A Szent Kereszt oltalma alatt 275 éve - hitben együtt!

Könyv Csíkszeredáról. A csíkszeredai Szent Kereszt plébánia történetének átfogó, tudományos igényű feldolgozása mindeddig hiányzott. Ennek hátterében nem csupán a témával kapcsolatos kutatói érdeklődés korlátozottsága áll, hanem mindenekelőtt azok a politikai és intézményi feltételek, amelyek az 1989 előtti kommunista rendszer több mint négy évtizede alatt az egyháztörténeti kutatás lehetőségeit jelentősen beszűkítették. A Csíkszereda történetével foglalkozó korábbi összefoglalások, valamint a csíki társadalom és művelődés emlékezetét rögzítő visszaemlékezések az egyházközség történetére többnyire csak érintőlegesen tértek ki. Mindez indokolttá teszi a Szent Kereszt plébánia történetének önálló, forrásokra alapozott vizsgálatát. 

Csíkszereda önálló egyházközséggé szerveződésére 275 évvel ezelőtt, 1751 januárjában került sor. Ezt megelőzően egyházi szempontból a csíksomlyói Szent Péter és Pál egyházközséghez tartozott. Az önálló plébánia létrejötte szorosan összefüggött Csíkszereda város szerda-napi hetivásár intézményével, a település növekvő gazdasági és társadalmi jelentőségével, valamint az erdélyi püspökség egyházszervezési törekvéseivel. A plébánia szerény lélekszámú közössége a 20. század folyamán fokozatosan növekedett, s a század második felére a Gyulafehérvári Egyházmegye egyik, majd legnagyobb lélekszámú plébániájává vált.

A plébánia története ugyanakkor nem választható el Csíkszereda település- és társadalomtörténetétől, illetve az erdélyi katolicizmus 18–20. századi fejlődésétől. Az egyházközség alakulását, gazdasági helyzetét, lelkipásztori gyakorlatát és közösségszervező szerepét minden korszakban jelentős mértékben meghatározták a tágabb politikai, társadalmi és jogi változások. Különösen érvényes ez a 20. századra, amelynek impériumváltásai, a két világháború, az állam- és társadalomrendszeri átalakulásai, valamint a nacionalista, kommunista, ateista diktatúra egyházellenes politikája gátolta az egyházközség életét.

Az 1989 decemberi események a diktatúra megszűnését jelentették, s az átmeneti időszak egyik lényeges következménye az egyházakat korlátozó jogi és politikai rendelkezések fokozatos felszámolása, illetve az intézményi és közösségi önszerveződés lehetőségeinek bővülése volt. A rendszerváltást követő évtizedek lassú átalakulása, az elvett egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának késleltetése napjainkig akadályozzák az egyház működését. Ennek eklatáns, megcáfolhatatlan példája a Szent Kereszt templom és plébánia közti utca szakasz. A telekkönyvben 1903 óta sértetlen a plébánia tulajdona. 1953-ban a plébánost száműzték és helyére egy békepapot ültettek. Eközben a pártvezetés leverette a gazdasági udvar bejáróját és utcát nyitott. Ezáltal még jobban összeszorították a plébániát. 1955. Március 25-én Áron püspök átvette az egyházmegye vezetését és visszahelyezte az elmozdított Antal József plébánost Csíkszeredába. De ő ezt a megcsonkított állapotot találta. Az 1989-es változást követően beadványainkkal kérjük ennek az áldatlan állapotnak a megszüntetését, hogy a templomok körül tudjuk újra pozícionálni a szakrális teret. Ennyit a hatékony vezetésről.

A jelen kutatás közvetlen ösztönzőjét a plébánia vezetésével 2000. augusztus 1-jén bekövetkezett megbízatásom jelentette. Az ezt követő években az egyházközség intézményi és infrastrukturális állapotának rendezése, valamint az államosítás során elveszített egyházi ingatlanok és területek ügyének felülvizsgálata került előtérbe. E folyamat jelentős állomásai voltak a Millenniumi-templom 2001–2003 közötti felépítése, 2003-ban a Segítő Mária Róm. Kath. Főgimnázium visszaszerzése, valamint a Szent Kereszt-templom 2004–2006 között végzett külső és belső restaurálása.

A műemlék templom helyreállításához kapcsolódó régészeti kutatások egyúttal új történeti kérdéseket is felvetettek. A templom szentélyének feltárása során előkerült tárgyi emlékek,  egy előbbi templom bontásból származó anyagok, az épület történeti rétegének a vizsgálata a plébánia korábbi történetének módszeres feltárására irányították a figyelmet.

A Gyulafehérvári Érseki Levéltárban végzett kutatásom során két, 1750 előtti visitatio canonica került elő, amelyek fontos adatokkal szolgálnak a város korábbi vallási életéhez. A források tanúsága szerint a csíkszeredai piac közelében már a plébánia alapítását megelőző évszázadokban működött a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt kápolna, ahol a hetivásár napján, szerdán és a kápolna titulus ünnepén szentmisét mutattak be. A régészeti és levéltári adatok együttesen olyan forráscsoportot alkottak, amely lehetővé tette a plébánia történetének az eddigieknél részletesebb rekonstruálását.

A kutatásom elsődleges célja a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia 20. századi történetének feltárása és történeti értelmezése. A vizsgálat középpontjában az egyházközség intézményi fejlődése, lelkipásztori élete, gazdasági alapjai, társadalmi kapcsolatrendszere és politikai környezetének változásai állnak. Külön figyelmet kapnak azok a mechanizmusok, amelyek révén az egyházközség a változó állami és társadalmi viszonyok között intézményeit és közösségi identitását fenntartani, illetve újra szervezni igyekezett.

A kutatásom további célja annak vizsgálata, hogy a katolikus egyház milyen szerepet töltött be a helyi társadalom kulturális és oktatási életében. Ennek keretében elemzésre kerül a hit- és erkölcsi nevelés, az ifjúság oktatása, a szerzetesi és világi lelkipásztori munka, a hitbuzgalmi egyesületek működése, az egyházi sajtó szerepe, valamint az iskolák megszervezésének és fenntartásának kérdésköre. Ugyancsak vizsgálat tárgyát képezi a plébániához kapcsolódó leányegyházak, elsőként Zsögöd, majd a múlt században Hargitafürdő fejlődése és önállósulási törekvése.

A helyi katolikus társadalom önszerveződésének egyik sajátos forrásának indult az Egyházközségi Apostol című kisújság, amely 1948 vízkeresztjén indult, majd a kommunista hatalom megszűntette, a plébánost börtönbe zárta. Újraindítása 2004-ben már egy alapvetően megváltozott politikai és társadalmi környezetben történt. A kiadvány története jól szemlélteti az egyházi nyilvánosság lehetőségeinek és korlátjainak változását, s egyben hitélet fenntartásának egyik eszközét is jelentette.

2. A kutatás módszertani és historiográfiai szempontból Marton Józsefnek A gyulafehérvári Főegyházmegye történetének súlypontjai a 20. században – Szempontok a plébániák történetének a megírásához című tanulmányára támaszkodik. A szerző a plébániatörténetek megírását az egyházmegye történetének feltárásához nélkülözhetetlen részfeladatként értelmezi. E megközelítésből kiindulva jelen munka is arra törekszik, hogy a helyi egyházközség történetét ne elszigetelt intézménytörténetként, hanem a Gyulafehérvári Érsekség, a székelyföldi társadalom és a romániai politikai rendszerek változásának összefüggésében értelmezze.

