2. téma: A gyermek
és az ima – kapcsolat Istennel és a közösséggel
I. A téma bevezetése: Az elsőáldozáshoz vezető út nem csupán a gyermekek
számára jelent felkészülést, hanem a szülők számára is lehetőség arra, hogy
újra felfedezzék hitünk titkait, az imádság jelentőségét és az Istennel való
személyes kapcsolat szépségét.
Ezen az úton számos kérdés merülhet fel bennünk. Hogyan
tanítsuk meg a gyermeket imádkozni? Mit jelent valójában az ima? Hogyan válhat
az imádság a mindennapi élet természetes részévé? És legfőképpen: hogyan
segíthetjük gyermekünket abban, hogy ne csupán megtanulja az imákat, hanem
személyes kapcsolatot alakítson ki Istennel?
1. Miért fontos ez a téma?
Az imák megtanulása fontos, hiszen a gyermek így
megismeri hitünk alapvető imádságait. Még ennél is fontosabb azonban, hogy
megértse: az ima nem csupán megtanult szöveg, hanem élő kapcsolat
Istennel.
Ahogyan egy emberi kapcsolatot is
ápolnunk kell ahhoz, hogy elmélyüljön, úgy az Istennel való kapcsolatunk is
figyelmet, időt és rendszerességet igényel.
Ez a kapcsolat elsősorban nekünk jó. Az
ima nem Istennek tesz szívességet, hanem bennünket gazdagít: békét, reményt,
erőt és biztonságot adhat.
Gondoljunk a napfényre! Ha valaki
tartósan elzárkózik a napfénytől, annak a szervezete megsínyli a hiányát. Ehhez
hasonlóan a lelki életünknek is szüksége van arra, hogy rendszeresen Isten felé
forduljunk.
2. Az
imádság nyelve és alkalmai
A gyermeknek nemcsak azt kell megtanulnia,
hogy mit imádkozunk, hanem azt is, hogyan fordulhat Istenhez a saját szavaival.
A kisgyermekek imája gyakran egyszerű,
őszinte és természetes. Megköszönik azt, aminek örülnek, kérnek valamit, vagy
elmondják, amitől félnek.
Éppen ez az egyszerűség teszi különösen
értékessé az imádságukat.
Otthon alakítsunk ki imádságos légkört! Például este,
lefekvés előtt a család röviden beszélgessen arról:
· Miért vagyunk ma hálásak?
· Mi okozott örömet?
· Kit bántottunk meg, és kitől kellene bocsánatot
kérnünk?
· Kiért szeretnénk imádkozni?
A hittanórákon is igyekeztem ezt a szemléletet erősíteni
a megfelelő testtartás, az imádságok, az énekek és a szövegek jelentésének
megismertetésével.
II. Az ima – személyes kapcsolat Istennel
Isten nem névtelen tömegként tekint ránk. Ismer
bennünket, megszólít, értékesnek tart és szeret.
A Szentírásban ezt olvassuk: „Mivel drága vagy a
szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek…” (Iz 43,4)
Majd így bátorít bennünket: „Ne félj hát, mert veled
vagyok!” (Iz 43,5) Ezek a szavak a gyermek számára is fontos üzenetet
hordoznak: értékes vagyok, szeretnek, nem vagyok egyedül.
Az imádságban erre a szeretetre válaszolunk. Nem kell
különleges szavakat használnunk, és nem kell tökéletesnek lennünk. Isten előtt
őszintén beszélhetünk örömeinkről, félelmeinkről, kérdéseinkről és hibáinkról
is.
A gyermeknek azt kell megtapasztalnia, hogy Istenhez
bármikor bizalommal fordulhat.
III. A szavak formáló ereje
A. Hogyan hatnak ránk a szavak?
A szavaknak nagy erejük van. Képesek bátorítani,
felemelni, reményt adni, de sebeket is okozhatnak.
Gondoljunk Petőfi Sándor Nemzeti dal című versére! Egy
vers vagy egy beszéd képes megmozgatni az embereket, érzelmeket ébreszteni, és
akár történelmi eseményekre is hatással lenni.
A mindennapokban is folyamatosan szavakkal találkozunk:
híreket olvasunk, üzeneteket kapunk, beszélgetünk, mások véleményét hallgatjuk.
Ezek mind hatással vannak a gondolatainkra és az érzéseinkre.
Egy rossz hír elszomoríthat, egy kedves levél
örömet adhat, egy bátorító mondat pedig erőt önthet belénk.
Nem mindegy tehát, milyen szavakat engedünk közel a
szívünkhöz, és az sem, hogy mi magunk milyen szavakkal fordulunk másokhoz.
1. A szavak hatással vannak a döntéseinkre. A hallott szavak befolyásolhatják, hogyan látjuk
önmagunkat, hogyan viszonyulunk másokhoz, és milyen döntéseket hozunk.
A bántó szavak rombolhatják az önbizalmat és a
kapcsolatokat. Az igaz, szeretetteljes és bátorító szavak viszont segítenek a
fejlődésben.
