Június 29. – Szent Péter és Szent Pál - Jézus
Krisztus a benne hívőkből látható közösséget hozott létre a földön. Ez a
látható közösség az Egyház. Az egyház legszentebb elnevezése Szent Pál
apostoltól származik: Krisztus Titokzatos Teste (1Kor 12,27).
Az
ószövetség népe Egyiptomból az ígéret földje felé Isten különös oltalma alatt
vándorolt: tápláléka az égből hullott manna; irányítója az előttük haladó
felhőoszlop; vezére pedig Isten választottja, Mózes volt. Ezek nélkül biztosan
elpusztult volna, nem ért volna céljához.
Mi,
az újszövetség népe is átjöttünk a keresztség megtisztító tengerén. Életünk
vándorlás az örökhaza felé, melyet a feltámadt Krisztus készített. Ő három
isteni segítséget adott Egyházunknak. Ezek megkülönböztetnek minket más egyházi
jellegű közösségektől: táplálékunk az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus; fényoszlopunk
a titkos értelmű rózsa, a Boldogságos Szűz Mária; és vezetőnk a Szentlélek ihlette, Krisztus
választottja Szent Péter és utódai.
Az
egyház első földi vezetőjét, Pétert és a nemzetek apostolát, Szent Pált
ünnepeljük. Szentmisénk kezdetén vizsgáljuk meg lelkiismertünket: hogy amikor
Péter utóda szól hozzánk, úgy fogadjuk-e szavát, mint Krisztus szavát? Tiszteljük-e
az Egyház egységének jelét, a pápaságot? Becsüljük-e, hogy katolikusok vagyunk?
Bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait.
Szentbeszéd
A
jövő a szenteké, az apostolokra épült Egyházé
A
kereszténység központi kérdése mindig ez: Kinek tartjuk Krisztust? Erre a sorsdöntő kérdésre adott
személyes feleletben, akármilyen előjelű legyen is az, a válaszában benne van az illető Krisztushoz fűződő
viszonya. Mert akinek tartunk valakit, úgy viszonyulunk hozzá.
Simon,
Kafarnaumban lakó halász ember volt. A Genezáreti-tó vizének és partjának
látóhatárán kívül a Szentírás volt a szellemi horizontja. Benne is élt a vágy,
mint kortársaiban a messiás után. Nyílt, lelkesedő és cselekvő ember. Amikor
először találkozott Jézussal, a Mester rátekintett, nevén szólította és jövőbeli
szerepét is kijelölte: Te Simon vagy, Jónás fia, Péter lesz a neved, vagyis
szikla. Mivel
többet beszél róla az evangélium, mint a többi apostolról együttvéve, ezért
közismert személy. Tekintsünk emberi adottságaira. Első emberi adottsága, hogy
a jelen embere volt és tudott úgy parancsolni, hogy ez magától értetődő volt és
ezzel nem sértett vele senkit.
Második
tulajdonsága, hogy nem jött zavarba, ha kérdezték. Jézus bármit kérdezett tőle,
arra világos és egyszerű fogalmakkal, őszintén válaszolt. Jézus kezdettől
szinte csak Pétertől kérdezett, mert Péterben meg volt a lényeglátás, és az a
belső öntudat, hogy ő ennek a birtokában van.
Jézus
működésének második tavaszán felteszi a döntő kérdést apostolainak: „Hát ti mit
mondotok, ki vagyok?”
Simon Péter válaszolt: : „Te vagy Krisztus, az élő Isten
Fia.”
Nem magától, hanem az Atya kegyelmi segítségével adta meg a teljes
választ. És Jézus erre gratulál neki, mert behatolhatott Isten Fia és az
emberek Üdvözítője misztériumába. Az őt felismerő tanítványt, a saját
jellemvonásaiban és hatalmában részesíti: Te Péter vagy, és én erre a sziklára
építem egyházamat… Neked adom a mennyek országának kulcsait…
1. A kereszténység központi kérdése mindig ez:
Kinek tartjuk Krisztust? (Mt 16,13-19). E kérdésre adott válaszban benne van a Krisztushoz fűződő viszonyunk.
Mert akinek tartunk valakit, úgy viszonyulunk hozzá. Péter
apostol belső öntudatából fakadt, hogy különb akart lenni, mint apostol társai.
Lobbanékony természetű és könnyen letörő. A bátorság valóságos rohamai után
meg-megriad, sőt néha gyáva. Jézus mellett három éven át hányódott a
lelkesültség és meg-megriadások hullámai között.
Pétert
önismeretre a kakas kétszeri kukorékolása és Jézus tekintete segítette. Hivatásához
illő átalakulása az Úr feltámadása utáni megjelenésekkel és a főhatalom
átadásával érlelődött: Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat.
Pünkösdtől
vértanúságáig egyre elmélyültebben vallotta szóval, amit első levelében ír:
„Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus
szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese,
kérem: Legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne
kényszerből, hanem önként, az Isten (szándéka) szerint ne haszonlesésből, hanem
buzgóságból” (1Pét 5,2-3). „Kötelességemnek tartom ugyanis, hogy amíg e
sátorban élek, buzdítsalak és ösztönözzelek benneteket, mert tudom, hogy közel
van sátram levetése, mint azt Urunk, Jézus Krisztus is tudtomra adta. De
igyekszem, hogy ezekre halálom után is mindig emlékezzetek” (2Pt 1,14-16).
