A rosszból jót!

Jézus példabeszédekben tanít Isten országáról. Amint a magvető és a szolgák figyelemmel kísérik az elvetett mag fejlődését, érését az aratásig, úgy nekünk is néznünk kell Isten országának, és benne életünknek a fejlődését, érését a nagy aratásig. (Mt 13,24-43) 

A világban vagyunk, de nem a világból. Az Istentől elfordult világ az erősek jogára alapozva, önzően él. És milyen más a mindenek fölött létező Isten, aki hatalmát senkitől sem félti, sőt boldogításunkra használja. Pedig bármikor lesújthatna a bűnben élőre, mégis kímélettel van iránta és időt ad a bűnbánatra. (Bölcs 12,13. 16-19) 

Ennek az igazságnak nyomán az őskeresztény kortól kísértett már a gondolat, hogy ráérünk megtérni halálunk előtt. Pedig bárki bármikor meghalhat és akkor kárhozatba fullad a halogatott megtérés. Cervantes írta: „Majd-majd országútja Sohaházára vezet.” Minden halogató ember, a maga boldogságának gyilkosa. 

Az üdvösség, a menny nem jutalomüdülés kifogástalan luxusszállóban, ahol minden csupa gyönyör, hanem odaadó szeretetkapcsolat Istennel. Csak az üdvözülhet, aki önmagánál is jobban szereti Istent. – Urunk mindent úgy teremtett, hogy fokozatosan érjen be. A keresztséggel elindított életünk is ilyen. Egy élet igyekezete árán kell a belénk oltott kegyelem erejében kiteljesedni, a mennyre beérett istengyermekké lenni. Jézus konkrét formában a búzáról és konkolyról, a mustármagról és a kovászról szóló példabeszédben szemlélteti Isten gondolkodás- és cselekvésmódját. (Mt 13,24-43) Bemutatja, hogy mire képes Isten jósága és irgalma. 

Megtiltja szolgáinak, hogy kiirtsák az „ellenséges ember” által vetett konkolyt a búzából „nehogy a búzát is kitépjétek.” A világban lévő rossz problémája sokakat megingat hitében, pedig e mögött Isten szeretetének titka van jelen. Türelemre int és azért vár, hogy az embernek időt adjon a bűnbánatra. Gyengeségünkben  segítségünkre van a Szentlélek is, érlel bennünket a végső napra. (Róm 8,26-27) Isten országa jelen van ebben a világban, ezért nem lehet világosan szétválasztani a jókat és a gonoszakat. „Ne szálljatok szembe a gonosszal” – ezt mondta Jézus, a megtestesült Bölcsesség. Sőt megengedi, hogy a jókat megszilárdítsa az evangéliumi életben, a többiek pedig időt nyerjenek a megtérésre. 

Ő járt elől a szenvedésben is, mert a rosszat tűrni tudni, anélkül, hogy a rosszhoz szegődnénk, ez Isten ereje. Más dolog a rosszat hatalommal legyőzni, és más szeretettel úrrá lenni felette. A konkoly jelenléte ezért nem megfojtja, hanem növekedésre ösztönzi a jó növényt, és erősíti. A csoda az, hogy a jó vetés erősödése nemhogy elnyomja a konkolyt, hanem átalakítja és jóvá teszi. Ezt tanúsítják a szentek. Mire képes tehát Isten jósága és irgalma?  Megtanít minket a szeretetre és a türelemre. 

„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek.” Róm 8,26. 

Ki az a nagyvonalú?

Mindannyiunk feladata, hogy életünk teljes gazdagságát felderítsük. Ha élénken figyelünk Jézus tanítására, és bensőnkben elgondolkodunk igéi fölött, akkor mi is átalakulunk. Amint a magvető gazda és a szolgák figyelemmel kísérik az elvetett mag fejlődését, érését az aratásig, úgy nekünk is tisztán kell látnunk az Isten országának, az Egyháznak a kibontakozását, fejlődését, érését a nagy aratásig, a világ végéig. 

A mai szentírási részek Isten nagyvonalúságáról szólnak, aki teljes szabadságot és lehetőséget biztosít teremtményeinek. Fontos, hogy erről a vigasztaló isteni tulajdonságról, az irgalomról elgondolkozzunk, mert a küzdő Egyház még nem a szenetek közössége, hanem a szentségre törekvőké. A törekvés pedig Isten egyre jobb megismerésére irányul. 

A Bölcsesség könyve kiemeli, hogy a végtelen hatalmú Isten, aki erejét boldogításunkra használja, időt ad mindenkinek a bűnök megbánására (Bölcs 12, 13. 16-19). Ugyanakkor arra ösztönöz, hogy utánozzuk isteni magatartását: legyünk irgalmasok embertársainkhoz. 

Jézus, a megtestesült Bölcsesség beszél hozzánk, aki Isten gondolkodás- és cselekvésmódját, valamint az igazságosságát és irgalmát konkrét formában szemlélteti. Isten országának Ő a magvetője, Ő a vetőmagja, és Ő a kovásza. – Tudjuk, hogy a gonoszságot a sátán veti, s az életben is egymás mellet van a jó és a rossz. A kérdés nem az, hogy miért vannak gonoszok a földön, hanem az, hogy miért vannak ott gonoszak, ahová jókat vetett az Emberfia. 

Sem az Egyházból, sem az emberekből, sem önmagunkból nem tudjuk teljesen kiirtani a konkolyt. Jézus be akarja láttatni velünk, hogy a rosszal a világ végéig számolnunk kell. Magvetése, az Egyház a kibontakozás állapotában van, jó és rossz tagokat foglal magában. Isten mindezt eltűri, sőt megengedi, hogy a jókat erényessé tegye, és a többiek időt nyerjenek a megtérésre. Nem azt mondja, hogy ítéljük el önmagunkat, ítéljük el a bűnösöket, hanem szeressük embertársunkat úgy, mint saját magunkat. A végső megoldást majd az utolsó ítélet hozza meg. 

Az Úr ítélete pedig éberségre int, hogy ne mulasszuk el a kegyelem idejét. Isten országa a szerény kezdetből, a megtért emberekből fejlődik egyre terebélyesebbé, mint a mustármag, mert a mag maga Krisztus. Az Egyház minden korral újra születik, hogy vele együtt növekedjék és áthassa a világot, mint a kovász a tésztát. A szívünkben lakó Lélek által leszünk jó búza, jó mag és az emberiség sorsát befolyásoló húsvéti kovász (Róm 8, 26-27). A Szentlélek segít, hogy úgy szóljunk Istenhez, mint gyermek az atyjához. Ha eltölt a Lélek, akkor szavak nélkül is az odaadás, a hála, a szeretet lelkülete alakul ki bennünk, és szívünk az Atya felé fordul. Ő pedig a Szentlélekkel egyesült szívünk imáját meghallgatja.

„Akinek füle van, hallja meg!” Mt 13,30.
Remélem, hogy a címben szereplő kérdésre már megtaláltad a választ.