Jézus egy királyi menyegző képével beszél Isten országáról. A menyegző az öröm, a szeretet és a közösség ünnepe. Jézus arra tanít bennünket, hogy Isten ilyen lakomát készít számunkra, amelyben nemcsak földi életünk kap értelmet, hanem az örök élet reménye is feltárul előttünk. Izajás próféta már évszázadokkal korábban arról szólt, hogy az Úr bőséges lakomát készít minden nemzetnek, s örökre megsemmisíti a halált, letöröl minden könnyet. (Iz 25,6-10a) Krisztus eljövetelével ez az ígéret megvalósulóban van. Jézusban a mennyei Atya meghív bennünket arra a közösségre, amelynek kiteljesedése az örök életben valósul meg. A példabeszédben azonban különös dolog történik. (Mt 22,1-14) A meghívottak nem akarnak elmenni a menyegzőre. Egyiküket a földje, másikat a munkája, megint mást a saját ügyei foglalják le. A király hívása nem fontos számukra. Vajon nem ismerős ez a helyzet számunkra is? Hányszor előfordul, hogy a mindennapi teendők, a gondok, az anyagiak vagy éppen a kényelem annyira elfoglalnak bennünket, hogy Isten számára már alig marad időnk? – Amikor az elsők visszautasítják, a király másokat hív meg. Az utakról összegyűjt mindenkit: szegényeket és gazdagokat, egészségeseket és elesetteket, vagyis mindenkit, aki elfogadja a meghívást. Mindenki számára van hely az ő asztalánál. – A történet végén mégis ott áll egy komoly figyelmeztetés. Az egyik vendég menyegzős ruha nélkül érkezik. Ez a ruha a megváltozott, Istenhez igazodó élet jelképe. A meghívást elfogadni azt jelenti, készülünk arra, hogy Isten szeretete belülről is átformálja életünket. – Néha mi is megosztott szívvel élünk. Szeretnénk Istenhez tartozni, de közben ragaszkodunk mindahhoz, ami távol tart tőle. Fontos számunkra a keresztelés, az elsőáldozás, a bérmálás, de a hétköznapokban könnyen megfeledkezünk az imádságról, a szentmiséről és a szeretet gyakorlásáról. Pedig Jézus egész életünket szeretné, ha vele megosztanánk. Minden szentmisében Ő hív bennünket, aki önmagát adta értünk. Az oltárnál Isten szeretetének lakomájához járulunk, és elővételezzük azt az örök menyegzőt, amelyre mindannyian meghívást kaptunk. Szent Pál arra is emlékeztet, hogy amit Istentől kapunk, azt ne csak magunknak tartsuk meg. (Fil 4,12-14. 19-20) Az ő ajándékai akkor válnak igazán termékennyé, ha szeretettel továbbadjuk őket. Legyen hát életünk válasz Isten meghívására: hitben, imádságban, szolgálatban és szeretetben. – A királyi menyegzőre szóló meghívás ma is nekünk szól. Ne engedjük, hogy a világ gondjai és zajai elnémítsák hívó szavát! Fogadjuk el meghívását, és engedjük, hogy Krisztus szeretete napról napra átformálja szívünket. Így lehet már földi életünk is az örök lakomának az elővétele, amelyet Isten készített mindazoknak, akik szeretik őt.
„Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és
ujjongjunk szabadításának.” (Iz 25,10)














.jpg)