A 20. század kiemelt vizsgálata történeti szempontból több okkal is indokolható. Ez az időszak nem csupán az impériumváltás, a két világháború és az államhatárok átrendeződésének kora volt, hanem az egyház és állam kapcsolatának radikális átalakulását, valamint a társadalom gyors modernizációját is magában foglalta. A század politikai és társadalmi metamorfózisai az egyházközség belső életére is közvetlen hatást gyakoroltak, s olyan kihívások elé állították, amelyek a plébániai intézményrendszer működését és a vallásgyakorlás formáit egyaránt átalakították.

A kutatás egyik legjelentősebb módszertani problémáját a forrásanyag egyenetlen fennmaradása jelenti. A Csíkszeredára és a csíki településekre vonatkozó legkorábbi írásos adatok a 14. századból származnak. Közülük kiemelkednek az 1332–1336. évi pápai tizedjegyzékek, amelyek a Telegdi Főesperesség csíki ales­perességének egyházi viszonyairól is tájékoztatnak. A jegyzékek szerint a mai Al- és Felcsík területén tizenhat templomos pap fizetett tizedet.

A 14–17. század folyamán bekövetkezett katonai pusztítások ugyanakkor a helyi írásbeliség jelentős részét megsemmisítették. A 14. századi tatárbetörések, az 1421-es és 1432-es török támadások, a 16. század közepétől ismétlődő moldvai és tatár betörések, majd a 17. századi pusztító hadjáratok következtében számos település és egyházi intézmény pusztult el. Különösen súlyos következményekkel járt az 1657–1661 közötti török–tatár büntetőhadjárat, amelynek során Csíkban huszonhat templomos falu égett el. A század végén az 1690-es Thököly-féle hadjárat, illetve az 1694-es tatárbetörés tovább növelte a pusztítás mértékét.

A hiányos írásos forrásanyag következtében a régészeti adatok, a tárgyi emlékek, a topográfiai megfigyelések és a hagyományanyag is szerepet kapnak a régmúlt rekonstruálásában. Ezek felhasználása azonban csak megfelelő forráskritikával indokolt, mivel a kollektív emlékezetben fennmaradt hagyományok történeti értéke és tényszerűsége minden esetben külön vizsgálatot igényel.

A forrásveszteség a későbbi korszakokban is jelentős maradt. Az első világháború idején, 1916-ban megsemmisült a csíkszeredai plébánia irattárának jelentős része, köztük a Domus Historia. Csíkvármegye levéltári anyagát 1944-ben a front közeledése miatt az ország nyugati részébe szállították, azonban 1945-ben, Zalaegerszeg bombázása során ez az anyag is elpusztult. A később fennmaradt iratok egy részét a román állam a besztercei papírzúzdájába küldte, más részük pedig raktárba került. A kommunista diktatúra idején, mondta Borbély Gábor főesperes, a plébánosok tartózkodtak az események írásbeli rögzítésétől, attól tartva, hogy az állami szervek később terhelő bizonyítékként használhatják fel azokat ellenük.

A kutatásom forrásbázisát ezért több, egymást kiegészítő forráscsoport alkotja. Meghatározó jelentőségűek a Gyulafehérvári Érseki Levéltár iratai, valamint a csíkszeredai plébánia 20. századi jegyzőkönyvei és iratcsomói. Ezeket egészítik ki a Budapesti Országos Széchényi Könyvtárban őrzött csíkszeredai időszaki kiadványok, köztük a Csíki Lapok és a Csíki Néplap. A történeti háttér rekonstruálásához további adatokat szolgáltattak a Budapesti Hadtörténeti Múzeum, a bécsi Hadtörténeti Levéltár, a Hargita Megyei Levéltár, a Csíki Székely Múzeum könyvtára, a Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs részlege, valamint a csíki plébániák irattárai.

A sajtóforrások mellett felhasználásra kerültek a kommunista korszak egyházpolitikáját és társadalomtörténetét feldolgozó újabb szakirodalmi munkák. A levéltári és nyomtatott forrásokat kiegészítették az egyházközség idős tagjaival folytatott beszélgetések és szóbeli közlések. Ezek különösen a 20. század mindennapi vallásgyakorlatának, közösségi viszonyainak és a diktatúra alatt kialakult alkalmazkodási stratégiáknak a vizsgálatában bizonyultak értékesnek. A szóbeli források adatait azonban az írott forrásokkal összevetve, a visszaemlékezés természetéből fakadó torzulások figyelembevételével használtam fel.

A munkám szerkezete három nagyobb egységre tagolódik. A felosztás alapvetően kronologikus, ugyanakkor az egyes korszakok tárgyalása során az intézménytörténeti, társadalomtörténeti és egyháztörténeti szempontok együttes alkalmazására törekszik.

Az első fejezet Csíkszereda településtörténeti és földrajzi adottságait, valamint városiasodásának folyamatát vizsgálja. A település fejlődésében meghatározó szerepet játszott a Csíki-medencén belüli földrajzi helyzete, a szerda-napi hetivásár és az ebből következő kereskedelmi kapcsolatrendszer. Városiasodását azonban sajátos társadalmi és jogi viszonyok lassították. A székely örökösödési és birtokhasználati rendszer korlátozta a külső betelepülést, ami a kézműves és kereskedő rétegek megerősödését is fékezte.

A fejlődésben fordulatot jelentett az 1876-os közigazgatási átszervezés, amelynek során Csíkszereda vármegyeszékhellyé vált. A közigazgatási funkciók koncentrációja új intézmények létrejöttét, jelentős építkezéseket és a tisztviselői réteg megtelepedését eredményezte. Az 1897-ben meginduló vasúti közlekedés tovább erősítette a település gazdasági és társadalmi integrációját. A város kulturális fejlődésének újabb állomását jelentette a csíksomlyói római katolikus főgimnázium Csíkszeredába helyezése és az új épület 1911. június 5-i felszentelése. A 20. század elejére az iskola és az egyházközség a helyi társadalom két meghatározó intézményévé vált.

A második fejezet a plébánia 1751-es alapításától 1920-ig követi nyomon az egyházközség fejlődését. A vizsgálat kiterjed az egykori plébánosok, várkáplánok és káplánok személyére és működésére, a hitbuzgalmi egyesületekre, valamint a szerzetesi jelenlét formáira. Külön elemzés tárgyát képezi az egyházi sajtó szerepe, amely a vallási tájékoztatás mellett a közösségi identitás alakításának és a társadalmi nyilvánosság megszervezésének eszközévé vált.

Az egyházközség gazdasági alapjainak vizsgálata során külön figyelmet kap a patrónusi rendszer és az egyházi célokra használt földvagyon kérdése. Az 1871-es arányosítási törvény alkalmazása alapvetően megváltoztatta az egyházközség gazdasági helyzetét. A közös vagyonból a részarányt nem mérték ki a plébániának. 1918-ban Ugron Gábor miniszter helyben felszólította a város elöljáróit, hogy az évvégéig az egyházat részeltessék a szántó- és erdőterületekből. Kitört az őszirózsás forradalom, a kimérés elmaradt és a plébánia része a román államé lett. Ugyanez a fejezet mutatja be a templomépítés több évtizeden át húzódó problémáját, az első világháború következményeit, valamint a zsögödi leányegyház intézménytörténetét és önállósulási folyamatát.

