket, milyen bűnöket követtünk el. Felindítjuk a bánatot és elvégezzük a szentgyónásunkat. Azért gyónunk, hogy Jézus visszafogadjon szeretetébe. Ezért a bűnbánat szentsége, a gyónás alaptémája Isten szeretete. Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. E szeretet kifejezője a bűnök bocsánata, amikor személyesen találkozunk a minket szerető Istennel és bűnbevallást teszünk. Istent a gyónásban a pap vagy püspök képviseli, mert a papszentelésben megkapták Jézus Krisztus oldó-kötő hatalmát.

Alaphivatásunk, hogy szeressünk. Minden, ami megszegi a szeretetet, ami megalkuvás, az bűn. Ha egy szeretetteljes kapcsolatról van szó, akkor minden bűn megzavarja, meggyengíti. Jézus azért rendelte a bűnbocsánat szentségét, hogy vissza tudjunk kapcsolódni a szeretetbe. A megbánás azt jelenti, hogy jobban szeretném ha nem történt volna meg, és a jövőben nem akarom elkövetni. 

A megbocsátás a bűn szándékos elengedése. Amikor békét és Isten szeretetét kívánom a másiknak. A megbékélés nyelvezete: kérlek, bocsáss meg ...ért. A válasz: "megbocsátok." A bocsánat, nem az emlékezetünkön múlik,  hogy emlékszem vagy sem, hanem az akaraton. Nem az ok és okozat útját választjuk (bűn és bűnhődés), hanem a szeretetet.  Sőt, akárhányszor szem előtt van az esemény, akkor újra és újra részt vehetünk a bocsánat erejében. 

Ha kiengesztelődtünk Istennel és egymással, akkor a testi előkészület már könnyű. A szentáldozáshoz illő megjelenés, valamint az áldozás előtti egy órás böjtöt kell megtartani. Az elsőgyónás és áldozás, a szerető Isten világába való tudatos belépést jelenti. Az első idézetet megértjük: „Ha az édesanya csak szereti a gyermekét, de nem öleli, akkor a gyermek elárvul. Mindannyian elárvulunk, ha nem táncolunk, nem énekelünk, nem szeretünk.” 

A világon van-e nagyobb a bűnbocsánatnál, mikor a minket szerető Krisztus ölelését érezzük?

D-K. József 

Elsőáldozásra készülünk 1.

Elsőáldozásra készülünk

Minden előkészületnél három szakaszt szoktunk megkülönböztetni: távoli, közeli és közvetlen előkészületet. 

Az elsőáldozásra a távoli előkészület a hívő keresztény családban kezdődik, pontosabban a keresztséggel, amikor a szülők az Egyház színe elé viszik gyermeküket, hogy Isten jóságából új, kegyelmi életet kapjon vízből és Szentlélekből. A szülők ünnepélyesen vállalják a gyermek megkeresztelésével járó kötelezettségeket: szent hitünk tanítása szerint nevelik, hogy hitünk szerint éljen; vállalják, hogy féltő gonddal ügyelnek arra, hogy az isteni élet napról napra növekedjék benne és azt a bűn soha meg ne fertőzze. 

A keresztszülők pedig kezességet vállalnak, azaz megígérik, hogy támogatják a gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében. Ők nemcsak a keresztség egyszeri és egyszerű tanúi, hanem ők a biztosíték arra, hogy a gyermek nem marad magára – még akkor sem, ha bármilyen katasztrófában elhaláloznának a szülők –, mert ők felkarolják a gyermeket úgy mint sajátjukat, ígéretükhöz és erejükhöz híven fogják nevelni, hogy szeresse Istent és embertársait, ahogy Krisztus Urunk tanította. Ez a távoli előkészület a keresztelés után tovább folytatódik a szerető családban a közös imádság, a szoktatás és a nevelés által.

