Mi történt a rorátén?

Hajnali mise, angyalmise, aranyos mise, roráté: ádventben pirkadat előtt, hagyományosan 6 órakor bemutatott szentmise, a Megváltó várásának és a Mária-tiszteletnek a nép által megszeretett megnyilvánulása. 

Kezdetben a Karácsony előtti 7, a 8. századtól 9 napon mutatták be a hajnali misét, s ezeken a napokon énekelték az Ó-antifonákat is. Közép-Európában már a középkorban ádvent egész idejében végezték. A pap a Szűzanya ádventi votív miséjét imádkozta az Emmánuel-jövendölés szentleckéjével (Iz 7) és az angyali üdvözlet evangéliumával (Lk 1,26-38), a szentmise orációi március 25-ről, antifónái az ádventi kántorböjt szerdájáról, offertóriuma ádvent 4. vasárnapjáról való volt. (Szt Lúcia – dec. 13. – ünnepét követő hét szerda, péntek és szombat napjain tartották a kántorböjtöt.) 

A II. Vatikáni Zsinat után az ádventi hétköznapok mindegyike külön miseszöveget kapott. Kiemelt jelentőségű a december 17-24. közé eső hét. Nagyon szép és gazdag tartalmú a hajnali mise népének-készlete. 

 **

A hajnali mise emléke

Történt, hogy 1682-ben a Török Porta megkezdte felkészülését az 1683-as hadjáratra, melynek célpontja Bécs elfoglalása. Ez időben XI. Ince pápának - aki később „Magyarország megmentője” címet kapta -, sikerült szövetséget létre hoznia Sobieski János lengyel király és I. Lipót magyar király és osztrák császár között (1683.III.31). Hozzájuk csatlakoztak a német fejedelmek is. A szultán Bécs kikémlelésével Ali pasát bízta meg. A pasa magyar keresztény szülők gyermeke volt, akit elloptak a törökök és janicsárrá neveltek. A pasa több nyelvet beszélt és Bécsben mint görög kereskedő jött-ment és szemlézte annak gyenge pontjait. Haza felé utazásakor, 1682 advent egyik reggelén betért egy Balaton környéki templom roráté miséjére. A mise énekei hatással voltak a pasára, mert gyermekkori élményeit keltették fel benne.  Ekkor élete nagy változása megtörtént benne, felismerte magyar és keresztény mivoltát. Még akkor elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy Bécset ne tudják elfoglalni. Az erősségeket gyenge pontoknak, a gyengéket erőseknek írta le. Amikor az ostrom elkezdődött rendeleteivel zavart keltett a török táborban. 1683. szeptember 12-én este már nem menekült el a törökökkel, hanem a Szent István templomba tért, hol a hívek a Te Deum-ot énekelték.  

Ajánló:

Példabeszéd mindenki csodálatára

Feleszmélni egy rorátén

Az advent igazi ízét, hangulatát a hajnali mise, latinosan a roráté adja. Nem esik nehezünkre a korai felkelés, az olykor hóval és hideggel járó áldozat, mert boldog, meghitt állapotra, a kegyelem és igazságosság állapotába vágyakozunk. Megkötöttségeinktől akarunk szabadulni, szakadékainkat szeretnénk átívelni, ami köztünk és Isten között tátong. A magunk erejéből viszont erre képtelenek vagyunk. Csak Isten segíthet nekünk. „Aki a hűséget összetörte, az nem hozhatja helyre, csak úgy, ha a hűséget újból felkínálják neki.” (H. Pfeifer).

Isten segítségünkre jön, Üdvözítőt ígér, hogy gyomlálhassuk a bennünk élősködő bűnt, és ehhez megadja kegyelmét. Az Úr ígéretei nem korlátozódtak csak egy népre, hanem kiterjedtek az egész emberiségre. Ezt hirdeti Izajás próféta: „Számos nép tart felé és így szól: Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira” (Iz 2,3). Tőle jön az igazságosság és a béke. Kinyilatkoztatásának fényében mind meglátják, hogy a kardokból ekevasat kell készíteni. Jézus, a béke fejedelme előre látja: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról és letelepednek a mennyek országában (vö. Mt 8,11). És a kegyelem ott működik, ahol az ember Isten elé járul.

A hajnali misén Isten elé járulunk, kitárjuk szívünket, és az én-központúságból a Krisztus-központúságba lépünk. Őbenne testvéri közösséget alkotunk egymással és környezetünkkel, mert a közösség Krisztus titokzatos teste. A Krisztusban élő közösség élete mindig is vonzó a kívülállók számára. Te is, kedves Olvasó, amikor megtértél, befogadott téged egy közösség. Különben nem léteznél, mert a megtért ember, ha nem talál közösségre, elvész. Az igazi közösség éltetője Jézus Krisztus.

Környezetünk átalakítása végett szükségünk van a közösségre, melyben céljaink megvalósulnak, és amely véd bennünket a külvilág ártó befolyásától. Szükségünk van a családra és a csoportra. A család éltet, a csoport segít, feltölt és pótolja erőnket, amit elveszítettünk vagy meggyengítettünk a mindennapi életben. Közösségünkben senki sem tökéletes, de ha egymást segítjük, biztosan vándorolhatunk az örök otthon felé.