A harmadik fejezet az 1920-tól a rendszerváltást követő időszakig, illetve napjainkig követi az egyházközség történetét. Középpontjában az impériumváltás következtében kialakult új jogi és politikai helyzet, a román állammal való intézményi viszony, a felekezeti oktatás kérdése, valamint a kommunista államhatalom egyházpolitikájának helyi következményei állnak.

Az impériumváltás új felekezeti struktúrák kialakulását eredményezte. A helyi keresztény felekezetek együttélését nem kizárólag vallási szempontok, hanem a politikai és társadalmi viszonyok, valamint az állami nemzetiség- és egyházpolitika is alakították. A felekezeti konfliktusok ezért csak tágabb politikai és társadalomtörténeti összefüggésben értelmezhetők.

A 20. század közepén az egyház társadalmi szerepvállalásának egyik fontos területét a szociális tevékenység jelentette. A KALOT székely népfőiskola ugyan nem közvetlenül a csíkszeredai plébánia intézményeként működött, hatása azonban érzékelhető volt nemcsak az egyházközségünk, hanem a környék társadalmi életében is. A katolikus szociális tanítás gyakorlati érvényesülése különösen a második világháború alatt és azt követően vált láthatóvá a szegények, az árvák és az éhező gyermekek támogatásában, valamint a közösségi szolidaritás különböző formáiban.

A kommunista korszak vizsgálatának egyik központi kérdése annak feltárása, hogy az egyházközség miként reagált az állami ellenőrzés, az intézményi korlátozás és az ideológiai nyomás körülményeire. A kutatás arra is rámutat, hogy az egyházközség fennmaradását nem kizárólag a hivatalos intézmények biztosították: jelentős szerepet játszottak a lelkipásztorok, a világi hívek, a családok és a közösségi vallásgyakorlat informális formái is.

A rendszerváltást követő időszakban az egyházközség intézményi és területi fejlődése új lendületet kapott. Ennek egyik példája Hargitafürdő, amely 1956-tól Csíkszereda leányegyháza volt, majd 2000 decemberében jogilag önálló plébániává vált. Lelkipásztori ellátása ugyanakkor továbbra is a Szent Kereszt Plébániához kapcsolódik. A 21. század első évtizedében megvalósult építkezések, restaurálások és közösségi kezdeményezések a rendszerváltást követő egyházi újjá szerveződés fontos fejezeteit alkotják.

Visszatekintve megismerhetjük, hogy a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia miként reagált a 20. század egymást követő politikai, társadalmi és ideológiai kihívásaira. A vizsgálat nem pusztán az események kronologikus rekonstruálására törekszik, hanem az intézményi alkalmazkodás, a közösségi kontinuitás és a vallási identitás megőrzésének mechanizmusait is igyekszik feltárni.

A forrásanyag töredékessége, az egyházi iratok pusztulása, valamint a kommunista korszak dokumentációs hiányosságai szükségessé teszik az eltérő forrástípusok összevetését. A levéltári iratok, sajtóforrások, statisztikai adatok, tárgyi emlékek és oral history-források együttes vizsgálata teszi lehetővé annak a történeti folyamatnak a rekonstruálását, amelynek során a csíkszeredai egyházközség a politikai rendszerek változásai közepette is megőrizte intézményi és közösségi kontinuitását.

A jelen munka egy nagyobb dolgozatnak a kivonata, amely a csíkszeredai Szent Kereszt plébániát nem elszigetelt egyházi intézményként, hanem a csíkszeredai társadalom, a székelyföldi történeti tér és a Gyulafehérvári Egyházmegye változó struktúráinak részeként értelmezi. A feltárt források és a vizsgált problémák ugyanakkor nem tekinthetők lezárt történeti kánonnak: a hiányzó dokumentumok, a további levéltári kutatás lehetőségei és a feltáratlan magángyűjtemények egyaránt újabb eredményekkel gazdagíthatják a plébánia történetének ismeretét.                                                   A negyedik fejezetben Templomról és rólunk címmel személyes beszámolókat találunk. Ezek az írások a templom köveiben, az egyházi közösségek szolgálatában és az emberek emlékezetében őrzött múltat kapcsolják össze a jelennel és a jövő reménységével. Együtt vallanak arról, hogy az örökség nem csupán megőrzendő emlék, hanem továbbadandó hit és közös küldetés. Elsőként Mihály Ferenc restaurátor szakember ismertetőjét olvashatjuk a barokk templom főoltáráról, amelynek restaurálását ő végezte. Munkája révén a múlt értékes művészeti és hitéleti öröksége újul meg, hogy a következő nemzedékek számára is látható és megtapasztalható maradjon.                                                        Sárközi Sándor piarista atya Köszönet a piaristáktól című írása (Csíkszeredától Kolozsvárig – 5. mozaikban) a 2007 és 2022 közötti csíkszeredai, majd a kolozsvári régi piarista templomban, a Báthory-líceumban – egykori iskolájukban –, valamint az egyetemi lelkészségen kibontakozó gazdag szolgálatukról számol be. Visszatekintésében egy olyan szolgálat bontakozik ki előttünk, amely a piarista örökséget a jelenben életté formálta, és a jövő nemzedékeinek is értéket közvetít.                      Hasonlóképpen a Szent Kereszt plébánia is befogadta a pálos szerzeteseket. Erről Pálos szerzetesek Hargitafürdőn címmel P. Bátor Botond pálos perjel tudósít, a szerzetesek 2013. január 31-i érkezésétől napjainkig követve történetüket. A rend gyökéreresztéséről, megerősödéséről és kibontakozó életteréről kapunk hívogató ízelítőt. Beszámolója azt példázza, miként válik a történelmi szerzetesi örökség élő jelenlétté és a jövőbe mutató lelki erőforrássá.                                                                                           A múlt emlékezetének fontos része – Márton Áron 130 államilag emlékévben –  Sztojka Ferencnek, a Kegyelmes úr sofőrének eddig még nem közölt visszaemlékezése a püspök atya 1970. július 13-i csíkszeredai, valamint július 14-i hargitafürdői bérmálásáról és beteglátogatásáról. Márton Áron püspök alakja és látogatásának felidézése nemcsak történelmi emléket őriz, hanem hitbeli örökségünk továbbadását is szolgálja.                                                                                                                            A fejezet írásai így egymást kiegészítve mutatják meg, hogyan épül közösségünk múltjára a jelen, és miként válik a megőrzött örökség a jövő reménységének alapjává. Ezt a gondolatot foglalja össze a jubileum jövőbe mutató üzenete: A Szent Kereszt oltalma alatt – 275 év hitben együtt: múltból építkező hittel, jövőbe tekintő reménységgel, mindig Krisztus szeretetében.                                                            A fejezetben a jubileumi plakát is helyet kapott, vizuálisan is megjelenítve az ünnep üzenetét.             A jubileumi könyv utószóját annak írója, Darvas-Kozma József esperes-plébános jegyzi. Az utolsó lapon pedig a Szent Kereszt-templom tornyának megáldásakor az időkapszulába elhelyezett üzenet szövegének másolata olvasható. Ez a jövő nemzedékeinek szánt üzenet jelképesen is lezárja a fejezetet, és egyben annak egész mondanivalóját összefoglalja: a múlt örökség, a jelen szolgálat, a jövő pedig felelősség. A restaurált főoltárban megőrzött értékek, a piaristák és a pálosok szolgálata, Márton Áron püspök hiteles életpéldája mind azt tanúsítják, hogy amit elődeinktől hitben és szeretetben örököltünk, azt nekünk kell élettel megtöltenünk és továbbadnunk. Ezt a három időtávot fogja egységbe a Szent Kereszt oltalma alatt 275 éven át megélt közös hit, valamint mindaz, amit Krisztus szeretetében egymásért és az utánunk következő nemzedékekért teszünk.