A gyermek testi, lelki, szellemi és érzelmi világa fokozatosan és nem párhuzamosan bontakozik ki, miközben megtapasztalja azt, hogy szeretik, szeretve van, azaz elfogadják olyannak, amilyen. Megéli, hogy védelemben, gondoskodó szeretetben részesül és ezt csak az édesanyja tudja a legmagasabb szinten közvetíteni. A biztonságot is igényli és meg is tapasztalja a gyermek, mert látja édesapjának a családra irányuló törődését. És ami nagyon lényeges a gyermekkorban, hogy mindegyre dicsérjék meg, bátorítsák, örvendjenek minden kis mozdulatának, örömének, beszéljenek hozzá, mosolyogjanak rá és így erősítsék a sikerélményét, bizalmát és önbizalmát.

Amikor már járóképes vigyék sétálni, adjanak neki mozgásteret. Vigyék magukkal barátokhoz, rokonokhoz, még a templomba is. Így kezdi felfedezni, hogy van egy nagyobb közösség is, ahová ő is tartozik. A közösséghez tartozást erősíti, amikor otthon imádkoznak szeretteikért és szentmisére járnak.

Az előkészítő osztállyal megkezdődik a közeli előkészület a szentáldozásra, amely három éven át tart. Megismeri a szerető mennyei Atyát, aki nagy és csodálatos világunkat teremtette, aki gondoskodik teremtményeiről, aki szeret minket mint gyermekeit. Örök szeretetét megismerjük szent Fia, Jézus Krisztus által. Az ő személyét, tanítását és csodatetteit bontogatja ki az iskolai és a plébániai hitoktatás. Mihelyt értelmünk használatára eljutnak, azaz meg tudják különböztetni a jót a rossztól, amikor a minket szerető Jézus iránt viszontszeret alakul ki bennük, amikor megértik, hogy Jézus nem egy kicsi ezt-azt ad nekünk, hanem önmagát adja az Oltáriszentségben, akkor kigyullad bennünk a vágy, hogy szentségi módon találkozzanak Jézussal, áldozhassanak. (Darvas-Kozma József) - folytatjuk -

A fenti klpekről részletesebben:

http://dkjozsef.blogspot.ro/search/label/Els%C5%91%C3%A1ldoz%C3%B3k%202015-ben  

Évvégi hálaadás - visszapillantás az elsőáldozókra

Az elsőáldozók különös szentmiséje

A szentmisében a feltámadt Jézus szentségi módon van jelen. Ő tanít minket papjai szavával az Ige liturgiában, Ő töri meg nekünk az örök élet kenyerét a szentmise áldozati részében. Az átváltoztatott kenyérben és borban Ő van jelen, aki megváltott a kereszten és feltámadt. Ő az örök életünk tápláléka a szentmisében.

Az elsőáldozó gyerekeknek ez a szentmise életük első és legteljesebb szentmiséje, mert nemcsak imádkoznak, énekelnek, hallgatják Jézus tanítását és vele felajánlják magukat a mennyei Atyának, hanem szentségi módon egyesülnek vele a szentáldozásban.  

Ez a kommunió, élet közösség Jézussal. 

Ettől kezdve a szentmisén a legteljesebb módon vehetnek részt. Mindenki áldozhat, aki szereti Jézust és felkészült testileg és lelkileg a szentáldozásra.

A szentáldozásban a minket szerető Jézussal találkozunk, ezért az áldozás után megköszönjük Jézusnak, hogy eljött hozzánk és beszélgetünk vele örömeinkről és bánatunkról, terveinkről és gondolatainkról. 

Megköszönjük neki életünket, szüleinket, rokonainkat és közösségünket, mindazt, amit kaptunk tőle, ... azt, hogy szeret minket, ... hogy életét adta értünk, ... hogy örök életre hív és vezet minket.

Sok minden van, amit megígérünk Jézusnak...

Sok minden van, amit kérünk Jézustól magunk és mások számára...

Köszönöm, Jézusom, hogy a szentáldozásban találkozhatok Veled!