Botrány

Megbotránkoztatni annyit jelent, mint elbuk­tatni valakit, oka lenni elesésének. A botrány konkréten nem más, mint az a kelepce, amelyet az ellenség útjába helyezünk, hogy az elbukjék. Valójában az erkölcsi vagy a vallásos életben többfajta módon buktathatunk el valakit:  a) botrány a Sátán vagy az emberek kísértése; b) botrány az a próbatétel is, amely elé Isten népét vagy gyermekét állítja. De mindig az Is­tenbe vetett hitről van szó.

Krisztus botrány az embereknek

Már az Ószövetség megmutatja, hogy Isten botrány oka lehet Izrael szemében: „Ő a botlás köve és botrány sziklája lesz Izrael két házának... sokan megbotlanak benne, elesnek és összezúz­zák magukat” (Iz 8,14kk). Isten tehát eljá­rásmódjával próbára teszi népének hitét. – Hasonlóan Jézus is úgy jelent meg az em­berek szemében, mint az ellentmondás jele (Lk 2,34). Azt gondolják róla, hogy ismerik származását (Jn 1,46; 6,42; 7,27); de nem tudják megérteni a Kereszt (6,52) és a Mennybemenetel (6,62) által megvalósuló meg­váltó szándékát. Míg egyesek Jézus által talpra állnak, mások elbotlanak rajta; bűnükre nincs mentség (15,22kk). Krisztus egy személyben az élet forrása és a halál oka (vö. 2Kor 2,16). – Pálnak a zsidó és a görög világban egyformán szembe kellett néznie ezzel a botránnyal. Felfedezte, hogy Krisztus, a kereszt, „oktalanság (esztelenség) azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje” (hatalom) (lKor 1,18). Az emberi bölcsesség nem képes azt felfogni, hogy Isten a világot egy megalázott, szenvedő és keresztrefeszített Krisztus által akarja üdvözí­teni. Csak Isten Lelke adja meg az embernek, hogy felülemelkedjék a kereszt botrányán, job­ban mondva hogy felismerje benne a legfőbb bölcsességet (lKor 1,25; 2,11-16). – Ugyanez a botrány, a hitnek ugyanez a megpróbáltatása folytatódik az Egyház egész története során (Mt 13 24,10), bár Jézus ezeket előre megmondta, hogy tanítványai el ne bukjanak (Jn 16,1).

Az ember botrány az ember számára

Az ember is botrány testvére számára, amikor eltávolítani igyekszik az Isten iránti hűségtől. Aki visszaél testvére gyengeségével vagy az Istentől kapott testvére feletti hatalommal, hogy eltávolítsa őt Istentől, bűnt követ el testvére és Isten ellen. – Jézus, bár ő maga az ellentmondás jele, a Szövetség beteljesítése által mégis véget vet az ember és az Isten közötti szakadás nagy botrá­nyának. Ugyanakkor könyörtelen a botrány okozóival szemben: „Aki pedig megbotrán­koztat egyet e kicsinyek közül, akik bennem hisznek, jobb lenne annak, ha malomkövet köt­nének a nyakába és a mély tengerbe dobnák!” (Mt 18,6). Jézus azt is tudja, hogy a botrányok kikerülhetetlenek: hamis tanítók (2Pét 2,1) vagy a régi Jezabelhez hasonló csábítók (Jel 2,20), mindig működnek. Jézus erélyesen és irgalmatlanul megköveteli a lemondást mindarról, ami Isten országának akadálya lehet: „Ha pedig a jobb szemed botránkoztat meg téged, vájd ki és dobd el” (Mt 5,29k; 18,8k). Szent Pál azt akarja, hogy ne botránkoztassuk meg a gyenge és kevéssé képzett lelkiismeretűeket: „Ügyeljetek arra, hogy szabadságtokkal az aggályosokat meg ne botránkoztassátok” (lKor 8,9; Róm 14,13-15.20).

Az igazság igénye és követelménye

Szentírás vasárnap van. A Szentírás Isten szerelmes levele, amit hozzánk intézett. Életünk titkát találjuk benne. Reinhold Schneider (+1958) így vallott: „Karácsonyestéjén felnyitottam a szentírást, és pár fejezet elolvasása után világos volt előttem: az igazság igénye és követelménye téríti meg az életet. Ezt a könyvet nem lehet olvasni. Ezt tenni kell. Ez nem is könyv. Ez az élet hatalma. Lehetetlen csak egy sort is megérteni belőle a nélkül az elhatározás nélkül, hogy megvalósítjuk. ... Nincs más lehetőség Krisztus megértésére, mint hogy megtegyük szavát, éljük életét, beléje változzunk át.” Isten minden embert üdvözíteni akar. Mindenkire ki akarja árasztani Lelkét (Szám 11,25–29). Amikor Mózesnek már nem volt elég ideje és ereje a nép terhét hordani, arra kérte Istent, hogy állítson melléje segítőtársakat. Az Úr parancsára hetven férfiút választott ki a nép vénei és vezetői közül és a szent sátor elé állította. Ezeket eltöltötte Isten lelke és prófétai elragadtatásba estek. Isten ezzel megmutatta, hogy kegyelmét bőven adja, és akik megkapják, azok a közösség javát szolgálják. A két választott, Eldád és Medád, nem mentek el a közösségbe, és ők is megkapták Isten adományát. A hír hallatán, Józsue megszeretné tiltani ezeknek, de Mózes nem látta a történtekben saját személyének lekicsinylését, hanem örült annak, hogy mások is megkapták. Elismerte a prófétálás adományát a közösségen kívül is. Mintha Jézust hallanánk: más juhaim is vannak, akik nincsenek ebben az akolban. Isten Lelke működik abban is, aki Jézus nevében teszi a jót (Mk 9,38-48). János apostol - Józsuéhoz hasonlóan – közli Jézussal, hogy „láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus válaszából kitűnik, hogy olyan Egyházat akar, amely nyitva áll minden ember előtt. Azt is tudja, hogy az igazi hithez nem könnyű eljutni, de azért sok ember keresi az igazságot a kegyelem hatása alatt. A legtöbben útban vannak Jézus felé (aki nevében csodát tesz, aki tanítványainak csak egy pohár vizet ad, mert Krisztuséi), ezért várni kell ezekre, hogy eljussanak a tanítványokkal való tökéletesebb egységre. Ilyenekre vonatkozik a megállapítás: aki nincs ellenünk, az velünk van. Aki viszont megbotránkoztat egyet is azok közül, akik útban vannak a Jézushoz való tökéletesebb csatlakozás útján, az a legszörnyűbb büntetésben részesül. A hívő tegye magát szabaddá a bűn külső (embertől jövő) és belső (ösztönök) kötelékeitől, amelyek visszatartják a Krisztussal járásban. A földi dolgok veszélyesek (Jak 5,1-6), ha valaki önző módon használja és nem törekszik a szociális igazságosságra.

„Bárcsak az egész nép prófétálna!” Szám 11,29.

Darvas-Kozma József