(Szent Kereszt Plébánia)

 

33.A. - vasárnapi gondolat - 2026

A szeretet bátor kamatoztatása - A munka egyik eszköze annak, hogy megérjünk az utolsó napra. Isten teremthetett volna olyan világot, amelyben nem kell dolgozni. Nem olyat teremtett, mert célja van a munkával. Az, hogy mi magunk a munka által fejlődjünk, érjünk testileg, lelkileg, érzelmileg és szellemileg egész ember. 

Zsigmond német császár és magyar király egyszer megkérdezte a kölni érseket, mit tegyen, hogy boldog legyen. Theodorik érsek így válaszolt: „E világon semmiben se bizakodjunk!” Arra a kérdésre pedig, hogyan érhető el az égi boldogság, ezt felelte: „Mindig egyenesen előre!” Vagyis éljünk úgy, ahogyan betegségünk idején megígérjük Istennek. E történet arra figyelmeztet, hogy hitünk ne csupán szavakban, hanem mindennapi munkánkban is megmutatkozzék és érjünk egész emberré, mint a Példabeszédek könyvének istenfélő, szorgalmas, hűséges és áldozatkész asszonya. (Péld 31,10-13.19-20.30-31) Értékét nem külső szépsége, hanem belső tisztasága, szeretete és jósága adja. Ma is érdemes elgondolkodnunk: mit szeretünk embertársainkban? A külső tulajdonságokat, amelyek elmúlnak, vagy azokat a lelki értékeket, amelyek örökké megmaradnak? A családi boldogság alapja az Istenbe vetett hitből fakadó szeretet, hűség és áldozat készség. A munka azt nemesíti, aki szereti a munkát. Bűn csak pénzért, csak megélhetésért állást vállalni, és ott lélek nélkül tenni-venni. Meg kell szeretnünk munkánkat. Jézus a talentumokról szóló példabeszédben arra tanít, hogy a ránk bízott javakkal felelősen gazdálkodjunk. (Mt 25,14-30)

Minden ember különböző képességeket, lehetőségeket és kegyelmeket kap Istentől. Nem az számít, hogy mennyit kaptunk, hanem az, hogyan használjuk fel, amit kaptunk. Az első két szolga bizalommal és bátorsággal dolgozott, gyarapította a rábízott talentumokat. Jutalmuk az Úr elismerése lett: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” A harmadik szolga félelemből elásta talentumát. Nem veszítette el, de nem is kamatoztatta. Magatartása a tétlenség és a szeretet hiányának példája. A steril bűntelenség önmagában nem elég. Nem mondhatod: Nézd, Uram, a kezem tiszta! – Látom, hogy tiszta, de üres! A nyugdíjas is vétkezik, ha csak tesped. Munka nélkül korccsá lesz az ember. A menny nem lehet a korcsé, csak emberségében beérett valakié. Isten arra hív, hogy talentumainkat mások javára és az ő dicsőségére használjuk. Aki szeretetből szolgál, az lelki értékekben gazdagodik. Szent Pál is erre int: „Ti azonban, testvérek, nem jártok sötétségben.” (1Tessz 5,1-6) Maradjunk a világosság fiai, legyünk éberek és józanok, hiszen az Úr napja váratlanul érkezik. Addig is földi javakkal és Istentől kapott talentumokkal szeretettel és hűségesen gazdálkodjunk, hogy az részesei legyünk Urunk örömének. 

„Maradjatok bennem, aki bennem marad, az bő termést hoz.” (Jn 15,5)

Krisztus világa, 2026 november – Szemle

Mindenszentek ünnepe a szentek közösségére, Isten jóságára és az örök élet reményére irányítja figyelmünket. Az Egyház Krisztusban egyesíti a földön élőket, a tisztuló lelkeket és a mennyei dicsőségben részesülőket. A szentek példaképeink és közbenjáróink, akik hitre, kitartásra és szeretetre ösztönöznek. Az elhunytakért mondott imádság kifejezi a Krisztusban való összetartozást, amely a halálon túl is fennmarad. Az ünnep arra hív, hogy a mennyei haza reményét mindennapi szeretettel és segítőkészséggel kapcsoljuk össze.

Halottak napja – november 2. – Barsi Balázs atya írása az Istenbe vetett, csalhatatlan keresztény reménység jelentőségét hangsúlyozza, szembeállítva azt a földi reménykedések gyakori csalódásaival. A feltámadásba vetett hitnek mindennapi életünkben, döntéseinkben és megpróbáltatásainkban is meg kell mutatkoznia. A keresztény ember tekintete az örök mennyei otthonra és Krisztus eljövetelére irányul. Az íráshoz Dsida Jenő Halottak napjára című verse is kapcsolódik.

Ne félj, te kisded nyáj! (Lk 12,32) – Msgr. Tamás József nyugalmazott püspök elmélkedése a mai világ erkölcsi válságára, a gyűlölet és az ellenségeskedés pusztító következményeire figyelmeztet. Jézus szavai bátorítanak, hogy a nehézségek közepette is őrizzük meg hitünket és reményünket. A rosszra ne rosszal, a gyűlöletre ne gyűlölettel, hanem szeretettel, jósággal és megbocsátással válaszoljunk. Krisztus követőiként életünkkel is a testvéri szeretetet és a békés világ építését kell szolgálnunk.

Az irgalmasság lelki cselekedetei 7. – Hofher József jezsuita szerzetes az élőkért és elhunytakért mondott imádság jelentőségéről ír. Az ima a szeretet és az odafigyelés kifejezése, amely reményt, erőt és vigaszt nyújt. Nem Isten akaratát akarjuk irányítani, hanem bizalommal rábízzuk magunkat és embertársainkat. Az elhunytakért való imádkozás pedig szeretetünk és ragaszkodásunk jele.

Márton Áron 1971-ben mondott beszédet Rómában – Virt László írása felidézi, hogy a püspök a római püspöki szinóduson felszólalt a világ igazságtalanságai ellen. Kifogásolta, hogy az Egyház túl sokat foglalkozik saját belső problémáival, miközben milliók éheznek a szegény országokban. Hangsúlyozta, hogy a papoknak kerülniük kell a politikai szerepvállalást, de kötelességük kiállni az igazságosságért, az emberi méltóságért és a jogok védelméért. Beszédét nagy elismeréssel fogadták, VI. Pál pápa pedig személyesen is nagy tisztelettel fordult felé. Márton Áron példája ma is arra tanít, hogy felelősséget kell vállalnunk a rászorulókért.

A keresztség 4. – A hit ajándéka – Babos István jezsuita tanítása szerint a keresztségben a gyermek megkapja a hit ajándékát, az örök élet csíráját, és az egyházi közösség tagjává válik. A hit nem csupán az egyházi tanítás elfogadása, hanem Krisztus követése a mindennapokban. Bár személyes döntés, senki sem hisz teljesen egyedül: az Egyház közösségének hitében részesülünk. A keresztség egy egész életen át tartó lelki folyamat kezdete, amelynek gyümölcseit szeretetünkkel és jó cselekedeteinkkel kell megmutatnunk.