Paul
Claudel versben vallja, hogy életét a Szikla ember bizonyságára építi: „A
faragatlan ember, Péter, a tarfejű, ki esküdözött öklét rázva,
Ím,
égnek emelt kézzel elsőül esküszik, s nem holmi hallomásra,
Hanem
az élő Krisztusra, vallván, maga Ő az, ki előtte áll ott,
Ezért
kőszikla Péter mindörökké, mert hitte, mit a szeme látott.
Jól
tudta maga Jézus is, Pétertől milyen bizonyságot várhat:
Én
pedig, ahogy ő Istennek, hiszek Péternek s szava igazának."
2. Aki átadta magát Krisztusnak,
annak életében a szabadító Krisztus jelen van.
(ApCsel 12,1-11) Az Apostolok Cselekedetei Péter szabadulásáról szól. Éppen a
zsidó húsvét megünneplésére készült, amikor Heródes Agrippa király 44-ben elfogatta,
és a börtönben négysze-négyes katonai őrizet alatt tartotta, hogy húsvét után
kivégezteti. Az utolsó éjszaka két katonához bilincselték, amikor Isten
csodálatos módon kiszabadította. Kiszabadulását közölte a jeruzsálemi
közösséggel és onnan elmenekült. Ez lett Péter húsvétja, amikor véglegesen
kiszabadult a zsidó-törvény alól és Heródes börtönéből. Szakított a törvény szűkkeblűségével, hogy teljesen a pogányoknak szentelje életét Antióchiában és
Rómában.
3. Szent Péter és Szent Pál mutatják
a szentté levés útját. (2Tim 4,6-8. 17-18) Ugyanebben az
időben a Szentlélek Pált és Barnabást az első misszió útra indította 45-ben,
amely 49-tartott. Ezt követte a második, majd a harmadik, talán a negyedik
missziós út. Pál búcsúlevelét a római börtönből írja Timóteusnak: „Kérve-kérlek
az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő
eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár
alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és
hozzáértéssel… Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat,
teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat.” Levele
végén összefoglalja pályafutását: „Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják
áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát
végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja,
amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem,
hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.
Paul Clodel így ajánlja Szent Pált az Úrnak:
„Isten
Báránya, ki országodat a szenvedélyes lelkeknek ígérted,
Fogadd
szolgádat, Pált, aki tíz talentumot hoz ma néked,
Ötöt
te bíztál rá, másik ötöt ő maga keresett.”
Szentmisénk
prefációjában így zengjük: Örvendezünk Urunk, hogy szent apostolaid, Péter és
Pál által gondoskodtál rólunk, és egyikük a hit megvallásában lett vezérlő
tekintély számunkra, a másik pedig feltárta nekünk hitünknek mélységes
értelmét. Míg Péter az ősegyházban szervezte, ami Izrael népéből hű maradt, a
pogány nemzeteknek Pál lett tanítómestere, hogy ők is meghallják hívó szózatod.
Bár különböző úton jártak, mégis egységbe gyűjtötték a krisztusi család népét,
s a két apostolt együtt tiszteljük itt a földön, mert közös mennyei koszorú
várta őket.”
Íme az Egyház két oszlopának krisztusi útja!
Szent
Ágoston vallja, hogy a hit Isten tekintélyére támaszkodik, Aki szól a
Szentírásban s élő tekintélyként az Egyházban. „Én pedig az evangéliumnak sem
hinnék, ha a katolikus egyház tekintélye nem indítana arra” (Mani lev. ellen
5,6). Tőle származik a mondás: Róma szólt, az ügy be van fejezve.
Az első
századtól kezdve minden vitás ügyben a püspökök Szent Péter utódához
folyamodtak. Így történt 451 őszén is, amikor a Boszporusz parti kisvárosban,
Kalkhedon-ban tartották a 4. egyetemes zsinatot. Nagy Szent Leó pápa nem tudott
elmenni, csak levelet küldött Flavianosz pátriárkának, melyben a monofizita
tévedéssel szemben az igaz hitet fejtette ki, azaz Krisztus egy személyben két
természet, amelyek azonban nem vegyülnek. Mindegyik természet a másikkal együtt
fejti ki hatását. E levél hallatára a zsinati püspökök kijelentették: „Ez az
atyák hite, ez az apostolok hite. Ezt hisszük mi mindnyájan… Péter szólott
tehát Leó által”. Legyen
zárógondolat XII. Piusz pápától:
„A jövő azoké, akik hinni tudnak, és nem
azoké, akik hit nélkül élnek, vagy kételkednek.
A jövő a bátraké, akik erősek a
reményben és a tettben, nem pedig a kislelkűeké és határozatlanoké.
jövő
azoké, akik szeretnek, nem pedig azoké, akik gyűlölnek.”
Röviden: a jövő a szenteké, az apostolokra épült
Egyházé, mert Krisztus él benne. Ámen.
Darvas-Kozma József
2026. június 29.