Egy kis történet szerint, amikor 1670-es évek végén az oszmán haderő élére a nagyravágyó Kara Musztafa került, célul tűzte ki Pozsony, Bécs, Prága meghódítását, majd Németországon keresztül leszámolni XIV. Lajos francia királlyal, onnan Rómába menni, hogy lovát megetesse Szent Péter sírján. A török szultán Bécs kikémlelésével Ali pasát bízta meg, aki több nyelvet beszélt, és Bécsben mint görög kereskedő jött-ment és szemlézte annak gyenge pontjait. Amikor 1682 végén visszaindult Konstantinápolyba, útközben fogadókban szállt meg. Advent egyik reggelén kíváncsiságból egy Balaton környéki templomba tért be. A hajnali mise énekei életre keltették benne a hajdani magyar gyermek élményeit. Visszagondolt szüleire, testvéreire, arra, amikor ellopták őt a törökök és janicsárrá nevelték. Ekkor különös fordulat, csoda történt életében: felismerte magyar és keresztény voltát. Még akkor elhatározta, mindent megtesz azért, hogy Bécs ne kerüljön Kara Musztafa kezére. 1683 nyarán a 160.000 fős török sereg elindult a moldvai, a havaselvi vajda és Thököly csapatai kíséretével, hogy megdöntse a Habsburg-birodalmat. A török sereg július 12-én elérte Bécset és ostromolni kezdte. Ali pasa tájékoztatójában Bécs gyenge pontjait erőseknek tüntette fel, a gyengéket pedig erősnek. Aztán a harc idején rendeleteivel zavart keltett a török táborban. Így sikerült a császár, a lengyel király és a birodalmi rendek, valamint a királyi Magyarország egyesült seregeinek szeptember 12-én Bécset fölszabadítani. A törökök menekültek, több mint 20.000 katonájuk maradt a harctéren. Ali pasa átöltözött és a Szent István dómba tért be, ahol Te Deum-ot énekeltek a hívek. 

Vajon nekünk vannak-e hasonló élményeink?  A ránk bízott gyermekeket úgy neveljük-e, hogy a lázongás idején legalább egy hajnali mise ihletésén feleszméljenek? 

Advent van, ébredjünk fel! Krisztus számít ránk! 

Mindnyájuknak áldott karácsonyi ünnepet és boldog újévet kívánok munkatársaim nevében is,

a főszerkesztő

Krisztus világa, 2015. decemberi vezércikke

Hajnali mise

Az advent igazi ízét, hangulatát a hajnali mise, latinosan a roráté adja meg. A hajnali sötétben készülünk a misére, közben várjuk lelkünkbe a fényt, a Messiást, mint hajdan a próféták. 
Nem esik nehezünkre a korai felkelés, a hóval és hideggel járó áldozat, mert boldog, meghitt állapotra, a kegyelem és igazságosság állapotába vágyakozunk. 
Le akarjuk győzni magunkban a bűnt, ami szakadékot jelent köztünk és Isten között. Mi a magunk erejéből képtelenek vagyunk az Isten szentségébe felemelkedni. Csak Ő segíthet rajtunk: „Aki a hűséget összetörte, az nem hozhatja azt helyre, csak úgy, ha a hűséget újból felkínálják neki.” (H. Pfeifer).

Isten, hogy megtegye, amire az ember képtelen, vagyis hogy kiszedje a belénk gyökerezett bűnt és visszaadja a kegyelmet, ezért Üdvözítőt ígért. A századokon keresztül hangzó ígéret nem korlátozódott csak egy népre, hanem kiterjedt az egész emberiségre. Ezt hirdeti Izajás próféta: „Számos nép tart felé és így szól: Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira” (Iz 2,3). A nemzetek Isten felé tartanak, akit Jeruzsálemben imádnak. Tőle jön az igazságosság és a béke. Kinyilatkoztatásának fényében majd meglátják, hogy a kardokból érdemes ekevasat készíteni. Jézus pedig nyíltan kijelentette: „Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában” (Mt 8,11). A pogány százados szolgájának meggyógyítása már elővételezi a pogány népek felkarolását és az egyetemes megváltást. Isten áldását és segítségét őszinte alázattal és hittel kell fogadni, ahogy a kafarnaumi százados tette: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj”… A kegyelem ott működik, ahol az ember Isten mindenhatósága elé járul.

A hajnali misén Isten elé járulunk, kitárjuk szívünket és az én-központúságból a Krisztus-központúságba lépünk. Őbenne testvéri közösséget alkotunk egymással és környezetünkkel, mert a közösségben Krisztus él. A Krisztusban élő közösség élete mindig vonzó a kívülállók számára. Te is, amikor megtértél, befogadott téged egy vonzó közösség. Különben nem léteznél, mert elvész a megtért ember, ha nem talál élő közösségre. A kegyelemben élő emberek közösségének éltetője Krisztus.

Környezetünk átalakítása végett szükségünk van erre a „mikrokörnyezetre”, amelyben elveink megvalósulnak, és amely véd bennünket a külvilág negatív befolyásától. Vagyis szükségünk van a csoportra. A csoport éltet, feltölti és pótolja erőnket, amit elveszítettünk vagy meggyengítettünk a mindennapi életben. Közösségünkben senki sem tökéletes, de ha egymást segítjük, biztosan vándorolhatunk az örök otthon felé.

Advent van, ébredj fel! Krisztus számít rád! 

D-K. József