Mire kaptuk az életet? – A szeretet szabadsága – Len Rita a szülői szeretet és az elengedés nehézségeiről ír. A szülőknek meg kell tanulniuk szabadságot adni gyermekeiknek, hogy saját tapasztalatokat szerezzenek, és hibáikból is tanulhassanak. Az igazi szeretet nem az irányításban, hanem a bizalomban rejlik. Isten is szabadságot ad az embernek, de soha nem hagyja magára. Assisi Szent Ferenc példája arra tanít, hogy mindenkinek meg kell találnia saját hivatását. A szülők feladata, hogy gyökereket és szárnyakat adjanak gyermekeiknek.

Út a felnőttség felé – 20. – Értéksorrend. Az írás az életet egy ház felépítéséhez hasonlítja. Ahogyan a háznak erős alapokra van szüksége, úgy életünket is tanulásra, tapasztalatokra és kitartó munkára kell építenünk. Másoktól kaphatunk segítséget, de jövőnk alakítása a saját felelősségünk. Becsüljük meg időnket, erőnket és pénzünket, és teljesítsük kötelességeinket.

A szolgáló tekintete – Bács Béla János elbeszélése két magányos asszony találkozását mutatja be. Mária és Márta az életről, a munkáról, a hitről és a sorsról beszélgetnek. Mária arra figyelmezteti Mártát, hogy a földi munka mellett Istennek és az imádságnak is helyet kell adnia életében. A történet végén Márta nehéz döntés elé kerül: elfogadja-e a segítő kezet, vagy a saját útját választja. 

Alexandriai Szent Katalin – hit, bölcsesség, bátorság: kvízünk a tudós vértanú életét és példáját idézi fel. 

A Derűs oldal vidám perceket szerez, a keresztrejtvény pedig arra keresi a választ, mi az ami javunkra válik. 

A lap hátsó borítóján Dsida Jenő Új imádság című verse olvasható.

KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

 A kedves olvasónak bonuszként ajánljuk az októberi számot: krisztus-vilaga_10_2026.pdf

LÉGY KÉSZEN! - 32.A. - 2026.11.08.

 A szigorú trappista szerzetesekről azt tartják, hogy ezzel a köszöntéssel üdvözlik egymást: Memento mori! – Gondolj a halálra! A hagyomány szerint egyetlen nap kivételt jelent: húsvétvasárnap. Ekkor reggel tavaszi kankalint szednek a kertben, amelyet égi kulcsvirágnak is neveznek, majd egymásnak nyújtják e szavakkal: Memento vivere! – Gondolj az életre! Gondolj Jézus Krisztusra, aki feltámadt, és meghívott bennünket az örök életre. Megígérte, hogy dicsőségben visszatér, és megítéli a világot. Az Úr érkezésére tudatosan kell készülnünk. Ennek a készületnek része a mai vasárnapi szentmisénk is. Most bánjuk meg bűneinket, és adjuk át életünket Krisztusnak! 

Krisztusban kedves Testvéreim!

A kolostorok ősi rendje, hogy a napot a hajnali órákban Isten dicsőítésével kezdik. Ezáltal egész napjuk tartalmasabbá és összeszedettebbé válik, hiszen a reggeli imádság célt és irányt ad a napnak. A csendes együttlétben áttekintik napi teendőiket, és kérik Istent, hogy kísérje és segítse őket.

Az Úrral töltött idő tisztánlátást ad, és segít rendet teremteni életünkben. Enélkül nem képzelhető el az igazi bölcsesség. Ha napunkat Istennel kezdjük, ő munkánk végzésében is mellettünk lesz. A bölcs ember ezt felismeri.

1. Aki korán kel, megtalálja a bölcsességet. (Bölcs 6,13–17)

A bölcsesség kereséséről és megtalálásáról szól az ószövetségi Szentírás egyik legkésőbb keletkezett könyve. A bölcsesség első foka annak felismerése, hogy a teremtett világ szépségéből és rendjéből megismerhető a Teremtő nagysága és hatalma. Teremtő nélkül nincs teremtés. Aki szemléli a természetet, és elgondolkodik annak szépségén és rendjén, közelebb kerül Istenhez. Ahogyan Vörösmarty Mihály írta: „A természet örök könyvét forgatni ne szűnjél: Benne az Istennek képe leírva vagyon.” (1842)

A teremtett világban azért találhatjuk meg Istent, mert általa is kinyilatkoztatja önmagát. Ő kezdeményezte a velünk való kapcsolatot: mellénk állt, sőt, előbb hívott bennünket.

A bölcsesség eleven és derűs istenkapcsolat. Magában hordozza a krisztusi erények vonásait: az önzetlenséget, a hűséget, az erélyt és a szelídséget. Az Ószövetség több helyen megszemélyesíti a bölcsességet, s ezzel előkészíti Isten megtestesült Bölcsességének, Jézus Krisztusnak a felismerését.

Az Újszövetség Jézus Krisztusban látja Isten megtestesült Bölcsességét, aki közénk jött. Nekünk csak be kell fogadnunk őt, hogy már földi életünkben boldoggá tegyen bennünket. A kereső szív megnyugszik, mihelyt megtalálja Istent. Az Isten akarata szerint berendezett élet: ez a mi igazi bölcsességünk.

2. A Krisztusból forrásozó, kegyelem táplálta hitet őriznünk kell. (Mt 25,1–13)

Jézus korának lakodalmi szokásaiból kiindulva mondta el a tíz szűzről szóló példabeszédét. A menyasszonyt atyja házából a vőlegény házába kísérték. A lakodalmi menet este indult útnak, a menyasszony kísérői pedig égő lámpásokat vittek magukkal. Mivel a vőlegény érkezésének időpontját nem lehetett előre tudni, komolyan fel kellett készülniük: tartalék olajat is kellett vinniük. Aki előrelátó volt, azt nem érte váratlanul a vőlegény késlekedése. Amikor megérkezett, megkezdődhetett a menyegzői ünnepség, majd bezárták a kapukat, hogy senki se zavarja az ünneplők örömét. A menyegző képe Jézus hallgatósága számára jól érthető, meghitt kifejezésmód volt, amely kettős tanítást hordozott.

– A példabeszéd elsőként Jézus Krisztus és Izrael kapcsolatát világítja meg. Az ószövetségi nép kapta elsőként a meghívást, hogy Isten áldása rajta keresztül áradjon ki az egész emberiségre. Izrael küldetése a menyasszony kísérőinek feladatához hasonlítható: a menyasszony szolgálatára vannak, és a vőlegény érkezését várják, hogy vele együtt részt vehessenek a menyegzői ünnepen.

Jézus, a megígért Messiás, eljött. Keresztelő János is tanúságot tett róla, mégis sokan készületlenül fogadták, mert beleragadtak a megszokott vallási gyakorlatokba. Izrael vezetői között is sokan voltak, akik nem keresték Isten bölcsességét, nem ápolták kellőképpen a szövetséget, ezért Jézus tanításából és csodatetteiből sem ismerték fel, hogy ő a Messiás. Látszólag ők is várakoztak, de hiányzott belőlük az a nyitott és élő hit, amely által felismerhették volna Jézusban a Megváltót.