Gondoljunk arra, milyen sokat jelenthet egy gyermeknek, ha
azt hallja: „Nagyon ügyes vagy! Látom, mennyit dolgoztál vele. Büszke
vagyok rád, mert igyekeztél.”
Ezek a mondatok nem csupán dicsérnek, hanem megerősítik
a gyermeket abban, hogy képes fejlődni, és érdemes próbálkoznia.
2. Különösen fontos, hogyan beszélünk a gyermekekkel.
A gyermekek érzékenyen reagálnak a felnőttek szavaira.
Amit rendszeresen hallanak, idővel a saját magukról alkotott képük részévé
válhat.
Ezért kerüljük az olyan kijelentéseket, mint: „Te kicsi buta!” „Neked ez úgysem sikerül!”
Még akkor is, ha a gyermek hibázik, válasszuk külön a
tettet a személyétől. Ne azt mondjuk, hogy rossz gyermek, hanem azt, hogy amit
tett, azon változtatni kell.
A gyermeket úgy neveljük, hogy közben érezze:
szeretjük őt akkor is, amikor hibázik.
Beszélgetés a szülőkkel:
· Emlékeznek olyan mondatra a gyermekkorukból,
amely egész életükre hatással volt?
· Milyen szavakkal tudjuk leginkább bátorítani
gyermekeinket?
B. A szavak formáló ereje az Istennel való kapcsolatban
Az imádságban használt szavak is alakítják a
gyermek Istenről alkotott képét.
Érdemes megkérdezni a gyermekeket: Van-e kedvenc imájuk?Melyik imát szeretik a legjobban? Miért éppen azt? Milyen érzés tölti el őket imádkozás közben?
Ezekből a válaszokból sok mindent megtudhatunk arról,
hogyan gondolkodnak Istenről, és milyen kapcsolatot élnek meg vele.
A kisgyermek imádsága gyakran ösztönös és természetes.
Könnyen rácsodálkozik a világ szépségeire: egy virágra, egy állatra, a
napsütésre vagy egy kedves emberre. Ezt a nyitottságot használhatjuk arra, hogy
segítsünk neki felfedezni a Teremtőt is.
1. Tanítsuk meg hálát adni!
Ha valaminek örül a gyermek, mondhatjuk neki: „Adjunk
hálát Istennek ezért az örömért!”
Ha szépet lát, megköszönhetjük együtt a teremtett világ
szépségét. Ha valaki segít neki, hálát adhatunk a jó emberekért.
Minél természetesebbé válik a hálaadás, annál inkább
beépülhet a gyermek mindennapi életébe.
2. Az imádságban a bánatnak és a bocsánatkérésnek is
helye van.
Ha a gyermek megbántott valakit, segítsünk neki
felismerni a hibáját, bocsánatot kérni és jóvátenni, amit lehet.
Imájában Istennek is elmondhatja, hogy sajnálja, amit
tett. Ha pedig szomorú vagy fél valamitől, azt is megoszthatja vele.
3. Istenhez szeretetteljes bizalommal forduljunk!
Isten nem azért van jelen az életünkben, hogy állandó
félelemben tartson bennünket. A keresztény hit szerint ő szerető Atya, aki
ismer bennünket, és mindig lehetőséget ad a visszatérésre.
Ezért fontos, hogy imáink ne csupán a büntetéstől való
félelmet fejezzék ki, hanem elsősorban a szeretetet, a bizalmat és a reményt.
A gyermeknek azt kell megtanulnia: ha hibázik, nem kell
elbújnia Isten elől. Bátran kérheti a bocsánatát, és újrakezdheti.
C. Milyen istenképet szeretnénk kialakítani a gyermekben?
A gyermek Istennel kapcsolatos elképzelései nagyrészt
abból alakulnak ki, amit otthon és a közösségben hall, lát és megtapasztal.
Ezért fontos, hogy következetesen, érthetően és szeretettel beszéljünk neki
Istenről.
1. Isten a Teremtő. Minden élet tőle kapja létét
és méltóságát. A teremtett világ szépsége segíthet abban, hogy a gyermek
rácsodálkozzon Isten ajándékaira.
2. Isten a mi Atyánk. Nem idegen, aki távolról
figyel bennünket, hanem olyan Atya, akihez bizalommal fordulhatunk. Gondunkat
viseli…
3. Isten közösségre hív bennünket. Nem magányos
életre teremtett. A család, a barátságok és az egyházi közösség mind
lehetőséget adnak arra, hogy megtapasztaljuk a szeretetet és az összetartozást.
4. Jézus megmutatja nekünk az Atya szeretetét. Jézus
életével, tanításával, halálával és feltámadásával feltárja előttünk Isten
szeretetét, és megmutatja, hogyan szeressük egymást.
5. A mennyek országa az Istennel való közösség. A
vele való kapcsolat már földi életünkben elkezdődhet: az imádságban, a
szeretetben, a megbocsátásban és a másokért vállalt szolgálatban.
6. A szenvedést és a betegséget ne úgy mutassuk be,
mintha Isten büntetése volna. Fontos, hogy a gyermek megértse: a betegség, a
szenvedés és a halál nem jelenti azt, hogy Isten elfordult tőle vagy megbüntette.
A nehéz helyzetekben is kérhetjük Isten segítségét, és számíthatunk mások
szeretetére.
7. Minden új nap Isten ajándéka. A reggel, a
család, az egészség, a barátok és az apró örömök mind alkalmat adnak a
hálaadásra. Megtaníthatjuk a gyermeknek, hogy ezekben is felismerje Isten
jóságát.
8. Minden ember Isten képmása. Bőrszínétől,
életkorától, származásától és helyzetétől függetlenül minden ember méltóságot
érdemel. Ezt nemcsak tanítanunk kell, hanem a mindennapi viselkedésünkkel is
megmutatnunk.
9. Az Egyház Isten népének közössége. A keresztség
által az Egyház tagjaivá válunk. Jézus ígérete szerint: „Ahol ketten vagy
hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)
10. A bűn meggyengíti kapcsolatainkat, de mindig van
lehetőség az újrakezdésre. Amikor rosszat teszünk, eltávolodhatunk Istentől
és embertársainktól. Isten azonban irgalmas, és hív bennünket a visszatérésre.
A bocsánatkérés, a megbocsátás és a jóvátétel segít helyreállítani a
kapcsolatainkat.
IV. A szülő szerepe – a hiteles példa
1. A gyermek először otthon találkozik a hittel
A gyermek első vallási tapasztalatait a családban szerzi.
Később ezekhez kapcsolódik mindaz, amit a templomban, a hittanon és az
iskolában tanul.
A szülő példája meghatározó. Ha látja, hogy édesanyja vagy
édesapja imádkozik, hálát ad, nehéz helyzetben Istenhez fordul, és másokkal
szeretettel bánik, akkor számára is természetessé válhat a hit gyakorlása.
Nem kell tökéletesnek lennünk. Sokkal fontosabb, hogy
őszinték legyünk, és a gyermek lássa: nekünk is szükségünk van Isten
segítségére.
2. Legyenek a hitnek látható jelei az otthonunkban!
Egy szentkép, feszület vagy Szentírás segíthet abban,
hogy a hit a család mindennapi életének része legyen.
Ezek a tárgyak önmagukban nem helyettesítik az imádságot,
de emlékeztetnek bennünket Isten jelenlétére.
3. Imádkozzunk a jó és a nehéz napokon is!
Ne csak akkor forduljunk Istenhez, amikor bajban vagyunk.
Adjunk hálát az örömökért, és kérjük a segítségét a nehézségek idején is.
Így a gyermek megtanulja, hogy az ima nem csupán egy
kötelező feladat, hanem élő kapcsolat Istennel.
4. Figyeljünk a beszédünkre és az otthoni légkörre!
A gyermek a szavainkból és a tetteinkből egyaránt tanul.
Érdemes átgondolnunk:
· Hogyan beszélünk egymással a családban?
· Milyen szavakat használunk, amikor idegesek
vagyunk?
· Tudunk-e bocsánatot kérni egymástól?
· Van-e időnk a közös imára?
· Mi vesz körül bennünket otthon, és ezek a dolgok
milyen értékeket közvetítenek?
Nem a tökéletes család a cél, hanem az, hogy otthonunkban
legyen helye a szeretetnek, a megbocsátásnak, a hitnek és az újrakezdésnek.
V. Otthoni feladat októberre
Háromperces esti ima a családban. Október folyamán minden este próbáljanak meg három percet
együtt imádkozni a gyermekkel!
Az ima menete:
1. Hálaadás: Miért vagyunk ma hálásak Istennek?
2. Bocsánatkérés: Van-e valami, amit megbántunk, vagy amit
jóvá kellene tennünk?
3. Kérés: Kiért vagy miért szeretnénk imádkozni?
Nem kell hosszú vagy előre megtanult szöveget mondani. A
gyermek a saját szavaival is imádkozhat.
A legfontosabb a rendszeresség és az őszinteség.
Ha egy-egy este nem sikerül, másnap újra lehet kezdeni.
VI. Befejezés
Kedves Szülők!
Az imádságra nevelés egyik legnagyobb ajándéka, hogy
megtanítjuk gyermekeinket: nincsenek egyedül. Van kihez fordulniuk örömükben,
félelmükben, bánatukban és kérdéseikben.
Nem az a legfontosabb, hogy gyermekünk hibátlanul mondja
fel az imákat, hanem hogy lassan megértse, kihez szól, és megtapasztalja
Isten szeretetét.
Ha otthonunkban helyet kap a hálaadás, a bocsánatkérés, a
megbocsátás és a közös ima, akkor nemcsak a gyermek hitbéli fejlődését
segítjük, hanem a családi kapcsolatainkat is erősítjük.
Köszönöm, hogy részt vettek az értekezleten, és hogy
együtt kísérjük gyermekeinket az elsőáldozás felé vezető úton!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!