A vezetők is meghívást kaptak Isten országába, mégis jobban ragaszkodtak saját elképzeléseikhez, előítéleteikhez és kiváltságaikhoz, mint Isten akaratához. Így saját magukat zárták ki az újszövetségi lakomából. Igaza van Szent Bernátnak: „Nincs biztonságban annak a jósága, aki nem akar jobbá válni. Amelyik pillanatban nem akarsz jobb lenni, megszűntél jó lenni. A világ minden kívánságával elenyészik egyszer, téged azonban előbb utadra tesz.”

– A példabeszéd második üzenete a földön zarándokló Egyháznak, vagyis mindannyiunknak, a meghívottaknak szól. A vőlegény Krisztus, menyasszonya az Egyház. A várakozás földi életünket jelképezi, a lakoma pedig az üdvözültek boldog együttlétét Isten országában.

Mivel Krisztus második eljövetelének időpontját nem ismerjük, az Egyház minden tagjának fel kell készülnie az ő érkezésére. Az öt okos szűz azokat jelképezi, akik Isten akarata szerint rendezték be életüket. Hittel és jótettekkel várták Krisztus érkezését.

Előrelátók: lámpásaik mellett korsójukban tartalék olajat is visznek. Állandó készenlétüket nem a számítgatás, hanem a szeretet motiválja. Várakozás közben ők is el-elszunnyadnak, de alapvető magatartásuknak, készenlétüknek köszönhetően a vőlegény érkezésekor azonnal rendbe tudják hozni lámpásaikat. Egyet azonban nem tehetnek: a döntő pillanatban nem adhatják kölcsön saját készenlétüket, vagyis azt az imádságos életet és azokat a jótetteket, amelyekkel Isten előtt megállhatnak.

A balgákból hiányzik a fegyelmezettség és a bölcs előrelátás. Készületlenségüket az utolsó pillanatban megnyilvánuló kapkodásuk igazolja. Sorsuk végzetes, mert a felkészülést és a készenlétet már nem lehet az utolsó pillanatban pótolni.

A keresztény ember ismeri az örömhírt. Ezért úgy éljen, hogy ha az Úr megszólítja, ne érje váratlanul: legyen készen! A népi mondás szerint: a fa arra dől, amerre irányítják. Életünk irányát is tudatosan kell megválasztanunk. Aki Krisztus közösségében az örök életre készül, az részesül a Messiás dicsőségében.

3. Az elhunytak sorsáról nem vagyunk tájékozatlanok. (1Tessz 4,13–14)

Amikor Timóteus beszámolt Szent Pálnak a tesszaloniki hívek kérdéseiről és aggodalmairól, az apostol levélben válaszolt nekik. Többek között arra is kitért, hogyan részesülnek az elhunytak Krisztus dicsőséges eljövetelében (parúzia), amikor földi testük már visszatért a porba. A pogány környezet reménytelensége ránehezedett a gyászoló hívekre. Ezért foglalkoztatta őket a kérdés: mi lesz elhunyt szeretteik sorsa?

Pál apostol kijelenti, hogy az elhunyt keresztények feltámadását Krisztus feltámadása teszi lehetővé. Ahogyan a vőlegény érkezésekor mindenki megmozdult, úgy történik majd a világ végén is. Az örökkévalóság szempontjából nem az a döntő, hogy megérjük-e Krisztus második, dicsőséges eljövetelét. A végső célt kell szem előtt tartanunk: Isten azokat is feltámasztja, akik Jézusban hunytak el. Oltódjunk egészen Krisztusba, hogy a halál utáni feltámadásban örökre vele lehessünk!

Titusz római császárról egy régi történet azt beszéli, hogy volt egy szelídített szarvasa. Az állat mindennap a császári kertben kapta meg eleségét, és szabadon mozoghatott. Hogy egyetlen vadász se vethessen szemet a szép állatra, a császár színes szalagot köttetett a nyaka köré, ezzel a felirattal: „Noli me tangere, Caesaris sum!” – Ne nyúlj hozzám, a császáré vagyok!

Szüleink és keresztszüleink a keresztségben a világmindenség Urának, Jézus Krisztusnak ajánlottak bennünket. A kereszt jelével jelölték meg homlokunkat, és a keresztség szentségi pecsétjét kaptuk lelkünkbe. Szent Pál szeretettel és határozottan figyelmeztet bennünket: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” (1Kor 6,19–20).

A keresztség óta Krisztushoz tartozunk. Ezért sem a gonosz lélek kísértései, sem a halál nem szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől, ha hűségesek maradunk hozzá. A gonosz minden kísértésére és a halál fenyegetésére bátran válaszolhatunk: Ne nyúlj hozzám, mert Krisztushoz tartozom! Ámen.

Hirdetés: 2026. november 8.

   

LÉGY KÉSZEN! - 32.A. - 2026.11.08.

1. Ma 16 órakor családos szentmise.

2. A plébániai hittanórákra várjuk a diákokat a felső hittanteremben:

Kedden: 4-5 óráig: 0-I-II. osztály. 5-6 óráig: IV-V-VI-VII-VIII. osztály.

Szerdán: 20-21 óráig IFI + akik bérmálkoztak.

Csütörtök: 4-5 óráig a III. osztály II. csoportját (Petőfi, József Attila, Nagy István, Xantus János, Goga iskolában tanulókat).

Pénteken: 3-4 óráig: III. osztály I. csoportjának (Nagy Imre Iskola). Fontos, hogy a tanuló részt vegyen a felkészítőn. A Szentmisenaplót mise után a sekrestyében pecsételjük.

A bérmálkozók felkészítője pénteken 19-20 óráig a felső hittanteremben.

3. Szombaton: 10-11 óráig Ministránsképző.

4. Karácsonyra Szeretet kosarat készítünk, adományokat a plébánián és a sekrestyében fogadjuk szeretettel.

5. A Krisztus világa novemberi szám kapható a ministránsoknál és a sekrestyében, ára 5 lej. A tartalomból: Mindenszentek ünnepe és Halottak napja; Ne félj te kisded nyáj! - Msgr. Tamás József írása; Az irgalmasság lelki cselekedeti (7.) - Hofher József jezsuita cikke. - Márton Áron 1971-ben mondott beszédet Rómában -Virt Lászlótól. - Keresztség (4.) - P. Babos István; Mire kaptuk az életet? - Len Ritától; Út a felnőttség felé - Gyurián Edit írása a fiataloknak; A szolgáló tekintete - Bács Béla János elbeszélése; Ég és Föld között Istennel - Bakó Mária Hajnalkától; Derűs oldal: A bal kéz – Melyik az én bal kezem, Jean? – Hát a szélső! – Keresztrejtvényben Szentpál-i idézet rejlik. A lap Dsida Jenő – Új imádság c. versével zárul.

6. A MÉLTÓSÁGTELJES ÉLETÉRT - Szent Erzsébet Caritas-gyűjtés jövő vasárnap, november 15-én, a Caritas időseknek nyújtott szolgáltatásai támogatására: nappali foglalkoztatók, házhoz szállított meleg ebéd, otthoni beteggondozás, segédeszközbérlés, idősotthoni ellátás és ápolás céljára. Segítsük az idős embert az önállóság megőrzésében, hogy közösségben legyen, kísérjük a betegségében. Mindenki adományával az idősek életminőségét támogatja!

7. November 22-én tartjuk Csíkszeredában a XXV. Csángó Napot. A moldvai magyarokért szól a harang. A szentmisét 11 órakor értük ajánljuk fel.

 

 

 

 

 

 

 

Szent Imre herceg ünnepe 2026

Az Istenhez hű és nemzetét szerető keresztény Vannak emberek, akiknek az élete véget ér, de a példája tovább él. Vannak, akik évszázadokkal ezelőtt jártak közöttünk, mégis van mondanivalójuk számunkra. Ilyen ember Szent Imre herceg, akinek ünnepén nem csupán a múltra emlékezünk, hanem a jelenünkre is tekintünk: mit üzen nekünk az ő élete a mai világban?

Szent Imre nem csupán azért fontos számunkra, mert Szent István király fia volt, vagy mert a magyar történelem kiemelkedő alakjaként tartjuk számon. A hagyomány szerint 1007-ben született, és már fiatalon olyan nevelést kapott, amelyben a hit, a tanulás és a felelősség egyaránt fontos szerepet játszott.

Tanulmányait a bencés szerzetesi műveltség alapozta meg. Később édesapja a széles látókörű és alapos tudású Szent Gellértet bízta meg a nevelésével.

Az első magyar szent családnak, a krónikák szerint, több fiú gyermeke volt. Imrét talán egyházi pályára szánták, és a pannonhalmi monostor lelkisége hatott rá és alakult ki monasztikus vonzalmai. Amikor a veszprémi Szent György templomban (1957-ben megtalálták!) imádkozott és fontolgatta, hogy milyen kedvesebb dolgot ajánlhat fel Istennek. Ekkor hallotta az égi szózatot: „A legkiválóbb dolog a szüzesség! Lelked és tested szüzességét kívánom tőled. Ezt ajánld fel, ebben a szándékodban tarts ki!” – Imre válasza ez volt: Istenem végezd el kedvedet bennem.

Bátyja, Ottó halála azonban váratlan fordulatot hozott a királyi családban: a fiatal Imre hercegnek fel kellett készülnie arra, hogy egyszer az ország vezetésének felelősségét is magára vegye. Életében így nem egymást kizáró dolgokként jelent meg az Istennek szentelt élet és a közösség iránti kötelesség, hanem olyan feladatokként, amelyekben Isten akaratát kereste.

Szent Imre két eszményt állít elénk: az Istent szerető, tiszta szívű keresztény emberét és a hazájáért, népéért felelősséget vállaló emberét. Ez a két eszmény ma is összetartozik. Ez az életszentség.

1. A szentség lelki erő és nem gyengeség. Nézzük meg közelebbről:

A mai világban gyakran azt tartják erősnek, aki hangosabb másoknál, érvényesíti az akaratát, és mindenáron győzni akar.

A kereszténység azonban másfajta erőről beszél: a szeretetről. Jézus Krisztus nem erőszakkal, hanem szeretettel győzte le a világot. Nem mások legyőzésével bizonyította nagyságát, hanem azzal, hogy életét adta értünk a kereszten.

Szent Imre életének is ez a mélyebb üzenete. A róla fennmaradt hagyomány imádságos, fegyelmezett életű fiatalemberként mutatja be. Imádságát igyekezett a maga belső titkaként megőrizni – szolgájának is hallgatást parancsolt haláláig, mégis életének gyümölcsei láthatóvá tették, milyen mélyen kereste Istent. Személyiségét a szeretet, a szűkszavúság és a rangjához illő alázat jellemezte.

A szentség nem gyengeség, nem meghátrálás, és nem menekülés a világ kihívásai elől. A szent ember is küzd önmagával, nehéz döntések elé kerül, de újra és újra a jót választja, és hűséges akar maradni Istenhez.

Gondoljunk bele, mennyi erő kell ahhoz, hogy valaki nemet mondjon arra, amit a divat diktál és a környezete természetesnek tart (élettársi kapcsolat = ami vadházasság!).

Mennyi bátorság szükséges ahhoz, hogy a bosszú helyett a megbocsátást, a hazugság helyett az igazságot, az önzés helyett a szeretetet válasszuk!

Erő kell ahhoz, hogy becsületesek maradjunk akkor is, amikor mások tisztességtelenül járnak el.

Erő kell a házastársi hűséghez, a gyermekneveléshez, az idősekről való gondoskodáshoz és ahhoz, hogy segítsünk annak is, akitől semmilyen viszonzást nem remélhetünk.

Az igazi erő nem abban mutatkozik meg, hogy másokat legyőzünk, hanem abban, hogy önmagunkban legyőzzük azt, ami eltávolít Istentől és embertársainktól.

Szent Imre erre a belső nagyságra tanít bennünket.

A szentség mindannyiunk hivatása: „Szentek legyetek, teljes életetekben” (1Pt 1,15). Ott kezdődik, ahol élünk: a családban, a munkahelyen, az iskolában, az egyházközségben, és amikor a mindennapi döntéseinkben Krisztus útját választjuk, amikor megpróbálunk Krisztus szerint élni.

2. Mit üzen Szent Imre a mai fiataloknak?

a.) Szent Imrét különösen a fiatalok védőszentjeként tiszteljük. Ünnepe ezért arra is hív bennünket, hogy vegyük komolyan a mai fiatalok kérdéseit, küzdelmeit, örömeit és jövőjét.

Szent Imre példája azért is megszólító, mert fiatalon kellett felkészülnie nagy feladatokra. Szent Gellért és korábbi bencés nevelői nem csupán ismereteket adtak át neki, hanem a hitben, az önfegyelemben és a jellem formálásában is segítették.

Ez arra emlékeztet bennünket, hogy a fiataloknak szükségük van olyan felnőttekre, akik nemcsak tanácsokat adnak, hanem hiteles életükkel is utat mutatnak.

b.) A mai fiatalokra sokféle elvárás nehezedik: legyenek sikeresek, népszerűek, szépek, szerezzenek jó állást, jó partit kössenek és mutassanak magukról tökéletes képet.

A közösségi média világában könnyű elhinni, hogy az ember értékét mások véleménye, a sikerei, gazdagsága vagy az elért eredményei határozzák meg. De vajon valóban ettől lesz valaki értékes? Pedig sokkal fontosabb az, hogy az illető becsületes, jó emberré váljék!

Szent Imre herceg életpéldája arra emlékeztet, hogy a belső tartás, a tiszta élet és a hűség többet ér a külső sikernél.

Szent Imre házasságáról (és a veszprémvölgyi görög apácák közt élő bizánci hercegnőről) szóló hagyomány arra is emlékeztet, hogy a párkapcsolatban a másik ember méltósága, a kölcsönös tisztelet és a felelős döntés alapvető és közös értékük volt.

A tiszta élet azt jelenti, hogy a másik embert nem eszközként használjuk, hanem komolyan vesszük, tiszteljük és értékeljük méltóságát.

A hűség azt jelenti, hogy kitartunk értékeink és a vállalásaink mellett akkor is, amikor ez áldozatot kíván.

A hit pedig azt jelenti, hogy minden kérdésünkre, bizonytalanságainkban is keressük Istent, akkor is imádkozunk, amikor nehéz és bízunk benne.

Kedves Fiatal Testvéreim! Nem kell tökéletesnek lennetek ahhoz, hogy Isten szeressen benneteket. Nem kell minden kérdésre tudnotok a választ, és nem kell elrejtenetek a bizonytalanságaitokat sem. De merjetek nagy célokat kitűzni, és ne elégedjetek meg azzal, hogy egyszerűen sodródtok az árral! Legyen víziótok, jövőképetek! Salamon király mondta: „Vízió nélkül elpusztul a nép!” Ezért kérdezzétek meg magatoktól:

– Milyen emberré szeretnék válni?

–  Mit szeretnék adni a világnak?

–  Mire hív engem Isten?

Szent Imre élete arra figyelmeztet: ne csak sikeres életet akarjatok élni, hanem értékeset is! Mert nem az a legfontosabb, hányan ismernek bennünket, hanem az, hogy kiknek lett jobb az élete azért, mert mellettük álltunk.

Ebben a felelősségben a felnőtteknek is feladatuk van. A szülőknek, nevelőknek és az egyházi közösségnek nem csupán arra kell törekedniük, hogy a fiatalok sikeresek legyenek, hanem arra is, hogy becsületes, hűséges és másokért felelősséget vállaló jó emberekké váljanak. Nem elég beszélnünk az értékekről: saját életünkkel kell példát mutatnunk.

3. Hit és hazaszeretet. Szent Imre nemcsak keresztény példaképünk, hanem a magyar történelem és keresztény hagyomány része is. Beszédem másik fontos gondolata a haza- és a szülőföld szeretete.

A haza- és a szülőföld nem csupán egy terület a térképen. Hozzátartozik anyanyelvünk, kultúránk, családi emlékeink, templomaink, temetőink, hagyományaink és mindaz az örökség, amelyet az előttünk élő nemzedékek hagytak ránk. A szülőföld a haza része. A szülőföld- és a hazaszeretet azonban nem pusztán érzés, hanem felelősség is.

Akkor szeretjük igazán a szülőföldünket, ha becsületesen dolgozunk, törődünk a közösségünk jövőjével, gondoskodunk a rászorulókról, és nem a személyes hasznunkat helyezzük mindenek fölé.

A szülőföld- és hazaszeretet nem merülhet ki ünnepi beszédekben és történelmi emlékezésben. A hétköznapokban válik hitelessé: abban, ahogyan dolgozunk, ahogyan másokkal bánunk, és ahogyan részt vállalunk közösségünk életéből.

Keresztényként ugyanakkor arra is emlékeznünk kell, hogy a saját népünk szeretete nem jelentheti más népek lenézését. Minden ember Isten teremtménye, és minden népnek megvan a maga méltósága, történelme és kultúrája. Ezért másokat is tisztelni kell.

Szerethetjük mélyen a magyar nyelvet, kultúrát és történelmet, miközben tisztelettel fordulunk más nemzetek fiaihoz és leányaihoz. A hitből fakadó szeretet nem gyűlöletet szül, hanem felelősséget, szolgálatot és békességet. Szent Imre öröksége is a mások tisztelete.

Tiszteletreméltó Márton Áron mondta Csíkszeredában 1975. május 12-i bérmáláskor: „A keresztény ember két világ polgárja. Igazi hazája az égben van, de oda az út a földön át vezet. Ezért a világban nem turista, nem műkedvelő. Feladatot kell teljesítenie. Feladatot és szolgálatot szeretetből.”

A keresztény ember ezért nemcsak azt kérdezi: mit kaptam a hazámtól? Hanem azt is: mit adok én a hazámnak? Mit teszek a családomért, az egyházközségemért, a közösségemért és a következő nemzedékért? Mert a jövőt nem csupán örököljük, hanem a mai döntéseinkkel építjük.

Szent Imre kettős eszménye itt válik egységgé.  Aki komolyan veszi keresztény hitét, az nem maradhat közömbös embertársai szenvedése iránt. Aki pedig valóban szereti a hazáját, annak nem elég szép szavakkal kifejeznie érzéseit: tetteivel is szolgálnia kell a közjót.

Imádkozni és dolgozni, hinni és felelősséget vállalni, őrizni hagyományainkat és tisztelni másokat – mindez ugyanannak a keresztény lelkületnek a része.

4. Záró részként nézzük meg, hogy milyen eszményeket követünk?

Szent Imre példája egy eszményi zászlóhoz hasonlítható, amelyet a fiatalok (mint a cserkészek) maguk előtt visznek, és amely remény a jövőre, amely utat mutat nekünk. Ezt a zászlót nem feltétlenül a kezünkben, hanem a szívünkben hordozzuk. Szükségünk van ilyen zászlóra: 

A hit zászlajára, amely arra emlékeztet, hogy életünknek Istenben értelme van.

A tiszta lelkiismeret zászlajára, amely arra tanít, hogy a jót akkor is válasszuk, amikor ez nem népszerű.

A hűség zászlajára, amely arra kötelez, hogy ne hagyjuk cserben azokat, akik ránk bízták magukat.

A szeretet zászlajára, amely arra indít, hogy ne megalázzuk, hanem felemeljük egymást.

És ehhez kapcsolódik a felelős hazaszeretet zászlaja is: amely arra kötelez, hogy őrizzük meg értékeinket, adjuk tovább hitünket és hagyományainkat, és építsünk olyan közösséget, amelyben minden ember méltósága számít, és olyan világot hagyjunk gyermekeinkre és az utánunk jövő nemzedékre, amelyben jó és érdemes élni.

Szent Imre arra hív bennünket, hogy a múlt örök és megtartó értékeit a jelenben is élővé tegyük. Mert a kereszténység ma is életünk és hivatásunk!

A kereszténység nélkül nincs múltunk, és nem lesz jövőnk! Ezért Krisztust akarjuk követni családjainkban, munkahelyeinken és társadalmunkban. Hasonlóképpen mindennapi feladatunk a szülőföld- és hazaszeretet is, hogy felelősséggel építsük ezt a közösséget, amelyet otthonunknak, szülőföldünknek nevezünk.

Kedves Testvéreim!

Szent Imre ünnepén kérjük Istent, hogy adjon nekünk az ő példájából merítő erős és tiszta szívet!

Adjon bátorságot sarjadó fiataljainknak, hogy mindig a jó mellett döntsenek.

Adjon bölcsességet a szülőknek és nevelőknek, hogy életükkel is példát mutassanak.

Adjon hűséget a családoknak, becsületet a munkában, békességet közösségeinkben és felelősségteljes szeretetet és áldozatvállalást népünk iránt!

Kérjük, hogy hitünk ne csupán szavakban, hanem tetteinkben is megmutatkozzék. Hogy hazaszeretetünk a közjó szolgálatában váljon láthatóvá, kereszténységünk pedig közelebb vigyen bennünket Istenhez és embertársainkhoz.

Amikor nehéz döntés előtt állunk, amikor a könnyebb út csábít, vagy úgy érezzük, egyedül maradtunk a hitünkkel, gondoljunk Szent Imrére! És ne csak azt kérdezzük: mit tenne ő a mi helyünkben? Hanem azt is: mit kíván tőlem Krisztus itt és most?

Szent Imre herceg életpéldája akkor válik élővé, amikor mi is a hit, a hűség, az önfegyelem, az áldozatkészség, és a szeretet útján járunk. Így kapcsolódik össze bennünk a két eszmény: az Istenhez hű keresztény ember és a nemzetét szerető, közösségéért felelősséget vállaló ember eszménye.

Testvéreim! Legyen hitünk, amely megtart;

legyen jellemünk, amelyre építeni lehet;

legyen szeretetünk, amely összeköt;

és legyen bennünk felelősség azért a világért, amelyet Isten nekünk adott és ránk bízott!

Szent Imre herceg, segíts nekünk! Ámen.

 

Elhangzott, 2026. nov. 5-én a gelencei Szent Imre templomban

 

Darvas-Kozma József